A magyarországi kínaiak (kínaiul: 匈牙利华侨华人, ) az ország legnépesebb nem honos nemzetiségét alkotják. A 2022-es népszámlálás adatai szerint kínai állampolgárságú személy élt Magyarországon. Tényleges létszámukat a becslések többnyire magasabbra teszik, mint a hivatalos források. Az országban élő kínaiak jellemzően csak kínai állampolgársággal rendelkeznek, magyarral nem.
A magyarországi kínai közösség nem homogén csoport. Elsőként a 20. század elején fordultak meg kínai árusok Budapesten, majd a Kádár-korszak kapcsolatépítésének jegyében érkeztek diákok és vendégmunkások. A rendszerváltás után egy joghézagot kihasználva kínai kereskedők tízezrei érkeztek az országba, vállalkozást alapítva itt. Az ő csoportjukat a szakirodalom nek (新移民), vagyis új migránsoknak nevezi. Ők, illetve gyermekeik alkotják jelenleg a kínai közösség magját. 2013 és 2017 között a magyar kormány letelepedési kötvény programjának köszönhetően jómódú bevándorlók egy új csoportja érkezett az országba. A két fő csoporton kívül még a külföldi tanulmányaikat végző egyetemisták és a vendégmunkások között fordulnak elő nagyon mennyiségben kínaiak.
Legtöbben Budapesten élnek, 2022-ben fő volt a lélekszámuk a fővárosban (a teljes népességük 82%-a), de emellett az ország valamennyi nagyobb településén megtalálhatóak. A kínaiak mellett a magyarországi vietnámiak alkotják az ország másik nagy távol-keleti bevándorló közösségét.
Korai bevándorlók
Legkorábbi jelenlét bélyegkép|Kínai árusok 1913-ban a Józsefvárosban Kínai bevándorlók kis számban először az 1910-es években érkeztek Magyarországra. Elsősorban artistaként és utcai árusként dolgoztak, apró szobrokat, porcelántárgyakat és legyezőket adtak el. Eleinte elsősorban a Józsefvárosban, majd később a VII. kerület rosszhírű Csikágó negyedében laktak. Hogy megkülönböztessék magukat a Budapesten szintén jelenlévő japán árusoktól, saját nemzeti kokárdájukat viselték. 1914-ben a hatóságok megvádolták a kínaiakat, hogy Oroszországnak kémkednek, és bár hamar tisztázták őket a vádak alól, a nyomozás apropóján egy részletes leírás készült a fővárosban összeszámolt 62 kínai életkörülményeiről és tevékenységéről. Ezek az árusok végül a nagy gazdasági világválság idején hagyták el Magyarországot.
Kádár-korszak A Kádár-rendszer államszocialista vezetése a rendszer első éveiben igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni a szintén kommunista Kínával. Ennek részeként „tudóscserék” jöttek létre, amelynek során rövidebb időszakokra kínai kutatók érkeztek Magyarországra, és számos ösztöndíjas kínai diák is végezhette itt tanulmányait. A két ország kapcsolatai a Szovjetunió és Kína között kirobbant konfliktus miatt 1963-ban komolyan megromlottak. A szovjet tömbhöz tartozó Magyarországon a kínai nagykövetség kiadványaiban hazája propagandáját kezdte terjeszteni, és ebbe a tevékenységbe vendégdiákokat is bevontak, amit a magyar hatóságok nem néztek jó szemmel. A botrány hatására több tanulót is hazaküldtek, és ezzel egy időben a tudományos kapcsolatok is leépültek a két állam között.
Két évtizeddel később, az 1980-as évek enyhülésének jegyében ismét kezdetét vette a kínai bevándorlás Magyarországra, amelynek keretében néhány ezer gyári munkás érkezett a térség szocialista nagyvállalataihoz előre meghatározott időre dolgozni. A korszak egyik ilyen típusú projektje a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár programja volt. A vállalat győri üzemébe 1987-ben 335 kínai vendégmunkás érkezett, a dolgozóknak saját panelházat is építettek, amelyet a győriek ma is „kínai házként” emlegetnek. A munkaerőhiány orvoslásán túl az is cél volt, hogy olyan szakképzett munkaerőt teremtsenek, akik majd karban tudják tartani a Kínába exportált Rába gépeket. A beszámolók szerint nem voltak jelentős konfliktusok a helyi magyarok és az általuk „vágottszeműeknek” nevezett bevándorlók között. Három évvel később, amikor munkaszerződésük végéhez ért, a kínaiak csaknem valamennyien hazaköltöztek, de néhányan maradtak és kereskedni kezdtek.
A közvetítő kisebbség (1990-től napjainkig) Szociális karakterisztikájuk 1990 éles határt képez a magyarországi kínai bevándorlás történetében, ekkor ugyanis számuk nagyságrendileg megnőtt, és gazdasági szerepük is teljesen átalakult. Az 1990-es évek kínai migránsainak elnevezése (新移民). Ez a csoport Nyíri Pál definíciója szerint egy úgynevezett közvetítő kisebbség (middleman minority): tagjai országhatárokon átnyúló etnikai hálózatukra építve alakítottak ki erős pozíciókat az ország gazdaságának néhány jól lehatárolt területén. Társadalmilag a felső és az alsó osztály között helyezkednek el, ugyanakkor kívül állnak a hagyományos társadalmi hierarchián, különbözőségük miatt. A kínaiak mellett a magyarországi vietnámiak is közvetítő kisebbségnek számítanak a szakmai terminológia szerint.
A bevándorlás motivációja Amíg Magyarországon 1989 a rendszerváltás éve volt, addig Kínában a bizonytalanságé és elnyomásé: ekkor zajlottak le a Tienanmen téri események. Kínában ekkor már mintegy tíz éve bevezették a „nyitott kapuk” kapitalista gazdaságpolitikáját, és a keleti tengerparti tartományokban létrehozott különleges gazdasági övezetekben már létrejött egy tehetős, polgárosodott réteg, de a vérbefojtott tüntetés miatt sokan tartottak az esetleges turbulens időszak megtorlásának veszélyeitől. Számos vállalkozó féltette a felhalmozott vagyonát, és egy csoportjuk a -nek („országelhagyási láz”) nevezett hullám részeként úgy döntött, hogy az újonnan demokratizálódott Magyarországon alapít vállalkozást és próbál szerencsét kereskedőként. Az első bevándorlók mintegy negyede pekingi volt, azóta a legtöbben a keleti parton elhelyezkedő Fucsien és Csöcsiang tartományból érkeztek hazánkba. bélyegkép|Gyárépületből átalakított kínai piac a Józsefvárosban A frissen piacgazdaságra váltott Magyarországon ezzel egy időben a KGST összeomlása miatt átmeneti áruhiány lépett fel, elsősorban az olcsó kiskereskedelmi árucikkek terén. A fejletlen import miatt a magyar kiskereskedelmi láncok nem tudták ellátni áruval a lakosságot, és ez a piaci rés nagyszámú ázsiai bevándorlót csábított. Őket a gyors meggazdagodás reménye mellett a szabad családalapítás, gyermekvállalás lehetősége is vonzotta. Az érkezők jellemzően magasan képzettnek számítottak: egy 1997-es, 135 kereskedőn végzett felmérés szerint 45%-uk felső középiskolai, 39%-uk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Más bevándorló csoportokhoz képest jellemző volt továbbá a nők magas aránya, akik közül sokan saját vállalkozást vezettek.
Jogi háttér A tömeges kínai bevándorlást a rendszerváltás előtt a Grósz-kormánynak a Kínai Népköztársasággal 1988-ban kötött megállapodása indította el, amelynek értelmében megszűnt a kínai állampolgárok beutazási vízumkényszere. A joghézagot kihasználva a kínaiak hivatalosan turistaként érkeztek Magyarországra, de valójában árusként dolgoztak és céget alapítva tartózkodási engedélyhez juthattak, majd ezeknek a cégeknek a meghívóleveleivel újabb ezrek léphették át legálisan a határt. A Belügyminisztérium adatai szerint az országban tartózkodó kínai állampolgárok száma a korábbi majdnem nulláról 1990-ben -re, 1991-re pedig főre ugrott, Nyíri Pál becslése szerint a két év során összesen mintegy kínai lépte át a határt. Legtöbben a Szovjetunión keresztül, a transzszibériai vasúton utazva érkeztek Magyarországra, a teljes út csak néhány száz jüanba került. Az Antall-kormány – felismerve a tömeges migráció jelentette problémát – 1992-ben ugyan visszaállította a vízumkötelességet, és az 1993. évi LXXXVI. törvényben részletesen szabályozta a bevándorlást és a külföldi állampolgárok Magyarországon tartózkodását, de ekkor már sokan letelepedtek vagy tovább utaztak más európai országokba. A bevándorlók közül szinte senki nem vette fel a magyar állampolgárságot, mivel Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, és az érkezők fontosabbnak tekintették az anyaországukhoz való tartozást. A kezdeti csúcs után Nyíri becslése szerint egészen 2013-ig és fő között mozgott a Magyarországon élő kínaiak száma.
Gazdaság bélyegkép|Kínai étterem a Kerepesi úton 2016-ban A kínai árusok megélhetésének alapját kezdetben elsősorban a textil-, ruha- és cipőkereskedelem képezte. Az első, áruikat vonaton műanyagszatyrokban szállító úttörőkből hamar nagykereskedők lettek. A termékeik sikerét a minden riválisuknál alacsonyabb áraikkal biztosították. Az olcsóság kulcsát a kínai tömegtermelés és alacsony minőség mellett a vámok alulfizetése jelentette, valamint az a tényező, hogy az állami vállalatok Kínában kedvező feltételekkel adtak áruhitelt a kiköltözők számára. A vállalkozások méretének növekedését jól jelzi, hogy míg az 1992-ben Budapesten bejegyzett 1400 kínai cég átlagosan alig több mint 1 millió Ft tőkével rendelkezett, szinte mind kiskereskedőként, addig 2017-ben már az 1186 bejegyzett magyarországi kínai vállalkozás 45%-a nagykereskedelemmel foglalkozott, és csak 20%-a végzett kiskereskedelmi tevékenységet. A kereskedők differenciálódtak is, a viszonteladók neve , az importőrökként dolgozóké pedig . bélyegkép|Az World Mall (korábban AsiaCenter) mellett álló Experience Center épülete 2018-ban A kínaiak eleinte jellemzően a már meglévő, más nemzetiségek által feketén vagy szürkén üzemeltetett korabeli piacok infrastruktúráját használták fel. (A köznyelv ezeket a vásárokat gyakran lengyelpiacok és KGST-piacok néven emlegette.) Ambiciózus magyar üzletemberek észrevették az ebben rejlő lehetőségeket és több, kifejezetten kínai piacot is kialakítottak. Közülük a legismertebbé a józsefvárosi Négy Tigris piac vált, amelynek fénykorában m²-en csúcsidőben mintegy 1500 eladó árulta a portékáit. Később a kereskedelem jelentős része áthelyeződött bevásárlóközpontokba, mint például a 2003-ban megnyitott Asia Center-be. (2024-től a World Mall nevet viseli.)
A kínai kereskedőknek a 2010-es évektől kezdve ugyanakkor egyre növekvő kihívásokkal kellett szembenézniük, ugyanis a globalizáció hatásai Kínát és Magyarországot egyaránt elérték. Ennek egyik tényezője a fast fashion cégek megjelenése volt Magyarországon, a H&M, a Zara és a hozzájuk hasonló ruházati kiskereskedelmi márkák erős konkurenciává váltak, amelyeknek hasonlóan alacsony áraihoz már nem tapadt a sztereotipikusan gyenge minőségű kínai termékek társadalmi stigmája. A másik tényező a kínai ruhaipar versenyképességének gyengülése volt, ugyanis az ország gazdasági fejlődésével párhuzamosan a bérek is megemelkedtek, és így egyre kevésbé volt profitábilis Kínában termelni a szegényebb délkelet-ázsiai államokkal szemben. Ezekre a folyamatokra a magyarországi kínai vállalkozók jellemzően kétféle módon reagáltak. Egyrészt diverzifikálták áruikat, hogy megőrizzék versenyképességüket, ennek részeként például a ruhák mellett elektronikus cikkeket is elkezdtek árulni, másrészt sokan a szolgáltatóiparban kerestek megélhetést, számos új kínai étterem nyílt ebben az időszakban.
Területi elhelyezkedés