H.P. Baxxter, Hans Peter Geerdes (Leer, 1964. március 16. –) német énekes-dalszövegíró, a Scooter és az egykori Celebrate the Nun frontembere. Jellegzetes hidrogénszőke haja és a rapstílusból merített, kiabálós énekstílusa egyedi ismertetőjegyeinek tekinthetők.

Életpályája 1964.Egy 2013-as orosz fellépésük elmaradt, H.P. hangszálgyulladása miatt. A szervezők részére megküldött orvosi igazoláson a születési évnél 1964 szerepelt, a hónap és a nap azonban megegyezett (március 16.) Az "Always Hardcore" című könyvből azonban kiderült, hogy egy Bravo-újságcikk kedvéért két évet fiatalított magán, hogy ne tűnjön olyan öregnek. Ez az információ aztán tévesen került ki a köztudatba március 16-án született a németországi Leer városban, jómódú középosztálybeli szülők gyermekeként. Már fiatalkorában a zene lett a kedvenc érdeklődési területe, különösen az újhullámos együttesek. Középiskolai tanulmányait fél év késéssel kezdte meg, de más miatt is kilógott iskolatársai közül: erős sminket és feltupírozott hajat viselt, az akkori újhullámos divatnak megfelelően.Erre vonatkozóan lásd: "Die Erfolgsstory von Scooter", Zweiten Kapitel: Make-Up und Musik. Kontor Records, 2004 Egyik középiskolai tanára kezdte el őt H.P.-nek nevezni, a "Baxxter" melléknevet pedig saját bevallása szerint egy osztálytársa találta ki. A gimnázium elvégzése után Hannoverbe költözött nővére után, ahol először beiratkozott a jogi egyetemre, de azt néhány hét után abbahagyta. Végül nemzetközi kereskedelmi szakon végzett. Ezután értékesítő volt egy fogorvosi műszereket árusító cégnél, majd telefonos ügynökként dolgozott az Edel Records-nál.

1986-ban Rick J. Jordannel (Hendrik Stedler), nővérével, és Slin Thompsonnal együtt megalapították a Celebrate the Nun new wave együttest, ahol nővére, Britt Maxim segítségével írták a szövegeket. Két számukkal az amerikai slágerlistákra is felkerültek, de igazán nagy sikert nem értek el. A zenekar 1991-ig létezett, ezután H.P. Hamburgba költözött. Ekkor ismerkedett meg Jens Thele producerrel, valamint ekkor tett rá életre szóló hatást a The KLF együttes zenéje. 1993-ban unokaöccse, Ferris Bueller (Sören Bühler) és a visszatérő Rick segítségével megalapították először a The Loop, később pedig a Hyper Hyper című szám sikere után a Scooter formációt. 1994-től kezdve napjainkig H.P. a zenekar frontembere, és egyedi stílusú énekese. Neve egybefonódott az együttesével és sajátos, bekiabálós stílusával.

Jellegzetes imidzsét saját maga alakította ki. Haját kéthetente szokta platinaszőkére festeni, többnyire a stúdióban, borotválkozni pedig naponta kétszer is szokott. Emellett vastag nyaklánca és a jobb szemöldökében található piercing szintén a védjegye lett.Lásd ebben az interjúban. Híres emellett arról, hogy kedveli az oldtimer autókat, a Scooter videóklipjeiben alkalmanként vezetni is szokott egyet-egyet. Magassága 188 cm, amivel különösen kitűnik a tömegből.

A Scooteren kívül szívesen elvállal más munkákat is, egy alkalommal például Thomas Bernhard meséit olvasta fel egy hangoskönyv számára, 2007-ben pedig a 80's Flashback lemezen énekelt. 2009-ben beválasztották a német Eurovíziós Dalfesztivál előselejtező zsűrijébe, 2012-ben pedig a német X-Faktor egyik mentora lett, valamint önmagát alakította a "Fraktus – A zenetörténet utolsó fejezete" című filmben. 2016-ban a "Németország szupersztárt keres" (Deutschland Sucht den Superstar) című műsor egyik zsűritagja lett.

Magánélete H.P. első házassága egy Kathy nevű nővel 1998-ban volt, azonban ez a nász nem bizonyult tartósnak, és hamarosan elváltak. Ezután egy Lital Hoch nevű hölggyel randevúzott, majd másodjára 2006. május 6-án nősült, amikor is Simone Mostert nevű párját vette el, akit a "Maria (I Like It Loud)" videoklipjének forgatásán ismert meg. Tőle 2010-ben vált el. Ezután egy Nikola nevű hölggyel kezdett hosszabb távú kapcsolatba, akivel 2015-ben szakított. 2016-ban alig 5 hónapig egy Liza Leven nevű 19 éves orosz rajongólány volt a párja, kettejük között a korkülönbség 32 év volt. 2016 októberétől egy Lysann nevű lány volt a párja, és ekkor szögezte le azt is, hogy elege lett a házasságokból, és soha többé nem nősül újra.http://www.vip.de/cms/h-p-baxxter-ist-gluecklich-mit-seiner-neuen-freundin-lysann-4035352.html Lysann-nal 2021-ben szakított, 2023-ban jött össze új párjával, Sarával, aki 37 évvel fiatalabb nála, és akit 2024 júniusában mégis elvett feleségül.

Diszkográfia right|thumb|220px|2007-ben A Scooterrel kiadott kiadványokon kívül a következő kiadványokon szerepel:

1989 – Celebrate The Nun – Meanwhile 1991 – Celebrate The Nun – Continous 2004 – Thomas Bernhard meséi H.P. Baxxter felolvasásában (hangoskönyv) 2005 – The Disco Boys – Vol.5. (Intro) 2005 – Flashdance & Mixwell (Intro) 2007 – Harris & H.P. Baxxter – Eisbär 2012 – Melissa Heiduk – Send Me An Angel (szerzőként) 2013 – Who The Fuck Is H.P. Baxxter? (kislemez) 2013 – Baxxter, Simon, and DDY – Sweater Weather (társszerzőként) 2019 – Jebroer – Flitsmeister 2020 – Finch – Scootermann

Alternatív nevei H.P. szokásává vált az idők során, hogy különféle alias-neveket vesz fel magának, melyek aztán a lemezborítókon és a kislemezek belső oldalán olvashatóak. Jelenleg az alábbi neveit ismerjük: A.K.A. Bass Junkie Candyman Commander of the M.I.C. H Ice MC Ace MC Dave MC Diggy Doc MC Ding Ding MC Earl of Windom MC Hummin’ A Bum MC I MC MC No Diggedy H MC No.1. MC Refrain From Not Smoking H MC Skinny MC Smokealot MC Zippidy Notorious Dave Reverend H Sheffield Dave Shotgun MC shotta Sir Shotalot The Chicks Terminator The Darkside Fiend The Hardcore MC The Hardcore Titan The Horseman The Lyrical Teaser The Mic Enforcer The Mic Wrecker The Radical MC H.P. The Rearranger The Rhyme Driller The Screaming Lord The track attacker, the mic enforcer, the chicks checker The Vapour Vicious Dave Whistling Dave

Jegyzetek

További információk A Scooter hivatalos oldala

Kategória:Scooter Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Német énekesek Kategória:Élő személyek Kategória:Német dalszerzők Kategória:Német szinkronszínészek