A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET) a magyarországi evangéliumi kisegyházak felekezetközi, testvéri közössége, érdekvédelmi szervezete, amely 1950 és 1989 között működött. Elődje, a Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége (MSZSZ) 1944 őszétől működött.

A szövetség célja a tagegyházai érdekeinek védelme volt, később, a kommunista államhatalom évei alatt (kb. 1950–től) az állam kisegyházakat felügyelő és irányító szervezetévé vált.Rajki Z. - Szigeti J.: Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig (2012)

Szabadegyházak Szövetsége A kisebb vallási közösségek az 1939-es betiltás óta közös összefogással próbálták vallásuk szabad gyakorlatát elősegíteni és biztosítani. 1944. októberében a nyilas hatalomátvétel után hét felekezet közös védőernyő alatt egyesült és létrejött a Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége (MSZSZ).Szebeni Olivér: Szekták itthon és a nagyvilágban (Társadalmi Szemle, 1995) Ez lett a későbbi SZET elődje.

A szövetségnek ekkor a következő hét közösség volt a tagja: baptisták, metodisták, adventisták, ókatolikusok, Keresztyén Testvérgyülekezetek, Üdvhadsereg Krisztushívő Zsidók Szövetségének gyülekezetei

Az államhatalom 1945 júliusától engedélyezte az 1939-ben betiltott kis felekezetek szabad működését és felruházta a Szabadegyházak Szövetségét, hogy evangéliumi munkásainak igazolásokat adjon. A kisegyházak vallásos összejövetelei nem estek többé gyülekezési tilalom alá. 1947 végén megszüntették a bevett és az elismert felekezetek között fennálló különbségeket.1947 / XXIII. tv. cikk. E folyamat legjelentősebb állomásaként az 1949-ben megjelent új alkotmányban kimondták az állam és egyház szétválasztásának az elvét.1949, Magyar Alkotmány 54. szakaszának 1-2 bekezdése Így 1949-re a szabadegyházak legfontosabb közjogi követelései teljesültek, amelyek a hétköznapi életüket is jelentősen befolyásolták. Hitéletüket mindenféle zaklatás nélkül gyakorolhatták, missziós lehetőségeik nagy mértékben bővültek a középületekben tartható nyilvános előadások tartásának engedélyezésével. Könyveiket, brosúráikat, újságaikat szabadon nyomtathatták és terjeszthették.Rajki Z.: A H. N. Adventista Egyház története Magyarországon 1945–1958 között

Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa A Szabadegyházak Szövetsége 1950-ben alakult át a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsává (SZET).

A SZET tagjai: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség, a Magyarországi Hetednapi Adventista Egyház, az Isten Egyháza, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Keresztyén Testvérgyülekezetek, a Magyarországi Metodista Egyház, az Őskeresztyén Apostoli Egyház, a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet, az Élő Isten Gyülekezete.

A SZET koordinatív, konzultatív testületként működött, nem felekezeti, hanem egyesületi jellegű tömörülés volt, amely a mindennapi feladatok elvégzése és a közös célok (tanulmányi munka, szabadegyházi rendezvények, lelkészképzés) megvalósítása érdekében tevékenykedett. 1989. december 12-én megszűnt.

A SZET tagegyházai 1966-ban szervezték meg a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának Lelkészképző Intézetét, amely 1990-ig működött.

Elnökei Kiss Ferenc (1950-1958) orvosprofesszor, anatómus Szabó László (1958-1961) Palotay Sándor (1961-től ügyvezető igazgató, 1969-1979 elnök) Nagy József (1979-1980) Szakács József (1980-1988) Viczián János (1988-1989)

Jegyzetek

Források A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsához tartozó tagegyházak hitvallásai és szervezeti szabályzatai. Szerk.: Szakács József. Budapest, 1981 További információk Új vallásügyi törvényt kérünk! Szabad államban szabad egyházak. A Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének emlékirata az Ideiglenes Magyar Nemzetgyűléshez és az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz; Magyarországi Szabadegyházak Szövetsége, Bp., 1945 Ezt cselekedd és élsz! A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa. Budapest, 1968. márc. 4-én tartott országos értekezlete. Tanulmányi anyag; Globus Ny., Bp., 1968 Az állam és az egyházak közötti egyezmény 25. évfordulóján tartott jubileumi megemlékezés dokumentumai; Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, Bp., 1974 Szigeti Jenő: "És emlékezzél meg az útról...". Tanulmányok a magyarországi szabadegyházak történetéből; Szabadegyházak Tanácsa, Bp., 1981 Fodor József: A magyarországi kisegyházak története, elterjedtségük és befolyási övezetük, hitéletük és szociáletikai tanításaik főbb jellemzői; MM Marx-len. Oktatási Főosztály, Bp., 1984 (A filozófia időszerű kérdései) Fodor József: Vallási kisközösségek Magyarországon; előszó Kónya István; Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, Bp., 1986 Rajki Zoltán–Szigeti Jenő: Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig; Gondolat, Bp., 2012 Szabadegyházak, vallási kisebbségek és a diktatúrák Európában a 20. században. A veszprémi Pannon Egyetem Antropológia és Etika Tanszéke, valamint a Kisegyház-kutató Egyesület közös konferenciája. 2011. május 17., Veszprém; szerk. Daniel Heinz, Rajki Zoltán, Simon Ervin; Historisches Archiv der Siebenten-Tags-Adventisten in Europa–Gondolat–Kisegyház-kutató Egyesület, Friedensau–Bp., 2013

Kategória:Magyarországi protestantizmus Kategória:Magyarországi keresztény közösségek Kategória:Magyar vallástörténet