Sáfár Anikó (Budapest, 1948. szeptember 3. –) magyar színésznő.

Életpálya Sáfár István és Bangó Anna harmadik gyermekeként született.

1965-66. Pasaréti filmstúdió- filmszínészképzés. Osztályfőnök Fehér Imre. 1966-tól a Filmgyár kivette a gimnázium második osztályából, magántanuló lett, és taníttatta a Színművészeti Főiskolán: Fischer Sándor beszédtanár beszédre, Kőszegi tanár úr mozgásra, Sőtér Magda énekre. Azonkívül a Filmgyár zongorára is beíratta.

1967–1969 között Nemzeti Színház stúdiósa, osztályfőnök Bodnár Sándor, és munkakönyves segédszínész a Nemzeti Színházban. 1969- től tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, osztályfőnök Kazimir Károly, 1973 – ban végzett. 1973-1978-ig a Thália Színház tagja. 1978–1986 között Mafilm társulati tag. 1986–1987 között a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1987–1990 között a Magyar Szinkron és Videó Vállalat szinkron társulatának tagja volt, vendégként játszott a Radnóti Színpadon, a Várszínházban, a fehérvári Vörösmarty Színházban, a Pesti Vigadóban, a Játékszínben.

1982-ben alapító tagja az első magánszínháznak, a Magyar Színkörnek, a kőszegi Várszínháznak, a Jurta Színháznak, a Hököm Színpadnak. Játszott a Karinthy Színházban.1993-tól a Vidám Színpad vendég színésze, 2000-től a Vidám Színpad tagja. 2002- től a Fogi Színház, később Pesti Művész Színház tagja. A 90-es években szinkronrendezőként is tevékenykedett. Temperamentumos, érdekes egyénisége színpadon és filmen is jól érvényesül.

Magánélete 17 évesen 1966-ban korengedménnyel kötötte első házasságát. Első férje a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendezőnek tanult, de tanulmányait abbahagyta. Kapcsolatuk 1975-ben válással végződött. Másodszorra 1978-ban ment férjhez, majd megszületett a lánya, Viktória, aki két kislány unokával ajándékozta meg. 1985-ben a második házasságát is felbontotta. 1988-ban házasodott össze Berecz Jánossal, aki a harmadik férje lett.Kiskegyed/Mit csinálnak ma a 70-es évek magyar dívái?, 2012. július 3. (Hozzáférés: 2014. október 20.)

Színházi szerepeiből

Filmjei Játékfilmek

Harlekin és szerelmese (1966) .... Harlekin Transzfer (1966) Apa (1966) A mesterember (1968) Doktor kisasszony (1968) 141 perc a befejezetlen mondatból (1975) .... Désirée, Lőrinc húga Magánbűnök, közerkölcsök (1976) K. O. (1978) .... Ida, Jóska felesége Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978) Magyar rapszódia (1979) Allegro Barbaro (1979) Az áldozat (1980) A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981) Ollé, Henry (1983) Viadukt (1983) Redl ezredes I–II. (1984) Uramisten (1984) Csere Rudi (1988) Hanussen (1988) A néma (1989) Az ellenőr (1990) Az utolsó nyáron (1991) Felhő a Gangesz felett (2001)

Tévéfilmek Felhőfejes (1972) Pirx kalandjai (1973) A palacsintás király 1-2. (1973) Tigrisugrás (1974) Gilgames (1975) Az Elnökasszony 1–2. (1976) Mesék az Ezeregyéjszakáról (1976) A Téli Palota fantomja (1977) A nagy összeesküvés (1977) A nagy képmás (1977)

Münchhausen Fantáziaországban (1977) Feltételes vallomás (1978) Kalaf és Turandot története (1978) Dániel (1978) A világ közepe (1979) Ollantay, az Andok vezére (1979) Szávitri, az asszonyi hűség dicsérete (1979) Isztambuli vonat 1–6. (1980) Jegor Bulicsov és a többiek (1981) A kávéház (1981) A világkagyló mítosza (1981) Kristálybirodalom (1981) Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982) A tenger 1-6. (1982) Liszt Ferenc (1982) Lapzárta (1982) Wagner (1983) Senki sem tér vissza (1983) Linda (1984–1989) Fiú bőrönddel (1984) Postarablók (1984) Zsarumeló (1987) Nyolc évszak 1-8. (1987) Csicsóka és a Moszkítók (1988) Eszmélet (1989) Angyalbőrben (1990–1991) Aranyoskáim (1996) Az öt zsaru (1998) Gálvölgyi Show (2000–2010) Kisváros (2001) Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001) Nyúlék (2002) Barátok közt (2011) Jóban Rosszban (2019)

Szinkronszerepei A bankár: Sharon – Shanna Reed A chateauvalloni polgárok (Châteauvallon): Georges Quentin felesége – Nadine Alari A kölyök: Alice – Lenore Kasdorf A kukorica gyermekei 2. – A végső áldozat: Angela Casual – Rosalind Allen Acapulco szépe: Carmen Salinas – Carmen Salinas Bérgyilkos: Sivi – Kim Lonsdale Celeste: Laura Corran – Andrea Bonelli Charlie angyalai: Jill Munroe – Farrah Fawcett Fekete gyöngy: Miss Helen Márquez-Montifiori – Regina Lamm Gnómeó és Júlia: Dolly Gnome – Dolly Parton Hétalvó: Dr. Melik – Mary Gregory Nagybátyám, Benjámin: Manette – Claude Jade Organikus narancs: Margaret ’Supes’ Wall – Louise Hall Szeretni bolondulásig: Adelaida Zambrano – Norma Lazareno Titkok és szerelmek: Bárbara Rivera – Maty Huitrón Tuti dolog: A tuti dolog – Nicollette Sheridan Vezeklés: Ketevan Barateli – Zeinab Bocvadze A nap vége: Berit Alman, színésznő – Gunnel Broström Furcsa pár: Gwendolyn – Carole Shelley (3. szinkron) A klinika: A klinika – Húsz év múlva: Karin Meis „Meisecske” kisasszony – Karin Eckhold Ég és föld között: Lady Sarah Carlton – Shirley DeBurgh Belfagor a pokolból: Maddalena de’ Medici – Claudine Auger (1. szinkron, 1987) Az éhség (The Hunger, 1983): – Miriam – Catherine Deneuve A vadember (Le sauvage, 1975): Nelly – Catherine Deneuve

Jegyzetek

Források

Modellvilág Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk

Magyar szinkron

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Türjeiek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek