A szitakötők (Odonata) lárvakorukban édesvízben fejlődő, ragadozó rovarok. Jellemző rájuk a nagy, összetett szem, a két pár erős, átlátszó – egyes fajok esetében színes – szárny és az elnyújtott, hosszúkás potroh. Tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis) fejlődnek ki, ugyanis nincs bábállapotuk.
A szitakötők származása
Őseik több mint 300 millió éve, a karbon korban a szárazföldet meghódító szárnyas rovarok egyik úttörő csoportjaként jelentek meg. Egyik közismert fosszilis fajuk a Meganeura monyi, ami 65 cm körüli szárnyfesztávolságával a valaha élt legnagyobb rovarok egyike volt.
Fénykorukat a permben élték, amikor sok új fajuk tűnt fel: megjelentek az első igazi szitakötők és a mai alrendek első, kezdetleges képviselői. Hanyatlásuk csaknem 200 millió éve tart, de még mindig benépesítik földünk szinte valamennyi számottevő édesvízi élőhelyét a sivatagok oázisaitól a trópusi őserdők faodvaiban összegyűlő kisvizekig.
Előfordulásuk
Mintegy 4000-5000 fajuk világszerte elterjedt a szárazföldeken (természetesen a sarkvidékek és sivatagok kivételével).
A Kárpát-medencében thumb|Sávos szitakötő a Küküllő galériaerdejében Székelykeresztúrnál A Kárpát-medence valamennyi, többé-kevésbé állandó hazai vizében megtalálhatjuk őket. Leginkább a folyóvízi szitakötők kötődnek konkrét környezethez. Gyakran állóvizek, például tavak, mocsarak, vizesárkok környékén repülnek, kisebb mértékben patakok és folyók közelében élnek. Mivel igen jól repülnek, a víztől nagy távolságra is feltűnhetnek.
Magyarországon mintegy 90 fajuk fordul elő.
Rendszertani felosztásuk, fajaik
Két jelentős alrendjük az egyenlő szárnyú szitakötők vagy kis szitakötők (Zygoptera) és az egyenlőtlen szárnyú szitakötők vagy nagy szitakötők (Anisoptera). Kimutatták, hogy a liász földtörténeti korban e két csoport sajátságait egyesítő, köztes tulajdonságú fajok éltek. Ezek nagy többsége kihalt, de Japánban visszamaradt egy ősi alakjuk, az Epiophlebia nem, amit közbülső, Anisozygoptera alrendbe sorolnak.
bélyegkép|250 px|Laposhasú acsa (Libellula depressa), egy jellegzetes Kárpát-medencei egyenlőtlen szárnyú szitakötő
Rendszertani felosztásuk a Kárpát-medencei fajaikkal: Egyenlőtlen szárnyú szitakötők vagy nagy szitakötők (Anisoptera) alrend Aeshnoidea öregcsalád Karcsú acsák családja (Aeshnidae) Aeshninae alcsalád Aeshnini nemzetség Fatörzsvadász acsa (Aeshna juncea) Nádi acsa (Aeshna mixta) Sebes acsa (Aeshna cyanea) Gyakori acsa (Aeshna affinis) Lápi acsa (Aeshna isosceles) Zöld acsa (Aeshna viridis) Nagy acsa (Aeshna grandis) Anactini nemzetség Óriás szitakötő (Anax imperator) Tavi szitakötő (Anax parthenope) Nyerges acsa (Hemianax ephippiger) Brachytroninae alcsalád Brachytronini nemzetség Szőrös szitakötő (Brachytron pratense) Folyami szitakötők vagy csermelyszitakötők (Gomphidae) család Gomphinae alcsalád Sárga szitakötő vagy sárgalábú szitakötő (Gomphus flavipes, Stylurus flavipes) – védett faj Feketelábú szitakötő (Gomphus vulgatissimus) – védett faj Csermelyszitakötő (Onychogomphus forcipatus) Erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia) Cordulegastroidea öregcsalád Hegyi szitakötők (Cordulegastridae) család Sárgasávos hegyiszitakötő (Cordulegaster boltonii) Kétcsíkos hegyiszitakötő (Cordulegaster heros) Hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata) Laposhasú acsafélék (Libelluloidea) öregcsaládja Corduliidae család Corduliinae alcsalád Érces szitakötő (Cordulia aenea) Fémzöld szitakötő (Somatochlora metallica) Sárgafoltos szitakötő (Somathochlora flavomaculata, Somathochlora aenea) Kétfoltú szitakötő (Epitheca bimaculata) Laposhasú acsák családja (Libellulidae) Libellulinae alcsalád Négyfoltos acsa (Libellula quadrimaculata) Kisfoltos laposacsa (Libellula fulva) Laposhasú acsa (Libellula depressa) Vízipásztor (Orthetrum cancellatum) Fehér pásztor (Orthetrum albistylum) Pataki szitakötő (Orthetrum brunneum) Kék pásztor (Orthetrum coerulescens) Sympetrinae alcsalád Déli szitakötő (Crocothemis erythrea) Közönséges szitakötő (Sympetrum vulgatum) Gyakori szitakötő (Sympetrum striolatum) Sárgatorú szitakötő vagy csíkos katona-szitakötő, sárgás szitakötő (Sympetrum meridionale) Atkás szitakötő (Sympetrum fonscolombei) Útszéli szitakötő vagy sárgaszárnyú szitakötő (Sympetrum flaveolum) Alföldi szitakötő vagy vörös katona-szitakötő (Sympetrum sanguineum) Lassú szitakötő (Sympetrum depressiusculum) Fekete szitakötő (Sympetrum danae) Szalagos szitakötő vagy barnacsíkos szitakötő, barnafoltos szitakötő (Sympetrum pedemontanum) Leucorrhiniinae alcsalád Tócsaszitakötő (Leucorrhinia caudalis) Piros szitakötő (Leucorrhinia pectoralis) Leucorrhinia albifrons Anisozygoptera alrend Epiophlebiidae család
bélyegkép|250 px| Kék légivadász (Ischnura elegans), egy jellegzetes Kárpát-medencei egyenlő szárnyú szitakötő bélyegkép|250 px|Ischnura heterosticta Egyenlő szárnyú szitakötők vagy kis szitakötők (Zygoptera) alrend Calopterygoidea öregcsalád Színes szárnyú szitakötők (Calopterygidae vagy Agrionidae) család Kisasszony szitakötő (Calopteryx virgo vagy Agrion virgo) Sávos szitakötő (Calopteryx splendens avagy Agrion splendens) Lestoidea öregcsalád Rabló szitakötők (Lestidae) család Lestinae alcsalád Zöld rabló (Chalcolestes viridis vagy Lestes viridis) Foltos légivadász (más néven: foltoszárnyjegyű rabló, Lestes barbarus) Tavi rabló (Lestes virens) Nagy foltosrabló (Lestes macrostigma) Lomha rabló (Lestes sponsa) Réti rabló (Lestes dryas) Sympecmatinae alcsalád Erdei rabló (Sympecma fusca) Coenagrionoidea öregcsalád Széleslábú szitakötők családja (Platycnemidiae) Széleslábú szitakötő (más néven: levéllábú szitakötő, Platycnemis pennipes) Légivadászok (Coenagrionidae) család Coenagrioninae alcsalád Vörös légivadász (Pyrrhosoma nymphula) Fürge légivadász (Erythromma najas) Zöld légivadász (Erythromma viridulum) Ritka légivadász (Coenagrion scitulum) Lándzsás légivadász (Coenagrion hastulatum) Díszes légivadász vagy díszes szitakötő (Coenagrion ornatum) Szép légivadász (Coenagrion puella) Holdkék szitakötő (Coenagrion lunulatum) Gyakori légivadász (Coenagrion pulchellum) Ischnurinae alcsalád Kéksávos légivadász (Enallagma cyathigerum) Apró légivadász (Ischnura pumilio) Kék légivadász (Ischnura elegans)
Testfelépítésük, fejlődésük
Szinte minden fajuk lárvája vízben fejlődik. Ennek megfelelően a lárvának – bár alkata és életmódja hasonlít a kifejlett példányéhoz, amellyel testszelvényeinek száma is egyezik – még nincs szárnya, viszont van kopoltyúja és néhány egyéb ideiglenes, úgynevezett lárvaszerve. Ebből az alakból átváltozással (tökéletlen átalakulással, hemimetamorfózissal), tehát fokozatosan, több vedléssel, de bábozódás és szelvényszaporító átalakulás nélkül fejlődik ki az imágó.Ulrich Sedlag, 1979: A csodálatos rovarvilág. Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1982. , p. 182.
Az imágó hosszabb-rövidebb időre elszakad ettől az élettértől, ahová csak szaporodni tér vissza. A megtermékenyített petéket a nőstény vagy közvetlenül a vízbe rakja, vagy valamilyen tojókészülékkel a vízinövények szöveteibe, közvetlenül a mederfenék üledékébe, netán a part menti, nedves talajba. A vízbe kerülő petéket többnyire kocsonyás burok védi és rögzíti az aljzathoz.
A lárva fajonként rendkívül különböző ideig fejlődik és ezt jelentősen befolyásolják a külső körülmények. A kisszitakötők (Zygoptera alrend) lárvái többnyire egy évig fejlődnek, de egyes fajaik már nyáron további nemzedéket hozhatnak létre, más fajok két év alatt fejlődnek ki. Az egyenlőtlen szárnyú (nagy) szitakötők (Anisoptera alrend) fejlődése 2 hónaptól 4 évig tarthat. Melegebb éghajlaton általános szabály, hogy minél rövidebb idő alatt fejlődik ki a lárva, annál tovább él az imágó, de a Kárpát-medencében honos fajok imágói – az erdei rabló kivételével – ősszel elpusztulnak.
A lárva
Ha nem jön közbe nyugalmi szakasz, a pete mintegy két hét alatt kifejlődik. A nyugalmi szakasz azonban elég gyakori, hogy a telet a pete (mint a zord időjárásnak leginkább ellenálló képlet) vészelje át. A lárvaélet többnyire az olvadás után föltelt vízben kezdődik meg. A kibújó, 1–2 mm-es előlárva már hasonlít a későbbi „vérszomjas” ragadozóra, bár néhány jellegzetessége (pl. szárnyhüvely, serték) csak a későbbi vedlések során alakul ki: a vízben 1–4 év alatt, bábállapot nélkül, fokozatos kifejléssel alakul át imágóvá.
Eleinte a nála kisebb rovarálcákat, planktonikus ráklárvákat és egyéb apró állatokat eszi – ez életének legkritikusabb szakasza, itt a legnagyobb a pusztulás aránya. Ha a kibújt lárva megfelelő körülményeket és táplálékot talál, néhány nap múlva már vedlik is – ezt lárva korában összesen 9–15 alkalommal teszi. Ha kevés a táplálék, az együtt nevelkedő fiatal lárvák egymást falják fel – a nagyobb, hasonló méretű lárváknál ez már jóval ritkább. Ha két nagyobb lárva találkozik, némi fenyegető magatartás, erődemonstráció után legfeljebb rituális támadási kísérlettel jelzik dominanciájukat, de gyakran enélkül vonulnak el. Ez alól kivétel a frissen vedlett, még meg nem szilárdult kutikulájú lárva, amit azonos méretű fajtársai könnyű prédának tekintenek.
Az idősebb lárvák vízi rovarokat, férgeket zsákmányolnak. A nagyobb testű fajok lárvái megeszik az ebihalat, a halivadékot is – ivadéknevelő halastavakban ezzel kárt okozhatnak.
A lárva csak mozgó, élő táplálékot fogyaszt. Többnyire lesből vadászik, de alkalmanként aktívan keresi is az ennivalót. Jellegzetes zsákmányoló eszköze az alsó ajakból kialakult álarc, ami egyes fajoknál – nevéhez híven – eltakarja a szájszerv többi részét. Az álarc villámgyorsan kinyújtható és visszahúzható, így a nagyobb termetű fajok az álarc végén lévő, mozgatható karmokkal vagy fogazott lemezkékkel több mint 1 cm-ről is megragadhatják a zsákmányt, amit az állkapcsok apróznak fel. A nagyobb lárvák fogságban elfogadják a kisebb húsdarabokat is.
A szitakötők lárváit főleg egyes halak, vízi poloskák és bogárlárvák veszélyeztetik. Legtöbb fajuk számára a rejtőzködés a legjobb védelem.
Az átváltozás
Az átváltozás napja különösen veszélyes a szitakötők életében. Közeledtén a lárva csoportjára, illetve fajára jellemző kibújási helyet kezd el keresni (többnyire a parthoz közel, de a vízben), majd egy időre nyugalomba vonul. A kutikula alatt láthatóan kifejlődik az imágó kültakarója, és a szemek is jól kirajzolódnak. Alkalmas napon a lárva elhagyja a vizet, és kikapaszkodik egy számára megfelelőnek tűnő helyre, ahol elkezdi az utolsó vedlést. A legtöbb lárva valamilyen tüskés, rücskös, vagy jól átfogható szárú növényt választ magának – olyant, amiben rendesen meg tud kapaszkodni. Kimondottan kedvelik a nádat (Aeshnidae sp.), a keskeny levelű littoralis egyszikűeket (Libellulidae sp., Zygoptera sp.), a szedret, a zsurlókat (Corduliidae sp.), a harasztokat (Cordulegasteridae sp.) stb. Ugyancsak szeretik (Corduliidae, Libellulidae, Gomphidae, sok Zygoptera, esetenként Aeshnidae) a vízben álló füzek, nyárak, égerek kérgét. Többnyire függőleges helyzetben változnak át, kivéve a folyóvízi gomphidákat, amelyek a vízből kijőve gyakran csak vízszintes talajt találnak.