bélyegkép|200px|Pásztázó elektronmikroszkóppal készült felvétel egy hangya fejéről
A hangyák (Formicidae) a fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota) közé sorolt hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjében a hangyaszerűek (Formicoidea) öregcsalád egyetlen családja a 2020-as évek elején 17 recens és négy kihalt alcsaláddal (Csathó et al.).
A felsorolásban magyar névvel el nem látott alcsaládok kijelölése bizonytalan.
Közösségalkotó rovarok. A méhek és a darazsak rokonai, azokkal együtt tartoznak a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) alrendjébe. Nem tévesztendők össze a termeszekkel, amelyeket hasonló életmódjuk okán időnként fehér hangyáknak, illetve termeszhangyáknak is neveznek: a két taxon nem közeli rokon.
A rovartan hangyákat tanulmányozó résztudománya a mürmekológia.
Származásuk, elterjedésük
Őseik mintegy 140 millió éve, a zárvatermők elterjedése után tűntek fel a Földön (Foitzik–Fritsche, 70. old.). Az első, a mai értelemben vett (közösségben élő) hangyák mintegy 120 millió éve, a kréta időszakban tűntek fel, meghatározóvá azonban csak a paleogénben váltak (Lőrinczi, 4. old.).
Családfájuk
Legközelebbi rokonaiknak sokáig a pókhangyaféléket (Mutillidae) tartották, de a molekuláris genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy ez a rokonság nem is olyan közeli. Rendszertani felosztásuk az új adatok alapján többször változott; legutóbb a molekuláris genetikai vizsgálatok írták át.
Rendszertani felosztásuk, megkülönböztetésük
A külső szemlélő számára az azonos fajú dolgozókat szinte képtelenség megkülönböztetni egymástól – sőt, a rokon fajok is rendkívül hasonlóak lehetnek. Így például az erdeihangyaformák (Dolichoderinae) alcsalád kóborhangya (Tapinoma) nemének fajai között optikai módszerekkel csupán a hímek nemi szervének felépítésében fedezhetünk fel mikroszkóp alatt némi különbséget. Maguk a hangyák azonban nemcsak az egyes fajokba, de jellemzően az egyes bolyokba tartozó példányokat is meg tudják különböztetni egymástól – sőt, még azt is meg tudják állapítani, hogy az egyes dolgozók fejlődésük melyik (ivadékgondozó, fészekkarbantartó, élelemszerző) szakaszában tartanak.
Jelenlegi elterjedésük
Típusosan kozmopolita élőlények, amelyek benépesítettek majdnem minden szárazföldet; a jelenlegi kivételek az Antarktisz, Grönland és Izland, ahol számukra túl hideg az éghajlat, valamint Hawaii, ahová nem jutottak el.
A 21. század elejéig mintegy fajukat írták le; többségüket a trópusokról.
A leírt hangyafajok száma földrajzi régiónként:
Közép- és Dél-Amerika – 2162 Észak-Amerika – 580 Európa – 180 Afrika – 2500 Ázsia – 2080 Ausztrália – 985 Melanézia – 275 Polinézia – 42
2014-ben Bolton és mtsaiBOLTON B. (2014): AntCat: an online catalog of the ants of the world, idézi Lőrinczi, p. 4. már több mint 300 nem több mint faját összesítették; azóta is folyamatosan írnak le új fajokat.
Becslések szerint mintegy 1015 hangya él a Földön, azaz 6 nagyságrenddel(!) több, mint ahány ember (ELENA, 2. old.). Ugyancsak becslések szerint mintegy hangyafaj él a Földön (ELENA, 2. old.), a 2020-as évek elejéig már körülbelül -et írtak le (Foitzik–Fritsche, 17. old.). Más becslések (Keller, L. & Gordon, E., 2010: The Lives of Ants. Oxford University Press, Oxford, UK.; idézi Maák, p. 4.) szerint a fajok teljes száma 30 és 90 ezer között lehet. Ezek alapján hangya lehet a rovarfajok mintegy két százaléka. Biológiai jelentőségüket jól mutatja, hogy (a viszonylag kevés faj dacára) becslésekpéldául FITTKAU, E. J. & KLINGE, H. (1973): On biomass and trophic structure of the Central Amazonian rain forest ecosystem. – Biotropica 5 (1): 2–14. https://doi.org/10.2307/2989676 szerint a szárazföldek állati biomasszájának mintegy ötöde, ezen belül a rovarok össztömegének mintegy harmadaWILSON E. O. (1990): Success and dominance in ecosystems: the case of the social insects. Ecology Institute, Oldendorf/Luhe, Germany, 104 pp., idézi Lőrinczi, p. 4. hangya. A trópusokon ez az arány nagyobb; a sarkok felé gyakoriságuk és arányuk is csökken. Az igazán fajgazdag területeken nem ritkán 200–300 hangyaboly is jut 100 négyzetméterre — apró termetű fajok kis kolónniáiból akár több is. Jobb élőhelyeken (a fiasítást is beszámítva) 30–40 kg élő hangya jut egy hektárra (ELENa, 7. old).
Európában néhány száz fajuk él (ELENA, 2. old.). Magyarországon leggyakoribb fajuk a közönséges feketehangya (Lasius niger).
Közismert rovarok, aminek jeleként számos szólásmondásban, illetve állatmesében feltűnnek – többnyire mint a szorgalom, illetve a számosság megszemélyesítői (Csathó et al.).
Természetvédelmi helyzetük
Magyarországról öt alcsalád 126 faja ismert (Csathó et al.). Telepes állatok lévén hazánkban egyedileg egyetlen hangya sem védett, viszont védettek a növényi törmelékből fészket építő vöröshangyafajok fészkei (Tartally). Ezek eszmei értéke 2022-ben egységesen Ft/boly: erdei vöröshangya (Formica rufa), kis vöröshangya (Formica polyctena), kis vitézhangya (Formica pressilabris), nagy vitézhangya (Formica exsecta), pirosfejű vöröshangya (Formica truncorum), réti vöröshangya (Formica pratensis);
ezekbe beletúrni; belőlük gyűjteni tilos!
Inváziós faj: a kis fáraóhangya (Monomorium pharaonis) és a keleti feketehangya (kerti hangya, Lasius neglectus); ezek terjedését segíteni legalábbis nem illik.
A kolónia és a fészek
thumb|right|222px|Hangyaboly
Telepes, társadalmakban élő lények, amelyek közösségeit a köznyelvben többnyire hangyabolynak nevezzük. Ebben a fogalomban azonban két jelentés keveredik; egyaránt használatos a hangyák társadalmának és lakhelyének megnevezésére. Ezek megkülönböztetésére ismertetőnkben a hangyák közösségét (társadalmát) kolóniának, a kolónia lakhelyét pedig fészeknek nevezzük (a boly egyszerre jelenti mindkettőt). A kolóniát egyes kutatók szuperszervezetnek tekintik (Foitzik–Fritsche, p. 19–20.), mivel ez működik egységként (entitásként).
A megtermékenyítetlen petékből (haploid módon) általában hímek fejlődnek, a többi kaszt egyedei megtermékenyítettekből (diploid módon) alakulnak ki. Ez a kettős (haplo-diplo) öröklésmenet általánosan jellemző a hártyásszárnyúakra. Eredményeként a lánytestvérek közelebbi rokonai egymásnak, mint a többi rokonuknak – ezek közé értve közös anyjukat is. Jórészt ezzel magyarázzák, hogy az államalkotó életmód a hártyásszárnyúak több csoportjában egymástól függetlenül is kialakult – méghozzá úgy, hogy a lánytestvérek összefogva pár lánytestvérből (lárvából) királynőt nevelnek ki, a hímek pedig „hereként” élnek (Tartally).
Az egyes hangyák, illetve telepeik, fészkeik felépítését külön ismertetjük.
Monodómia és polidómia
Fajonként erősen változó, hogy egy kolónia hány fészket foglal el.
Monodómia: (a legegyszerűbb eset): egy kolónia, egy fészek.
Sorozatos monodómia : a kolónia több fészket tart fenn, de egy időben csak egyben lakik.
Polidómia: a kolónia egyidejűleg több fészket foglal el, ill. több fészket tart fenn.
Szezonális polidómia: a kolónia az aktív időszakban több fészket foglal el, de egyetlen fészekben telel át.
A többfészkes (polidómuszos) rendszer jellemző példája a szövőhangya. Magyarországon típusosan ilyenek az erdei vöröshangya (Formica rufa) bolyai. Az egymáshoz közeli bolyokat a felszín alatt szerteágazó járat- és kamrarendszer köti össze, és ha az új bolynak szüksége van valamire, dolgozói továbbra is átjárnak érte régi otthonukba. Az ilyen, összekapcsolt fészkek együttese a szuperkolónia (Foitzik–Fritsche, 48–50. old.). A legnagyobb ismert szuperkolónia hozzávetőleg 2,7 négyzetkilométeren terül el és 300 millió egyedet foglal magába (ELENA, 2. old.).
A vándorhangyáknak nincs állandó otthona, hanem útjuk egyes állomásain ideiglenes tanyákat alakítanak ki. Egyes fajok elhagyott bolyokba költöznek be.
Mikroklíma
A fészek mikroklímája nagy szerepet játszik a hangyák életében. Főleg az ivadékgondozó kamrák hőmérséklete és páratartalmát kell pontosan szabályozni: a fiasítás megfelelő növekedése és a paraziták (főleg a penészgombák) betelepülésének csökkentése érdekében.
Főleg a gombatenyésztő levélvágó hangyáknál válik alapvető szemponttá a levegő széndioxid-tartalmának szabályozása; ezek több méter mélyen kialakított gombakertjeiben ugyanis sok széndioxid fejlődik, és azt el kell vezetni (SZTE7).
A mikroklíma szabályozásának passzív és aktív eszközeit különböztetjük meg.
Passzív eszközök: megfelelő fészkelőhely kiválasztása – ez a kolóniaalapító királynő, illetve (sarjadzó kolóniákban) a felderítő dolgozók feladata; megfelelő szerkezetű fészek építése a természetes hőtárolók (pl. kövek, napsütötte lejtők stb.) kihasználásával; a szellőzőjáratok megfelelő kialakítása stb.
Aktív eszközök: fészken belüli helyváltoztatás (pl. ivadékok áthelyezése egyik kamrából a másikba). a kolónia költözése, ill. áthelyezése másik, előkészített fészekbe (sorozatos monodómia). a fészek átépítése, a hő metabolikus szabályozása (pl. a napfürdőző dolgozók a felvett hőt bent a fészekben adják át a többieknek) aktív szellőztetés stb.
Megjelenésük, felépítésük
Még az azonos fajú hangyák testalkata is határozottan különböző attól függően, hogy az egyedek milyen feladatokra specializálódnak. Ez a specializáció már a peterakás pillanatában megkezdődik. Azt, hogy egy megtermékenyített petéből milyen imágó fejlődik, a lárvák táplálása határozza meg.
A pete
Általános esetben csak a hangyakirálynő rak petéket (ezeket egyes szakmunkák modoros szóhasználattal és félrevezető módon „tojásoknak” nevezik.
Az ovális peték burka meglehetősen lágy. Még a legnagyobb fajok petéi is csak legfeljebb 1 mm-esek (ELENA, 4. old.). A megtermékenyített petékből nőstények kelnek ki, a megtermékenyítetlenekből hímek. Egyes fajoknál, ritkán a dolgozók is raknak petéket. Ezekből elvileg hímek kelnének ki, de a gyakorlatban nem jutnak el odáig, hanem a királynő felfalja őket – ezek az úgynevezett trofikus, azaz tápláló peték. A peték érzékenyek és ezért folyamatos figyelmet igényelnek: gondoskodni kell a számukra megfelelő hőmérsékletről és páratartalomról, nehogy megfagyjanak vagy megpenészedjenek.
A lárva
A petékből fajonként változó és a hőmérséklettől is függő idő múlva kelnek ki a lárvák. A fekete hangyánál (Lasius niger) ez az idő 22–28 nap. A lárvákat a dolgozók táplálják (a fekete hangya lárváit 16–28 napig); a kapott tápláléktól függ, hogy a lárva milyen kasztú hangyává fejlődik. Ezután a lárvák bebábozódnak.
A lárva szakaszban, döntően annak első napjaiban dől el, hogy milyen kasztú nőstény fejlődik ki a megtermékenyített petéből (ebben egyes fajoknál szerepet játszik a pete típusa (a peterakás ideje) is.
A lábatlan, nyűszerű, áttetsző lárvák feje csökevényes, végbélnyílásuk nincs. Kivételként említendők a barázdáshangyák (Ponerinae), amelyek mozgékony teste jól láthatóan testtájakra tagolódik, rágóik pedig olyan fejlettek, hogy a bolyba hurcolt táplálékdarabokat önállóan meg tudják enni. A nagy többség lárvái azonban önálló táplálkozásra képtelenek és gyakorlatilag mozdulatlanok. Szájszervük annyira fejletlen, hogy csak az előemésztett és folyósított táplálék felvételére alkalmas. Ajakmirigyük viszont rendszerint igen fejlett. A lárvák ennek váladékával puhítják fel a táplálékban előforduló keményebb részecskéket, és egyes fajok lárvái ugyancsak ennek megszilárduló váladékából szőnek maguknak barna, pergamenre emlékeztető gubót (Urania, p. 303.).
A salakanyagokat a bél középső szakaszán kialakult bélsárzsákban gyűjtik össze, így nem mocskolják be se egymást, se a költőkamrát (ha van). A bélsarat bábozódás közben ürítik ki, ezért a bábok burkán egy-egy sötét folt látható. Egyes fajok lárvái közvetlenül részt vesznek a kolónia táplálékláncában. Néhány ilyen különlegesség: egy amerikai kéreghangya faj lárvái jelentős tápértékű váladékot izzadnak ki, és ezt a királynő nyalogatja le róluk;