Mohammad Reza Sah Pahlavi – perzsául محمد رضا پهلوی; – (Teherán, 1919. október 26. – Kairó, 1980. július 27.) Perzsia (Irán) utolsó sahja (1941. szeptember 26-ától de facto 1979. január 26-áigA sah ekkor hagyta el Iránt. Egyes fegyveres alakulatok még február 11-éig kitartottak mellette. Az Iráni Iszlám Köztársaságot 1979. április 1-jén hirdették ki.), a hatalmat megragadó Reza Pahlavi gyermeke volt. Fiatalon, apja lemondatása után került trónra, felnőve pedig feltétlen Amerika- és Izrael-barátságot tanúsított a hidegháború során. Szekuláris, az iráni iszlám civilizáció ellenében folytatott politikája és hibás, pazarló gazdasági döntései révén diktatórikus rendszere mind komolyabb ellenzéket termelt ki, amely az iráni forradalom keretében 1979-ben megbuktatta. Hazájából el kellett menekülnie és az emigrációban halt meg nem sokkal később.thumb|Az iszlám forradalom előtt kibocsátott 1974-es típusú 1000 riálos bankjegy Mohammad Reza Shah Pahlavi katonai díszegyenruhás portréjával. Ebben a szériában 20, 50, 100, 200, 500, 1000, 5000 és 10 000 riálos címleteket bocsátottak ki. Uralma alatt az iráni riál valamennyi bankjegyén ő szerepelt, összesen tizenhárom szériában, kilencféle sah portréval. A monarchia alatt a bankjegyeket 1974-ig a brit Harrison cég, aztán a szintén brit Thomas de La Rue nyomtatta.http://banknote.ws/COLLECTION/countries/ASI/IRN/IRN0105.htmhttp://banknote.ws/COLLECTION/countries/ASI/IRN/IRN-BZI.htm
Ifjúsága Mohammad Reza Pahlavi az akkor még Reza Hán nevet viselő későbbi sah (akkor még csak perzsiai kozákparancsnok) és második felesége, Tádzs ol-Moluk (1896–1982) gyermekeként jött világra. Apja négy feleségétől tíz testvére született, közülük a legtovább éltek ikerhúga, Asraf hercegnő (2016-igMeghalt a „fekete párduc”) és féltestvére, Golám Reza (2017-igPrince Reza Pahlavi Announces Death of Uncle).
Apja 1921-ben államcsínyt hajtott végre, és a nemzetgyűlés 1925-ben sahhá nyilvánította az 1923-tól emigrált Ahmad sah helyett; az 1926. április 25-én történt koronázástól kezdve az ifjú Mohammad a nezám (koronaherceg) címet viselte.
A szigorú neveltetésben részesülő trónörökös 1931-től 1935-ig a svájci Le Rosey Intézetben tanult, hazatérve pedig a teheráni katonai akadémiát látogatta 1938-ig. Reza Pahlavi a második világháborúban eredetileg semleges maradt, de közismert volt, hogy németbarát. 1936-tól kezdve komoly gazdasági-politikai kapcsolatokat építettek ki a „közös árja származás” alapján, rengeteg német szakember és ügynök tevékenykedett az országban; még a transziráni vasút is az ő segítségükkel épült fel. A Szovjetunió ellen indított német támadás, a Barbarossa hadművelet után félővé vált, hogy a komoly kőolajkinccsel rendelkező ország Adolf Hitler mellé állhat, ezért közös angol–szovjet hadművelet keretében a szövetségesek 1941 augusztus végén megszállták Iránt. Reza Pahlavi, miután fiára eskette fel a parlamentet (madzslesz), szeptember 26-án lemondott, a britek pedig előbb Mauritiusra, majd Dél-Afrikába internálták, ahol 1944-ben meghalt.
Uralkodása A szövetségesek árnyékában thumb|250px|Mohammad Reza sah fogadja Winston Churchill brit miniszterelnököt 1943-ban Az ifjú Mohammad Rezának, aki többek között az „Árják világossága” (Árjámehr – آریامهر) címet is viselte, nem sok beleszólása volt a háborús években az ügyek alakulásába, bár 1942. január 29-én aláírt egy szerződést a Perzsa-öböl térségét ellenőrző britekkel és az északi vidéket megszállás alatt tartó szovjetekkel, hogy tiszteletben tartják az ország függetlenségét, cserébe szabad hozzáférést biztosít annak minden erőforrásához saját védelme érdekében. Iránnak kulcsszerepe volt abban, hogy a szovjeteket utánpótlással lehessen ellátni – 1941 és 1945 között a támogatás mintegy harmada innen érkezett a Szovjetunióba. A szövetségesek legfőbb vezetői, Sztálin, Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt 1943 novemberében a teheráni konferencián találkoztak.
Az 1945-ben kivonuló britekkel ellentétben a helyi kommunista mozgalmat, a Tudét támogató szovjetek csak az ENSZ nyomására tették meg ugyanezt 1946-ban, de akkor is csak úgy, hogy létrehoztak két apró, rövid életű bábállamot Északnyugat-Iránban: 1945-ben Tabriz központtal jött létre az ún. Azeri Népkormányzat (1945–1946), valamint a kurdok által alapított Mahabádi Köztársaság (1946–1947). Ezek azonban orosz támogatás híján gyorsan összeomlottak.
A világháborútól Moszaddeg bukásáig A magára maradt, fiatal és tapasztalatlan Mohammad Reza sahra nem könnyű feladat várt. Apja életműve szétesett, az ellenzék megerősödött, továbbá számos nomád csoport jutott fegyverekhez. Ilyen körülmények között viszonylag szabad politikai légkör uralkodott az országban, melynek igencsak felértékelődött kőolajkincse. Ennek kitermelését 1919 óta az Anglo-Iranian Oil Company (Angol–iráni Olajtársaság) végezte, és Irán csak a jövedelmek meglehetősen kis részéből gazdálkodhatott a kedvezőtlen szerződéseknek köszönhetően. A társaság a háború után is megőrizte státuszát, vagyis az iráni gazdaság jelentős hányada felett továbbra is brit ellenőrzés érvényesült – igaz, katonailag immár az Amerikai Egyesült Államok Perzsa-öbölben létrehozott parancsnoksága gyakorolt felügyeletet a térségben.
Az 1947-ben meghirdetett Truman-doktrína is garantálta a perzsa függetlenséget, ráadásul 1949. február 4-én a Tude merényletet kísérelt meg elkövetni a sah ellen, ezért betiltották. Az Iránban végleg talaj nélkül maradt szovjetek még próbálkoztak azzal, hogy olajkoncessziót követeljenek, de Ahmad Kavám miniszterelnök keresztülvitte, hogy a parlament döntsön erről, és a testület el is utasította a tervet. Ekkor lépett porondra a megbuktatott Kádzsárok rokona, a Pahlavik arisztokratikus ellenzéki vezetője, Mohammad Moszaddeg, aki 1950-ben létrehozta az igen sokszínű ideológiai hátterű, iszlamista, nemzeti, szociáldemokrata és radikális pártokat egyaránt tömörítő Patrióta Nemzeti Frontot, melynek fő célkitűzése az volt, hogy Iránt minden külső hatalomtól függetlenítse.
A sah és köre a fronttal szemben egyértelműen Amerikára támaszkodott, félve a szovjet előretöréstől, és sikertelen népjóléti intézkedéseket hozott, illetve 1949-ben beindította az első hétéves tervet. 1951-ben szélsőséges iszlamisták meggyilkolták Ali Razmára miniszterelnököt, és hamarosan Moszaddeg alakíthatott kormányt. Egyik első intézkedése volt az AIOC államosítása, amely egy hágai nemzetközi pert, brit embargót és a nyugati szakemberek kivonását vonta maga után. Mindezek mellett félő volt, hogy az „Öreg Mossy” – ahogy a nyugati sajtóban nevezték –, bár kommunistaellenes volt, csatlakozik a keleti blokkhoz.
Moszaddeg törekvéseinek mindinkább gátjává vált a sah és köre, ezért 1952-ben rendkívüli felhatalmazást kért és kapott a madzslesztől, melynek birtokában megkezdte a royalisták száműzését elbocsátásokkal és perekkel, és 1953-ban a parlamentet is feloszlatta, amivel az iszlamistákat is elidegenítette magától. A kommunista fordulattól tartó CIA eközben Kermit Roosevelt vezetésével puccsszervezésbe kezdett. Az Ajax hadműveletre 1953 augusztusában került sor. Augusztus 13-án a sah menesztette Moszaddeget, aki nemhogy visszavonult volna, de száműzte is Reza Pahlavit. Az uralkodó Rómában keresett menedéket. Augusztus 19-én aztán Herbert Norman Schwarzkopf tábornok és a CIA által megszervezett royalisták letartóztatták Moszaddeget, akit három év börtönre, majd annak letöltése után életfogytiglani házi őrizetre ítéltek.
A katonai diktatúra (1953–1960) A visszatérő sah miniszterelnöke Fazlolláh Záhedi, egy megbízható katonatiszt lett. Az elkövetkező hét évben Iránt kemény, diktatórikus kormányzat irányította. Ennek egyik legfőbb eszköze a SZÁVÁK nevű belbiztonsági és politikai rendőrség volt, amit amerikai és izraeli segítséggel szerveztek meg. Az Iszlám Köztársaság propagandája szerint 60 000 ügynököt foglalkoztatott, és a testület az iráni társadalom jelentős részét beszervezte. A SZÁVÁK kétségtelenül kegyetlen módszerekkel küzdött a sah ellenzéke felderítésének és visszaszorításának érdekében. Más, független források szerint ugyanakkor a SZÁVÁK ügynökeinek száma soha nem haladta meg a 6000 főt. Halálos áldozatainak számát nehéz meghatározni, de kb. 100 politikai fogoly és közel 400 marxista és iszlamista gerilla kivégzését bizonyítottnak tekintik.
Mindeközben az Egyesült Államok Izraelhez hasonló gazdasági támogatásban és jelentős fegyverszállításokban részesítette hű szövetségesét. 1954-ben a válságot kiváltó olajügyet is rendezték: az AIOC megszűnt, helyét pedig egy amerikai vezetésű nemzetközi konzorcium váltotta fel. Az Amerika-barátságot az 1955-ös bagdadi paktum is rögzítette: ezt Irak, Törökország és Pakisztán mellett Irán is aláírta. A sah 1959-ben részt vett a Perzsa-öböl államainak zömét és Pakisztánt tömörítő CENTO megalapításában is. Ugyanebben az évben egy tudósbizottság vizsgálódása nyomán bejelentette, hogy bár apja 1935-ben az Irán név kizárólagos használatát kérte a nemzetközi közösségtől, a Perzsia megnevezést ezzel egyenértékűnek tekinti.
1956-ban indult be a második hétéves terv, amely az ország infrastruktúrájának és mezőgazdaságának fejlesztését tűzte ki célul, és keretében több vízierőmű-építésre is sor került.
Enyhülés Mohammad Reza 1959-ben harmadszor is megnősült. Választottjától, Farah Dibától 1960-ban megszületett első fiúgyermeke, a trónörökös Reza Kürosz (neve azonos a Perzsa Birodalmat építő Nagy Küroszéval). A monarchiát konszolidáló esemény örömére látványos enyhülés következett be a sah belpolitikájában, amit afféle „felvilágosult abszolutizmusként” jellemezhetünk leginkább. Ebben az időben Reza nyomására számos népjóléti intézkedés született. A politika azonban nem liberalizálódott: az 1961-es választások zavargásokba torkolltak, mire a sah feloszlatta a parlamentet, és az addigi pártok helyére létrehozta az Új Irán Pártját (Irán-e Novin), ami az uralkodó támogatóit – katonákat, arisztokratákat, nyugatosokat, technokratákat – tömörítette. thumb|250px|A sah földet oszt. A „fehér forradalom” az elképzelésekkel ellentétben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a mezőgazdaságban. Az ágazat megoldatlan strukturális problémái később hozzájárultak a rendszer bukásához. thumb|250px|A sah és családja koronázásuk után (balról jobbra: Asraf hercegnő, Sahnáz hercegnő, Mohammad Reza sah, Farah császárné, végül Samsz hercegnő; a sah előtt Farahnáz hercegnő és Reza trónörökös) 1958-ban jött létre a Pahlavi Alapítvány (Bonjád-e Pahlavi), mely 1961-től kezdve jelentős pénzösszeggel rendelkezett a sah magánvagyonából, amit közszolgálati célokra (oktatás, gazdaságfejlesztés, egészségügy) fordított. 1962-ben a sah meghirdette az ún. fehér forradalmat, avagy „a sah és a nép forradalmát”, ami egy komplex gazdasági reformprogram volt. (Népszavazást is tartottak róla 1963 januárjában, amely elsöprő többséggel támogatta.) Ennek keretében földosztást, illetve erdő- és legelőállamosítást kezdtek. A forradalom része volt az analfabetizmus felszámolására indított harc, illetve az erőteljes iparfejlesztés. Az intézkedéssorozat legfontosabb pontja, a földreform súlyos következményekkel járt. Egyfelől tiltakozásokat váltott ki a síita „egyház”, a legnagyobb földbirtokos képviselőiből, másfelől a szervezetlenség miatt az immár központi vízelosztást nélkülöző, szétszabdalt birtokrészek nagy része elsorvadt. Az iráni parasztság jelentős hányada a városokba áramlott, az ország pedig hamarosan mezőgazdasági importra szorult. A legelők és erdők államosítása – ami részben a megbízhatatlan nomád lakosság ellenőrzését is szolgálta – elvileg kártalanítási célzattal történt, de gyakorlatban csak a sah támogatóit gazdagította. Az intézkedéssorozat ellen tiltakozó síiták legfőbb vezetőjét, Ruhollah Khomeini ajatollahot 1964-ben Törökországba toloncolták ki.
1966. szeptember 7-étől 13-áig Magyarországon tartózkodott a sah és felesége.Várkonyi Tibor: Őcsászári felsége