bélyegkép|Időskori arcképe Aggszentpéteri Korizmics László (Aggszentpéter,Jelenleg Besnyő község külterülete. Fejér vármegye, 1816. március 29. – Kistétény, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, 1886. október 5.) mezőgazdász, agrárpolitikus, az MTA tiszteleti tagja (1858). A Bécsi Gazdasági Egyesület"A bécsi gazdasági egyesület [1857.] január 14-kéről kelt levelét, mellyben engemet tudosít, hogy levelező-tagjává választott, e hónapban kézbesítették. (Korizmics kéziratos naplója, 81. old.) és a New York-i Gazdasági Egyesület1857. március: "E hónap 22-kén kaptam meg a ’New York-i’ gazdasági egyesület f. é. 10-ik számát, melyből láttam, hogy ezen amerikai gazdasági társulat, február 10-én tartatott ülésében engemet is levelező tagjává választott. Kívülem, ismertebb neveink közül, ott találtam még gr. Mikó Imrét Erdélyből s Havas Jósefet barátomat Pestről" (Korizmics kéziratos naplója, 83. old.) levelező tagja (1857). 1859-től 1860-ig a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke.
Életpályája
Az ercsi uradalom egyik pusztáján született, egy 11 gyermekes család ötödik, legkisebb fiúgyermekeként.Imre bátyja volt a legidősebb, aki herceg Metternich Richárd gazdatisztje lett a Bánságban, később szőlősgazda Rácz-Almáson. Mátyás bátyja szintén gazdatiszt lett, különféle uradalmakban. István bátyjáról és hat húgáról nem tudunk semmit. Antal bátyja (1807-1866) székesfehérvári kanonok lett, majd 1848-ban a független, magyar, felelős Minisztériumban báró Eötvös József kultuszminiszter mellett az egyházi ügyek elnöke. Lásd: Az első magyar ministerium összes személyzetének név és lakkönyve (Pest, 1848), 19. oldal: Vallás és közoktatási Ministerium, Katholikus egyházi osztály. Osztályfőnök: Korizmics Antal. Anyja Krizsán Georgia,"szegény anyám hosszasb betegeskedés után életének 60-ik esztendejében meghalt. ― 1834-ben" (Korizmics kéziratos naplója, 4. old.) apja Korizmics Mátyás"Atyám 1838-ban halt meg éltének 65-ik évében." (Korizmics kéziratos naplója, 10. old.) volt, aki előbb báró Lilien József tábornok, később ennek veje, báró Eötvös Ignác alkalmazásában állt, mint gazdatiszt (kasznár).Majorsági főtisztek: tiszttartó, kasznár, számtartó.
Tanulmányait a születési helyével szomszédos Rácz-Keresztúr falusi iskolájában kezdte, majd Virág János házi nevelő tanította. Középiskolai tanulmányait a jezsuiták budai,Jelenleg: Egyetemi Katolikus Gimnázium (Budapest I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.) majd a piaristák pesti gimnáziumában végezte. Ezt követően a jogra iratkozott be; később azonban egy vadászat alkalmával súlyosan megbetegedett s felgyógyulása után, apja kívánságára a mérnöki osztályba iratkozott át. A pesti műegyetemen Faliczky által előadott mezőgazdaság-tant is hallgatta. 1835-ben a gróf Zichy család adonyi uradalmában mérnöki gyakorlaton vett részt Uhlarik János uradalmi mérnök mellett, majd letette a szigorlatokat, és 1837-ben oklevelet szerzett.
1838-ban herceg Esterházy Pál Antal szolgálatába lépett. Először az ozorai, később a kaposvári uradalomban volt segédmérnök. Közben, nemzetgazdasági tanulmányokkal foglalkozott és a gazdasági szakirodalom terén is megkezdte munkásságát. A herceg 1841-ben mint szabályzó főmérnököt, önálló hatáskörrel, a lévai [Bars vármegye] uradalmába nevezte ki; melynek Benkő Dániel volt felügyelője (inspektora). Itt szemlézte meg a Magyar Gazdasági Egyesület küldöttsége 1846-ban a kelecsényi rétöntözést.Maga Korizmics írja a "Levelek a rétöntözés érdekében…" (Pest, 1845) c. könyvének 59. oldalán, hivatkozva a Magyar Gazda 1845. évi 69. számára, hogy a herceg Eszterházi család birtokain, Manfredi olasz mérnök által már több vármegyében létezett ilyen. Ugyanitt a lábjegyzetben további magyarországi helyszíneket említ meg. Az viszont egyértelmű a könyvből, hogy ő volt az első, aki magyar mérnökként rétöntözést létesített 1842-ben. (Kelecsény a lévai uradalom része volt.) Mindebből arra következtethetünk, hogy a rétöntözés egy nagyon ritka és költséges módszer lehetett, melyet a hazai arisztokráciának is csak a leggazdagabbjai engedhettek meg maguknak; birtokaik, kertjeik érdekében. bélyegkép|250px|jobbra|A Korizmics Család síremléke a Fővárosi Fiumei úti Temetőben
1848-ban a herceg egyik uradalmának főtisztjévé jelölték ki, de időközben megalakult a független, magyar, felelős MinisztériumLásd: 1848. évi III. törvényczikk független magyar felelős ministerium alakitásáról. 14. §. A ministeriumnak, azon tagján kívül, melly a Felség személye körül a 13. §-ban említett ügyekre ügyelend, következő osztályai lesznek: a) Belügyek; b) Országos pénzügy; c) Közmunka és közlekedési eszközök, és hajózás; d) Földmüvelés, ipar és kereskedés; e) Vallás és közoktatás; f) Igazságszolgáltatás és kegyelem; és g) Honvédelem osztályai. 15. §. Mindegyik osztálynak, valamint az ahoz tartozó, s az illető osztályfőnökök vezérlete alatt állandó hivatalos személyzetnek élén külön minister áll. (Kormány), és Klauzál Gábor földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter április 27-én titkárrá nevezte ki Korizmicsot."1848-ban megalakulván a magyar ministerium, engemet a nélkül, hogy kerestem volna a földmívelési miniszteriumba neveztek – miniszteri titoknokul. [...] Az 1848 és 1949-ik évek története mindenki előtt tudva van. Hazám szerencsétlenségét kezdettől fogva sejtve és érezve – ez idő alatt én végtelenül sokat szenvedtem lelkileg." (Korizmics kéziratos naplója, 12-13. old.). Lásd még: Az első magyar ministerium összes személyzetének név és lakkönyve (Pest, 1848), 27. oldal: Földmívelés, ipar és kereskedési Ministerium, Földmívelési osztály. Titoknokok: [...], Korizmics László. Szeptemberben, a császári seregek közeledése folytán a Minisztériummal ő nem költözött le Debrecenbe, maradt Pesten, s a megszűnt Magyar Gazda szaklap helyett 1849. január elején, mint szerkesztő és tulajdonos, megalapította a Gazdasági Lapok-at. Ennek megjelenése a hadjáratok idején (a 26. szám után) megszakadt, de 1850. január 1-jével ismét folytatták. 1849-ben tífuszba esett és gyógykezelésre szorult; előbb Szokola-Hutára majd Lévára ment pihenni, ahol megismerkedett Grabe orosz tábornokkal, mely kapcsolatot utóbb a Gazdasági Egyesület felújítása érdekében kamatoztatta. Korizmics a harcokban nem vett részt se egyik, se másik oldalról. Óvatos taktikája utóbb előnyére vált.
A császári kormány, melynek élén báró Karl Geringer császári biztos állt, oly egyént keresvén, ki a hazai gazdasági viszonyok ismerete mellett kellő szakképzettséggel bir, mi kivált az úrbéri váltságról hozott pátensMegjelent: "1853-diki martius 2-kán kelt császári nyíltparancs az úrbéri kárpótlás és földtehermentesítés foganatosítása iránt Magyarországban" címmel Nagyváradon, Tichy Alajos könyvnyomdájában. végrehajtásánál vált szükségessé, a választás Korizmicsra esett, ki hazafiúi tisztaságának érzetében vállalkozott e kényes helyzetben a neki kínált nem politikai hivatalra, azon elhatározással, hogy abban hazájának minél több szolgálatot tenni iparkodik. Erre csakugyan alkalma is nyílt, mert úgy az úrbéri váltság, valamint a volt földesurak és jobbágyok viszonyának szabályozása, a tagosítás és birtokelkülönítési ügyek rendezése alkalmával befolyását mindenkor az országos érdek védelmezésében juttatta érvényre. 1850 végén a cs. kir. pénzügyigazgatósághoz helyezték át, azután a kir. kamaránál az adóosztály vezetésével megbízott pénzügyi tanácsos, később a kincstári jószágok előadó tanácsosa lett, mely állásaiban kivált az adó igazságos kivetése s a kincstári dohánytelepesek ügyének rendezése körül szerzett érdemeket. Hivatalos állásában 1861-ig maradt, mely időben kormányváltozás állván be, lemondott róla. bélyegkép|250px|jobbra|A Korizmics Család síremlékének felirata
Időközben a gazdasági szakirodalomnak folytonosan szorgalmas munkatársa volt. Az irodalmi működésen kívül kezdettől fogva élénk részt vett az egyesületi életben. A Magyar Gazdasági Egyesületnek 1846-ban lett tagja és 1848. június 2-án a választmányba került. A Geringer teljhatalmú cs. kir. polgári biztos által engedélyezett és 1850. március 21-én az Andrássy György gróf elnöklete alatt tartott választmányi ülésen a kormányhoz az Egyesület jövő működését tárgyazó előterjesztés szerkesztésével bízták meg s egyúttal azon 12 fős bizottság"Ennek – a végül is 10-12 fős OMGE plejádnak – éltető légkörében élt és működött Korizmics, akinek deáki (vagy paraszti) bölcsességgel sikerült az OMGE hajóját átvezetnie az önkényuralom viszontagságain, miközben nemcsak Széchenyi követőjévé és továbbfejlesztőjévé nőtt…" Magyar Könyvszemle, 105(1989)3, p. 307. tagjává választották, mely 1850-től az 1857 novemberében bekövetkezett újjászervezésig vezette az egyesület ügyeit. Mint e bizottság tagja, nagy befolyást gyakorolt az Egyesület vagyonának rendezésére, kormányi segély kieszközlésében, a KöztelekÉrtsd: az Egyesület székháza. Az épület átalakításokkal ma is megvan, jelenleg a Magyar Szabványügyi Testület használja: Budapest IX., Üllői út 25. kiépítése és kiállítások rendezése körül. Ezen érdemek méltatásául az újjászervezés alkalmával a közgyűlés az Egyesület alelnökévé választotta.Alelnökké választását, a Vasárnapi Ujság az 1886. évi cikkében így indokolja: "Az… egyesület már rég szálka volt a császári kormány szemében, mely félt attól, hogy politikai gócponttá válhatik, elhatározta tehát föloszlatását s határozatát végre is hajtja, ha Korizmics tapintatának nem sikerül elhárítani a veszélyt. Ez érdemeért az egyesület… alelnökének választotta meg."
1858. január elején Döblingbe utazott:
1858 tavaszán elvállalta a jószágrendezésiÉrtsd: birtokrendezési, tagosítási. (→Úrbéri Pátens) szakosztály vezetését; az év folyamán hajóval "a hazánkkal határos" Törökországba (Konstantinápolyba és Isztambulba) látogatott. Ugyancsak ebben az évben, december 15-én, az MTA tiszteleti tagjává választották.Székfoglaló előadását 1860. február 13-án tartotta. Lásd: Magyar Akadémiai Értesítő. 1861-től a rákospalotai Istvántelken egyesületi mintagazdaságot és földmíves iskolát (1875) hozott létre. Az 1862-ben alapított Magyar Földhitelintézet – melyben a kölcsönosztály igazgatói állást haláláig viselte – az ő hathatós támogatásával jött létre. Az 1857-es gazdasági kiállítás alkalmából a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, utóbb a Vaskorona-rend másodosztályú jelvényeit és néhány hónappal halála előtt, aggszentpéteri előnévvel, a magyar nemességet kapta.
1870. március 15-étől1870. március 15-ével lett képviselő, 30 napos fenntartással, aminek lejárta után, 1870. május 9-én vált véglegessé mandátuma. (1869/72. évi Képviselőházi Napló, 8. kötet, 90. old.) Elődje, Szőcs Sándor, aki szintén az erdélyi Vízakna város képviselője volt, "hazánk nagy horderejű kérdéseinek megoldásában magasb tehetségű egyénnek kívánván helyt adni" 1870. február 21-én mondott le. haláláig Vízakna város (Alsó-Fehér vármegye) országgyűlési képviselője volt.Halász: Országgyűlési Almanach Képviselőház 1886. 95. old.: http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al_1886/95.htm (A Szlávy-kormányba a pénzügyminiszteri székre való felkérés évszámául 1876 olvasható, tévesen.) 96. old.: http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al_1886/96.htm Politikusként a Deák-féle irányvonalat képviselte.