A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, régi nevén Gazdasági Akadémia a város harmadik legnagyobb egyeteme.

Az Erdélyi Gazdasági Egylet kezdeményezésére jött létre 1869-ben Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet néven a Római Katolikus Státustól bérelt birtokon. Első igazgatója Kodolányi Antal volt. 1906-ban magyar királyi gazdasági akadémiai rangra emelték. Első épületét 1873-ban építették. A kert kialakítását a darmstadti főkertész, Ritter Gerhard vezette. 1932-ben új központi épületet kapott.

A képzés eredetileg hároméves volt, majd az impériumváltás után a román tannyelvű intézetben 1921-től kezdve három év elméleti oktatás után egy további gyakorlati évet tettek kötelezővé. 1929 óta a képzési idő öt év. 1938-ban az intézményt a Temesvári Politechnika mezőgazdasági karává tették, így működött 1948-ig. 1940-ben, a második bécsi döntés következményeként, a kar fizikailag is Temesvárra költözött, és Kolozsváron a tanítás ismét magyar nyelven folyt egészen 1946-ig, amikor megszüntették, és csak románul tanítottak. 1948-tól 1959-ig ismét volt magyar tagozat, azután már csak románul oktattak. 1959-ben állattenyésztési, 1968-ban állatorvosi kart létesítettek. Jelenleg öt karral működik: mezőgazdaság, kertészet, élelmiszeripar, állattenyésztés és biotechnológia, valamint állatorvosi.

A diákok létszáma a kezdeti 40-ről az 1903/1904-es tanévre 150-re növekedett, az 1920-as években több mint száz volt, az 1930-as évek végére háromszázra nőtt. Ugyanebben az időszakban a tanárok száma 22-ről 41-re emelkedett.

Híres tanárai Balás Árpád Csávossy György Csűrös István Kodolányi Antal Kós Károly Lám Béla Nyárády Erazmus Gyula Pap István Palocsay Rudolf Páter Béla Veress István

Források

Universitatea de Științe Agricole și Medicină Veterinară Cluj-Napoca. (Az egyetem honlapja)

Agrartudomanyi Kategória:Románia egyetemei Kategória:Az 1860-as években alapított oktatási intézmények Kategória:1869-ben alapított szervezetek Kategória:Agrárképzés Magyarországon