bélyegkép|jobbra|270px|Az iráni Jazd zoroasztrista temploma A zoroasztrizmus vagy egyéb nevein: zoroasztrianizmus, mazdaizmus, a világ egyik legrégebbi, máig létező vallása, amely az Iráni-felföldön keletkezett. A mazdaizmus olyan kifejezés, amelyet néha az ősi iráni vallás megjelölésére használnak, amely Zoroaszter (Zarathustra) hatására zoroasztrizmussá vált. Nevét a zoroasztrianizmus legfőbb istenéről, Ahura Mazdáról kapta. A zoroasztrizmus alapítója egy iráni próféta és hitújító, Zarathustra volt, aki feltehetőleg a Kr. e. 2. évezredben élt. A vallás egyaránt tartalmaz monoteista és részben dualista jellegzetességeket. A követőit zarathusztriánusoknak is nevezték, az iszlám megjelenése óta pársziknak is szokták őket nevezni. A vallástörténészek véleménye megoszlik abban, hogy a zoroasztrizmus kialakulásában, illetve fejlődésében Zarathustrának mekkora szerepe volt, és mennyi az utólag hozzátett elem.
Habár a zoroasztrizmus egykor az ókori Perzsia uralkodó vallása volt, ma a híveinek számát összesen csak 124-190 ezer fő közöttire becsülik,Zoroastrian Associations of North America, 2004-es felmérés és jelentős részük Indiában és a világ más országaiban él.http://www.thehindu.com/news/national/other-states/Parsi-population-dips-by-22-per-cent-between-2001-2011-study/article14508859.ece
Történelem bélyeg|A zoroasztriánus tűztisztelet-ábrázolása a késő ókori uralkodó, I. Ardasír szászánida király érméjén bélyeg|Zoroasztriánus család Teheránban 1910 körül bélyeg|A zoroasztriánusok becsült aránya a világ országaiban New York Times, 2006. Sep. 06. Zarathustra fellépésének idejére – az 1980-as évekig – a Kr. e. 6. század volt a legelfogadottabb időpont. A legújabb kutatások alapján azonban jóval korábban élt, mint ahogy azt gondolták. A mai kutatók többnyire Kr. e. 1500 és Kr. e. 1000 közé teszik az életét.Candice Goucher; Linda Walton (2013), World History: Journeys from Past to Present, Routledge, p. 100, West Litchfield Martin (2010), The Hymns of Zoroaster: A New Translation of the Most Ancient Sacred Texts of Iran, I.B.Tauris, Zarathustrától Jézusig, Püski, 2010, Bp.
A Kr. e. 7. században Zarathustra tanítása elterjedt az Iráni-fennsíkon. Amikor II. Kurus perzsa király a Kr. e. 6. században megalapította a Perzsa Birodalmat, a zoroasztrizmus lett az államvallás, s a perzsa hódítás nyomán Észak-Indiából Görögországba és Egyiptomba is eljutott.
Kr. e. 4. században Nagy Sándor makedón király betiltotta a vallást, és híveit üldöztette, a szent könyveiket elégettette.
A Szászánida-korban az uralkodók a hivatalos papság (a mágusok) mögé álltak, s ezért a zoroasztriánus egyház és az állam el nem választható testvérnek számított. Miután kinyilvánították a főpapság tekintélyi felsőbbségét, a tanításuktól való elhajlás nemcsak eretnekségnek, de felségsértésnek is minősült. Kétséges azonban, hogy a tanításuk azonos-e a történészek által „ortodox”-nak tartott zoroasztrizmussal. A jelek szerint inkább a zurvánista irányzatnak feleltethető meg, amely szembefordult a szabad akaratról szóló hagyományos zoroasztriánus tanokkal, sőt azt is megkérdőjelezte, hogy az anyagi világ lényegileg jó.
A zoroasztrizmus éves történelmének a 7. században az iszlám előretörése vetett véget. A muszlimok azonban csak fokozatosan kényszerítették rá vallásukat és törvényeiket a meghódítottakra. Az erősödő muszlim üldözés hatására a fogyatkozó létszámú zoroasztriánus hívők kénytelenek voltak a kereskedelmi utak mellett fekvő nagyobb városokból sivatagi városokba (Jazd, Kermán) és falvakba visszahúzódni.
A 10. században végül egy nagyobb zoroasztriánus közösség elhagyta szülőföldjét, és vallásszabadságot biztosító új országot keresve Indiában telepedett le, ahol ma is párszíknak, vagyis Pársz (Perzsia) népének nevezik őket.
Az elmúlt századokban sok párszí a Brit Birodalom más kereskedelmi központjaiba, Kelet-Afrikába, Hongkongba, Szingapúrba, Ausztráliába, Új-Zélandra és természetesen Angliába települt át. India függetlenné válása és a Kelet-Afrikában, Iránban, Pakisztánban végbemenő változások hatására megindult az elvándorlás az amerikai kontinens felé is.
A 20. században Iránban újjáéledt a zoroasztrizmus. Híveiket ősi irániaknak, az állam megbízható és szorgalmas polgárainak tartották. Amikor azonban 1979-ben a Homeini ajatollah vezette forradalmi Iszlám Köztársaság vette át a hatalmat, a zoroasztriánusok ismét félelemmel néztek a jövő elé. Az Iránban maradottaknak végül nem kellett kegyetlen üldözést szenvedniük, de jogi szempontból nem egyenrangúak a muszlimokkal; az oktatási és pályaválasztási lehetőségeik korlátozottak és továbbra is félniük kell a vallási fanatizmus kitörésétől.
A zoroasztrizmus központja ma már nem annyira Perzsia / Irán, hanem egyik fő központja India, azon belül is Mumbai.
Kozmikus küzdelem A vallás tanítása alapján a nagy küzdelem a két őselem között a végtelen idők óta folyik: Ahura Mazdá (Ormazd), a fénynek és jóságnak a legfőbb szelleme https://www.ancient.eu/Ahura_Mazda/→Zarathusztra halála után a fő isten lett és Angra Mainju (Ahriman vagy Ahra-Majniu), a sötétségnek, a gonoszságnak és a rossznak a legfőbb szelleme. Fent, a magasban, a végtelen fényben trónoló Ormazdot az űr választja el a sűrű sötétségtől, a gonosz Ahriman birodalmától. Ormazd örökkévaló, de Ahriman egy nap elpusztul.
A küzdelem a világmindenség történetének esztendejében a legélénkebb. Ez a 12 ezer év négy egyenlő, éves korra oszlik, amely korszakok a két őserő harcának egy-egy szakaszát jelzik. Az első háromezer év a teremtésé, a második háromezer Ormazd akarata szerint telik. A harmadik háromezer év folyamán hol a jó, hol a rossz kerekedik felül. A negyedikben a Gonosz Szellem (Ahriman) vereséget szenved.
A legjelentősebb zoroasztriánus eretnektan, a zurvánizmus másképp osztotta fel ezt az időt. Eszerint az első kilencezer évben a gonosz uralkodik, és csak az utolsó háromezer év hozza meg pusztulását. Lehetséges, hogy ez utóbbi az ősibb elképzelés.
A zoroasztrizmus világtörténetének négy korszaka:
1. korszak Az első időszakban Ahura Mazdá létrehozza a láthatatlan szellemi világot. A mélyről felszálló gonosz, Ahriman is alkot vagy inkább torzít, mivel teremtményeiben mind a gonosz lakozik. Minden, ami rossz, tőle származik: a farkasok, a forgószél, a homokvihar, a lepra stb. Ahriman meglepődik amikor értesül a szellemi teremtésről és megtámadja Ahura Mazdát, aki azonban egy varázslással elkábítja őt. Ahriman visszazuhan a mélységbe és ott marad jó ideig.
2. korszak Ahura Mazdá kihasználva Ahrimán kábultságát (ami újabb 3000 évig tartott) megteremti a szellemi lényeket és az anyagi világot: az eget, a vizet, a földet, a növényeket, az állatokat, az ősbikát és az első embert, Gajómart . Ezek a teremtmények függetlenek Ahrimantól. Boldogságuk záloga nem az ő kezében van, mivel Ohrmazd – ellentétben Ahrimannal – nem tervez el olyasmit, amit ne tudna végrehajtani. A teremtmények egyedül Istenhez tartoznak. Ő egy személyben apja és anyja a teremtésnek.
A teremtés kezdeti, anyagi formája maga volt a tökéletesség. A fákat nem borította kéreg és a növényeknek nem voltak tüskéi. A szarvasmarha fehér volt és ragyogott, akár a hold. Az első ember, Gajómar pedig úgy sugárzott, akár a nap.
A világ teremtése 365 napig tart. A teremtés végeztével Ahura Mazdá választási lehetőséget ad a szellemi lényeknek: megmaradhatnak örökre létezés előtti állapotukban, vagy fizikailag megtestesülhetnek, hogy legyőzhessék Ahrimant. A lények a születést és a harcot választják.
3. korszak A kezdeti paradicsomi állapotnak Ahriman támadása vet véget. Amikor eszméletét vesztve visszazuhant a pokolba, a démonok megpróbáltak lelket lehelni belé. Fogadkoztak, hogy megtámadják a teremtést, s elhintik benne a szenvedés és a boldogtalanság magvait. Ekkor megjelent Dzsehi, minden női tisztátalanság megtestesítője. Megfogadta, hogy annyi bajt zúdít a szent emberre és az ökörre, hogy az élet elviselhetetlen teherré válik számukra. Azt ígérte, hogy megtámadja a vizeket, a földet, a fákat, a tüzet, az egész teremtést. Ennek hallatára feléledt a Gonosz szellem, és teljesítette Dzsehi kívánságát: vágyat támasztott iránta az emberben. Azután démonaival együtt a világra rontott. Ahriman ekkor az ökör és Gajómar (az ember) ellen fordult, rájuk szabadította a Mohóságot, a Szükséget, a Járványokat, az Éhséget, a Betegséget, a Gonoszságot és a Letargiát. A gonosz halált hozó démonokat küldött Isten legfontosabb szövetségesére, az emberre is. A démoni erők kikezdtek mindent a földön és az égbolton, mindent, amihez hozzáfértek. Végül az embert és az ökröt is megölték. Győzelme után Ahriman vissza akart térni otthonába, a sötétségbe, de a fravásik útját állták. Ahura Mazdá csapdába ejtette Ahrimant; az anyagi világban ragadt.
Az ökörből lettek az új állatfajok, Gajómar földbe jutott magjából pedig megszületett az első emberpár. A gonosz pedig leste, mikor térítheti le őket az igaz útról. Beférkőzött gondolataikba, és kimondatta velük az első hazugságot; azt, hogy ő teremtette a világot.
Az ősszülők közvetlen leszármazottait maga Ahura Mazdá oktatta a vallásra. Ő gondoskodott az első emberek békéjéről és jólétéről. A kezdeti boldog állapot azonban nem tartott sokáig, mert Yima (Dzsamsid) – aki már korán kiemelkedett az első emberek közül – hallgatott a gonosz démonok csábítására.
A korszak végén testet öltött Zarathustra, akinek megszületése hozza el a Föld történelmében a legnagyobb változást.
4. korszak Zarathustra (Zoroaszter) megkapta a kinyilatkoztatásokat és elkezdett tanítani. Fellépése a 4. korszak elején azt jelezte, hogy a sötétség hatalma már nem tart sokáig. Ő azonban még nem érhette el a jó végső diadalát. Ezután ezer évenként születik egy világmegváltó.
Az első megváltót, Usédart szűz szüli meg, de Zoroaszter gyermeke lett. A legenda szerint ugyanis egy tó fogadta magába Zoroaszter magját, majd az ezredforduló közeledtével ez a mag behatolt a tóban fürdő 15 éves szűz méhébe, és megfogant a megváltó. Elhozza a kinyilatkoztatást, amelyet először Zoroaszter hirdetett. Eljövetelével szinte visszatért a paradicsomi állapot. Három évig az emberek békében é s harmóniában élnek, és a gonosz teremtmények egy része eltűnik a világból. Az első megváltó megjelenése által az emberek kóstolót kaptak az eljövendő tökéletességből, azaz az ősrend és a zoroaszteri igaz vallás együtteséből. A világmindenség megújulása azonban nem teljes; hiszen a gonosz még él és ismét támadásba lendült.
A második megváltó, Usédarmah fogantatása elődééhez hasonló volt; Zoroaszter magja, amely behatol egy 15 éves szűz méhébe. A világ ismét közelebb került az eredeti, paradicsomi állapothoz. Az emberek nem esznek többé húst, csak növényeket és csak vízzel oltják szomjukat. Megnő a Jó Teremtés ereje és a gonosz visszaszorult, de a végső vereségtől még nagyon távol volt.
Az utolsó, harmadik megváltó, Szaosjant , az, aki előkészíti a világ végét. A világ végén – amelyet nagy katasztrófák vezetnek be – újra összecsap a két fő őselv. A küzdelem Ahura Mazdá diadalával fog véget érni.
Szaósjant elődeihez hasonlóan szűztől születik, vele azonban a jó teljes és végső győzelme jön el. A betegség, a halál, az üldöztetés mind vereséget szenved, a természet virágzásnak indul és az emberek nem szorulnak többé testi táplálékra. A világ teljesen és visszavonhatatlanul megújul. Szaósjant a halottakat azon a helyen támasztja fel, ahol az élet elszállt belőlük. Ekkor történik meg az utolsó ítélet, amikor felelősségre vonják az összes embert. Minden ember az ítélőbíró elé áll, és saját szemével láthatja jó és rossz tetteit. Akik a rosszat választották, megbűnhődnek, a jók pedig üdvözülnek és halhatatlanokká válnak. Minden megtisztul és elkezdődik a boldog örökkévalóság korszaka, amelyet már nem zavarnak meg a gonosz szellemek mesterkedései.