Amália da Piedade Rebordão Rodrigues () (Lisszabon, 1920. július – Lisszabon, 1999. október 6.) portugál énekesnő és színésznő. Hivatalosan 1920. július 23-án született, de ő mindig azt állította, hogy születésnapja július 1-jén van. Apja, aki cipész és trombitajátékos volt, Fundãóból származott, és visszatért oda, mikor Amália alig múlt egyéves. Ezután anyai nagyanyjánál nevelkedett mélyen katolikus környezetben egészen 14 éves koráig, amikor a szülei visszatértek a fővárosba és ő visszaköltözött hozzájuk.
A „fado királynője” néven lett híres és nagy szerepet játszott a fado nemzetközi hírének elterjesztésében. Kétségkívül ő volt a műfaj fejlődésének a legfontosabb alakja – veleszületett interpretáló-képességének köszönhette, amit gondosan fejlesztett 40 éves színpadi és zenei karrierje során. Rodrigues fellépései és repertoárjának megválogatása kiterjesztette a fado hagyományos lehetőségeit és újradefiniálta a műfajt, amely így jobban meg tudott felelni az eljövendő generációk igényeinek. A fado „szabályait” – vagyis azt hogy milyennek kell lennie a zenének és hogyan kell azt előadni egy fado énekesnőnek (fadistának) – valójában Rodrigues írta.
Tehetségével máig felülmúlhatatlan mintaképül, repertoárjával pedig kifogyhatatlan forrásul szolgál az utána következő fadisták számára. Ő az egyetlen Portugáliából származó sztár, aki valódi nemzetközi hírnévre tett szert. Az 1950-es és 1970-es évek között jelentős nemzetközi karriert futott be, bár abban az időben elért sikereket nem lehetett még olyan könnyen számszerűsíteni, mint ma. Olyan mai nemzetközileg elismert portugál sztárok, mint a Madredeus, a Dulce Pontes és Mariza azonban megközelítik a sikerét.
Korai évei Néhány évnyi amatőr fellépés után Rodrigues első profi fadokoncertjére 1939-ben került sor, és ettől fogva rendszeresen hívták meg színpadi revükre sztárvendégként. Ott találkozott Frederico Valérióval – a klasszikus zeneszerzővel – is, aki felismerte hangjának egyediségét és hosszú zeneműveket írt kizárólag az ő hangjára. A fado hagyományos szabályait megszegte azzal, hogy zenekari kíséretet is írt az énekhang mellé.
Hosszú spanyolországi és brazíliai és 1949-es párizsi utazásaival a Portugáliában elért népszerűsége hamarosan ezekre az országokra is kiterjedt. Első felvételeit a brazil Continental lemezkiadónál készítette 1945-ben. 1950-ben, amikor a Marshall-terv nemzetközi jótékonysági koncertjén lépett fel, nemzetközi közönség előtt mutatta „Április Portugáliában” című dalát, eredetileg „Coimbra” címen.
Az 1950-es évek elején az elismert portugál költő, David Mourão-Ferreira támogatásával új korszak kezdődött a művésznő életében. Rodrigues az ország számos költőjének verseit eldalolta és voltak akik eleve ebből a célból írták verseiket.
Pályafutásának csúcsa Amikor 1954-ben Rodrigues megjelent Henri Verneuil „The Lovers of Lisbon” (Lisszaboni szeretők) című filmjében – ahol egy mellékszerepben énekelt –, nemzetközi karrierje szárnyalni kezdett. Az 1950-es évek végére Amerika, Anglia és Franciaország lettek a legnagyobb külföldi piacok lemezei számára és ezeket az országokat 1970-es években, Japán és Olaszország követte. Franciaországi sikerei az otthoniakkal vetekedtek, és néhány hónap leforgása alatt az előkelő Olympia színház sztárjává avanzsált. Az évek során a világ szinte minden táján fellépett, még Izraelben és a Szovjetunióban is.
Az 1950-es évek végén Rodrigues egy év szabadságot vett ki. 1962-ben a korábbinál még frissebb és testesebb hanggal tért vissza, ekkor a felvételekre koncentrált és visszavett a fellépések tempójából. 1962-ben Amália Rodrigues című albumával tért vissza, ami Alain Oulman francia zeneszerzővel első közösen készített munkája volt. Oulman volt a fő dalszerzője és zeneproducere lett a következő évtized folyamán. Mint korábban Frederico Valério, Alain Oulman is olyan műveket írt számára, amik túlléptek a fado hagyományos határain.
Rodriguest nem rettentették el a vele kapcsolatban kialakult botrányok sem, Carlos Vilardebó 1964-es „Elvarázsolt szigetek” című művészfilmjében történt szerepének nagyobb sikere volt, mint magának a filmnek – amit Herman Melville novellája alapján írtak. Luís de Camões 16. századi költő verseiből készült 1965-ös felvételei után tonnányi újságcikk jelent meg róla. Népszerűsége mégis töretlen maradt. A Vou Dar de Beber à Dor című 1968-as kislemeze minden eladási rekordot megdöntött és 1970-es Com que Voz című albuma – amit sokan a legjobbnak tartanak – számos nemzetközi díjat nyert.
Késői évei Az 1970-es években Rodrigues az élő előadásokra koncentrált, és sűrű időbeosztással adott koncerteket a világ sok helyén. Az 1974-es forradalom utáni időszakban hamis vádak érték, mely szerint a PIDE titkosügynöke volt, és ez nyomot hagyott karrierjén és hírnevén is (valójában anyagilag támogatott néhány rászoruló kommunistát a Salazar időszak alatt). 1977-ben megjelent Cantigas numa Língua Antiga című új lemezével mégis nagy sikert aratott. A '80-as–'90-es években már élő legendának számított. Utolsó albuma, amelyen minden szám új volt, az 1983-as Lágrima volt. Ezt két olyan album követte, melyeket kiadatlan vagy elveszett számokból állítottak össze. Ezután még két válogatáslemeze jelent meg, hatalmas sikerrel; ezek együtt több mint 200 000 példányban keltek el.
Sorozatos betegségei ellenére, amelyek a hangját is érintették, Rodrigues egészen az 1990-es évekig készített felvételeket. Annak ellenére, hogy visszavonult a nyilvánosságtól, hivatalos életrajza – amelyet Vítor Pavão dos Santos újságíró-történész írt – és az ötórás tv-sorozat (ahol ritka felvételeket is bemutattak), amit ötvenéves karrierjének összefoglalásául készítettek róla, csak emelte társadalmi elismertségét. Ezt később a 90 perces „Art of Amália” című dokumentumfilmben foglalták össze. Rendezője, Bruno de Almeida, készítette az Amália Live in New York City című koncertfelvételt is, amelyen az 1990-ben a New York City Hall-ban adott koncertje látható.
Amikor 1999. október 26-án, 79 éves korában, lisszaboni otthonában elhunyt, a portugál kormány nemzeti gyászt hirdetett. A nemzeti pantheonban temették el, a többi nagy portugál híresség mellé. A Rua de São Bento utcában álló házában ma múzeum működik.
Család Amáliának nyolc testvére volt: Vicente és Filipe, José és António (ők ketten gyermekkorukban meghaltak), Celeste, Aninhas (aki 16 éves korában elhunyt), Maria da Glória (aki nem sokkal születése után halt meg), és Maria Odete.1940-ben feleségül ment Francisco Cruzhoz, aki esztergályos és amatőr gitáros volt, de 1943-ban elhagyta és 1946-ban elváltak. 1961-ben Rio de Janeiroban házasságot kötött César Seabra brazil mérnökkel, akivel egészen 1997-es haláláig együtt élt. Gyermeke nem született.
Érdekességek 2007-ben 14. helyet ért el az Os Grandes Portugueses (a legnagyobb portugálok) című választáson.
Jegyzetek
További információk Angol nyelven Amália Rodrigues at the Internet Movie Database Amália: uma estranha forma de vida
Kategória:Portugál nyelvű énekesek Kategória:Portugál nők Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Lisszaboniak Kategória:A Becsületrend lovagjai