A Fordult a kocka egy 1997-ben megjelent raplemez. A lemezen bemutatkozik, az akkor még a Kartel másodhegedűseként ismert Dopeman (Pityinger László). A lemezt igen jól fogadta a közönség, országszerte 18 ezer darabot adtak el belőle, aminek köszönhetően Dopeman lett az egyik legsokrétűbb és legellentmondásosabb alak a zeneiparban.

Az album és a szövegek

Az albumon kifejezetten vulgáris és szókimondó szövegek találhatóak, amik nem semmitmondóak, hanem nagy mondanivalóval rendelkeznek. Mindjárt az első számban tudatja velünk Dopeman, hogy itt van és még itt is lesz egy jó darabig.

Az album egyik érdekessége, hogy megtalálható rajta, Szasza, a Sex Action rockbanda frontembere, aki rappel is (korábban a Kartel első lemezén, az 1995-ben megjelent Egyenesen a gettóból című korongon szerepelt). Valamint Dopeman itt mutatja be a későbbi ellenlábasát, Kicsi Tyson-t és egy női rappert, MC Duckyt is. További érdekesség, hogy egy pár számon vokálozik Fatima, a Fekete Vonat banda női tagja, valamint a számból készült videóklipben is szerepel. A lemezre felkerült Dopeman korábbi szerzeménye, a Stricik és kurvák, ami felkerült az ugyanabban az évben megjelent Kartel-lemezre, a Jégre teszlek-re is, viszont most a számban csak Dopeman és MC Ducky rappel.

Zenei alapok és elemek

Az albumot dicsérték a kritikusok a zenei alapokért, amiben nagy szerepet játszott Dopeman öccse, Pityinger Péter, valamint az egyik számban maga Dopeman apja gitározik. Itt szerepel először Dopeman első számú lemezlovasa, DJ W. Mindjárt az első számban megmutatják magukat, a szöveghez felhasználták az amerikai NWA rapcsapat "Straigh Outta Compton" című számának instrumentálját, valamint az első percekben a Keresztapa betétdalát hallhatjuk.

Videóklipek

Az albumhoz két klip készült. Az Indul a menet fekete-fehér videó, Dopeman és csapatát láthatjuk benne, valamint a 8. kerületet. A klip hajaz az N.W.A., "Straight Outta Compton" című számához (mind a klip, mind a zene). A videóban Dope-ot meg akarják ölni, aztán a következő jelenetben egy szórakozóhelyen vannak, ahol a végén elfogják a merénylőt, leveszik róla a maszkot. A merénylő maga Dopeman.

A másik videó a 8. kerületi meséből készült, ahol ugyancsak megcsodálhatjuk a 8. ker utcáit. A klipnek érdekes képi világa van, sokan azt mondják, hogy már-már undergroundos.

Track lista

#CímHosszSzövegíróZeneElőadó1"Indul a menet"04:08Pityinger LEl Presidente, DJ WDopeman, Ganxsta Zolee2"Mit teszel?"03:34Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don Pederito, DJ W, SzaszaDopeman3"Keleti oldal"05:27Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don Pederito, DJ WDopeman4"Játékosok klubja"06:00Pityinger L, Zana ZEl Presidente, Dopeman, Don pederito, SzaszaDopeman, Ganxsta Zolee5"Tegnap éjszaka"04:04Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don Pederito, DJ W, Dopeman, Szasza, Fatima6"Dopeman cucca"05:26Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don PederitoDopeman7"József utca (interlude)"02:55Váradi LKicsi Tyson (háttérben a Játékosok Klubja8"8. kerületi mese"05:10Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don PederitoDopeman, Fatima9"Stricik és kurvák (Dopeman verzió)"04:07Pityinger LEl Presidente, Dopeman, id. Pityinger László, DJ WDopeman, MC Ducky10"Bébipinavadász"05:36Pityinger L, Szendrei ZsEl Presidente, Don PederitoDopeman, Szasza11"1-8-7$ Gringók"05:55Pityinger L, Zana Z, Szendrei ZsEl Presidente, Dopeman, Don Pederito, DJ WDopeman, Ganxsta Zolee, Szasza12"Dopeman a név"05:10Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don PederitoDopeman, Szasza, Ganxsta Zolee13"Halott ribanc nem ugat"03:48Pityinger LEl Presidente, Dopeman, Don PederitoDopeman, El Presidente, Don Pederito, DJ W, Szasza14"Halott vagyok?"03:52Pityinger LEl Presidente, DJ WDopeman

Külső hivatkozások https://web.archive.org/web/20100926100846/http://www.dopemanonline.hu/

Kategória:Dopeman-albumok Kategória:Hiphopalbumok Kategória:1999 nagylemezei