A Jótanács Anyja-templom Tiszaalpár római katolikus temploma, amely a Templomdomb nyugati oldalán áll. A ma látható, barokk stílusú épületet 1752 és 1755 között emelték Althann Mihály Károly váci püspök támogatásával, felszentelésére 1755. november 19-én került sor. Titulusa a Jótanács Anyja, amely elnevezés egyedülálló az országban.Tiszaalpár. Száz Magyar Falu Könyvesháza, 2002, „Mindennapi szentség” című fejezet.Tiszaalpár Falukönyve. , 4.3. „Az alpári templom története, leírása” című fejezet.

A templom története szorosan összefügg a középkori alpári egyházi élettel. A település korábbi temploma Szent András apostol tiszteletére volt szentelve, és a török korban pusztult el. A 18. század elején visszatelepülő katolikus lakosság ennek romjait használta fel első újkori temploma felépítéséhez. A jelenlegi templomban a Szent András-hagyományt a mellékoltár őrzi.Magyar Katolikus Lexikon: „Tiszaalpár I.” szócikk.

Története

Középkori előzmények és az egyházközség újjászerveződése

A Magyar Katolikus Lexikon szerint Alpár neve 1075-ben már szerepelt az írott forrásokban, és a 12. század elejére plébániával rendelkezett. Középkori templomának titulusa Szent András volt. A templom a török hódoltság idején, a 16. század második felében pusztult el.

A 18. század első harmadában újjáéledő település római katolikus lakossága a régi egyházi épület maradványait találta a helyszínen. A megmaradt szentélyrészt és a szilárd alapokat felhasználva kis, vályogfalú templomot építettek, amelyet a középkori hagyományt folytatva ugyancsak Szent András apostol tiszteletére szenteltek. A település lelkipásztori ellátása ekkor még nem volt önálló: a környék papjai mellett különösen a kecskeméti ferencesek és piaristák jártak ki Alpárra misézni, keresztelni, esketni és temetni.

Az alpári híveket 1740 előtt rendszerint Kecskeméten anyakönyvezték. A helyi anyakönyvezés a kereszteléseknél 1740-ben, a temetéseknél 1741-ben, a házasságkötéseknél 1743-ban kezdődött. Az 1743-ban létrehozott újkécskei plébánia felállítása után Alpár annak filiája lett. A kécskei plébános elvileg minden harmadik vasár- és ünnepnapon misézett Alpáron, a lelkipásztori feladatok jelentős részét azonban továbbra is helyi kántorok, harangozók és egyházfik, valamint a kecskeméti szerzetesek segítették.

A barokk templom felépítése

A 18. század közepére a vályogfalú Szent András-templom állapota és befogadóképessége már nem felelt meg a növekvő település igényeinek. Az 1747. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv Alpár templomát csaknem romosként írta le, és már ekkor rögzítette, hogy a váci püspök költségén új templom épül; a szükséges építőanyag egy része addigra a helyszínen volt.

Az új templom alapkövét 1752-ben helyezték el a Templomdomb nyugati oldalán. Az építkezést Althann Mihály Károly váci püspök finanszírozta. A templomot 1755. november 19-én Würth Ferenc váci apát-kanonok szentelte fel, titulusa pedig a Jótanács Anyja lett. Althann püspök címere ma is megjelenik az épületen: a bejárat fölött, továbbá a fő- és mellékoltár alatt is látható.

A helyi Falukönyv szerint a templom falazatába feltehetően a középkori váci székesegyházból származó kövek is kerülhettek. A kötet ezt lehetőségként, nem bizonyított tényként említi.

Az önálló plébánia létrejötte

A templom elkészülte még nem jelentette az alpári plébánia azonnali önállósulását. A község elöljárói 1760. február 24-én a váci püspökséghez fordultak, mert elégtelennek tartották az Újkécskéről biztosított lelkipásztori ellátást, és helyben szolgáló pap kinevezését kérték. A kérésnek még ugyanabban az évben helyt adtak: 1760 nyarán Eszterházy Károly váci püspök önálló plébániává emelte az alpári egyházat.

Az új plébánia hatásköre a 18–19. században a környező területekre is kiterjedt. Nagykőrös katolikusai 1778-ig, Tiszaújfalu pedig 1760-tól 1950-ig Alpár filiájához tartozott; a 19. században az alpári plébános a közeli kecskeméti puszták katolikus lakosságának lelki gondozásában is részt vett.

Plébánosai

Plébános Szolgálati idő Mihály 1332 körül Homor János 1760–1762 Juhász Márton 1762–1777 Dobróczky József 1777–1778 Vályi János 1778–1779 Horánszky Mihály 1779–1781 Klausz Mihály 1781–1792 Karletzhoffer Mihály 1792–1798 Végh Imre 1798–1810 Miksy Mihály 1810–1828 Bazala Pál 1828–1837 Pál András 1837–1862 Nell Ferenc 1862–1897 Srenker Andor 1897–1908 Galambos Sándor 1908–1935 Károlyi Lajos 1935–1959 Fercsik István 1959–1964 Bíró Mihály 1964–1970 Gyöngyösi Vince 1970–1971 Újfalusi István 1971–1972 Stein Ernő 1972–1973 Szent-Andrássy Tibor 1973–1985 Almásy László 1985–1991 Gyöngyösi József 1991–2008 Kéri Vencel 2008–

Javítások, bővítési igények

Az épületet fennállása során többször javítani kellett. Már 1765-ben szélvihar rongálta meg a tetőt, amelyet új cserepekkel fedtek. Nagyobb renoválásra került sor 1773-ban, 1782-ben, 1819-ben, 1834-ben, 1851-ben, 1865-ben és 1880-ban, majd a 20. században is több alkalommal. A történeti források szerint a javítások költségei hosszú időn át a település kegyurát, a váci püspököt terhelték.

A templom mérete a 18. században még megfelelőnek bizonyult, a népesség növekedésével azonban a 19. századra egyre szűkösebb lett. A község vezetése 1888-ban a váci püspökhöz fordult, és egy tervezett javítással együtt az épület megnagyobbítását is kérte. Srenker András plébános a század végén szintén rendszeresen szóvá tette a zsúfoltságot, különösen a hajnali misék és a nagyobb ünnepek idején.

A plébánia 1993. május 31-ig a Váci egyházmegye része volt; ettől kezdve a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye félegyházi esperesi kerületéhez tartozik.

Elhelyezkedése és építészete

A templom a Templomdombon, a település egyik legmagasabb pontján áll. Magas fekvése később gyakorlati szerepet is kapott: a torony hosszú időn át alkalmas volt arra, hogy onnan a település és környéke tűzveszélyes területeit figyeljék.Almási-Szabó Tibor (szerk.): Tiszaalpár Harangjai. Népfőiskolai füzetek 32. Antológia Kiadó, 2025. , ISSN 1416-7956.

Az épület barokk stílusú. Külső megjelenésének egyik sajátos eleme a torony csúcsán álló apostoli kettős kereszt. A helyi templomleírás ezt a főoltár kegyképének történetével hozza kapcsolatba.

Belső berendezése bélyegkép|Templombelső, esküvő idején A templom berendezésének jelentős része a 18. századi építkezés időszakából származik. Az oltárok, a szószék és több szobor eredetileg a kecskeméti ferences templom számára készült Ausztriában. A berendezés végül azért kerülhetett Alpárra, mert a kecskeméti rendház időközben saját korábbi berendezésének felújítása mellett döntött. bélyegkép|266x266px|A főoltár

Főoltár

A templom főoltárát Jótanács Anyjának szentelték. A tabernákulum fölött bizánci hatásokat mutató Mária-kegykép található, amely Szűz Máriát a gyermek Jézussal ábrázolja. A helyi leírás szerint a kegykép keletről, Firenzén keresztül került Magyarországra.

A főoltár szoboralakjai Mária családi környezetét jelenítik meg. Bal oldalon Mária szülei, Szent Anna és Joachim, jobb oldalon pedig Keresztelő János szülei, Zakariás és Erzsébet láthatók. Zakariás főpapi öltözetben, füstölővel jelenik meg.

Szent András-mellékoltár

A mellékoltár a korábbi, középkori eredetű Szent András-templom emlékét őrzi. Oltárképe Szent András apostol vértanúságát ábrázolja. A mellékoltár szoborcsoportjában Szent István király és Szent Imre herceg fogja közre a gyermek Jézust tartó Szűz Máriát. Ezek a rokokó szobrok a templom legkorábbi barokk berendezésénél későbbi alkotások.

Szószék és karzat bélyegkép|287x287px|A mellékoltár, melynek festménye a korábbi templom névadójának Szent Andrásnak vértanúságát ábrázolja. A szószék meghatározó alakja Mózes, kezében a két kőtáblával. Az orgonakarzathoz vezető eredeti tölgyfalépcső szintén a templom különleges belső részletei közé tartozott, hiszen a teljes lépcsőszerkezet egy tölgyfából került kifaragásra, amelynek teljes korszerűsítésére csak 2023-ban került sor.

Orgonái

A templom első orgonája 1760-ban, alig néhány évvel a felszentelés után készült el. Létrejöttében Nagy József helybeli tanító játszott fontos szerepet, aki adományokat gyűjtött a hangszer elkészítésére. Az ötregiszteres orgonát 1783-ban helyezték a karzatra. A 18–19. század fordulójára állapota többször javításra szorult: 1798-ban, 1818-ban és 1828-ban is dolgoztak rajta. 1844-ben Ország Sándor kecskeméti orgonista átfogóan felújította, új billentyűzetet kapott, megtisztították a szerkezetet és kívülről is lefestették; a munka 170 forintba került.

A régi orgona a helyi templomtörténeti összefoglaló szerint a világháborúk forgatagában teljesen megsemmisült. A jelenlegi hangszert az egyházközség 1999-ben vásárolta meg. Az orgona eredetileg a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola gyakorlóhangszere volt. Két manuállal és pedállal rendelkezik, mechanikus traktúrájú, és 18 regiszteres.

Harangjai

A harangok története

A templom harangjairól fennmaradt legkorábbi adat 1865-ből származik. Ekkor Walser Ferenc pesti harangöntő új nagyharangját helyezték a toronyba. A plébániai irattár 1906-os bejegyzése szerint a megrepedt, 39 kilogrammos kisharangot Thúry Ferenc műhelyében öntötték újra. A két harang napjainkra nem maradt fenn.

A középharang 1912-ben megrepedt, majd a következő évben újraöntötték és visszahelyezték a toronyba. A harang felirata Jurisics Márton nevét tünteti fel. Jurisics azonban nem harangöntő, hanem kovácsszerszám-készítő és gyáros volt, aki harangokra is vett fel megrendeléseket, az öntést pedig Szlezák László végezte a neve alatt.

Az első világháborús harangrekvirálásokról nem maradt fenn közvetlen helyi feljegyzés. A későbbi állományból a harangtörténeti kutatás arra következtet, hogy a Walser-féle nagyharang és a Thúry-féle kisharang ekkor tűnhetett el. 1930-ban Galambos Sándor plébános két új harang készíttetéséről számolt be. A Szlezák László műhelyében öntött harangokat 1930. október 30-án Zadravecz István ferences szerzetes, tábori püspök áldotta meg Budapesten. November 2-án vasúton érkeztek Alpárra, ahonnan ünnepélyes körmenetben vitték őket a templomhoz. A kisebb, 76,7 kilogrammos harang Jézus Szíve, a 343,5 kilogrammos nagyobb harang Szent Imre tiszteletére készült.

A második világháború idején az egyik harangot hadi célokra elvitték. A plébániai irattárban a rekvirálásról nem került elő közvetlen dokumentum, de a jelenlegi állomány alapján a helytörténeti kutatás a Szent Imre-harang elvesztését tartja valószínűnek.

A ma használt nagyharangot Gombos Lajos öntötte Őrbottyánban 1974-ben. Az 500 kilogrammos harangot Szűz Mária, a Béke Királynéja tiszteletére szentelték, és a helyi 900 éves jubileumhoz kapcsolódóan került a toronyba. Felhelyezésekor a korábbi fa harangállványt elbontották, és új fém tartószerkezet készült.

A jelenlegi harangok

A toronyban három harang függ.

Harang Készítés / újraöntés Titulus Tömeg Alsó átmérő Zenei hang Nagyharang Gombos Lajos, 1974 Béke Királynéja 500 kg 97 cm gisz1 Középharang 1913, újraöntve; felirata Jurisics Márton nevét viseli – 148 kg 65 cm d2 Kisharang Szlezák László, 1930 Jézus Szíve 76,7 kg 52 cm g2

A három jelenlegi harang hangzása nem alkot szabályos hármashangzatot. A nagyharang készítése előtt a két kisebb harang hangját tévesen mérték fel: a középharangot d2 helyett h1-nek, a kisharangot g2 helyett e2-nek vélték. Ennek alapján a nagyharangot gisz1 hangra öntötték, azzal a szándékkal, hogy a három harang E-dúr összhangzást adjon. A tényleges hangmagasságok miatt azonban a harangok együtt megszólalva disszonáns hangközöket is létrehoznak.

A nagyharang hangjáról a Magyar Rádió is készített felvételt. A kiadvány szerint a tiszaalpári nagyharang 2009 szeptemberében szólalt meg először a Kossuth Rádió déli harangszó-sorozatában, majd a felvételt később is többször műsorra tűzték.

Harangozási szokások és tűzőrség