Domenico Modugno (Polignano a Mare, 1928. január 9. – Lampedusa, 1994. augusztus 6.) Grammy-díjas olasz énekes, dalszövegíró, később olasz parlamenti képviselő volt.
Élete Puglia tartományban, egy Bari megyebeli kis faluban született. Gitározni és harmonikázni tanult, majd a színészi pályára lépett. 1949-ben már filmen szerepelt, színházban 1952-ben lépett először fel. 1956-ban tett első kísérlete után, 1958-ban vált ismertté, amikor megnyerte a Sanremói Dalfesztivált a Volare (Nel blu, dipinto di blu) című dalával, amely világszerte egy csapásra ismert lett Japántól Pakisztánig. A dallal harmadik lett az 1958-as Eurovíziós Dalfesztiválon. 1959-ben turnézott az Amerikai Egyesült Államokban, ahol két Grammy-díjat is kapott.
38 film fűződik nevéhez.
1986-tól politikusi pályára lépett, az Olasz Radikális Párt tagjaként, többek között az agrigentói pszichiátriai intézet ápoltjainak embertelen körülményei javításáért is küzdött. 1987-től alsóházi képviselő, Torino küldötte volt, 1990-től az agrigentói önkormányzat tanácsosa, és a felsőház tagja lett.
1994-ben Lampedusa szigetén hunyt el.
Ismertebb dalai Lu Pisce Spada (A kardhal) Nel blu dipinto di blu (Szállni a kékre festett égen), ismertebb címén: Volare La lontananza (A távollét) Piove (Eső), ismertebb címén: Ciao, ciao bambina Sopra i tetti azzurri del mio pazzo amore (Őrült szerelmem kék tetői fölött) Vecchio Frac(k) (Régi frakk) Non piangere Maria (Ne sírj, Mária) Il maestro di violino (A hegedűtanár) Piange il telefono (Sír a telefon) Come prima (Úgy, mint rég)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Olasz énekesek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Grammy-díjas zenészek