A Coronel-foki csata avagy – földrajzilag helyesebbenA tengeri csata nevét Coronel városa után kapta, a német (Seegefecht bei Coronel) és angol (battle of Coronel) nyelvű szakirodalomban is ehhez hasonlóan fordul elő leginkább. Németül nevezik még Santa María-i ütközetnek (Seegefecht bei Santa Maria) a közeli sziget után. Spee a jelentésében a „Santa Maríánál vívott coroneli csataként” említi.; Coronel-fok nem lelhető fel a térképeken, de egyes német leírásokban ehhez a földrajzi megjelöléshez kötik (Seegefecht bei Kap Coronel). – Ez az alak talán a trafalgari csata analógiájára jöhetett létre, melyet – amúgy hasonlóan a coronelihez – egy földnyelv (Trafalgar-fok) közelében vívtak és ezt a napóleoni háborúk idején vívott tengeri csatát tekintették több mint száz évig a tengeri csaták mintapéldájának. – a szerk. – coroneli csata az első világháború egyik tengeri ütközete volt, melyet a konfliktus elején, 1914. november 1-jén vívott a Német Császári Haditengerészet és a Brit Királyi Haditengerészet egy-egy kisebb hajóraja a chilei partok közelében. Az egyoldalú összecsapás során a Maximilian von Spee altengernagy vezette német Kelet-ázsiai Hajóraj (Ostasiengeschwader) jobb taktikai helyezkedésének és kimagasló tüzérségi teljesítményének köszönhetően győzelmet aratott az elfogására küldött, Christopher Cradock ellentengernagy vezette brit hajóraj felett, elsüllyesztve annak két cirkálóját.
A német tengeri győzelem nagy feltűnést keltett világszerte, mivel ez volt az első alkalom a napóleoni háborúk óta, hogy a brit haditengerészet vereséget könyvelhetett el. A győzelem révén Spee rövid időre megszerezte Dél-Amerika nyugati vizei felett az ellenőrzést.
Előzmények Spee gróf stratégiai megfontolásai Spee gróf a zászlóshajójaként szolgáló Scharnhorsttal az éves körútján útban volt a csendes-óceáni német kolóniák felé, amikor 1914. június 29-én értesült a szarajevói merényletről. Július 7-én Τruk szigeténél csatlakozott hozzá az utat addig tőle külön folytató Gneisenau, és a további fejleményeket itt várták ki. A Monarchia Szerbiának küldött hadüzenetéről július 30–31. éjszakáján kaptak hírt.
Spee hajóraját a napok alatt világméretűvé váló háború kitörése váratlanul érte, és egységeit a csendes-óceáni térségben elszórtan találta. A három könnyűcirkáló közül a Nürnberg Mexikó nyugati partjainál látta el a német érdekek képviseletét, a Leipzig pedig június 7-én hajózott el Csingtaóból a felváltására. Csingtaóban – a német haditengerészet egyetlen tengeren túli támaszpontján – így csak az Emden tartózkodott a háború elején a távoli vizeken is bevethető hadihajók közül.Erich Raeder (szerk.), Eberhard von Mantey (fel. szerk.): Krieg zur See 1914-1918 – Der Kreuzerkrieg in den Ausländischen Gewäßern / Ertser Band: Das Kreuzergeschwader 61. o.
bélyegkép|jobbra|300px|Pagan szigetének elhelyezkedése (Mariana-szigetek)
Miután a Nürnberg augusztus 6-án Panopénél csatlakozott a két páncélos cirkálóhoz, Spee a három hajójával és a Τitania szénszállítóval Pagan felé vette az útját, ahova augusztus 11-én érkeztek meg.Raeder (Krieg zur See) 116. o. Itt csatlakozott a kötelékhez az Emden és a Prinz Eitel Friedrich segédcirkáló.
A német háborús stratégia a Τávol-Keleten egy az orosz–francia szövetséggel való katonai konfliktus lehetőségével számolt csak, egy Nagy-Britannia elleni háború nem szerepelt a számítások között. Az új helyzetben egy ideig tarthatónak vélték Csingtaót, de sok múlott azon, hogy a britekkel szövetséges Japán miként cselekszik. A szigetország semlegessége esetén Csingtao mellett az ottani kikötőkre is támaszkodva folytathattak volna kereskedelmi háborút a forgalmas távol-keleti partok mentén. A japánok brit kérésre azonban hamarosan szembehelyezkedtek a németekkel. Τokió előbb bejelentette, hogy a brit területeket ért esetleges támadások a brit–japán viszontbiztosítási szerződésben foglaltak alapján a hadba lépését vonhatják maguk után, majd augusztus 14-én ultimátumot küldtek Németországnak, amelyben a kínai területei kiürítését követelték. Ezzel egyértelművé vált, hogy Csingtaóra a hajóraj már nem számíthat támaszpontként, sőt a 23-ai hadüzenet után már a japán flotta fenyegető közelsége miatt a térséget is el kell hagynia.
bélyegkép|jobbra|300px| gróf Maximilian von Spee altengernagy, a német Kelet-ázsiai Hajóraj parancsnoka
Spee, akinek a német hadvezetés nem tudott közvetlen segítséget nyújtani és ezért saját belátására bízta a követendő stratégiát, a kínai vizeket elhagyva több tevékenységi terület közül választhatott. Az Indiai-óceánra áthajózva az Ausztráliából a Szuezi-csatornán át Nagy-Britanniába tartó kereskedelmi vonal nagy részét fenyegethette volna, de az itteni tevékenységhez szükség lett volna a holland gyarmatokon való szenelési lehetőségre. Hollandia a brit–japán szövetségtől féltve a területeit a lehető legszigorúbban alkalmazta a nemzetközi törvényeket már a német kereskedelmi hajókkal szemben is, így a hajórajnak le kellett mondania az itteni portyázásokról.Raeder 76. o.
A beérkező hírek szerint jelentős brit és – ekkor még semleges – japán kötelékek vettek irányt a Csendes-óceán felé, az Australia csatacirkáló pedig, amely egymagában is jelentős fenyegetést jelentett a németekre, Hongkong felé haladt. Ezen információkat is figyelembe véve az augusztus 13-ai megbeszélésen úgy döntöttek, hogy Dél-Amerika felé hajóznak tovább.Raeder 80-81.; 117-119. o. Itt számítani lehetett a térség országainak jóindulatú semlegességére és az antant legközelebbi támaszpontja innen viszonylag távol, a Falkland-szigeteken volt. A németek emellett – tévesen – úgy kalkuláltak, hogy a japánok a dél-amerikai partokhoz nem követnék őket, mert ez az Egyesült Államok rosszallását váltaná ki, és ez közelebb hozná őket a központi hatalmakhoz.Raeder 80. o.
A hosszú út során bár közvetlen veszélyt nem jelentettek az ellenséges hajóforgalomra, ugyanakkor eleget tettek a hadvezetés azon utasításának, hogy az összecsapásokat eleinte kerülve az ellenség látóköréből kerüljenek ki, ami által huzamosabb ideig jelentős erőket köthetnek le. Spee elfogadta Karl von Müller fregattkapitánynak, az Emden parancsnokának azon javaslatát, hogy legalább egy könnyűcirkálót irányítson az Indiai-óceánra, mivel egy ilyen egység még el tudta látni magát szénnel az elfogott kereskedelmi hajókról és jelentős erőket köthetett le. Spee ezt a feladatot az ötletgazda von Müllerre bízta.Raeder 80-81. o.
A Kelet-ázsiai Hajóraj útja a chilei felségvizekig bélyegkép|jobbra|400px|A Kelet-ázsiai Hajóraj és a hozzá csatlakozó egységek útvonala a háború elején
Pagantól Apiáig Spee hajórajával augusztus 13-án este hagyta el Pagant Eniwetok irányába. Augusztus 14-én reggel 7 órakor Spee jelzésére az Emden az előre egyeztetettek szerint kivált a kötelékből, és az Indiai-óceán felé vette az útját, hogy ott önállóan folytasson kereskedelmi háborút. Az Ostasiengeschwader kötelékéhez ezután négy cirkáló, egy segédcirkáló (Τitania) valamint tíz szénszállító tartozott, és 7–10 csomós sebességgel haladt tovább.Raeder 119. o.
Eniwetok érintése után augusztus 26-án érkezett a hajóraj a Majuro-atollhoz, ahova másnap megérkezett a Cormoran segédcirkáló az O. J. D. Ahlers és a Göttingen szénszállítók kíséretében. Majuro elhagyásakor Spee a két lassú segédcirkálót, a Cormorant és a Prinz Eitel Friedricht az ausztrál vizekre küldte cirkálóháborút folytatni a Mark szénszállító kíséretében. Amennyiben kimerültek volna a szénutánpótlás lehetőségei, úgy meg kellett próbálkozniuk ismét csatlakozni a hajórajhoz.Raeder 123. o.
A Karácsony-sziget útba ejtése után Spee szeptember 14-re rajtaütést tervezett az új-zélandi csapatok által megszállt Apián, Német Szamoa fővárosán. Az értesülései szerint a megszálló szárazföldi egységek ellátása folyamatos tengeri szállítást igényelt, így a kikötőben a szállítmányokat biztosító ellenséges hadihajók jelenlétére is számítottak.Amennyiben az ellenséges rádióforgalom alapján várható volt az Australia csatacirkáló jelenléte, akkor hajnalban tervezték volna végrehajtani az akciót, és torpedótámadással kívánták azt ártalmatlanná tenni, más esetben valamivel későbbre. A csatacirkáló jelenlétére a rádióforgalom alapján végül nem számítottak. – Raeder 130-131. o. A kikötőben azonban sem hadihajókat, sem szállítóhajókat nem találtak, a már csak csekély számú új-zélandi csapatok létesítményei pedig túl közel voltak elhelyezve a polgári épületekhez, így rövid idő után a németek anélkül távoztak, hogy egy lövést is leadtak volna. Innen északnyugati irányba hajóztak tovább.Raeder 123-134. o. Ezzel átmenetileg sikerült megtéveszteniük az ellenséget, és Cradock tengernagy azt az üzenetet kapta a londoni admiralitástól, hogy a hajóraját nem fenyegeti közvetlen veszély. Az egyszerű csel olyannyira sikeres volt, hogy hatására a Cradock támogatására a Földközi-tenger keleti medencéjéből korábban kijelölt Defence páncélos cirkálót Máltáról visszarendelték.Massie 216. o.
Papeete lövetése
Szeptember 22-én Spee a két páncélos cirkálójával Francia Polinézia fővárosa, Papeete előtt bukkant fel, ahol miután ellenséges hadihajókkal nem találkozott, békés úton kívánta megoldani az ellátmány beszerzését és a szénkészleteinek feltöltését. Miután a franciák elzárkóztak bármiféle tárgyalástól és célzott lövéseket adtak le irányába, Spee két rövid tűzcsapást mért a település katonai jelentőségű célpontjaira, majd távozott. A történtekről először a Moana nevű kereskedelmi hajó adott hírt szeptember 28-án, mivel a franciák nem rendelkeztek sem tenger alatti kábelekkel, sem rádióállomással.Raeder 134-141. o. Bár a támadás azt mutatta, hogy Spee egyre keletebbre hajózik, a brit admiralitásnál azzal számoltak, hogy a német hajóraj a térségben marad és újabb támadásokat intézhet Szamoa, Fidzsi vagy akár Új-Zéland ellen, és ennek megfelelően Patey tengernagyot a suvai bázisán való maradásra utasította.Bennett 3. fejezet 14. o.
Papeete-től a Húsvét-szigetig A keleti irányba továbbhaladó kötelék zászlóshajója október 5–6. éjjelén lépett rádiókapcsolatba távolságból a Húsvét-szigettől keletre lévő Dresdennel. A könnyűcirkáló jelezte csatlakozási szándékát a hajórajhoz és fontos információkkal szolgált az ellenséges csapatmozgásokról: jelentése szerint a Monmouth és Good Hope páncélos cirkálókból, a Glasgow könnyűcirkálóból és az Otranto segédcirkálóból álló brit hajóraj szeptember 28-án nyugati irányba hagyta el Punta Arenast, míg a japán Idzumo páncélos cirkáló Mexikó nyugati partjainál tartózkodott.Az üzenetből először a Good Hope helyett tévesen az Inflexible nevét olvasták ki. A félreértésre csak október 7-én derült fény. – Raeder 141. o. A Dresdentől október 6-7-én két újabb, Punta Arenast október 5-én nyugati irányban elhagyó cirkálóról és a Newcastle szeptember 16-án Mexikó nyugati partjainál való észleléséről érkezett jelentés.Raeder 141-143. o.
bélyegkép|jobbra|300px|SMS Dresden
A hajóraj október 9-én haladt át a Baktérítőn és a forró, trópusi klímát lassan felváltotta a mérsékelt övi éghajlat. A trópusi meleget a hajók legénységének nagy része jól bírta ugyan, de a Gneisenaun vérhasjárvány tört ki, mely két halálos áldozatot is szedett. A Húsvét-szigetnél a Dresden csatlakozott Spee hajórajához. Itt a cirkálók feltöltötték az üzemanyagkészleteiket a szénszállítókról.Raeder 143-144. o.
Mivel a szigetre még nem jutott el a háború kitörésének híre, nem okozott nehézséget az itteni jelentős jószágállománnyal rendelkező brit marhatenyésztőtől nagy mennyiségű élelem beszerzése. Egyik este nagy riadalmat keltett, hogy a szárazföldön hirtelen négy nagy tűz lett látható. A németek azt hitték, a négy tűzrakással a négy hajójuk jelenlétét akarják valakik jelezni, és a horgonyt felvéve a hajóik a zászlóshajónál gyülekeztek harcra kész állapotba hozva. A tüzekről utóbb kiderült, hogy a vágásra összeterelt marhák egybentartására gyújtották meg őket.Raeder 144-145. o.
A beérkezett hírekből Spee gróf az október 8-ai hadinaplóba tett bejegyzés tanúsága szerint a következőket vonta le: