A 22-es csapdája (eredetileg angolul Catch-22) Joseph Heller szatirikus történelmi regénye, melyet először 1961-ben adtak ki Amerikában. Magyar nyelven Papp Zoltán fordításában először 1969-ben adta ki az Európa Könyvkiadó.

A regény a második világháború utolsó éveiben játszódik 1943 után. Főleg Yossarian történetét követi nyomon, aki az Amerikai Egyesült Államok Légierejének 256. századában szolgál mint bombázótiszt. Az események döntően akkor játszódnak, amikor a 256. század Pianosán (Olaszország) állomásozik. A könyv számos eseménye többször is lejátszódik, melyek során a könyvben szereplő karakterek más-más nézőpontjaiból is részesei lehetünk az eseményeknek. Az elbeszélő természetesen a lejátszódó eseményeket egy kvázi független nézőpontból is elbeszéli.

A 22-es csapdája folytatásaként 1994-ben Hellernek megjelent Closing Time (Záróra) című regénye is.

A cím A mű eredetileg A 18-as csapdája címmel jelent volna meg. A regényt megjelentető kiadó kérte Joseph Hellertől, hogy változtassa meg a címet, ugyanis korábban jelentette meg Leon Uris Mila 18 című regényét, mely szintén a második világháborúban játszódik. Az első javaslat az volt, hogy legyen a regény címe A 11-es csapdája, azonban 1960-ban került a mozikba Ocean’s 11 című film, így ezt is elvetették. Majd A 14-es csapdája címet is elvetették, ugyanis a kiadó nem találta elég különlegesnek a 14-es számot. „A 17-es csapdája” címet azért vetették el, mert korábban már készült egy, a második világháborúban játszódó film, mely a Stalag 17 címet viselte. Végül a regény A 22-es csapdája címet kapta, mely a 22-es számot tartalmazza. Ez a regényben többször is előforduló déjà vu-re utal.

Szereplők

John Yossarian A. T. Tappman tábori lelkész Cathcart ezredes Daneeka Doki Milo Minderbinder Nately Scheisskopf hadnagy Orr Félkupica Fehér Főnök Dunbar Clevinger Hóden Havermeyer Őrnagy őrnagy

A csapda

A 22-es csapdája egy olyan szituáció leírására született, melyből nem lehet győztesen kikerülni. A könyvben a 22-es csapdája egy önmagába visszatérő logikai folyam, mely egy olyan katonai szabályt ír le, mely megakadályozza a hajózó személyzetet a bevetések elkerülésében.

Joseph Heller eredeti szavaival a 22-es csapdája: „Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

A regényben a 22-es csapdája más formában is megjelenik, ugyanis egy idős úr úgy magyarázza a 22-es csapdáját, hogy joguk van bármit megtenni velünk, amit nem tudunk megakadályozni, hogy megtegyenek. Azonban a regényben Yossariannak szembesülnie kell azzal, hogy a 22-es csapdája, mint szabály, hivatalosan nem is létezik, így fellebbezni, eltörölni, de még csak megkerülni is lehetetlen. Ez a tény, hogy van egy olyan szabály, mely miatt nem győzhet soha az ember, de ez a szabály hivatalosan nem is létezik, a történet fő mozgatója.

Ez az állandó, megnyerhetetlen harc a bürokrácia ellen az alapja Joseph Heller 1994-ben megjelent Záróra című művének is, ami a 22-es csapdájában szereplő karakterek részben háború előtti, de főleg háború utáni életét mutatja be.

Történet

A második világháború a vége felé közeledik. Az amerikai szárazföldi egységek elfoglalták Rómát, a szövetségesek végső győzelme csak idő, nem is túl hosszú idő kérdése.

Yossarian első osztályú bombázótiszt egy Pianosa szigetén állomásozó amerikai repülőezredben. Megérti a háború szükségességét, és vállalja a hazafiúi kötelességek rá eső részét. Az amerikai légierő tisztjeinek 25 bevetést kell teljesíteniük, akkor – ha még élnek – felváltja őket az utánpótlás.

Csakhogy Cathcart ezredes, az egység parancsnoka nem lát más célt a háborúban, csak a tábornoki rangot a maga számára. Lázasan és reménytelenül számolja a feljebbvalóinál gyűjtött rossz és jó-pontjait, amelyek előléptetését hátra- vagy előremozdíthatják. A tábornokok (Peckem és Dreedle) lelkivilágának útvesztőiben azonban csupán egyetlen dologgal szerezhet magának egyértelmű csillagos ötösöket: ha újra meg újra felemeli a katonáitól megkövetelt bevetések számát. A huszonötből harminc, negyven, ötven majd hatvan lesz.

Yossarian rájön, hogy mindkét oldalról az életére törnek. Nemcsak a német légelhárítás, de Cathcart, Peckem, Dreedle, Black és az összes többi ostoba és hiú felettese is. „– Ki az pontosan, akiről úgy gondolod, hogy meg akar gyilkolni?” – kérdi tőle Clevinger, aki őrült volt, mert „nagyon sok elvben hitt szenvedélyesen”. „- Kivétel nélkül mindenki” – mondta neki Yossarian.

Yossarian és barátja, Dunbar élni akar. Dunbar a minél unalmasabb dolgokat kedveli, mert azokkal lassan telik az idő, és megnyújtják az életet. Ő is vitába keveredik a javíthatatlan Clevingerrel, aki már az amerikai kiképzőbázison komolyan vette Scheisskopf hadnagyot, amikor az felszólította katonáit, hogy bátran mondják meg neki, ha valami nem tetszik a módszereiben. Hiába mondta neki Yossarian, hogy Scheisskopf valójában azt mondja, hogy mindenki fogja be a pofáját, Clevinger tántoríthatatlan volt; természetesen hadbíróság elé került. Dunbar is hiába magyarázza el neki:

Sajnos Dunbar túl okos a túlélésért vívott harchoz, túlságosan bomlasztó és fertőző a szellem, amelyet terjeszt. Ezért a csapdaállítók eltüntetik. Clevinger viszont túl ostoba; ő egyszerűen csak eltűnik egy felhőben, és soha többé nem kerül elő.

Ferraránál és Avignonnál Yossarian még bátor. Elsőre elvéti a célt, és másodszor is ráviszi a köteléket. Kraft nem éli túl Yossarian bátorságát. Hóden pedig hosszú ideig rejtegeti előle titkát. Yossarian undorodva ellátja a rádiós-géppuskás szörnyű combsebét, de Hóden egyre csak azt hajtogatja, hogy fázik: Végül tétova mozdulattal a mellére mutat, és akkor feltárul a titok, az anyag titka. Egy roppant gránátszilánk feltépte a testét, és kiderül – ott van a padlón -, hogy az ember: anyag. Máj, tüdő, vese, belek egy rakáson. Yossarian csupa Hóden lesz, és elhatározza, hogy soha többé nem veszi fel az egyenruháját. Emberáldozatokat követelő tévedéséért feletteseitől kitüntetést kap. Ő azonban anyaszült meztelenül áll a kitüntetések átvételére felsorakozott tisztek sorában.

Amikor Cathcart önként jelentkezteti ezredét a félelmes hírű Bolognára, elkezd esni az eső, és napokig el sem áll. Azt azonban mindenki tudja, hogy az eső egyszer mégiscsak el fog állni, így csak növekszik bennük a szorongás, miközben a bombázóvonalat bámulják. A bombázóvonal a szárazföldi egységek helyzetét jelzi a térképen. Ha elfoglalnák Bolognát, mielőtt eláll az eső, ők megússzák a bevetést és a Hermann Göring hadosztály légelhárítását. Yossarian egy éjjel titokban feljebb tolja a bombázóvonalat. Bolognát elfoglaltuk, járja be a hír másnap reggel a fél amerikai hadsereget, a bevetést lefújják. Egyedül de Coverley őrnagy eltűnése leplezi le a valóság és a látszat különbségét: ő, mint az ezred szálláscsináló tisztje, haladéktalanul Bolognába repül, és soha nem tér vissza.

Az életéért folytatott elkeseredett küzdelemben Yossariannak rengeteg ellensége van. És legnagyobb ellenségei nem a németek, hanem saját felettesei. Ellensége Scheisskopf hadnagy, akit az amerikai kiképzőközpontból később átvezényelnek Európába, és miután példátlan hülyesége révén hamarosan tábornokot csinálnak belőle, nyugodtan nekiláthat, hogy bárgyú rögeszméjét, a díszszemléket, a hadszíntéren is megvalósítsa. Ellensége Cathcart ezredes, a hiú és ostoba ezredparancsnok és segédtisztje, a hiú és okos Korn ezredes meg a többi hiú és ostoba, vagy hiú és okos parancsnok, Peckem tábornok és Cargill ezredes, Dreedle tábornok és Moodus ezredes, de vannak ellenségei az egységen belül is. Mindenekelőtt Havermeyer, aki szintén első osztályú bombázótiszt, és mindig egyenesen a célra repül, mert igazi amerikai fenegyerek, aki a maga kis háborús neurózisát éjjelente éli ki, amikor a halott ember pisztolyával mezei egerekre lövöldöz, és ellensége Appleby, akinek legyek vannak a szemében, és mindenkit megver pingpongban, és aki a végén mégiscsak rájön, hogy ugyanabban a reménytelenül süllyedő hajóban ül, mint Yossarian.

Ellenség Milo is, Milo Minderbinder, az M & M szindikátus vezére, a géhás tiszt, akinek a háború soha nem remélt méretű üzleti vállalkozás. Milo mindenkivel üzletet köt, az amerikai hadsereggel, mert jó pénzért német hadititkokat vásárol, és a német légelhárítással, mert kiszolgáltatja neki az amerikaiak terveit. Tojást vesz, darabját öt centért, eladja ugyanazt háromért, és minden egyes tojáson megvan a haszna. Amiből persze mindenki részesedik. Csak azok nem, akik a repülőgépeken ejtőernyő, segélycsomag és kötszer helyett M & M feliratú cédulákat találnak, mert Milo mindent eladott, és persze azok sem, akik meghalnak, amikor Milo, a németekkel kötött üzlet értelmében megbombázza saját alakulatát. Milo mindenkit a kezében tart, még a megközelíthetetlen és megvesztegethetetlen de Coverley őrnagyot is sikerül lekenyereznie. Egyetlen vetélytársa a titokzatos Wintergreen exőrvezető, aki a háttérből, mint a dandárparancsnokság írnoka, irányítja az eseményeket, és akivel végül üzlettársak lesznek.

Barátja nemigen van Yossariannak. Hacsak nem Dunbar, aki inkább egyfajta alteregója, rossz (vagy inkább jó) szelleme, ez a kissé kísérteties lény, akit a gépezet eltüntet, de hiába, mert szelleme Yossarianban új életre kel. És barátja még talán Orr, a „félbefűrészelt óriás, szeretni való, torz törpe, telítve trágár gondolatokkal… aki száz meg száz ügyes és értékes fogást tudott, ami örök életére besorozta az alacsony bérű dolgozók rétegébe”. Orr, a lakótárs, aki Yossarian agyára megy állandó bütykölésével és örök titkaival (hogy gyerekkorában miért hordott állandóan vadgesztenyét meg vadalmát a pofájában, és hogy az a repedt sarkú római kurva miért kalapálta a fejét a cipője sarkával), Orr, akit minden bevetésen lelőnek; de ő mindent túlél, mert – mint a legvégén kiderül – örök életében erre készült, minden titkának ez a készülődés volt a nyitja: felkészítette magát, hogy megmenekülhessen a 22-es csapdájából. És Yossarian barátja a pipogya anabaptista tábori lelkész, A. T. Tappman, aki segíteni akar rajta, de csak tehetetlenül vergődik az "erősek" között. Beosztottja, Whitcomb tizedes lépten-nyomon megalázza, Cathcart és Korn dobálódzik vele, mint valami tárggyal, végül a kémelhárítás kezére jut – és épp Yossarian egyik gyerekes csínye jóvoltából -, ahol aztán valóban mindent megtesznek vele, amit megtehetnek. De a lelkész végül úrrá lesz a gyávaságán, elszánja magát, hogy mindenkinek beveri az orrát, és legalább egy árnyékbokszolás erejéig igazi hős lesz belőle.

A legnépesebb tábor se nem barát, se nem ellenség: ők Yossarian sorstársai.

Nately, a jóságos, kedves úrifiú, aki mindig meg akarja fékezni Yossariant, és halálosan beleszeret egy római kurvába, aki viszont semmibe veszi. Nately reménytelenül, de kitartóan védelmezi makulátlan amerikai eszményeit, és nem hajlandó belátni, bár lépten-nyomon megbizonyosodik felőle, hogy azok nem léteznek. Spezia fölött lelövik; igaza lett a 107 éves gusztustalan vénembernek a római kuplerájban: az alig húszesztendős Nately öregebb volt nála.