Az 1989-es romániai forradalom a kelet-európai rendszerváltozások között a legvéresebb volt. Az ország diktátorát, Nicolae Ceaușescut és feleségét, Elena Ceaușescut megfosztották hatalmuktól és kivégezték. A romániai forradalom előtt a többi kelet-európai országban békés úton ment végbe a rendszerváltás; Románia volt az egyedüli ország a vasfüggöny mögött, ahol az átmenet erőszakos módon zajlott, és ahol az egykori kommunista vezetők egy részét ki is végezték.
A forradalom előtt Mint a szomszédos országokban, úgy 1989-re Románia népességének nagy része is elégedetlen volt a kommunista rezsimmel, amelynek révén az ország napról napra élhetetlenebbé vált. Azonban a keleti blokk többi országával ellentétben Romániában még korlátozott desztalinizáció sem történt. Ceaușescu gazdasági és fejlesztési terveit (beleértve a nagyszabású építési projekteket, és a drákói megszorító programot, mellyel a román állam külföldi adósságát kívánta néhány év alatt rendezni, mindezt csak azért, hogy ne tudjanak rá külső nyomást gyakorolni a változások érdekében és megőrizhesse totalitárius hatalmát) okolták az országban fellépő hiányokért és az egyre jobban terjedő szegénységért, 1989-re szinte alig volt élelem a városok ellátására, és a városlakók gyakran a vidéki rokonaiktól kellett, hogy beszerezzék az élelmiszert. A szegénység növekedésével párhuzamosan egyre jobban megerősödött a titkosrendőrség (Securitate) befolyása, olyannyira, hogy Románia lényegében rendőrállammá vált. Mialatt zajlott az emberek kizsigerelése és megfélemlítése az állambiztonsági erők által, addig a diktátor és felesége pompás kényelemben élt, amit idővel még a kommunista párt tagjai is megelégeltek.
A forradalmat megelőzően 1987. november 15-én Brassóban felkelés tört ki: munkások és diákok (románok, szászok és magyarok közösen) többnyelvű transzparensekkel tiltakoztak az elviselhetetlen életkörülmények és a hatóságok rendszeres zaklatásai ellen. A biztonsági és rendőri erők keményen felléptek a tiltakozók ellen, akik válaszul megtámadták a helyi pártszékházat. A megmozdulást a katonaság leverte, és az államhatalom azonnal kemény megtorlásokba kezdett, de hamar meg is torpant, mert a külföldi közvélemény felfigyelt a brassói eseményekre, és nagy tiltakozások vették kezdetüket világszerte Ceaușescu ellen.
Ceaușescu a Varsói Szerződést aláíró többi vezetővel ellentétben viszonylag független külpolitikát folytatott a Szovjetunióval szemben. A kelet-ázsiai kommunista vezetők keménykezűségét, megalomániáját, személyi kultuszát imitálta, még a berlini fal ledöntése és a bolgár vezető, Todor Zsivkov 1989-es leváltása után is figyelmen kívül hagyva a veszélyt, amely rá, mint az utolsó kelet-európai kommunista vezetőre leselkedett.
Ceaușescu mindennek tetejébe elindította a falurombolás programját, amellyel a vidéki közösségeket és a magyar, szász, valamint más nemzeti kisebbségeket akarta felszámolni, és a kommunista államtól való függést kívánta növelni.
A Ceaușescu elleni nemzetközi tiltakozások 1989-re érték el tetőpontjukat, és számos korábban megfélemlített romániai állampolgár beszélt nyilvánosan a külföldi sajtónak az elviselhetetlen körülményekről, az alapvető szükségletek hiányáról, a diktátor szemérmetlen személyi kultuszáról, eszeveszett költekezéséről és a terrorról. A biztonsági szervezetek hiába próbálták a valóságot eltitkolni, és elszigetelni Romániát a külvilágtól, utolsó próbálkozásként magyarellenes és nacionalista érzelmeket próbáltak gerjeszteni, miszerint a nyugati államok felelőtlenül és önkényesen avatkoznak be Románia belügyeibe, különösen bírálva a szomszédos Magyarországot, amelynek célja, szerintük, Erdély visszaszerzése. Ez már nem győzött meg senkit, hisz a román lakosság is pontosan tudta, hogy a nemzeti kisebbségek is ugyanúgy szenvednek a diktatúrától mint a többségi nemzet, és ez egy táborba terelte a románok, magyarok, szászok és más nemzetiségek döntő többségét.
Tőkés László és a temesvári események bélyegkép|balra|200px|Tőkés László bélyegkép|jobbra|250px|Emléktábla Temesvárott 1989-ben Tőkés László temesvári református lelkészt az egyházkerület püspöke, Papp László felfüggesztette állásából, és bírósági végzés alapján el kellett hagynia a parókiát. Tőkés ezt megtagadta, és azért, hogy megvédjék a támadásoktól, egy idő után az egyházközség férfi tagjai (alkalmanként 7-8 személy) felváltva biztosították a templom mellett lévő lelkészi szolgálati lakásának éjjel-nappali őrzését. Tőkés a Magyar Televízió december 11-én sugárzott Panoráma c. műsorában beszámolt az őt és családját sújtó hatósági intézkedésekről, bírálta a bukaresti rezsimet, és kérte a nemzetközi közvélemény támogatását.Az egykori interjú első, második és harmadik része a YouTube videómegosztón A romániai forradalom Temesvárott kezdődött december 15-én.Tőkés László: Temesvár ostroma 1989. Budapest, 1990. IV. képtábla.Mandics György: Temesvári Golgota. Budapest, 1991.; Második, átdolgozott kiadás: A manipulált forradalom. Arad, 2009, 13-45. o.
1989. december 15-én este magyarok és románok élőláncot alkotva védték Tőkés László református lelkészt, ezzel kirobbantva a román forradalmat, mely 20.-ára elsöpörte a Ceaușescu-rendszert Temesváron.„Tőkés László és Temesvár népe örökre beírta magát a történelembe” https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20191214-tokes-laszlo-es-temesvar-nepe-orokre-beirta-magat-a-tortenelembe A hatóságok a kilakoltatásról szóló bírósági döntést december 16-án akarták érvényesíteni. A kilakoltatást levezénylő hivatalos személyek és rendőrök megjelenését követően az egyházközség több tagja is a helyszínre sietett, összegyűltek a Mária téren lévő templom és lelkészlak előtt, és hozzájuk csatlakozott sok járókelő is, úgy románok, magyarok, mint más nemzetiségűek. A tömeg a hatósági intézkedést a szabad vallásgyakorlás megsértéseként értékelte, és zúgolódva követelte annak leállítását. A végrehajtás résztvevői felszólították a tiltakozókat, hogy hagyják el a teret, de a tiltakozás résztvevői nem engedelmeskedtek a felszólításnak. A helyszínre érkezett Petre Moț polgármester is, aki – látva a nagy tömeget – felvetette, hogy esetleg felül fogják bírálni a lelkész kilakoltatását, de ezt nem volt hajlandó írásban megerősíteni.
Közben, az egyre növekvő tömeg antikommunista szlogeneket kezdett kiabálni, a tiltakozás átalakult tüntetéssé. Erre megjelentek a rendőrség és a Securitate erősítései. A tüntetés lassan továbbterjedt a városban, és rendszerellenes jelleget öltött, a kiváltó ok másodlagossá vált. A tüntetők végigvonultak a város fő utcáin, a hozzájuk csapódott lumpen elemek betörték az üzletek kirakatait. A megyei pártszékház elé vonult tömeg megpróbált behatolni az épületbe. A rendfenntartó erők könnygázzal és vízágyúval válaszoltak, több tüntetőt elfogtak, megvertek, sokakat letartóztattak. Este 9 óra körül a tüntetők visszavonultak, majd újracsoportosultak a román ortodox székesegyház körül, menetbe szerveződtek, majd ismét megütköztek a rendfenntartókkal.
A zavargások éjfél után elcsendesedtek, de a harmadik nap, vasárnap, december 17-én reggel kiújultak. A tüntetők áttörték a kordonokat, behatoltak a megyei pártszékház épületébe, és elkezdték kidobálni az ablakon a párt iratait, szórólapjait, Ceaușescu írásait, portréit és a kommunista hatalom szimbólumait. Megpróbálták felgyújtani az épületet, de a katonaság helyszínre érkező egységei ezt megakadályozták. A katonaság bevetésére azért volt szükség, mert a rendőrség (milícia) és az állambiztonság (Securitate) egységei hagyományos rendfenntartó eszközökkel nem voltak képesek szétoszlatni a tüntetést, amely lassan felkeléssé alakult. Az este folyamán a katonai egységekkel kiegészült rendfenntartó erők tüzet nyitottak a felkelőkre. Mint utólag kiderült, Bukarestből az a parancs érkezett, hogy éles lőfegyvert lehet használni, amellyel a lábra kell célozni.
A felkelők gépkocsikat gyújtottak fel, a hadsereg harckocsijaira és páncélozott csapatszállító járműveire Molotov-koktélokat dobtak. Este 8 óra után a Szabadság tértől (Piața Libertății) az Operáig vad lövöldözés volt. A városba vezető utakat lezárták, az égen helikopterek köröztek. Éjfél után a harc alábbhagyott, az utcákon halottak hevertek.
December 17-én Ceaușescu a KB PVB ülésén megpendítette esetleges lemondását a pártfőtitkári tisztségből, de ezt a jelenlévők visszautasították. Döntés született arról is, hogy Ceaușescu nem mondja le a korábban beütemezett hivatalos iráni látogatását, és másnap reggel valóban elutazott Teheránba, ahonnan december 20-án este tért vissza. Az ügyek intézését a miniszterelnökre, a honvédelmi miniszterre és feleségére bízta, de folyamatosan kapcsolatban állt a sebtében kialakított válságstábbal.Elena Ceaușescu volt többek között az első miniszterelnök-helyettes, és a diktátor cukorbetegsége miatt egyre aktívabb részt vállalt a vezetésben. Mivel kímélni akarta férjét, egyes információkat megszűrt, hogy férje kevesebbet idegeskedjen. Az ülés egyik fejleménye az volt, hogy a temesvári helyzet nem megfelelő kezelése miatt a diktátornak némileg megrendült a bizalma a Securitate-ban, és a későbbiekben a hadseregnek egyre nagyobb szerepet szánt.
December 18-án reggel a városközpontot katonák, rendőrök és egyenruhás, valamint polgári ruhás Securitate-ügynökök védték. Moț polgármester pártgyűlést hívott össze az Egyetemre, hogy elítéljék az előző napon történt „vandalizmust” és „huliganizmust”. Temes megyében kihirdették a rendkívüli állapotot, és megtiltották, hogy ötnél több ember összegyűljön. Ennek ellenére többen, főleg fiatalok, kivonultak a román ortodox székesegyház elé, ahol román zászlókat lengettek, melyekből kivágták a román kommunista címert. Énekelni kezdték az „Ébredj, román!” („Deșteaptă-te, române!”) c. 1848-as nemzeti dalt, amely 1947 óta gyakorlatilag be volt tiltva. A rendfenntartók rájuk lőttek, többen meghaltak, vagy súlyosan megsérültek, páran elmenekültek.
Az események eddig az időpontig nagyon hasonlítottak a brassói felkelésre, ám ezúttal nem a diktatórikus erők kerekedtek felül, hanem véres harcok kezdődtek. Az összecsapások folytatódtak egész nap, és a rákövetkező napon (december 19-én) is. A Securitate tisztjei felkeresték a kórházakat, és több sebesültet agyonlőttek. A halottak személyi igazolványait elvették, hogy ne lehessen azonosítani őket. A boncolásokat az ügyészség megtiltotta, így az orvosok csak külső ún. makroszkopikus vizsgálat alapján írták be a nyilvántartásba a halál okát, de a titkosrendőrség a nyilvántartásokat is lefoglalta, a lapokat kitépte, majd megsemmisítette. Negyven holttestet hűtőkocsiban Bukarestbe szállítottak, a Cenușa (Hamu) krematóriumban elégették őket, majd a négy szemetes kukába összegyűjtött hamut egy Bukarest környéki falu szennyvízcsatornájának egyik aknájába dobták.A holttestek eltüntetését a Securitate és a Milícia következő magas rangú tisztjei és tábornokai irányították: Nuță Constantin, Mihalea Velicu, Emil Macri, Filip Teodorescu, Traian Sima, Nicolae Ghircoiaș, Ion Deheleanu és Ion Corpodeanu. Lásd a Ki szervezte meg a holttestek ellopását a megyei kórházból? (románul) c. cikket a România Liberă, 2005. december 19-i számában. A holttesteket december 19–20. éjjelén hamvasztották el.
A megtorlás híre futótűzként terjedt el a városban. December 20-án a város üzemeiből a munkások tömött oszlopokban indultak a városközpont felé. A hadsereg egységei nem avatkoztak be, sok katona is szimpatizált a tömeggel. A város főterén (Piața Operei, vagyis Opera tér, ma: Piața Victoriei, vagyis Győzelem tere) a kb. 300 ezres városban hozzávetőleg 100 000 tüntető gyűlt össze, és kormányellenes jelszavakat skandált: „Mi vagyunk a nép!”, „A hadsereg velünk van!”, „Ne féljetek, Ceaușescu el fog bukni!” stb.