A rejtelmes sziget Jules Verne 1875-ben megjelent robinzonád regénye.
A rejtelmes sziget először 1874. január 1. és 1875. december 15. között jelent meg a Magasin d’éducation et de récréation 10-11. évfolyam 217–264. számaiban, L'Île mystérieuse címmel. Könyv formában Pierre-Jules Hetzel, Verne kiadója adta ki a Különleges utazások sorozatban. Az első rész L'lle mystérieuse. Les Naufragés d'air (A levegő hajótöröttei) címmel 1874. szeptember 10-én, a második rész L'lle mystérieuse. L'Abandonné. (A száműzöttAz elhagyatott címen is ismert, a Franklin kiadások ezzel a címmel jelentek meg.) címmel 1875. május 12-én és a harmadik rész L'lle mystérieuse. Le Secret de L'île. (A sziget titka) 1875. november 22-én jelent meg, a három rész egy kötetben, illusztrációkkal szintén ekkor látott napvilágot.
A regényből Franciaországban a szerző életében több mint 44 000 példány kelt el. A mű számos filmnek, rádió- és videójátéknak szolgált és szolgál forrásul.
Keletkezés, inspiráció A regény első változatának a címe Robinson bácsi és a hajótörött család volt, egyértelműen mutatva az író Defoe Robinson Crusoe és Johann David Wyss Robinson család regények iránti rajongását.
Verne már az 1869-1870-es években dolgozott ezen a könyvön, szerkesztőjének, Hetzelnek 1870 márciusában írt levele szerint igen lelkesen: "Robinson közepén vagyok, csodálatos dolgokat találok ott, elkezdtem! Testem elveszett, és már nem tud másra gondolni”. Hetzelnek azonban nem tetszett az, amit Verne átküldött, megmutatott neki, túl vontatottnak tartotta a történetet, a cselekmény újragondolására biztatta az írót. Verne emiatt félretette ezt a regényt, megírta az Utazás a Hold körül, A Chancellor, a Három orosz..., Az úszó város és a 80 nap alatt a Föld körül regényeket, majd ismét nekiült a robinzonádnak. Az eredeti ötletét jóval később, A Robinsonok iskolája regényben használja fel.
Verne először úgy tervezte, hogy a vulkánkitörés elpusztítja a telepeseket, de Hetzel elutasította ezt a véget. Így találnak menedéket egy sziklán. "Ebben a helyzetben már sem az ész, sem a tudás nem segíthetett rajtuk."Harmadik rész. XX. fejezet – végső megmenekülésüket sokszoros szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetik.
Még Daniel Defoe és Wyss képzelt hősei vagy a Selkirkek és Raynalok, a Juan Fernández-i és aucklandi szigettenger hajótöröttei sem kerültek soha ennyire szorult helyzetbe.Első rész. VI. fejezet. – írta munkájáról Verne Hetzelnek. A két már említett szerzőn mellett nevesített harmadik író François Édouard Raynal. A francia hajós önéletrajzi írása (Les Naufragés, ou Vingt mois sur un récif des îles Auckland - A hajótöröttek avagy húsz hónap egy zátonyon az Auckland-szigeteknél) erősen hatott a születő műre. Raynal egyik kulcsmondata: "Segíts magadon és az ég is megsegít" határozottan visszaköszön Verne regényében. "Robinsonád két változatát már eltalálták. De Foe egyedül vettette a férfit partra, Wyss elvitte a családot [...] Harmadikat utat kell járnom, ami nem az egyik, és nem a másik" – írta Hetzelnek. Másik Hetzelnek írt levele "a kémia témájával foglalkozó regény"-ről szól, gyakorlatilag a semmiből kiindulva kell a főszereplőknek mindent előállítani, még a kénsavat is, amely akkoriban az egyik legfejlettebb vegyipari termék volt.
A Különleges utazások sorozat sorozatban Jules Verne célja a földrajzi–, biológiai–, kémiai– és tudományos ismeretek átadása a fiatal olvasóknak, célközönségnek. Ezért Cyrus Smith mérnököt százada tudományos ismereteinek birtokosává tette, ahogy a fiatal Harbert botanikai és természettudományos ismeretei szinte enciklopédikusak.
Defoe vs. Verne Verne remekműnek tartotta Defoe regényét, de nem hibátlannak. Vernénél a hősök egy szál ruhában menekülnek meg a viharból a lakatlan és ismeretlen szigetre. Az első részben önerőből hoznak létre a túléléshez szükséges eszközöket, termelnek meg élelmiszert, csak ezt követően ajándékozza meg Verne hőseit hasznos, de nem létszükségletet kielégítő tárgyakkal.
Verne vitatta, hogy huszonnyolc évet le lehet élni magányosan anélkül, hogy az emberiségtől elzárt ember állattá válna. Ayrton karaktere Verne válasza Defoe Robinsonjára, Ayrton tíz év alatt elállatiasodik, noha szigetre kerülésekor egy három ember ellátására alkalmas, működő gazdaságot vehetett át.
Történet Öt férfi az amerikai polgárháború sújtotta Richmondból léghajóval menekül el. Egy vihar messze sodorja őket, egy Csendes-óceáni lakatlan szigeten érnek földet.
A három részes regény első részében a hajótöröttek, vagy ahogy inkább nevezik magukat, telepesek az életükért küzdenek. Élelmet, szállást kell szerezniük, majd eszközöket alkotva javítani életkörülményüket. A csapat vezetője Cyrus Smith mérnök, aki a sziget gazdag nyersanyagait felhasználva vasat, téglát, szappant, robbanószert állít elő. Gedeon Splilett újságíró és a tengerész Pencroff ismeretei jól kiegészítik Smith-szét, így a kezdeti természet alkotta lakhelyet felváltják egy maguk által emelttel, majd a felfedezett Grant-tó vízszintjét csökkentve annak korábbi lefolyó barlangrendszerét teszik lakhelyükké. Az első rész végére némi biztonsággal nézhetnek a jövőbe, rendelkeznek élelem-raktárral, szerszámokkal, elő tudják állítani a szükséges eszközöket. Növekvő nyugalmukat megzavarja, hogy az egyik elfogyasztott ételben sörétet találnak. Lehet, hogy nincsenek egyedül?
A második részben bejárják a szigetet, de nem akadnak más ember nyomára. A telepesek Gránitpalotának nevezett lakhelyét majmok szállják meg, felhúzzák a kötéllétrát is, amelyen át az megközelíthető. Több órás reménytelen küzdelem és várakozás után a majmok váratlanul elhagyják a barlangot, még a kötéllétrát is előzékenyen leengedik – nincs magyarázat a miértre. Az egyik támadó, egy orángután a telepesek fogságába esik, akik megszelídítik, ház körüli munkára fogják. Sőt, nevet is adnak neki: ő lesz Jup (vagy Jupe).
A telepesek kisebb hajót építenek, egy kifogott palackposta üzenete alapján elhajóznak a szomszédos, alig háromszáz kilométerre fekvő Tabor-szigetre. Ott találnak rá Ayrtonra, aki teljesen elállatiasodott. Visszatérnek a Lincoln-szigetre. Ayrton lassan újra ember lesz, feltárja múltját megmentői előtt, de továbbra is kívülállóként viselkedik.
Ebben a részben szaporodnak meg a megmagyarázhatatlan történések. Az első Smith megmenekülése volt még az első rész elején, ő a parttól nem messze leesett az aláhulló léggömbről, mégis a parton találtak rá társai egy széltől védett szikla-üregben. A második Topnak, a mérnök kutyájának a rejtélyes megmenekülése. A kutyát egy ismeretlen erő lerántotta a Grant-tó mélyébe, ahonnan váratlanul szinte a partra repült. Ezt követte a sörét. Majd ennek a résznek az elején egy ládát sodort partra a víz, amelyben csupa olyan dolgot találnak, ami életüket megkönnyíti, egyszerűbbé tesz. Az említett kötélhágcsó leengedésre sincs elfogadható magyarázat. És végül Ayrton biztosan állítja, hogy nem bocsátott útjára palackban segélykérést.
A harmadik rész első felében egy véletlenül arra vetődő kalózhajóval kell megküzdenie a telepeseknek. Ayrton önfeláldozó küldetése nem jár sikerrel, nem tudja felrobbantani a hajót, így annak legénysége partra száll. Az első két csónaknyi kalózzal még elbánnak a telepesek, de a hajó ágyúival veszi célba őket. A vitorláshajó váratlanul felrobban a part mentén. A telepesek igyekeznek minél több mindent megmenteni a fedélzetről, mielőtt a tenger elmossa a roncsot. Közben megfeledkeznek egy fél tucat kalózról, akik korábban partra szálltak. Ayrton eltűnik, Harbertet pedig meglövik. Bár Spilett minden tudását beveti, a Gránitpalotának nevezett sziklabarlangba szállított fiú állapota folyamatosan romlik. Egyik nap újabb csoda történik, a megközelíthetetlen lakhely asztalán a gyógyuláshoz szükséges kinint találnak. A fiú meggyógyul, a megmaradt kalózok után hajtóvadászatot rendeznek, de már csak holttestükre találnak rá.
Üzenetet kapnak az ismeretlen jótevőtől, követve az utasításokat megtalálják a sziget egyik sziklabarlangjába szorult tengeralattjárón, a Nautiluson Nemo kapitányt. A haldokló Nemo beszél életéről, megvallja, ő volt az ismeretlen jótevő. Kérésének megfelelően a telepesek távozáskor lezárják a Nautilust és a barlang mélyére süllyesztik.
Nemo figyelmeztette Smith-t, hogy a sziget vulkánja aktivizálódik, ennek látható jelei is vannak. A telepesek kétségbeesve minden idejüket egy megfelelő hajó építésére fordítják, ám a vulkán előbb robban fel, semmisíti meg a teljes szigetet, mint elkészülnének. Sziklák maradnak csak a sziget helyén, itt várják az éhező és szomjazó telepesek a csodát. És feltűnik a Duncan, amely több évvel korábban a Tabor-szigeten kitette Ayrtont, most jöttek érte. Egy ott hagyott üzenet irányította át a Lincoln-szigetre őket. Az üzenetet nem a telepesek, nem Ayrton hagyta, hanem Nemo kapitány.
Szereplők 200px|bélyegkép|jobbra|Cyrus Smith (b) és Ayrton (j) 200px|bélyegkép|jobbra|Splilett Gedeon. 200px|bélyegkép|jobbra|Splilett Gedeon. 200px|bélyegkép|jobbra|Harbert (b) és Pencroff (j) Cyrus Smith Massachusettsből származott, mérnök volt, elsőrendű szakember; a háború alatt az Unió hadvezetősége rábízta a hadászatilag oly fontos vasutak igazgatását. Igazi északi ember volt, szikár, csontos, ösztövér; negyvenöt éves lehetett, kurtára nyírt haja és a szakálla őszbe csavarodott már, busa bajuszát pedig ugyancsak hosszúra növesztette. Nemes arcéle a régi érméken látható domborművekére hasonlított; izzó szem, szigorú száj, egy hadiakadémia tudósának vonásai. Azok közé a mérnökök közé tartozott, akik úgy kezdik mesterségüket, hogy nem restellik megragadni a csákány és a kalapács nyelét, mint ahogy némely tábornok is egyszerű közlegényként indul pályafutásán. Ezért aztán nemcsak szellemileg lett igen találékony, hanem nagyszerű kézügyességre is szert tett. Izomzata egészen szokatlan rugalmasságról tanúskodott. Mint valóban a tettek embere - s egyszersmind gondolkozó lény is - könnyedén cselekedett, csak úgy duzzadt benne az élet, erőfeszítés nélkül véghezvitt mindent, aminek nekifogott, szívós kitartása minden balsorssal dacolt. Igen művelt volt, igen gyakorlatias, igen agyafúrt - hogy ezzel az ősi szóval jellemezzük leleményességét, amellyel minden kutyaszorítóból kiverekedte magát -, mindig higgadt, remek vérmérsékletű; a legcsüggesztőbb körülmények közt sem vesztette el a fejét, magas fokon egyesítette magában mind a három tulajdonságot, amely együtt meghatározza az energikus embert: a testi és szellemi fürgeséget, a kezdeményezőkészséget és az erős akaratot.Első rész. II. fejezet. Gedeon Spilett, ...a New York Herald tudósítója, akinek az volt a feladata, hogy az északi seregek kötelékében beszámoljon a háború fordulatairól. Mint erős akaratú, bármikor bármilyen vakmerőségre kész férfi, nagy érdemeket szerzett, csak úgy szikrázott az ötletektől; mint katona és mint művész bejárta az egész világot, gyorsan határozott, erélyesen cselekedett, ha pedig arra került sor, hogy kiszimatoljon valamit, akkor nem ismert fáradságot, nem törődött sem a nehézségekkel, sem a veszedelmekkel, valóságos hőse volt a kíváncsiságnak, vakmerően hajszolta az érdekességet, a hírújdonságot, az ismeretlent, a lehetetlent... Gedeon Spilett magas termetű volt. Legföljebb negyvenéves lehetett. Arcát vörösbe játszó szőke barkó keretezte. Tekintete nyugalmat árasztott, pillantása ugyanakkor élénken és gyorsan villant. Szemén meglátszott: olyan emberé, aki megszokta, hogy tüstént fölmérje látóköre legapróbb részleteit is. Szívós szervezete jól tűrte a legszélsőségesebb éghajlatokat is, törhetetlen volt, akár a hideg vízben edzett acél.Első rész. II. fejezet.