Karl Schmidt-Rottluff (Chemnitz, 1884. december 1. – Berlin, 1976. augusztus 10.A modern festészet lexikona. i.m. halálozási éve 1970!) német festő és grafikus, az expresszionizmus kiemelkedő alakja.
Életpályája, művészete
Teológusnak készült akárcsak Franz Marc, de végül Heckel példáját követte és Drezdába ment építészetet tanulni. 1905-1910 közötti drezdai periódusa szorosan összefügg a Die Brücke első stílusának kialakításával. A litográfiát ő ismertette meg barátaival. Kedvelt műfaja volt ebben az időszakban a fametszet is, vannak, akik a Brücke-korszakban készített fametszeteit tartják a legértékesebbnek.
Robusztusabb egyéniség, mint Kirchner vagy Heckel, ugyanakkor elementárisabb ereje, földközelibb szemlélete révén összekötő szerepet töltött be a Brücke és Nolde között. Főleg tájakat ábrázolt, a nagyváros kínálta témákat kerülte. 1910-ig csak ritkán festett portrét, pedig festőbarátai szerették ezt a műfajt.
1910-től nagy felületekre felhordott színfoltokkal dolgozott, ez a technika nála egyszerre volt a monumentális művészet és az egyszerűsítés eszköze.
1911-es norvégiai útja során számos tájképet festett. Majd Berlinbe költözött is itt maradt élete végéig. Különböző művészi hatások érik itt, amelyek összehasonlító tanulmányokhoz vezették. Közeledett a kubizmushoz és az absztrakcióhoz is, de kísérletei e téren csak néhány képre korlátozódtak. Portréin, csendéletein inkább a tárgy körülhatására törekedett, olyan megfogalmazásra, amelyben a kép érzékelteti a térbeliséget és a tömeget, de úgy, hogy a festmény sík hatása megmaradjon.
1913-ban Niddenben, a kurlandi tengerparton találta meg azt a megoldást, azaz azt a stílust, amelyet „szimbolikus és heraldikus stílus”-nak szoktak nevezni. A kompozíción az emberalakok és a táj elemei azonos fontosságú képekként jelennek meg, úgy elrendezve, hogy szimbolikus egységet alkossanak.
1914-ben Hohwachtba utazott. Itt festett képein a széttöredezett ember és a természet harmóniája jelenik meg. A lelki gyötrelmektől szenvedő emberek először jelennek meg művészetében.
1915-1918 között a festő az orosz fronton harcolt, nem festett háborús képeket (az általános témák foglalkoztatták, soha nem az aktuális), de mély megrendülését nem tudta titkolni. Egyre jobban érzékelte „az evilági és a túlvilági közti feszültséget”, a háború után megpróbálta beépíteni az objektív világot a létezésbe. Művészete dekoratív és nem intellektuális stílust képvisel.
Műveiből Dangast-i tájkép (1910) Gátszakadás (1910) Önarckép monoklival (1910) Kora tavasz (1911) Rosa Schapire portréja (1911) Lofthus (1911) Fürdő után (1912) Mosdó lány (1912) Három akt (1912) Házak éjjel (1912) Szt. Péter torony Hamburgban (1912) Négy fürdőző a parton (1913) Emy arcképe (1919) Dupla portré I. (1925) Dupla portré II. (1925) Este a szobában (1935) Kert télen (1969)
Források A modern festészet lexikona. (Nouveau dictionnaire de la peinture moderne). Ford. és átdolg. magyar kiad. Budapest : Corvina, 1974. Ill. Karl Schmidt-Rottluff l. 329. o.
Jegyzetek
További információk Festményei
Schmidt-Rottluff Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Német expresszionista festők Kategória:Német grafikusok Kategória:Tájképfestők Kategória:Német egyetemi, főiskolai oktatók