Chris Atkinson (Bega, 1979. november 30. –) ausztrál autóversenyző. 2005 és 2008 között a Subaru World Rally Team versenyzőjeként szerepelt a rali-világbajnokság futamain.

Pályafutása Korai évek

1999-ben végzett tanulmányaival, miután diplomát szerzett kereskedelem, pénzügy, számvitel szakon. Ralis pályafutása kezdetén Chris bátyja, Ben navigátora volt, aztán elvégzett egy raliiskolát, ami után helyet cseréltek.

Az ausztrál bajnokságban kezdte a versenyzést, ahol 2002-ben megnyerte a privát értékelést. Ezzel az eredménnyel felhívta magára a Suzuki figyelmét, a japán gyár pedig felajánlotta neki, hogy a következő évben a Suzuki Sport csapatával, egy Ignis S1600-assal részt vehet az ázsia–óceániai bajnokság futamain. A 2003-as idényben aztán megnyerte a sorozat 1,6-os értékelését, majd egy év múlva megvédte címét. 2004-ben emellett második lett hazája bajnokságában.

Rali-világbajnokság balra|250px|bélyegkép|A Subaru World Rally Team autójában a 2006-os japán ralin A 2004-es Új-Zéland-ralin debütált a világbajnokságon. Azt a versenyt egy baleset miatt nem fejezte be, de a szezon további részén még további három futamon világbajnoki szerepelt, melyeken mind célba ért, az ausztrál ralin ráadásul az összetett ötödik, az N csoportos kategória első helyén.

A 2005-ös szezonra Mikko Hirvonen helyére szerződött a Subaru World Rally Team csapatához. Négy szezont versenyzett végig a gyári alakulatnál, azonban ez idő alatt eredményei alulmaradtak világbajnok csapattársával, Petter Solberggel szemben. Atkinson rendre baleseteket szenvedett, teljesítménye pedig ingadozott. Utolsó subarus idénye volt a legsikeresebb, amikor is öt alkalommal állt dobogóra, és ötödikként zárta a pontversenyt.

2009-ben egyetlen világbajnoki futamon indult. A Citroën Junior Team C4 WRC-jével kapott lehetőséget az ír ralin. Itt egy komolyabb baleset ellenére az ötödik helyen ért célba. Az ezt követő években az ázsia–óceániai bajnokságra koncentrált, így a világbajnokság versenyeitől távol maradt.

Proton: 2010–2011

2010 áprilisában leszerződött a malajziai Proton R3 Rally Teamhez. Chris egy Proton Satria Neo Super 2000-essel, Alister McRae csapattársaként, az ázsia–óceániai sorozat futamain szerepelt az évben. Noha az egész szezonban meggyőző teljesítményt nyújtott, a pontversenyt csak ötödikként zárt. A futamokon rendre technikai hibák hátráltatták, és mindössze két ralin ért célba.

A 2011-es évet az interkontinentális bajnokság nyitófutamán, a Monte Carlo-ralin kezdte, ahol egy baleset miatt már az első szakaszon kiesett. Az ázsiai sorozat első négy futamából hármat megnyert, az utolsó két versenyen azonban csapattársa, McRae volt eredményesebb, aki így megelőzte őt a pontversenyben és lett bajnok előtte.

MRF Skoda: 2012

2012-ben továbbra is az ázsiai bajnokságban versenyez, az idei évre azonban átszerződött az indiai MRF alakulathoz, ahol Gaurav Gill csapattársa lett. A szezont győzelemmel kezdte Új-Zélandon, ahol szoros küzdelemben előzte meg a Proton új versenyzőjét, Per-Gunnar Anderssont. Új-Kaledónián Gill mögött lett második, majd queenslandi ralin, Ausztráliában újfent nyerni tudott. A szezon negyedik, valamint hatodik futamán, a maláj, valamint a Kína-ralin korábbi csapattársa, Alister McRae mögött másodikként ért célba, 154 gyűjtött pontjával pedig megnyerte a sorozatot.

Eredményei Teljes Rali-világbajnokság eredménylistája

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Hely Pont 2004 Chris Atkinson Subaru Impreza WRX STI MON SWE MEX NZLKi CYP GRE TUR ARG FIN33 GER GBR ITA FRA ESP AUS5 16. 4 Suzuki Ignis S1600 JPN12 2005 Subaru World Rally Team Subaru Impreza WRC2004 MON SWE19 12. 13 Subaru Impreza WRC2005 MEXKi NZL7 ITA18 CYP10 TUR24 GREKi ARG9 FINKi GER11 GBR38 JPN3 FRAKi ESP9 AUS4 2006 Subaru Rally Team Australia Subaru Impreza WRC2005 MON6 ESP11 FRA13 GER8 10. 20 Subaru World Rally Team Subaru Impreza WRC2006 SWE11 MEX7 ARG6 ITA10 GRE11 FIN13 JPN4 CÍP9 TUR6 AUS9 NZLKi GBR6 2007 Subaru World Rally Team Subaru Impreza WRC2006 MON4 SWE8 NOR19 7. 31 Subaru Impreza WRC2007 MEX5 PORKi ARG7 ITA10 GRE6 FIN4 GER15 NZL4 ESP8 FRA6 JPNKi IRL42 GBR7 2008 Subaru World Rally Team Subaru Impreza WRC2007 MON3 SWE21 MEX2 ARG2 JOR3 ITA6 5. 50 Subaru Impreza WRC2008 GREKi TUR13 FIN3 GER6 NZLKi ESP7 FRA6 JPN4 GBRKi 2009 Citroën Junior Rally Team Citroën C4 WRC IRL5 NOR CYP POR ARG ITA GRE POL FIN AUS ESP GBR 14. 4 2012 Monster World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEXKi POR ARG GRE NZL 13. 28 Qatar World Rally Team Citroën DS3 WRC FIN39 WRC Team Mini Portugal Mini John Cooper Works WRC GER5 GBR11 FRA8 ITA6 ESP7 2013 Abu Dhabi Citroën Total WRT Citroën DS3 WRC MON SWE MEX6 POR ARG GRE ITA FIN GER AUS FRA ESP GBR 16. 8 2014 Hyundai Shell World Rally Team Hyundai i20 WRC MON SWE MEX7 POR ARG ITA POL FIN GER AUS10 FRA ESP GBR 18. 7

Statisztika Év Helyezés Versenyek/célbaérés Pontok Győzelmek Dobogók Szakaszgyőzelmek 2004 16. 4/3 4 0 0 0 2005 12. 15/11 13 0 1 15 2006 10. 16/15 20 0 0 6 2007 7. 16/14 31 0 0 13 2008 5. 15/12 50 0 5 4 2009 14. 1/1 4 0 0 0 2012 13. 1/1 4 0 0 3 2013 16. 1/1 8 0 0 0 2014 18. 2/2 7 0 0 0 Összesen 77/57 165 0 6 41

Teljes ázsia–óceániai ralibajnokság eredménylistája

Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 Helyezés Pont 2003 Suzuki Sport Suzuki Ignis Super1600 AUS4 NZLKi JPN3 THA5 IND6 5. 18 2004 Monster Sport Australia Suzuki Ignis Super1600 AUS4 NCL3 NZL6 JPN2 CHIKi IND 5. 27 2010 roton R3 Malaysia Proton Satria Neo S2000 MAL4 JPNKi NZLKi AUSKi NCL IDN CHN2 5. 48 2011 Proton Motorsport Proton Satria Neo S2000 MAL1 AUSKi NCL1 NZL1 JPNKi CHN2 2. 139 2012 MRF Tyres Škoda Fabia S2000 NZL1 NCL2 AUS1 MYS2 JPN CHN2 1. 154

Teljes globális ralikrosszbajnokság eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2016 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STi PHO1 PHO2 DAL DAY1 DAY2 MCAS1 MCAS2T DC AC11SEA6LA17LA27 11. 88 2017 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STI MEM9 LOU THO17 THO23 OTT14 OTT29 INDY8 AC19 AC24 SEA13 SEA25 LA9 7. 585

Teljes amerikai ralikrosszbajnokság eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 Helyezés Pont 2018 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STI GBR8 USA16 CAN5 USA27 5. 66 2019 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STI MO16 GTW11 GTW24 CAN4 COT5 MO21 2. 131

Jegyzetek

Források Profilja az ewrc-results.com honlapon Profilja a wrc.com honlapon Profilja a juwra.com honlapon

Kategória:Ausztrál raliversenyzők Atkinson Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek