Berkesi András (születéskori neve Bencsik András) (Budapest, 1919. november 30. – Budapest, 1997. szeptember 14.) 1945-től a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVH tisztje, krimiíró, a Kádár-korszak egyik leginkább támogatott szerzője.
Élete Szülei Berkesi Ernő (1886–1975) és Kazinczi Erzsébet. Apai nagyszülei Bencsik Mihály és Nagy Lídia. Anyai nagyszülei Kazinczi Kálmán és Mikola Rozália (1858–1933).
1946–1950 között a Kereskedelmi Főiskola tanulója volt. 1946–1950 között a Közgazdaságtudományi Egyetem diákja volt.
Textilmunkásként, majd tisztviselőként dolgozott (1942–1945; Magyar Siemens Művek). 1945-1950 között a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának (KATPOL), majd őrnagyi rangban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) katonai elhárítási osztályának vizsgálótisztje; részt vett többek között Böröcz Sándor evangélikus lelkész kínvallatásában.
Fülei – Szántó Endrét 1945-ben Kardos György katonapolitikai őrnagy hallgatta ki. A Katonai Főtörvényszék első fokon életfogytiglani fegyházra, másodfokon tíz évre ítélte. A Váci Fegyház és Börtönben raboskodott, majd 1951 márciusában egy új rab érkezett a börtönbe, aki Kardos György volt, megismerték egymást, öt évig voltak rabtársak. A tábornokok perében ő tartóztatta le Somogyi Imre vezérőrnagyot Janikovszky Béla parancsára.Ötvös István: A katonai főperek Magyarországon, A koncepció felépítése az 1949-50-dik évi törvénysértő katonai perekben; 2007 ELTE BTK
1950. szeptember 29-én letartóztatták, és elítélték szintén koncepciós perben, a börtönben a korábban általa megkínzott elítéltek verték félholtra. Ezt követően válogatott rabok között, zárkában, illetve börtönkórházban töltötte a büntetését. 1954-ben kiszabadult és rehabilitálták. 1956 októberének végén Kardos György 2-300 fős karhatalmi csapatának tagjaként a Belügyminisztérium József Attila utcai szárnyát védte a felkelők ellen. 1958–1962 között a Filmtudományi Intézet igazgatója volt.
1962–1964 között a Budapesti Filmstúdió dramaturgja volt. A forradalom után 1964–1976 között a Magvető Könyvkiadónál tevékenykedett.
1976–1984 között az Elzett Művek kulturális tanácsadója volt. 1984-ben nyugdíjba vonult. 1987-től a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság titkára, később elnökségi tagja volt.
Művei Legelső, Októberi vihar című írása a Kádár-rendszert támogató propagandaműnek tekinthető. Első négy regénye a Zrínyi Katonai KiadónálÉlet és Irodalom, 2013. május 3. Nyerges András: Bakafánt jelent meg. Ezt követően a Magvető Könyvkiadó adta ki könyveit, melyek példányszáma: volt.Élet és Irodalom, 2013. április 6. György Péter: Az ideológiai ponyva Több regényéből készült filmes illetve színházi adaptáció.
Októberi vihar (1958) Kopjások (1959) Vihar után (1959) FB-86 (1960) Bunker (1960) Magány (1961) Játék a tisztességgel (1964) Sellő a pecsétgyűrűn (1964) Húszévesek (1965) Három dráma Alcím: A kör bezárul/Villa Bécs mellett/Viszontlátásra, Harangvirág (1965) Pisztrángok és nagyhalak (1967) Küszöbök (1969) Alkonydomb (1970) Akik nyáron is fáznak (1971) A 13. ügynök (1972) Siratófal (1973) Hűség (1974) Szól a kakas már – Hídavatás – Thomson kapitány (1975) Megnyugvás és béke (1976) Különös ősz (1977) Kálvária (1977) Fönn az emeleten (1979) Ha az igazságra esküdtél… (1980) Barátok (1982) Az ezredes (1982) Vallomás (1983) Szerelem három tételben (1985) Útlevél a pokolba (1986) Az öt kódex titka (1987) Szélcsend (1987) A fekete mappa (1988) A gyűrű (1990) Mónika (1990) A bosszú (1991) Tűz a tanyán (1991) A tanút meg kell ölni! (1992) Bűnös vagy áldozat (1993) A sors keze (1994) A szenvedély csapdái (1995) Vakvágányon (1996) Aki az ördöggel cimborál (1997) Hihetetlen történet (1998) A zsoldos halála (2001)
Díjai, elismerései Petőfi-emlékérem (1948) Magyar Népköztársasági Érdemérem aranyfokozata (1948, 1954) Szabadság Érdemrend bronzfokozata (1957) Munkás-paraszt Hatalomért emlékérem (1957) József Attila-díj (1959) SZOT-díj (1965) Jubileumi Emlékérem (1975) A Munka Érdemrend arany fokozata (1979) Honvédelmi Emlékérem aranyfokozata (1979)
Jegyzetek
Források Berkesi András [Bencsik] –
Ki kicsoda a magyar irodalomban? (Tárogató könyvek) Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1996 CD-ROM, Biográf Kiadó 1997.
További információk Szerzői adatlapja a Molyon Berkesi András könyvei PORT.hu adatlapja ntf.hu
Kategória:Magyar krimiírók Kategória:20. századi magyar katonák Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Váci Fegyház és Börtön politikai foglyai Kategória:Szocialista realista írók, költők