bélyegkép|jobbra|180px|Joachim Murat tábornok (François Gérard festménye, 1801). Joachim Murat (*Labastide-Fortunière (ma: Labastide-Murat), 1767. március 25. – Pizzo (Calabria), 1815. október 13.) francia katonatiszt, hadvezér, a Francia Császárság marsallja, Napóleon sógora, 1806–1808-ig Berg nagyhercege, 1808–1815-ig I. Joachim néven nápolyi király. Napóleon bukása után a visszatérő IV. Ferdinánd nápolyi király kivégeztette.
Élete Ifjúsága Joachim Murat 1767-ben született a délnyugat-franciaországi Cahors közelében fekvő Labastide-Fortunière-ben, Lot megyében. Édesapja Pierre Murat-Jordy fogadós, édesanyja Jeanne Loubière volt. A házaspár tizenegy gyermeke között Joachim volt a legfiatalabb. Először papi pályára szánták, be is íratták a cahors-i papneveldébe, majd a toulouse-i Missziós Társaság (a Lazaristák Rendjének) iskolájába. Novíciusnak készült, barátai apátnak szólították. Ugyanakkor kedvelte a szórakozást is, nagy adósságokat csinált. Félve az apai szigortól, 1787. február 23-án beállt az „Ardennes” vadászezredbe (az ezred neve később „Champagne”, majd 12. lovas vadászezred lett), amely vakmerő férfiakat toborzott tagjai közé. Kemény kiképzést kapott, és hamarosan kitüntette magát a szolgálatban, de függelemsértés (insubordination) miatt 1789-ben elbocsátották. Hazatért szülőföldjére, apjához.
A forradalom után aktívan részt vett a helyi közéletben, sűrűn járt a politikai klubok gyűléseire. 1790. július 14-én, a Bastille bevételének első évfordulóján, a Föderáció Ünnepén, Párizsban Lot megye küldöttségének tagjaként képviselte szülőföldjét.
1791 januárjában ismét belépett a hadseregbe. Egy évvel később az Alkotmányos Királyi Gárdához vezényelték (akárcsak tiszttársa, Bessières, aki később szintén elnyerte a marsallbotot). Murat lelkes híve lett Marat forradalmi eszméinek, az erősen központosított köztársasági államformának. Úgy látta, a Gárda a royalisták gyülekezete, ezért hamarosan otthagyta, és jelentést írt megyéjének forradalmi bizottságához, amely igazolásul szolgált az ottani Gárda feloszlatásához.
Murat visszatért régi egységébe, a 12. lovas vadászezredhez. 1793 nyarán egy lovasszázad parancsnokává (chef d'escadron) nevezték ki. Mint radikális republikánust, erősen nyugtalanította Robespierre letartóztatása és kivégzése (1794. július 27-én, a forradalmi naptár szerint Thermidor 9-én), mert az új Direktórium hatalmát bizonytalannak látta.
Bonaparte Napóleon szolgálatában A vendémiaire-i felkelés 1795 októberének elején királypárti felkelés tört ki Párizsban. A Nemzeti Konvent épületének védelmét az akkor még ismeretlen Napoléon Bonaparte tábornokra bízták, aki Murat századost azzal bízta meg, hozzon tüzérséget a kormánycsapatok által nem ellenőrzött a külső városrészből (Camp des Sablons). A kockázatos feladatot Murat a rendelkezésre álló rövid idő alatt megoldotta, az ágyúkat ellenséges területen keresztül sikeresen behozta Párizs szívébe. 1795. október 5-én (IV. év. Vendémiaire 13-án) Bonaparte ezzel a tüzérséggel verte szét a felkelőket, és biztosította a Direktórium elnökének, Paul Barrasnak teljhatalmát. E haditettért Barras kinevezte Bonapartét az Itáliai Hadsereg főparancsnokává. Murat-t ezredessé (chef de brigade) léptették elő, és Bonaparte őt vette maga mellé segédtisztnek (aide de camp) az itáliai hadjáratban.
Hadjárat Itáliában és Egyiptomban 1796. szeptember 4-én az északi-itáliai Roveretónál Murat lovasszázadával támadást intézett Davidovitch (1750–1820) osztrák tábornok csapatai ellen. Lovasai egy-egy gyalogost is magukkal vittek a nyeregben, így keltek át az Adige (Etsch) folyón. A váratlan roham szétzúzta a határvédelmet, Napóleon betörhetett Tirolba. Szeptember 22-én a bassanói csatában Murat már lovas hadtestet vezetett az osztrák-szárd gyalogság zárt négyszögei ellen. Lovasrohamai elsöprő sikert hoztak, Murat megalapozta hírnevét, tábornokká nevezték ki. Mantova ostrománál megsebesült.
1797. március 13-án lovasságával átkelt a Tagliamento folyón, manővereivel szétzilálta Károly osztrák főherceg erőit, április 7-én Bonaparte bevonult a stájerországi Leobenbe. Sikerei nyomán Ausztria fegyverszünetre kényszerült, és április 18-án aláírta a leobeni előzetes békeszerződést.
bélyegkép|jobbra|250px|Murat tábornok az abukiri csatában (1799). (Antoine-Jean Gros festménye, 1806).
Az egyiptomi hadjárat során Murat vezette a francia lovasságot. Sikeresen harcolt Alexandria bevételénél (1798. július 2.), és a Murad bej vezette mameluk haderő ellen a piramisok csatájában (július 21). Egyiptomból Palesztina és Törökország felé vonultak. Május 20-án ostrom alá fogták Akkó (francia nevén Saint-Jean-d'Acre) városát. A francia tüzérség gyengesége és a brit flotta támogatása miatt a várat védő Dzsaszár pasa vezetésével kitörtek. Támadásukat Murat vakmerő lovasrohamai zúzták szét, az utánpótlás akadozása miatt azonban fel kellett adniuk az ostromot.
A második abukiri csatában Murat elfogta a főnyi ellenséges hadsereg parancsnokát, Musztafa pasát, közben maga is megsebesült. Bonaparte tábornok ezt írta a Direktóriumnak: „A mai győzelem alapvetően Murat ezredes érdeme. Kérem, nevezzék ki őt hadosztály-tábornoknak; lovasdandárja megcselekedte a lehetetlent.”.„Le gain de cette bataille est dû principalement à Murat. Je vous demande pour lui le grade de général de division; sa brigade de cavalerie a fait l'impossible.” A Direktórium az előterjesztés alapján Murat-t valóban előléptette, de Bonaparte tábornokot – a jakobinusok mozgolódásától tartva – törzstisztjeivel együtt hamarosan hazarendelte. Murat Napóleonnal együtt kalandos úton hajózott haza, kijátszva a rájuk vadászó brit flottaegységeket.
A Konzulátus tábornoka Visszatérése után, 1799. november 9-én (a forradalmi naptár szerint a VIII. év brumaire 18-án) Murat döntő szerepet vállalt Napóleon államcsínyében, amellyel megdöntötte a Direktóriumot és elűzte Barrast. 60 gránátosa élén Murat behatolt az Ötszázak Tanácsának termébe, és bejelentette a kormány feloszlatását. Megalakult a Konzulátus. Napóleon, az Első Konzul Murat tábornokot nevezte ki a Konzuli Gárda (Garde des consuls) parancsnokává.
1800. január 18-án feleségül vette Napóleon húgát, Caroline Bonapartét. Beköltöztek a Tuileriák palotájába. Murat lett Napóleon tartalékhadseregében a lovasság parancsnoka. Részt vett a második koalíció ellen 1800. június 14-én vívott győzelmes marengói csatában, ahonnan a kortársak visszaemlékezése szerint „golyóktól tépett egyenruhában tért vissza”.„Il avait ses habits criblés de balles” (Louis-Alexandre Berthier).
A hadjárat után díszkardot kapott és a beauvais-i haderőcsoportosítás parancsnoka lett, amelynek feladata a Batáviai Köztársaság és Belgium megvédelmezése lett volna a brit haderő partraszállása esetén. Majd felderítő hadtestet vezetett Dél-Franciaországba (Midi de la France), 1800–1801 telén ezzel vett részt az itáliai harcokban is.
Franciaország nevében Murat kötötte meg a fegyverszüneti egyezményt a Nápolyi Királysággal. Csapatainak megtiltotta a helyi lakosság elleni erőszakot, ezt a nápolyiak nem felejtették el neki. 1801. július 27-én kinevezték a Ciszalpin Köztársaságban (République cisalpine) állomásozó haderők vezénylő tábornokának, Milánó székhellyel.
1803 augusztusában visszatért Franciaországba. A kegyvesztetté vált Junot tábornok helyére őt nevezték ki a párizsi 1. hadosztály parancsnokának, egyben a főváros katonai kormányzójának. katona tartozott alá. A kormányzat biztonságán őrködött, állandó kapcsolatban állt Bonaparte tábornokkal, az első konzullal. Beosztásából adódóan neki kellett volna kineveznie azt a rögtönítélő katonai bíróságot, amelynek szentesítenie kellett a Badeni Nagyhercegségből a nemzetközi jog durva megsértésével elhurcolt Enghien hercege ellen előre meghozott halálos ítéletet. (Murat megtagadta ezt az utasítást, a bíróság tagjait végül Bonaparte tábornok jelölte ki).
thumb|right|180px|Joachim Murat, császári marsalli díszegyenruhában. (François Gérard festménye, 1804). thumb|right|250px|Murat marsall az 1812-es borogyinói csatában. (Louis-François Lejeune festménye, 1822, részlet).
Az első császárság marsallja Cadoudal és Pichegru royalista összeesküvésének leleplezése és Enghien hercegének kivégzése a Konzulátus rendszerét a monarchisztikus átalakulás felé sodorta. A Szenátus 1804. május 18-i határozata (sénatus-consulte) „a Köztársaság kormányzását egy császár kezébe helyezte”, azaz I. Napóleonéba. Murat tábornokot már másnap császári marsallá (Maréchal d’Empire) nevezték ki. 1805. február 1-jén nagyadmirális (Grand Amiral) lett. Másnap, 2-án megkapta a Becsületrend Nagykeresztjét („Grand Aigle de la Légion d'Honneur”). Márciusban a császári család tagjaként hercegi rangra emelkedett, és családostul beköltözött az Élysée-palotába.
1805 őszén Murat parancsnoksága alá helyezték a Nagy Hadsereg (Grande Armée) lovasságát és előőrsét is. Ő mérte az első sikeres csapásokat az osztrákokra. A Duna mentén vonulva elfoglalta a Fekete-erdőből kivezető utakat, október 13-án megrohamozott és szétszórt egy erős osztrák hadosztályt, elragadta annak tüzérségét, lobogóit és 4000 foglyot ejtett. Néhány nappal később, október 18-án Trochtelfingennél kapitulációra kényszerítette Werneck altábornagyot. Amikor Murat marsall félelmetes hírű lovasságával győzelmesen Nürnbergbe érkezett, már 1500 szekeret, 50 tüzérségi löveget zsákmányolt, és több ezer hadifoglyot ejtett.
Amikor az oroszok is beléptek a háborúba, Murat megtámadta egyik hadosztályukat. 5 ágyút zsákmányolt, 500 foglyot ejtett. A visszavonuló oroszokat üldözve Murat az amstetteni magaslatokon újabb támadásokat intézett ellenük. Lovassága élén bevonult Bécsbe, bár közben elmulasztotta elfogni a melki apátságban tartózkodó I. Ferenc osztrák császárt. A visszavonuló osztrákokat Bécsen túl is üldözte, Hollabrunn-nál szétverte utóvédjüket. Nagyvonalúan beleegyezett a fegyverszünetbe, ezért dühös szemrehányást kapott Napóleontól. Guntersdorfnál megtámadta a poroszokat is, 1800 foglyot ejtett, 12 ágyút zsákmányolt.
1805. december 2-án az austerlitzi csatában a francia haderő balszárnyának parancsnokaként teljes győzelmet aratott. A december 27-én aláírt pozsonyi békeszerződés a német rendezést Napóleon kezébe adta. A császár Murat-t Berg nagyhercegévé és Kleve (francia nevén Clèves) hercegévé emelte. Államának fővárosában, Düsseldorfban rendezkedett be.
1806 őszén kitört a háború Poroszországgal is. Murat herceget a császár ismét a francia lovasság élére állította. Mindig legelöl járva átkelt a Saale folyón, szétvert két porosz ezredet. 1806. október 14-én a jénai csatában ismét győzött. Megadásra kényszerítette Erfurt városát, fáradhatatlanul üldözte a szétvert porosz hadsereg maradékait. Berlin elővárosában, Prenzlauban egy egész porosz dandárt kerített be és ejtett fogsága.
A következő csatában foglyul ejtette Ludwig Aloysius von Hohenlohe herceg altábornagyot. Blücher tábornagy csapatait beszorította Lübeckbe, ahol végül megadták magukat, a városban rekedt katonák és hadfelszerelések Murat kezére kerültek. Egyik hadosztálya, Lasalle tábornok parancsnoksága alatt megadásra kényszerítette Poroszország legjobban erődített városát, Stettint. A hadjárat végén ezt jelentette Napóleonnak: „Sire, a harc megszűnt, elfogytak a harcolók”.„Sire, le combat cesse faute de combattants”. A háború az oroszok ellen folytatódott, Murat megtámadta és kiűzte őket Varsóból, és 1806. november 28-án győzelmesen bevonult a lengyel fővárosba.
1807. február 8-án az eylaui csatában (Kelet-Poroszországban, mai neve Bagratyionovszk) Murat a történelem addigi legnagyobb lovasrohamát, mintegy lovast egy tömegben vezetett az orosz derékhad ellen, ezzel meghiúsította, hogy Bennigsen tábornok kettészakítsa a francia haderőt. Murat lovassága áttörte az orosz gyalogság vonalait, visszavonulásra kényszerítette Bennigsen csapatait. Az orosz tüzérség nagy része Murat kezére került.