bélyegkép|jobbra|300px|Az Azték Birodalom elhelyezkedése Mexikó spanyol meghódítása, vagyis gyakorlatilag az Azték Birodalom leigázása Amerika spanyol gyarmatosításának egyik legfontosabb állomása volt. A hadjáratot Hernán Cortés spanyol konkvisztádor vezette.
A mai Mexikó területének meghódítása két, jól elkülönülő fázisban történt. Jelen cikk tárgya az első, 1519-től 1521-ig tartó hadjárat, amely az Azték Birodalom leigázását eredményezte. A Yucatán-félsziget meghódítására, amely szintén a mai Mexikó része, később került sor, és mintegy 170 évig tartott, mire az utolsó maja városállamot is sikerült leigázni.
Előzmények A Yucatán-félsziget felfedezése, korai expedíciók
1517-ben Diego Velázquez de Cuéllar kubai kormányzó megbízta Francisco Hernández de Córdoba konkvisztádort, hogy három hajóból álló flotta élén vitorlázzon nyugat felé és fedezze fel a Yucatán-félszigetet. Córdoba partra is szállt a félszigeten, és találkozott az – ekkor még – barátságos majákkal. A spanyolok felolvasták (latin nyelven) a meghökkent bennszülötteknek az uralkodó, II. Ferdinánd proklamációját, amely a spanyol korona alattvalóinak nyilvánította őket, majd kettőt elfogtak közülük, hogy a spanyol nyelvet megtanulva a későbbiekben tolmácsul szolgáljanak. Ezt követően a maják éjszaka rajtaütöttek a spanyol táboron, húsz katonát megöltek és halálosan megsebesítették Córdoba parancsnokot is. A legénység maradéka visszamenekült Kubába. A balul sikerült expedíciót a rákövetkező évben újabb követte: Velázquez kormányzó ezúttal négy hajót szereltetett fel és bocsátott útjára unokaöccse, Juan de Grijalva parancsnoksága alatt. Grijalva hajói dél felé vitorlázva elérték az aztékok birodalmát a mai Tabasco mexikói szövetségi állam területén.
A harmadik expedíció felszerelése a szárazföld felfedezésére Velázquez Cortést nevezi ki parancsnoknak
Még mielőtt Grijalva visszatért volna, Velázquez egy újabb, az eddigieknél népesebb expedíció kiküldését határozta el a szárazföld felderítése céljából. Hernán Cortés, Velázquez egyik kegyence lett a parancsnok, a Kubában állomásozó konkvisztádorok nem kis irigységére, akik közül többen azonnal intrikálni kezdtek az újdonsült potentát ellen. A kormányzó a part mentén lakó bennszülöttekkel való békés kapcsolatteremtésre és kereskedelemre utasította Cortést. Ennek a fő oka valószínűleg nem az első expedíció sorsa miatti óvatosság volt, hanem az, hogy a kormányzó a hódítás dicsőségét maga szerette volna learatni. Azonban – ifjú éveiben Salamancában folytatott jogi tanulmányainak és híres tárgyalóképességének köszönhetően – Cortésnek sikerült elérnie, hogy a kormányzói parancsba bekerüljön egy mondat, amely vészhelyzetben bármilyen (előzetes kormányzói jóváhagyás nélküli) intézkedés megtételére feljogosította a parancsnokot, amennyiben „a birodalom érdekei ezt megkövetelik”. Cortés azonnal felismerte élete nagy lehetőségét, és nagy energiával látott az expedíció szervezésének. Hét hajóból álló flottát állított össze, jól felszerelt és kitűnően felfegyverzett legénységgel. Cortés saját vagyonának nagy részét is az expedíció felszerelésére fordította, sőt jelentős kölcsönöket is felvett. A költségek felét Velázquez kormányzó személyesen állta. A szokatlanul nagyszabású előkészületek fokozták a Kubában maradó konkvisztádorok ellenszenvét és Cortés ellen hangolták a közvéleményt. Mindenki tisztában volt a feladatban rejlő kivételes lehetőséggel, és irigyelte a megszerezhető vagyont, hírnevet és dicsőséget.
A kormányzó visszavonja parancsait
Az előkészületek előrehaladtával a kormányzó egyre gyanakvóbb lett. Mindvégig azt sejtette (nagyon helyesen), hogy akárki hódítja is meg a frissen felfedezett területeket, nagyobb dicsőségre és vagyonra tehet szert, mint bármilyen kubai kormányzó. Végül elhatározásra jutva megírta a Cortés leváltásáról rendelkező utasítást, és beosztottja, Luis de Medina gondjaira bízva elküldte a kikötőben készülődő parancsnoknak. Cortés sógora azonban lest vetett Medinának, meggyilkolta, és a levelet Cortéshez vitte. Ekképpen értesülve a kormányzói kegyek fordultáról, Cortés felgyorsította előkészületeit. Amikor a felháborodott Velázquez személyesen jelent meg a kikötőben 1519. február 18-án, az expedíció éppen vitorlabontáshoz készülődött. Rövid szóváltás után a sürgető indulásra hivatkozva Cortés gyakorlatilag zendülőként hagyta el Kubát, bár katonái erről vajmi keveset sejtettek. Az expedíció 11 hajóval, fedélzetükön kb. 100 tengerésszel és 530 katonával (köztük 30 számszeríjász és 12 muskétás), egy orvossal, több áccsal, 8 nővel, pár száz kubai őslakossal valamint néhány néger rabszolgával és felszabadított szolgálóval. A legtöbben még soha életükben nem vettek részt semmilyen hadjáratban, maga Cortés pedig soha nem vezetett hadjáratot.
Partraszállás Cozumel szigetén
Cortés rövid időre partra szállt Cozumel szigetén a maják földjén, ahol az őslakók keresztény hitre térítésével próbálkozott, mérsékelt sikerrel. Itt értesült arról, hogy a közelben fehér embererek élnek, akik egy 1511-es, hajótöréssel végződő spanyol expedíció túlélőinek bizonyultak. Két spanyolra bukkantak. Gerónimo de Aguilar, miután maja törzsfőnökétől engedélyt kapott erre, csatlakozott Cortéshez, és a későbbiekben értékes szolgálatot tett mint tolmács és indián-szakértő. A másik túlélő, Gonzalo Guerrero barátja győzködése ellenére sem volt hajlandó elhagyni maja családját és a törzset, amely befogadta. Későbbi forrásokból úgy tudjuk, hogy Guerrero a maják között maradt, sőt segítette őket a spanyol hódítás elleni harcban.
Megérkezés a Yucatán-félszigetre, Malinche bélyegkép|balra|200px|Malinche Cortés szavait tolmácsolja Cozumelt elhagyva Cortés megkerülte a félsziget csücskét és partra szállt Potonchánnál, ahol egy kevés aranyat találtak. Rábukkantak azonban az aranynál sokkal értékesebb kincsre, Malinche (más írásmóddal Malintzin ill. Doña Marina) azték „hercegnő” személyében, aki Cortés tolmácsa és szeretője lett, és kulcsszerepet töltött be a későbbi eseményekben. Fia is született Cortéstől. Kezdetben csak két tolmácson keresztül tudtak az aztékokkal szót érteni (Gerónimo de Aguilar Cortés szavait spanyolról maja nyelvre fordította, majd Malinche ezt tovább fordította navatlra, az aztékok nyelvére. A bonyolult eljárás ellenére a kommunikáció meglepően jól működött.
A mai mexikói nyelvhasználatban La Malinche az áruló szinonimája, olyasvalakié, aki mások szokásait majmolja és elárulja saját népét. La Villa Rica de la Vera Cruz megalapítása bélyegkép|jobbra|200px|Zempoala, a totonák főváros főterének maradványai.
Az expedíció a mai Veracruz szövetségi állam területén szállt partra, és a sereg a legközelebbi városba, a totonákok által lakott Zempoalába masírozott, ahol a lakosság és a helyi előkelők parádés fogadtatásban részesítették spanyol vendégeiket. A területet az előző század közepén hódította meg az azték birodalom, akik magas adókkal sújtották a totonákokat, és az előkelők gyermekei közül évente áldoztak fel vérszomjas isteneiknek. Cortésnek ezért nem volt nehéz meggyőznie a helyi törzsfőnököt, hogy lázadjon fel urai ellen.
Cortés hivatalosan még mindig zendülő volt akire Kubába vagy Spanyolországba visszatérve börtön és büntetés várt. Ezért ahhoz a trükkhöz folyamodott, hogy megalapította La Villa Rica de la Vera Cruz városát, amelyet spanyol gyarmattá nyilvánított (és így jogilag Velázquez kormányzó fennhatósága alá került). A város „szabadon választott” tanácsa ezután főparancsnoknak nevezte ki a konkvisztádort, aki – jogilag – ismét spanyol parancsnok lett. A trükköt nem Cortés találta ki – Velázquez kormányzó ugyanezt a módszert alkalmazta, hogy Kolumbusztól függetlenítse magát Kubában. A város felépítésében az immár szövetséges totonák segítettek, és Veracruz később a közép-amerikai spanyol gyarmatosítás fontos központjává fejlődött.
Cortés hamar kiismerte a helyi hatalmi viszonyokat. Megtanulta, hogy a föld az Azték Birodalom része volt, amely fölött II. Moctezuma király uralkodott Tenochtitlán városából.Nem sokkal érkezése után azték követek keresték őt fel. Kölcsönösen megajándékozták egymást, de Cortés végül úgy döntött, ráijeszt az azték delegációra tűzfegyvereik erejének demonstrálásával. Néhányukat ki is hívta harcra, de a követek gyorsan elhagyták a területet, hogy jelentsenek Moctezumának. Ezután is érkeztek emberek különféle ajándékokkal, köztük arannyal is (melyet az aztékok nem tartottak sokra). Bár eredeti szándékuk az volt, hogy távoltartsák a spanyolokat a birodalmuktól, ezzel csak azt érték el, hogy felkeltették maguk iránt az érdeklődést.
Cortés mint a Tollas Kígyó thumb|right|300px|Quetzalcoatl, a Tollas Kígyó a 16. századi Codex Magliabechiano ábrázolásában A spanyolok szándékát nem ismerve az aztékok jóindulatúan fogadták őket. V. Károlyhoz írott leveleiben Cortés megemlíti, hogy ekkor jött rá, hogy az indiánok főistenük, Quetzalcóatl a Tollas Kígyó földi hírnökének, vagy magának Quetzalcóatlnak tekintik őt. Az azték hitvilág szerint Quetzalcóatl a világ teremtője és a villámlás ura. Alakját a korábbi tolték civilizációból vették át. Az indián naptár 52 éves ciklusokban gondolkodott, és az aztékok hite szerint Quetzalcóatl egy ilyen 52 éves periódus kezdetén visszatér népéhez. Cortés szerencséjére 1519 pontosan egy ilyen Ce-Acatl év volt. A modern tudomány azonban nem osztja teljesen ezt a nézetet, sőt egyesek szerint a Cortés-Quetzalcoatl csak utólagos „belemagyarázás”, amellyel az indián történetírók a konkvisztádorok hihetetlen sikereit próbálták indokolni. Vannak akik szerint Quetzalcoatl „földre szállásának” mítosza is csak utólag, a Krisztus-metafora hatására került be a vallásba. Ismét mások szerint az aztékok Cortésben és követőben egyszerűen csak az általuk tisztelt toltékok leszármazottait látták, ezért kezelték őket kitüntetett figyelmességgel.
A hajók megsemmisítése
A Velázquez kormányzóhoz még mindig hű csapatok szervezkedni kezdtek, hogy hatalmukba kerítsék az egyik hajót, és visszatérjenek Kubába. Hogy ezt megakadályozza, Cortés meglékeltette és elsüllyesztette az összes hajót (kivéve az egyik legkisebbet), azzal a – nem túl életszerű – indokkal, hogy a hosszú út során elvesztették tengerállóságukat, és megjavításukra nincs lehetőség. Az egyetlen megmaradt hajóra felrakták a zsákmány egyötödét (a kor szokása szerint ez az uralkodót illette), és elindították Spanyolország irányába, hogy megszerezzék az udvar jóindulatát enyhén szólva kétes legitimitású helyzetükben.
Ezután, más lehetőségük nem lévén az expedíció megkezdte menetelését Tenochtitlán, az azték főváros irányába. Csatlakozott hozzájuk 40 totonák törzsfőnök kb. 13 000 harcossal és további 200 teherhordó bennszülött, akik az ágyúk vontatásában is részt vettek. Ezek az indiánok jól bírták a partvidék esőerdőinek trópusi klímáját, de a hegyek közé érve borzasztóan szenvedtek a hidegtől és a magashegyi időjárás más kellemetlenségeitől.
Szövetség Tlaxcalával 400px|bélyegkép|jobbra|Az azték birodalom a spanyol hódítás előtt Az expedíció megérkezett Tlaxcala városához, amely egy kb. 200 városállamból álló szövetség legjelentősebb városa volt. A szövetség már több mint 100 éve változó intenzitású háborúban állt az aztékokkal. Tudták, hogy az erősebb aztékok előbb-utóbb diadalmaskodni fognak. Egyes elméletek szerint az aztékok szándékosan lassították hódításuk ütemét, hogy ki ne fogyjanak a feláldozható hadifoglyokból.