Hajdú-Bihar megye, illetve 2023 és 2026 között Hajdú-Bihar vármegye (németül: Komitat Haiduck-Bihar, latinul: Comitatus Hajdonicalis-Bihariensis) közigazgatási egység Magyarországon, az Alföldön, az Észak-Alföld régióban. 6210,56 km2-es területével hazánk negyedik legnagyobb vármegyéje, mely hazánk teljes területének mintegy 6,67%-át adja. Emellett közel 520 ezer fős lakosságával hazánk negyedik legnépesebb közigazgatási egysége, ezzel Magyarország népességének 5,4%-ával rendelkezik, népsűrűsége alig marad el az országos átlagtól.
Északról Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, északnyugatról Borsod-Abaúj-Zemplén megye, nyugatról Jász-Nagykun-Szolnok megye, délről Békés megye, keletről pedig Románia határolja. Székhelye a cívisvárosnak és a kálvinista Rómának is nevezett Debrecen, a régió központja, az ország második legnépesebb települése. De jelentős városa még Hajdúszoboszló, amely Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumával rendelkezik, a Hortobágy kapujaként ismert Balmazújváros, illetve a Hajdúság kulturális központjaként is ismert Hajdúböszörmény.
A megye az Alföld keleti részén, sík területen helyezkedik el, átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 100-110 méter. A megye legjelentősebb természeti értéke a Hortobágyi Nemzeti Park, amely Magyarország legnagyobb összefüggő szikes pusztája és az UNESCO Világörökség része. A terület híres a szürkemarha, a rackajuh és a bivaly tenyésztéséről, valamint a tradicionális pásztorkultúráról. A vízrajz szempontjából kiemelkedő a Berettyó és a Sebes-Körös, amelyek fontos szerepet játszanak a mezőgazdaság öntözésében és a vízrendezésben. A terület termékeny talaja és kontinentális éghajlata kiváló feltételeket biztosít a szántóföldi növénytermesztés, különösen a búza, kukorica és napraforgó számára.
Hajdú és Bihar vármegye történelme külön utakon indult, de az évszázadok során szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Hajdú vármegye a 17. században vált különálló közigazgatási területté, amikor Bocskai István letelepítette a hajdúkat, akik katonai szolgálataikért kollektív nemesi jogokat kaptak. A hajdúvárosok (például: Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló) katonai és gazdasági központokként működtek. Bihar vármegye a középkori Magyar Királyság keleti részén feküdt, központja Nagyvárad volt. Fontos egyházi és gazdasági szerepet játszott, elsősorban mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenysége révén. A két megye 1950-ben egyesült Hajdú-Bihar néven, Debrecen székhellyel, így egyesítve a hajdúk katonai örökségét Bihar hagyományos agrárkultúrájával.
Nevének eredete
Hajdú vármegye A Hajdú név eredete vitatott. Az egyik nézet szerint a török haiduk vagy hayduk szóból ered, amelyet a törökök a magyar gyalogos katonákra használtak. Egy másik elmélet szerint a magyar hajtó vagy hajdó szóból származik, amely marhahajcsárt jelentett. A két elmélet összefügghet, mivel a hajdúk eredetileg marhahajtók voltak, akik később katonai szerepet kaptak Bocskai István oldalán, és kiváltságokat nyertek, így megalapították a hajdúvárosokat.
Bihar vármegye A Bihar név szláv eredetű, a Nagyváradtól északra fekvő, eredetileg még a szlávok által emelt földvár neve volt. Hasonló helységnevek előfordulnak Crna Gorában és Csehországban is.
A Bihar név egyes más kutatók szerint a bihari vezér nevétől, Mén-Maróttól eredeztethető, aki az Árpád-kor előtt e terület felett uralkodott. Bihar vármegye már Szent István korában létrejött, és központja eredetileg Biharvár volt, majd később Nagyvárad lett.
Címere középre|157x157px Hajdú-Bihar vármegye 1949–1950-ben jött létre Hajdú vármegyének illetve Bihar vármegyének a trianoni, majd párizsi békék után Magyarországon maradt területéből. Ennek eredményeként a megye címere összetett: két egymás mellé helyezett pajzsból áll, amelyeket egy négy részre osztott ezüstsáv kapcsol össze. Középen egy arany ornamensekkel díszített kék szalaggal átfont nőalak látható. A pajzs jobb oldalán Hajdú vármegye címere szerepel, mely eredetileg Bocskai István 1605-ös adománylevelében jelenik meg. A címer egy tojásdad kék pajzsot ábrázol, amelyet egy farkát a nyaka köré tekerő aranysárkány övez, középen egy páncélos kar szablyát és pisztolyt tart. Bihar vármegye címere egy ívelt talpú pajzs, amelyet zöld pólya oszt két részre. A felső részben búzakéve és szőlőfürtök láthatók, míg az alsó mezőben három ezüsthal úszik arany sáslevelek között. A két címert vitézi és mitológiai alakok tartják, amelyek gazdag növényi ornamentikával és koronákkal díszítettek. A Hajdú és Bihar vármegyék történelmi címereinek használatát 1950-ben betiltották, de 1991-ben a megyei önkormányzat újra elfogadta az egyesített címer használatát.
Földrajz
Természeti földrajzi szempontból a vármegye nem egységes, a szomszédos tájak áthúzódnak területére. Északkeleti részét a homokbuckás Nyírség dél-nyírségi résztája alkotja. Közepén észak-déli irányban húzódik a Hajdúság két kistája: a Hajdúhát és a Dél-Hajdúság. Nyugati részét a Közép-Tisza-vidék egyik tájegysége, a Hortobágy foglalja el. Déli pereme, a Berettyó–Körös-vidék átnyúlik a vármegye közigazgatási határain.
Domborzat bélyegkép|263x263px|Hajdú-Bihar vármegye domborzati térképe
250px|thumb|Hortobágyi tájkép gémeskúttal
Hajdú-Bihar vármegye felszíne jellemzően síkság. A kevéssé tagolt sík terület teljes egészében az Alföldhöz tartozik. A vármegye legmagasabb pontja (170,5 m) a Nyírségben Fülöptől északra található, míg a legalacsonyabb része a vármegye délkeleti sarkában, Békés vármegye határán, a Hamvas- és Sárrét-csatorna térségében, Püspökladánytól és Szereptől délre nem éri el a 85 m-t.
Vízrajz
Hajdú-Bihar megye vízrajza szorosan összefügg a Tiszántúl alföldi jellegével, ahol a síkvidéki területek uralkodnak, és a vízfolyások jellemzően lassú mozgásúak. A megye vízrendszerének egyik legfontosabb eleme a Keleti-főcsatorna, amely a térség vízgazdálkodásában, öntözésében és rekreációjában játszik kulcsszerepet. A csatorna medre agyagos, és vízszintjét több helyen zsiliprendszerrel szabályozzák. Jellemzően pontyot, amurt és harcsát horgásznak itt, és több üdülőövezet is kialakult a partjain.
A megye egyik jelentős víztestje a Látóképi víztározó, amely eredetileg belvíz elvezetésére épült. Ez a 60 hektáros vízfelület napjainkban a horgászok kedvelt célpontja, mivel különböző halfajok, például süllő és csuka is megtalálható itt. A tározót folyamatosan töltik új haltelepítésekkel, és rekord méretű fogások is gyakoriak.
Hajdú-Bihar megye vizeinek fontos eleme továbbá a Berettyó-folyó, amely a megye déli részén halad keresztül, és a Körösök vízgyűjtőjéhez tartozik. A folyó a régió árvízvédelmében jelentős szerepet játszik. Emellett a megye különleges tájegységei, például a Hortobágy is, meghatározzák a vízrajzot, ahol időszakosan vízzel borított területek és szikes tavak találhatók, amelyek nemcsak a vízgazdálkodásban, hanem az élővilág megőrzésében is kiemelkedőek.
A térség vízrajzának különlegességét az adja, hogy a sík területek miatt a vízfolyások kiegyenlítettek, ugyanakkor az időszakos vízállások jelentős hatással vannak a természeti környezetre és a mezőgazdaságra egyaránt. A vízgazdálkodás szempontjából a megye nagy kihívásokkal néz szembe, különösen az aszályos időszakokban és az árvízvédelemben.
Geológia
Hajdú-Bihar megye geológiája Magyarország keleti részén, az Alföldön található, így jellemzője a síkvidéki felszín. A terület kialakulását tekintve több különböző tájegység hatása figyelhető meg. A megye északi és keleti része a Nyírség homokbuckás vidékére esik, ahol a hordalékkúpok lerakódásai és az eolikus, azaz szél által formált felszín dominál. Itt a homokdűnék és futóhomokos területek jellemzőek, amelyeken kovárványos és humuszos homoktalaj alakult ki.
A megye középső részén a Hajdúság található, amely főként löszös, finom szemcsés üledékekből áll. Ez a terület is sík, de a löszös talaj kedvez a mezőgazdasági művelésnek. Nyugati irányban a Közép-Tisza-vidék határolja a megyét, ahol az Alföld egy másik síkvidéki szakasza található, a Hortobágy, amely híres szikes pusztáiról és agyagos talajáról.
A terület földtörténeti múltját a folyók szabályozása és az ármentesítési munkálatok is jelentősen átalakították. A megye területén kevésbé jellemzőek a mélyföldalatti kőzetek vagy bonyolultabb geológiai formák; inkább az Alföldre jellemző löszös, agyagos, homokos üledékek uralkodnak, amelyek főként a folyók és a szél hatására jöttek létre.
Éghajlat
thumb|250px|Kunhalom a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Hajdú-Bihar éghajlata kontinentális jellegű, amelyet a mérsékelt nyári hőmérsékletek és a hideg telek jellemeznek. Az éves középhőmérséklet 10,5–11 °C között ingadozik, ami a júliusi hónap átlagos 20,5–22 °C-os hőmérsékletének köszönhető. Az éghajlatot a sok napsütés (évi 2000–2100 óra) és a viszonylag alacsony csapadék jellemzi, ami kedvező feltételeket biztosít a mezőgazdaság számára, különösen a hő- és fényigényes kultúrák, mint a gyümölcs, szőlő, napraforgó és paradicsom számára. Azonban a tavaszi fagyok és a vízhiány a termelés szempontjából komoly kihívást jelenthetnek.
A tél gyakran kemény fagyokat hoz a vármegyébe, különösen januárban, amikor a hőmérséklet jelentősen lecsökkenhet. A zord telek kialakulásában az északkeleti szelek szerepe meghatározó, amelyek az Alföldön a havas napok számát is növelik. Hajdú-Biharban az egyik legnagyobb a havas napok száma, 30-35 nap körül.
A csapadék mennyisége az egyik legkevesebb az Alföldön, különösen a Hortobágy déli részén, ahol a csapadék évi mennyisége nem éri el az 500 mm-t. Az alacsony csapadéknak és az aszályos időszakoknak köszönhetően a vízellátás és öntözés különösen fontos a mezőgazdaság számára. Az évi csapadékmennyiség Hajdú-Biharban általában 550–600 mm között mozog, de a Rétköz és a Nyírség északi részein akár 650–700 mm is lehet. Az évi vízhiány 75–125 mm között változik, és az időszakos aszályok, valamint a belvízproblémák gyakran gondot okoznak.
A szelek gyakran északkeleti és délnyugati irányból érkeznek, amelyek széleróziót, azaz deflációt okozhatnak, veszélyeztetve a termőföldek védelmét, különösen a homokosabb területeken. Az éghajlati viszonyok és a szélsőséges időjárás jelentős hatással vannak a helyi mezőgazdaságra, és fontos a megfelelő vízgazdálkodás és talajvédelem.
Élővilág, természetvédelem
Növényvilág A Hajdú-Bihar vármegye élővilága az évszázadok során jelentős változásokon ment keresztül, amit elsősorban a mezőgazdasági termelés és a folyószabályozás eredményezett. Az ősi növényvilág jelentős része eltűnt, mivel az egykori mocsaras, erdős területek helyét felváltották a szántóföldek és a legelők. Azonban a megyében találhatók még olyan területek, ahol megőrződtek az eredeti növénytársulások és élőhelyek, amelyek különleges természetvédelmi értékkel bírnak.
A legnagyobb, természetes növényzetű terület a Hortobágy, amely Hajdú-Bihar szívében, a Hajdúháttól a Tiszáig terjedő kiterjedésű szikes puszták és vizes élőhelyek egyedülálló rendszere. A Hortobágy az egyik legjelentősebb természetes táj a Kárpát-medencében, amely a szikes puszták, mocsarak, nádasok és legelők változatos növényvilágát és gazdag állatvilágát adja otthonául. Az itt élő növények közé tartoznak a szikes növénytársulások, a nádasok, mocsári növények és a különleges, ritka fajokat is rejtő fűz- és nyírlápok. Az állatvilágban olyan védett és ritka fajok találhatóak, mint a túzok, a daru, vagy a különböző vízimadarak.
Az 1973-ban alapított Hortobágyi Nemzeti Park Magyarország első nemzeti parkjaként jött létre, és azóta nemcsak a nemzeti természetvédelem, hanem a nemzetközi természetvédelmi közösség figyelmét is felkeltette. A park területe a világörökség részeként van nyilvántartva, és ma már nemcsak az országos, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedő természetvédelmi terület. A parkot az értékes növény- és állatvilága, valamint a szikes puszták és mocsarak különleges ökológiai jellege teszi különlegessé.