Eric Knight (Menston, 1897. április 10. – Holland Guyana, 1943. január 15.) angol regényíró, novellista. Leghíresebb műve a Lassie hazatér című regény. 1942-ben, röviddel a halála előtt felvette az amerikai állampolgárságot.
Élete 1897. április 10-én született Angliában, a Yorkshire-megyei Menstonban, Frederic Harrison és Marion Hilda Knight négy gyermeke közül harmadikként. Mindkét szülője a kvéker vallást követte. Édesapja gazdag gyémántkereskedő volt Dél-Afrikában, ám mikor Eric kétéves volt, meghalt – megölték a búr háborúban. Ezt követően édesanyja egyedül nevelte fel, aki Szentpéterváron, majd 1905-től az USA-ban vállalt nevelőnői állást.
Knight Amerikában szépművészeti tanulmányokat folytatott, majd az első világháborúban a kanadai hadseregben szolgált, később újságíró lett belőle. 1934-től évekig hollywoodi forgatókönyvíró volt. Kétszer házasodott, első feleségét, Dorothy Hallt 1917-ben vette el: három lányuk született, később elváltak. Második felesége Jere Brylawski volt, akivel 1932-ben kötött házasságot.
Első regényét 1936-ban írta (Song on Your Bugles) észak-angliai munkásokról. A Lassie hazatér 1940-ben jelent meg – Knight maga is skót juhászkutyák tenyésztésével foglalkozott. A második világháborúban őrnagyként szolgált az USA hadseregében. A Légy hű magadhoz (This above all) című regénye a második világháborús irodalom egyik jelentős darabja.
1943. január 15-én halt meg repülőbalesetben Holland Guyanában (ma Suriname).
Művei Életében Fölhívás az életre, regény (Invitation To Life, 1934) Song On Your Bugles, regény (1936) Sam Small csodálatos élete, novellaciklus (The Flying Yorkshireman, 1938 – fordító: Szerb Antal) Kalifornia, regény (You Play the Black and the Red Comes Up, Richard Hallas álnéven, 1938 – fordító: Nádler Pálma) Lassie hazatér, regény (Lassie Come-Home 1940, fordító: Thurzó Gábor) The Happy Land (1940) This Is the Land, regény (1940) Légy hű magadhoz, regény (This Above All, 1942 – fordító: Nemes László)
Halála után World of Plenty, regény (1945) Portrait of a Flying Yorkshireman, levelek (1952) Down But Not Quite Out in Hollow-weird, levelek (1998)
Magyarul
Légy hű önmagadhoz, 1-2.; ford. Kovács György, Tápai-Szabó Gabriella; Anonymus, Bp., 1945 Sam Small csodálatos élete; ford. Szerb Antal; Révai, Bp., 1945 Lassie hazatér. Regény; ford. Thurzó Gábor; Új Idők, Bp., 1946 Kalifornia. Regény; ford. Nádler Pálma; Új Idők, Bp., 1947 (Szocialista könyvbarátok) (Feketét játszol, vörös nyer címen is) Légy hű magadhoz; ford. Nemes László, utószó Czibor János; Európa, Bp., 1961 (Milliók könyve) Feketét játszol, vörös nyer; ford. Nádler Pálma; Móra, Bp., 1991 (Szieszta könyvek) (Kalifornia címen is) Lassie hazatér; szöveg, ill. Hirata Shogo, ford. Köteles Gyöngyi; Pesti Szalon, Bp., 1994 (A Pesti Szalon mesélő füzetei) Lassie hazatér. Regény; ford. Ottlik Géza; Real, Kaposvár, 1995 (Könyvújság II. Robinson könyvtár) Lassie hazatér; szöveg Rosemary Wells, ill. Susan Jeffers, ford. Zöldi Gergely; Egmont Hungary, Bp., 1995 Lassie hazajön; ford. Erős László Antal; Diáktéka, Bp., 2000 (Diák-kiskönyvtár) Lassie hazatér; ford. Dobó Zsuzsanna; Könyvmolyképző, Szeged, 2015 (Jonatán könyvmolyképző)
Források Ki kicsoda a világirodalomban? (1975-ig), Könyvkuckó, Budapest, 1999, Alkotói adatlapja Moly.hu
További információk Eric Knight: Lassie hazatér (MEK) Chászárné Simon Alice: Olvasmánynapló Eric Knight Lassie hazatér című regényéhez; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1999
Kategória:Angol írók Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Kanada katonái az első világháborúban