Alföldi Lajos (Miskolc, 1927. március 9. – Szeged, 2021. október 31.) magyar orvos, bakteriológus, egyetemi oktató, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A mikrobiális genetika neves kutatója. 1978 és 1989 között az MTA Szegedi Biológiai Központ (ma: Kutatóközpont) igazgatója.
Életpályája
1945-ben érettségizett, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára, ahol 1949-ig tanult, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1951-ben szerzett diplomát.
Diplomájának megszerzése után a Szegedi Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetében kezdett el aspiránsként dolgozni. 1954-ben tanársegédi, 1955-ben adjunktusi, 1958-ban docensi kinevezést kapott. 1971-ben távozott az egyetemről, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja Genetikai Intézetének igazgatója lett. 1978 és 1988 között egyben a Központ főigazgatója is volt. 1993-ban kutatóprofesszori megbízást kapott. 1994-ben a József Attila Tudományegyetem díszdoktora lett. 1956 és 1957 között a párizsi Pasteur Intézet, 1961 és 1962 között a berkeleyi Kaliforniai Egyetem Víruslaboratóriuma, 1964-ben pedig a Gif-sur-Yvette-i CNRS Enzimológiai Laboratórium vendégkutatója volt.
1955-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1972-ben pedig biológiai tudományok doktori értekezését. 1982-ben megválasztották az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává. 1990 és 1995 között a tudományos köztestület elnökségének tagja volt. A Szegedi Akadémiai Bizottságban és a Genetikai Bizottságban dolgozott. A Theoretical and Applied Genetics, illetve a Biologisches Zentralblatt című tudományos szakfolyóiratok szerkesztőbizottságába is bekerült.
Munkássága
Kutatási területe a mikrobiális genetika volt. Első munkáiban Ivánovics György munkatársaként kidolgozta a B12-vitaminhoz kapcsolódó értékmérések és a nagy hatású B12-vitamint tartalmazó májkészítmények előállításának módszerét. Nevéhez fűződik a megacin, egy új bakteriocin leírása.
Az általa megfigyelt relaxációs E.coli baktériumtörzsek aminosav-érzékenységének eredetével foglalkozott, valamint elsőként írta le egy baktérium, a Bacillus megaterium protoplaszt-fúzióját. A 2000-es években a baktérium karakterizációjával és megacintermelésének vizsgálatával foglalkozott.
Főbb publikációi
Tanulmányok nagy hatású vészes vérszegénység elleni májkészítmények előállítására (Ivánovics Györggyel, 1951) A New Antibacterial Principle: Megacine (Ivánovics Györggyel, 1954) Zygose létale dans les croisements entre souches colicinogenes et non colicinogenes (társszerző, 1957) The Chromosomal Site of the RNA Control (RC) Locus in E.coli (társszerző, 1962) Fusion of Protoplasts of „Bacillus megaterium” (társszerző, 1976) Megacinogenic Plasmid From „Bacillus megatherium” (társszerző, 1982) Baktérium protoplasztok fúziója, perspektívák és problémák : akadémiai székfoglaló : 1982. november 16. (1985) Cloning and Characterization of the DNA Region Responsible for Megacin A-216 Production in „Bacillus megaterium” (társszerző, 2008)
Családja
Nős, házasságából egy leány- és egy fiúgyermek született. Testvére Alföldi László hidrogeológus.
Díjai, elismerései
Állami Díj (1985) – A mikrobiológia, a genetika terén elért eredményeiért, tudományos iskolateremtő és tudományszervező tevékenységéért. Megosztott díj: Ferenczy Lajossal és Venetianer Pállal. Manninger Rezső-emlékérem (1990) a Szegedért Alapítvány természettudományi díja (1992) Jancsó Miklós-emlékérem (1999)
Források
MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 14. old., Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján Szegedi egyetemi almanach (1921-1996) II. köt. Szerk. Mikó Tivadar, Marton János, Farkas Gyula. Szeged : Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, 1997. Alföldi Lajos ld. 27-28. p.
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar mikrobiológusok Kategória:Magyar bakteriológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Állami díjasok Kategória:Miskolciak