bélyegkép|jobbra|400px|A budapesti Dohány utcai zsinagóga A magyarországi zsidók története a Magyarország területén élő zsidók történetét öleli fel az ókortól a napjainkig.
Magyarország területén már az i. sz. 2–3. században a római Pannonia provinciában éltek zsidók. A magyarországi zsidók története sok ellentmondással van tele: a középkorban és az korai újkorban viszonylagos biztonságban éltek, bár diszkriminálták és időnként üldözték őket. A 19. században megkezdődött a zsidóság tömeges asszimilációja, beolvadása a magyar nemzetbe. Ennek jegyében világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A 20. században azonban mégis Magyarország volt az első a nyugat- és közép-európai országok közül, ahol zsidóellenes törvényt léptettek életbe.http://www.mediakutato.hu/cikk/2003_02_nyar/03_numerus_clausus/ Monori Áron: A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó A két világháború közötti időszak viszonylagos biztonságot hozott a zsidó lakosságnak, bár 1938 és 1942 között született három zsidótörvény. Az 1944. március 19-ei német megszállás után érte el a magyarországi zsidóságot a holokauszt. A vidéki és részben a budapesti zsidóság deportációjára német kezdeményezésre, de a magyar hatóságok aktív és készséges együttműködésével került sort. Míg a második világháború elején mintegy tagjával Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége élt Magyarországon, a háború után ez körülire csökkent. A magyar zsidóságnak kb. a 70%-át gyilkolták meg a háború alatt.A holokauszt az egész európai zsidóság tervszerű meggyilkolását jelentette, amit elsősorban a náci Németország folytatott a koncentrációs táborokban (haláltáborok). Churchillt idézve ez volt „a világtörténelem egyik legrettenetesebb bűnténye”. A második világháborút megelőzően Európában közel tízmillió zsidó élt. A két legnagyobb zsidó közösség Lengyelországban (3,3 millió) és a Szovjetunióban (3 millió) volt. Bár számarányát tekintve ezeknél lényegesen kisebb volt, nyolcszázezer tagjával Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége élt Magyarországon. A holokauszt-kutatók többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy az európai holokauszt áldozatainak száma 5,5–6 millió közé tehető, vagyis a korábbi tízmilliós európai zsidó lakosság száma a háború végére négymillió körülire csökkent. - Randolph L. Braham: A történelem szükségessége
Római kor Magyarország területén már az i. sz. 2–3. században a római Pannonia provinciában éltek zsidók. Pannoniából három légiót szállítottak át a rómaiak Júdeába, a Bar Kochba vezette szabadságharc (132–135) leveréséhez. A győztes csapatok zsidó rabszolgákat hoztak magukkal Aquincumba (ma Budapest északnyugati része) és Savariába (a mai Szombathelyre).A pannon légiók izraeli jelenlétét a Bar Kochba utolsó végvára, Bethar mellett feltárt római emléktábla, valamint a Komárom mellett, egy római katona sírjából előkerült és a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában látható Bar Kochba-érme bizonyítja. A rabszolgaként idekerült embereken kívül Rómából zsidó kereskedők is érkezhettek Pannoniába. A római táborok, városok környékén több olyan feliratos emlék került elő, amely ezt bizonyítja, köztük a dunapentelei emlékkő, amelyet "Cosmus, a vámállomás vezetője, a zsidó zsinagóga elöljárója" állíttatott. Magyarország más részein, mint például Szombathelyen, Pécsett, Dombóváron, Siklóson, Eszéken stb. menóra-díszítésű lámpások, gemmák és egyéb tárgyak kerültek elő, valamint más zsidó jelképeket ábrázoló tárgyak is.
A zsidóság a középkorban Egy 19. századi elmélet szerint a honfoglaló magyarok a zsidó vallású kazárok révén szoros kapcsolatban álltak a zsidósággal – ma azonban erősen vitatott, hogy a kazárok valóban zsidó vallásúak voltak-e. Az első hiteles tudósítás, amely Magyarországon lakó zsidókról szól, a 10. századból származik: 955 körül közli Hászdái ibn Sáprut a kazár királyhoz intézett levelében, hogy két Cordovában járt horvátországi zsidó követ felajánlotta neki, hogy a „Hungrin” országában lakó zsidók közvetítésével eljuttatja levelét Kazárországba. Ibrahim ibn Jakub a cordobai kalifa követe 973 után pedig azt írja, hogy a „türkök földjéről”, amely néhány kutató szerint Magyarországot jelenti, zsidók is járnak Prágába kereskedelem céljából.
bélyegkép|jobbra|270px|Középkori, rabbikat ábrázoló kép A magyar államalapítás idejéből már írásos dokumentumok jelzik a zsidók jelenlétét, zsidó közösségek létezését. Szent István (1000–1038), Szent László (1077–1095) és Könyves Kálmán (1095–1116) idején Magyarország befogadta a cseh és német területekről betelepülő, néha menekülő zsidókat. Szent László azonban megtiltotta nekik a keresztényekkel kötött vegyes házasságot és a keresztény szolgák tartását.Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve, 10. fejezet Ezentúl tilalom alá helyezte azt is, hogy a zsidók vasárnap, illetve keresztény ünnepnapon dolgozzanak.Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve, 26. fejezet Lakhelyüket nem választhatták meg szabadon; csak kijelölt településeken lakhattak. Van olyan vélemény is, hogy a zsidók csak a 12. század második felében vagy a 13. század elején telepedtek meg Magyarországon.Visi Tamás: Sok adat, kevés állítás, BUKSZ (Budapesti Könyvszemle) 25/1 (2013), 16-26 o.
Zsidó szavunk szláv eredetű. A szlávok között már igen régi időkben éltek zsidók, az elnevezést valószínűleg tőlük vették át a magyarok (lehetséges, de nem valószínű, hogy a kazárok közvetítésével). Az első magyar nyelvemlék, amelyben a zsidó szó előfordul, a 13. századi Ómagyar Mária-siralom (Sydou myth thef turuentelen fyom merth hol byuntelen). A Sid, Sidó, Sidói, Sidókői, Sidov régi magyar családnevek, viselőik valószínűleg a honfoglaló magyarokkal bejött zsidó vallásúak leszármazottjai voltak. E neveket S betűvel írták és ilyen formában fordulnak elő a régi okiratokban is. Valószínűleg az 1092-ig terjedő időszakban keletkeztek, amikor a magyarság már felvette a kereszténységet és a keresztény szokásokat.
Míg a 12. században több európai országban üldözték a zsidókat, addig Magyarországon az Árpád-házi királyok alatt több-kevesebb megszorítással, de a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek. Kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket. Helyzetük a 13. század folyamán valamelyest Magyarországon is romlott. Ekkor eltiltották őket bizonyos gazdasági állások betöltésétől, és megkülönböztető jelet kellett viselniük. II. Endre az aranybullában (1222) és a beregi esküben (1233), a pápa (és a német kereskedővárosok) követelésére ismételten megtiltotta a vegyes házasságot, majd az 1215-ös IV. lateráni zsinat határozatainak megfelelően előírta a zsidó megkülönböztető jel viselését, és eltiltotta a zsidókat az állami- és közhivatalok viselésétől.
A Fülöp fermói püspök részvételével, 1279-ben, Budán tartott egyházi zsinaton már arról határoztak, hogy minden zsidónak, ha nyilvános helyen mutatkozott, a felső ruha mellének bal oldalán viselnie kellett egy vörös posztóból készült kört.
A tatárjárás után alakul ki Budán a zsidónegyed, a későbbi Szent György tér nyugati oldalán. Az ország újjáépítéséhez szükség volt a hitelügyletekkel is foglalkozó zsidókra. Szolgálataikért II. Endre fia és utóda, IV. Béla 1251-ben visszavonta apja zsidókkal szemben tett intézkedéseit. Ugyanebben az évben kiadta híres zsidó kiváltságlevelét, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A kiváltságlevél gyakorlatilag királyi védelem alá helyezte a zsidóságot.
Az első Magyarországon talált héber feliratú sírkő Budáról származik, és Peszach, Péter fia sírját jelölte meg, 1278-ban. Ezekben az időkben Budán kívül Sopronban, Kőszegen, Esztergomban, Székesfehérváron és másutt is jelentős zsidó közösségek éltek. Sopronban és Budán zsinagógák is működtek női imatermekkel (Frauenschul) és rituális fürdőhelyiségekkel. Ezek a zsinagógák, valamint az ott előkerült zsidó sírkövek ma is láthatók a soproni Új utcában.
A zsidókra vonatkozó utolsó, Árpád-kori oklevélben említik Dánielt, aki 1300-ban két trencséni polgártól telket és kertet vásárolt és az erről szóló adás-vételi szerződést Trencsén városa megerősítette. Az okirat forrásértékét az adja, hogy világosan kitűnik belőle, hogy ebben a korban még voltak zsidó földbirtokosok és hogy a zsidók minden megszorítás nélkül szerezhettek ingatlanokat a magyar birodalomban.
Károly Róbert is védte a zsidókat, azonban a fia, Nagy Lajos vallási buzgalmában kikergette őket Magyarországról. Később visszavonta rendeletét. Luxemburgi Zsigmond ismét gyakran védelmezte a zsidókat, illetve befogadta a Franciaországból menekülteket.Bertrandon de la Broquière nyomán 1872 A magyarországi zsidók rövid története. Szegedi Híradó 14/14, 2
Az első ismertebb Magyarországhoz köthető zsidó tudós és rabbinikus író a 14. század végén és 15. század elején élt, Jichák Eizik Tirnau volt, akinek egyetlen jelentős alkotása a héber nyelvű Széfer haminhagim (A szokások könyve, 1400 körül). Művében a vallási szokásokról, zsinagógai év vallási szertartásairól és az imarendről írt. Tirnau Brno városának rabbija volt az 1420-as években, és nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy valaha is Magyarországon működött volna.Visi Tamás: Prolegomena egy jövendő héber forrásgyűjteményhez, BUKSZ (Budapesti Könyvszemle) 21 (2009): 234–243 A Tirnau név azonban lehet, hogy Nagyszombat német nevére (Tyrnau) utal, ezért lehetséges, hogy a rabbi Nagyszombatban született. bélyegkép|jobbra|360px|Vízkelety Béla kőrajza 1864-ből: Mátyás és Beatrix bevonulása Budára 1476-ban. A kép bal szélén Mendel Jakab, a zsidók »prefektusa”. Kezében a Tóra, azaz Mózes öt könyve A 15. században a megerősödő városokba egyre több zsidó költözött, kialakultak a „történelmi hitközségek” (Buda, Esztergom, Sopron, Tata, Óbuda). A század második felében Hunyadi Mátyás létrehozta a zsidó prefektus (elöljáró) országos hatáskörű hivatalát. Élére Mendel Jakabot állította, aki képviselte a zsidóság érdekeit, és felügyelte a király számára fizetendő adók beszedését.
A középkori magyarországi zsidóság virágkora Mátyás király uralkodásának idején volt. Egy névtelen erfurti lovag elbeszélése szerint a zsidók ünnepélyesen felvonultak Mátyás király és Beatrix 1476-ban megtartott esküvői menetében: Buda várának bejáratánál a zsidók élén agg elöljárójuk ment, lóháton, kivont karddal, melyen kosár függött, amelyben tíz font ezüst volt. Mellette fia, szintén lóháton, karddal és ezüst kosárral. Utánuk jött huszonnégy lovag, mindnyájan bíbor díszruhában, kalapjukon három szál strucctollal. A leírás szerint Fekete (Schwartz) Mendel,1470-es évektől a mohácsi vészig (1526-ig) egy nagyon gazdag és előkelő zsidó család, a Németországból érkezett, de spanyol eredetű Mendel-család töltötte be a budai hitközségi elnöki és a Mátyás király által létrehozott országos zsidó prefektusi tisztet. fia Jakab és a lovagok Dávid-pajzzsal díszített zászlóval jelentek meg az esküvői menetben. A felvonulás leírásából következtetni lehet a magyarországi zsidók különleges helyzetére, ugyanis a középkori keresztény Európában sehol nem készült feljegyzés arról, hogy zsidók lovon, vagy karddal nyilvánosan megjelenhettek volna.
Mátyás király halála (1490) után a zsidók helyzete bizonytalanabbá vált, teret kapott a zsidóüldözés. 1494-ben Nagyszombatban zsidókat égettek meg máglyán. Ezt az eseményt egy nagyszombati zsidó lakos, Jósua ben Hájim – aki szemtanúja volt a nagyszombati zsidó közösség pusztulásának, majd Krakkóba menekült – jegyezte fel egy gyászdalban. Mindezek ellenére a spanyol zsidó származású Szerencsés (Fortunatus) Imre (eredeti neve Slomó ben Efrájim) II. Lajos király kincstárnoka volt.
Korai újkor