Fekete Sándor (álnév: Hungaricus) (Miskolc, 1927. február 11. – Budapest, 2001. június 11.) író, újságíró, irodalomtörténész, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Élete 1945-től a Győrffy-kollégium tagjaként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–olasz szakán (ma: Romanisztika Intézet) tanult. 1947–1948-ban a Vasvári Akadémia titkára, majd 1948–1949-ben a Petőfi Politikai Tisztképző Akadémia, a Pedagógia Főiskola, valamint a Gyógypedagógiai Főiskola tanára. 1949-től egyetemi tanulmányait abbahagyva a Pártfőiskolán tanult. 1952–1953-ban az Új Hang szerkesztője, 1951–1956 között a Szabad Nép munkatársa, rovatvezetője, 1952-től a szerkesztőbizottság tagja.

1956-ban az ELTE magyar tanszékének munkatársa. 1957–1958-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. A forradalom utóvédharcaiban vállalt szerepe és a Hungaricus álnéven megjelent írásai miatt 1959-ben a Mérei-perben 9 évi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult. 1975-ig az Irodalomtudományi Intézet tudományos ügyintézője. 1976–1977-ben az Új Tükör szerkesztője, 1986-ig szerkesztője, majd 1989-ig főszerkesztője.

Írásaiban rendszeresen bírálta a demokratikus ellenzéket. 1988-ban az Új Március Front egyik alapító tagja. Több könyvében foglalkozott a reformkor irodalmával és Petőfi Sándor életével. Szatirikus hangvételű színműveit, vígjátékait több budapesti színház is bemutatta.

Művei Ifjúság (1946) Kamaszhangok (1945) Magyarok (1945) A márciusi fiatalok (1950) Vasvári Pál (1951) Petőfi a segédszerkesztő (1958) Haza és haladás (1966) Széchenyi István (1968) Petőfi a vándorszínész (1969) Folyosói szümpozion (1970) Kossuth Lajos (1970) Az emberevő komédiája, avagy őserdei szimpozion (1971) Így élt a szabadságharc költője (1972) Online elérhetőség Petőfi romantikájának forrásai (1972) A nagy francia forradalom (1972) Mezítláb a szentegyházban (Cikkek Petőfiről és kortársairól) (1972) Borostyán a vándorszínész (1973) Petőfi Sándor életrajza I. (1973) Így élt Napóleon (1975) Számadás az ünnepről (1975) A kamasz álma (1984) Sajtó és szabadság (1986) 1956 (1986) Az 1956-os felkelés okairól és tanulságairól (1989) Gyermekkorom csendőrországban. Rapszódikus töredék; szerzői, Budapest, 1991 (Z-füzetek) A költő kardjai (Petőfi a forradalomban) (1992) "...agyon akart verni a magyar nép" (Adalékok Petőfi választási megbuktatásához) (1995) Egy bűnös szatíra (1995) Eine sträfliche Satire. 1957-58 verfasst von Sándor Fekete, 1959 vom Obersten Gericht verurteilt, 1995 vom Autor veröffentlicht (Egy bűnös szatíra); németre ford. Hannelore Schmör-Weichenhain; Kortina, Budapest–Wien, 2006 Vácott voltam Afrikában. Emlékeim az 1956 utáni terrorkorszakból; szerzői, Budapest, 1996 Petőfi forradalma. Egy magyar história, lírával és polémiával; szerzői, Budapest, 1998 Eine sträfliche Satire / 1957-58 verfasst von Sándor Fekete, 1959 vom Obersten Gericht verurteilt, 1995 vom Autor veröffentlicht (Egy bűnös szatíra); németre ford. Hannelore Schmör-Weichenhain; Kortina, Budapest–Wien, 2006

Díjai, elismerései Partizán Érdemrend (1945) Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1947) A Magyar Történelmi Társulat első díja a centenáris pályázat alkalmából (1950) József Attila-díj (1973) A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980) A Munka Érdemrend arany fokozata (1981) Rózsa Ferenc-díj (1984) A Magyar Népköztársaság Állami Díja (1985) – Petőfi-kutatásaiért, valamint szerkesztői, publicisztikai munkásságáért. Aranytoll (1993) Magyar Lajos-díj (1994)

Jegyzetek

Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Kortárs magyar írók

További információk Fekete Sándor profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján

Fekete Sándorné Hary Márta: Rabság szabadlábon; Múzsák, Budapest, 1990

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Állami díjasok Kategória:Miskolciak Kategória:Rózsa Ferenc-díjasok Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:Művészeti Alap Irodalmi Díjasok Kategória:Az 1963-as amnesztia során kiszabadult foglyok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Új Tükör vezetői, újságírói Kategória:Magyar hetilapszerkesztők