Nizza (franciául: Nice, , olaszul Nizza, görögül Nikaia) Franciaország ötödik legnagyobb városa, Provence-Alpes-Côte d’Azur régió Alpes-Maritimes megyéjének székhelye (prefektúra). Itt található Franciaország harmadik legnagyobb repülőtere, továbbá itt írták alá a nizzai szerződést, amely az Európai Unió egyik alapokmánya.
2021 óta a világörökség része.
Fekvése A Földközi-tenger partján található félúton Marseille és Genova között, a Francia Riviérán, közel Monacóhoz. Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban, azonbelül Alpes-Maritimes megyében helyezkedik el.
Éghajlata Éghajlata mediterrán (Köppen: Csa), enyhe telekkel. A nyár meleg, száraz és napos, július-augusztusban igen kevés csapadékkal. Az évi napsütéses órák száma magas.
Története Őskor, ókor bélyegkép|left|Nizza-Római Birodalom. bélyegkép|jobbra|250px|Cemenelum romjai Nizza területén már évvel ezelőtt a homo erectus megtelepedett. Az 1965-ben végezett ásatások számos leletet tártak fel, ezek ma a Terra Amata Múzeumban láthatóak. A –130 000 évvel ezelőtt itt élt neandervölgyi ember maradványait a várostól keletebbre fekvő Lazaret-barlangban tárták fel.
A város alapítása a Marseille környékén gyorsan szaporodó görög telepeseknek köszönhető Kr. e. 400 környékén. Kr. e. 154-ben a rómaiak elfoglalták a vidéket, miután támadást intéztek a görög Nikaia és Antipolis városok ellen Bio és Cannes települések területéről.
A rómaiak hatalmuk megerősítése érdekében Nikaia mellett egy második települést is alapítottak a mai Cimiez fennsíkján Cemenelum néven. Az ókori városnak – lakója lehetett, és regionális központként működött. A város fejlődésének virágkorát hozta el az Augustus alatt – Kr. e. 7-ben – kiépülő Via Julia Augusta római út, amely összekötötte a birodalom többi részével.
Az 5. században Cemenelum polgárai áttelepültek Nikaiába. A terület 508-tól a keleti gótokhoz tartozott, 536-tól a Frank Birodalom része lett.
A középkor bélyegkép|left|Itáliai Királyság 774-962 bélyegkép|jobbra|250px|Itália 1494-ben. Nizzát 813-ban, 859 és 880-ban a szaracénok fosztották ki. Ezt követően többször próbálták megszállni a várost a muszlimok (pl: 943-ban is) azonban I. Vilmos provence-i gróf vezetésével elűzték őket. A várost a Provence-i Grófság annektálta.
1144-ben négy konzulból álló testület igazgatta a várost. 1162-ben a lakosság megtagadta a hűségesküt III. Rajmund Berengár provence-i grófnak, de 1176-ban II. Alfonz aragóniai király erőszakkal visszavette Nizzát. Alfonz halála után a város két pártra szakadt, és 1215-ben Genovához csatlakoztak. V. Rajmund Berengár provence-i gróf 1229-ben erőszakkal visszahódította Nizzát. 1295-ben II. Károly nápolyi király megalapította Villefranche-t Nizzához közel a kalóztámadások kivédése érdekében. A kereskedelem fellendülésének hatására a település lakossága az 1250-es 4000 főről 1285-re 7000-re nőtt. 1324-ben II. Károly azt is engedélyezte, hogy az állandó városi tanácsnak 40 tagja legyen. A város népessége 1340-re 13 000–13 500 főre nőtt. A fejlődést a pestis 1347-1348-ban megtörte. A lakosság fele elpusztult: 1387-ben már csak 4000–5600 ember lakott itt.
I. Johanna nápolyi királynő halála után Anjou Károly és unokatestvére Durazzói Károly is magáénak igényelte a területet. Ebben a helyzetben Jean Grimaldi az Anjouk ellen lépett fel és hatására 1388. szeptember 27-én megosztották Provence-t. A keleti részen VII. Amadé savoyai gróf vezetésével létrejött a Nizzai Grófság. A város számára az önálló grófság a fejlődés lehetőségét jelentette, ugyanakkor elveszítette a környék gazdasági hátterét.
1406-ban a zsidó közösséget törvényesen elismerték. 1430-tól kijelölték a zsidók lakhelyét (gettó), majd az egyház nyomására megfosztották őket korábbi jogaiktól, bal vállukon megkülönböztető jelzést kellett hordaniuk, és megtiltották számukra az uzsorás tevékenységeket. A zsinagógát bezárták és csak 1733-ban épült fel az új imaház.
1419-ben a Anjou-ház lemondott a keleti Provence felett gyakorolt hatalmáról és Nizzáról. Ugyanebben az évben, Amadé herceg Savoyát hercegi rangra emelte. 1418-ban nagybátyja halálát követően a város is a birtokába került. Miután a Savoyai-család átvette az uralmat a város felett, a politikai helyzet stabilizálódott, bár a városban 1436-ban lázadás tört ki. A 15. század a gazdasági fejlődés időszaka. A várost fokozatosan integrálta Savoya. A beszélt nyelvjárás eltávolodott a provence-itól. A korai tizenötödik században a város új jelképe a vörös sas lett.
16–19. század bélyegkép|jobbra|250px|A város 1624-ben bélyegkép|jobbra|250px|A kikötő a 18. században bélyegkép|Itália 1796-ban. bélyegkép|jobbra|250px|Itália 1843-ban bélyegkép|Itália 1860-ban
III. Károly savoyai herceg uralkodása alatt a város nehéz időszaka következett, különösen azért, mert I. Ferenc francia király által Itália ellen indított háborúk a várost is érintették. 1538-ban III. Pál pápa közbenjárására született meg a nizzai béke. A nizzai tárgyalás végeztével Ferenc és V. Károly német-római császár fegyverszünetet kötött, sőt a francia király még szabad átvonulást is engedélyezett ellenfelének, hogy az leverhessen egy genti lázadást.
Hajreddin Barbarossa 1543-ban a Földközi-tenger nyugati részébe indult, hogy megsegítse a franciákat, akik akkor a törökök szövetségesei voltak. 210 hajó és a katonával együtt mintegy harmincezer ember állt a rendelkezésére. Útközben, a Messinai-szoroson is átkelt, elfoglalta Reggio Calabriát. Barbarossa kifosztott néhány spanyol és olasz szigetet, fenyegette Rómát, aztán Nizzát ostromolta meg. 1543. augusztus 5-től támadta az erődöt és elfoglalta a várost a francia király számára. A 16. század Savoya és Franciaország közötti feszültségekről szólt.
1600-ban IV. Henrik ostromolta a várost. 1601-ben Lyonban kötött béke szerint a város Savoya része maradt. 1610-ben elkészült a Torino–Nizza királyi út. 1612-ben felépült a szabad kikötő. Az építészetben is új irányzat, a barokk a jellemző. 1614-ben a szenátus létrehozta a független bíróságot. 1631-ben kitört a pestisjárvány. 1642-ben kiűzték a spanyolokat. XIV. Lajos francia király 1691-ben elfoglalta a környéket és Nizza grófja címet adományozott magának. 1693-ban Sébastien Le Prestre de Vauban katonai mérnök erősítette meg a város erődítményeit. Két évvel később a savoyai herceg házasság révén jutott ismét Nizzához. A spanyol örökösödési háborúban a francia támadások megsemmisítették az erődítményt. A város elveszítette ezzel katonai jelentőségét. Miután II. Viktor Amadé lemondott, 1730-ban, az ő fia, III. Károly Emánuel folytatta a küzdelmet Franciaország ellen. 1744-1748 harcok folytak a város környékén is, de a város katonai erősség nélkül jelentős szerepet nem kapott a háborúban. Az erődítmények elbontásával kialakult a mai város utcahálózata és jelentősebb épületei.
A népesség növekedése folytatódott, a régi városfalakon kívül új kerületek épültek. A településnek 1718-ban , 1790-ben már lakosa volt. A nizzai elitet ugyanakkor egyre csak Torino vonzotta, ahol a tanulmányok folytatása, a katonai, diplomáciai, kormányzati karrierépítés lehetősége várta őket.
1792-es Franciaország ellen folytatott első koalíciós háború elkerülte a várost. 1792-ben a helyhatósági választásokat követően az új franciabarát városvezetés kérte a Nemzeti Konventtől a város hovatartozásának rendezését. A Nemzeti Konvent népszavazásra kérte fel a környék 18 városát. A szavazás eredményeként hivatalosan 1793. január 31-én létrejött az Alpes-Maritimes megye, egyben Franciaország része lett Nizza is.
Napóleon innen indította csapatait Piemont meghódítására. 1800-ban rövid ideig osztrák csapatok is megszállták a területet, majd helyreállt a francia igazgatás. 1804-ben népszavazáson 3488 igen és 2 ellenszavazatot követően elismerték a Nizzai Hercegséget. Az 1814-es Párizsi béke szentesített, a helyreállított Piemontot amelynek részévé vált a Szardínia királyság. A határokat az 1760-as határok szerint rögzítették. 1859-től Franciaország támogatta a Habsburg-ellenes mozgalmakat. 1860-tól Szardínia és Piemont az egyesített Olasz Királyság részévé vált, Savoya a Francia Császársághoz került (cserébe a III. Napóleon által elfoglalt Lombardiáért). Nizza ismét Franciaország része lett, amelyet a város lakóinak 20 000 támogató és 200 ellenző szavazat is legitimált. 1864-ben megépült az első vasútvonal a városba. A vasútállomás és az új építkezések a Paillon folyó túlpartján történtek, ezért a történelmi városmag érintetlen maradt. A város kedvező éghajlatának köszönhetően az angol arisztokrácia kedvelt üdülőhelyévé vált, olyannyira, hogy 1851-ben Alexandre Dumas így vallott: „Nizza alapvetően egy angol város, ahol azért olykor egy-egy honfitársunkkal is találkozhatunk”. Az angolok mellett hamarosan az európai arisztokrácia, az orosz cár és Viktória brit királynő kedvelt üdülő és téli tartózkodási helyévé vált. 1890-ben mintegy 22 000 vendég töltötte itt a telet, 1910-ben pedig már . A munkások között számottevő volt az olasz.
Első világháború Az 1914 augusztusában kitört járvány súlyos csapást mért a helyi gazdaságra. Az első világháború hatására 1914–1915. évi szezon is rosszul alakult, a munkanélküliség megnőtt. A turisták helyett sérült katonákat és menekülteket látott el a város. A világháború végén 1917–1918 tele alakult először idegenforgalmilag kedvezőbben. A város 3665 hősi halottat veszített a háborúban, a helyi gazdaság, az építőipar, virágkultúra és a vendéglátás romokban hevert, sztrájkok és munkanélküliség jellemezte a mindennapokat. A háborút követően a város népessége aztán jelentősen megnő: 1921-ben , 1936-ban már fő élt itt. A lassú fejlődést a nagy gazdasági világválság törte meg és ismét a munkanélküliség okozott feszültségeket. A politikai harcok a szélsőségesek között kiéleződtek.
Második világháború 1934-től a szélsőbal és szélsőjobb mind többször csapott össze a városban. 1940. június 10-én Olaszország hadat üzent Franciaországnak, válaszul letartóztatták a Nizzában élő olasz fasisztákat. Szeptembertől a város irányítása a Vichy-kormány bábállama alá került. A zsidókat először a drancyi gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba deportálták: ma emléktábla emlékezik a Hotel Excelsior előtt az elhurcoltakra. 1942. november 11-től az olasz hadsereg elfoglalta a várost, majd Franciaország délkeleti része is irányításuk alá került. Az elfoglalt területeken Angelo Donati olasz zsidó bankár és Père Marie-Benoît kapucinus atya megakadályozták a Vichy-kormány antiszemita törvényeinek alkalmazását. A város megszállása ellen halálos áldozatokkal járó ellenállási mozgalom bontakozott ki és tartott a háború végéig. Olaszország 1943. szeptemberi kapitulációjával véget ért az olasz megszállás. Helyette a hatalmat a németek vették át és folytatták a több ezer embert érintő deportálásokat. Sok szervezet és civil segítette a zsidók mentését. Moussa Abadi, Paul Rémond püspök segítségével 527 gyermek életét mentette meg.
1944. május 26-án az amerikaiak bombázták a várost, amelynek mérlege 308 halott, 499 sebesült és 5600 hajléktalan volt. A gazdaság romokban hevert, és 1944 nyarán éhínség tombolt. A felszabadító csapatok közeledtével 1944. augusztus 28-án nagyszabású felkelés bontakozott ki. Az utcai harcokban náci oldalon 25 ember esett el és 105-en kerültek fogságba, az ellenállók 31 halottat és 280 sebesültet számláltak. Az amerikai ejtőernyősök augusztus 30-án érkeztek meg. Megkezdődtek a letartóztatások és 1944. augusztus 28. és szeptember 30. között 30 náci-szimpatizánst kivégeztek. A második világháborút a város megszenvedte, 1944 május 26. és augusztus 28. között 1868 épület megsemmisült vagy megrongálódott. A lakosság fővel -ra csökkent.
A háború után jelentős fejlődés következett be, amely a helyi gazdaság erősítésére és a turizmus újjáélesztésére alapozódott. Az 1960-as évektől épült a Városi Színház, a Modern Art Múzeum és a Kortárs Művészeti Múzeum, az Akropolisz-palota. Az 1980-as éveket a korrupciós problémák jellemezték. A város pénzügyei rendezetlenek voltak egészen az 1990-es években felállt új városvezetésig.