Ferenczy Imre (Tokod, 1932. július 25. – 2023. szeptember 1.) magyar orvos, eszperantista, a Magyar Országos Eszperantó Tanács egyik alapító tagja. Ő a legidősebb magyar eszperantista, aki 1950-től 2022-ig aktív volt a magyar és a nemzetközi mozgalmakban megszakítás nélkül. Összesen 39 UK-n vett részt, így ebben is magyar eszperantista rekorder.

Életpályája Középiskolai tanulmányokat az esztergomi Szent István Gimnáziumban folytatott. Felsőfokú tanulmányait előbb a szegedi egyetemen, majd a budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte, 1957-ben nyert általános orvosi diplomát. Első munkahelye 1957–1960 között a parádfürdői kórház belgyógyászati osztálya volt, majd egy évre a péceli MÁV-kórházba került. 1961–1998 között a győri vasúti csomópont üzemi főorvosaként dolgozott.

Az eszperantó nyelvet 1950-ben tanulta meg, kapcsolatba került a hazai eszperantó mozgalom kiválóságaival, köztük Baghy Gyula, Balkányi Pál, Márton Lajos, Kalocsay Kálmán.

1955–1960 között a Magyar Eszperantó Szövetség ifjúsági tagozatának elnöke, 1962–1970 között a Nemzetközi Vasutas Eszperantó Szövetség ifjúsági szekciójának a vezetője. Az Orvos-Egészségügyi Eszperantó Világszövetségnek (UMEA) 1973–1985 között titkára, 1985–2012 között elnöke volt. 2012 július hónapban az UMEA kongresszusán Opava városban a szervezet tiszteletbeli elnökévé (honora prezidanto) választották.

1978-ban Várnában UMEA-Shinoda emlékérmet kapott kiemelkedő orvos-eszperantó tevékenységéért. Az Eszperantó Világszövetség (Universala Esperanto-Asocio) tiszteletbeli tagja 2003-tól, az UEA Komitato tagja. 1973–2009 között minden évben jelen volt az UEA által rendezett évenkénti eszperantó világkongresszusokon. Így többi között járt az európai országokon kívül Kubában, a Koreai Köztársaságban, Ausztráliában, Izraelben, Brazíliában, Kínában és Japánban.

1998-ban az Amerikai Egyesült Államokban járt tanulmányúton meghívás alapján, ahol az egészségügyi ellátást tanulmányozta.

1963–2006 között – 43 éven át megszakítás nélkül – a Győri MÁV DAC (most Integrál DAC) sportorvosa. 2007. október 13-án Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen jubileumi arany diplomát kapott abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt (1957-ben) avatták orvosdoktorrá. 2017-ben az egyetemtől gyémántdiplomát kapott.

1989-ben megalakította a Nemzetközi Vasutas Rádióamatőr Szövetség (a FIRAC) magyar tagozatát, melynek 2010-ig elnöke volt, jelenleg alelnök. Rádióamatőr, hívójele: HA1UD. "Vasútorvos voltam" címmel 2012 nyarán könyve jelent meg, melyben életútja olvasható.

Családja Nős, egy gyermeke van, Imre-Gábor (1966).

Könyvek, szótárak Vasútorvos voltam – 2012 Eszperantó Orvosi Szakszótár – 2009

Díjak, elismerések Pro Esperanto elismerés – 1990 A Magyarországi Eszperantó Szövetség tiszteletbeli tagja – 1994 Zamenhof emlékérem – 1987 Semmelweis Orvostudományi Egyetem: Arany-diploma – 2007, Gyémánt-diploma – 2017, Vas-diploma – 2022 Vasutas Kultúráért emlékérem – 2009 Az UEA tiszteletbeli tagja – 2003

Jegyzetek

Források Bulteno, az Országos Eszperantó Tanács Bp. időszakos körlevelei 1957-1960 Tiborc Zsigmond: Az eszperantó Magyarországon.1959. Budapest Kisalföld napilap, 1971. augusztus 6. Győr Kisalföld napilap, 1972. augusztus 18. Győr Egészségügyi Dolgozó folyóirat, 1975. augusztus 1. Budapest Magyar Vasutas folyóirat, 1976. szeptember 1. Budapest Magyar Vasutas, 1983. október 3., Budapest Rádiótechnika, 93/5. Budapest Diagnózis folyóirat, 1993. 5-szám, Győr Kisalföld napilap sportrovat, 1994. március 23. Győr Hungara Fervojista Mondo, 1994/4, Budapest Blikk napilap. 1994. szeptember 19. Budapest Vasutas Világ folyóirat, 1996/6. Budapest Soós Rezsőné: Tokod-arcképcsarnok. Változó világ sorozat Medicina Internacia Revuo, 1998/1. Krakkó Jarlibro de UEA. 1974-2009, Rotterdam (E-Világszövetség évkönyvei) Abunda fonto. red. Ilona Koutny, Poznan, 2009 La arto labori kune. red. Detlev Blanke kaj Ulrich Lins, Ritterdam, 2010

További információk Ferenczy Imre szakmai önéletrajza, 2010. május 18.

Kapcsolódó szócikkek Magyar eszperantisták listája

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar sportorvosok Kategória:Magyar eszperantisták