bélyegkép|jobbra|280px|A fiatal Tiso 1918-ban Jozef Tiso (Tisza vagy Tiszó József, Nagybiccse, 1887. október 13. – Pozsony, 1947. április 18.) római katolikus szlovák pap és politikus, az 1938–1945 közötti fasiszta bábállam, az Első Szlovák Köztársaság elnöke.
Tiso az ún. klérofasizmus (a vallási irányvonaltól vezérelt, teokrata jellegű fasiszta ideológia) legismertebb képviselője.
Egyházi pályánIvan Kamenec: Jozef Tiso. A tanulmányt fordította és az életrajzi jegyzeteket írta: G. Kovács László. Magyar nyelvű kiadás Szarka László utószavával: DUNASZERDAHELY 1997. Letölthető a MEK archívumából
Tiso 1887. október 13-án a Trencsén vármegyében levő Nagybiccsén (szlovákul Veľká Bytča; ma Bytča) született Gašpar Tiso (Tisza Gáspár) földműves és mészáros valamint Terezia Budíškova második gyermekeként. Mint erősen vallásos, katolikus család sarja, iskolai tanulmányainak megkezdésével egyidőben ministrálni kezd. 1894-ben a nagybiccsei katolikus népiskola tanulója. Gimnáziumi tanulmányait 1898-ban, a zsolnai királyi katolikus gimnáziumban kezdi, 1902-től a nyitrai piarista gimnáziumban (később: Szent László Király Gimnázium) végzi el a felső négy osztályt. 1907-ben, az érettségi után a bécsi Pázmáneum növendéke lett. Többek között kuglibajnok és 1909-1910-ben ugyanitt asszisztens-felügyelő (assistentiarum-praefectus).Beke Margit 2006: Czapik Gyula pazmanita főpap visszaemlékezése egykori intézetére. In: Fejezetek az új- és legújabbkori elitképzéshez. A katolikus egyház szerepe a modern magyar értelmiségi elit nevelésében a bécsi Pázmáneumban. Akadémiai doktori értekezés. 63, 77, 83-84, 100, 122.
1910. április 14-én szentelik pappá, majd a nyitrai egyházmegyében – Ócsad, Rajec és Bán (Bánovce nad Bebravou) községekben – káplán és hitoktató. Tevékenyen részt vesz a közösségek életében, színielőadásokat és más kulturális rendezvényeket szervez, a segítségével megalakult rajeci Szlovák Bank (Slovenská banka) igazgatótanácsának elnöke, Bánon pedig bekapcsolódik a Katolikus Baráti Egyesület munkájába, előadásokat s szlovák nyelvtanfolyamokat szervezve a helybelieknek. Közben – a Pázmáneumban tett sikeres szigorlat után – 1911. július 15-én doktorrá avatják. Az első világháború elején behívják tábori lelkésznek a 71. gyalogezredhez. Galíciában, s rövid ideig Szlovéniában szolgál, majd 1915 elején visszatért Nyitrára, ahol az őt már ismerő és képességeit méltányoló Batthyány Vilmos püspök a szeminárium lelki felügyelőjévé (spirituálisává) és a piarista gimnázium hitoktatójává nevezi ki, majd nem sokra rá személyi titkárává teszi, s rábízza az egyházmegyei könyvtár vezetését. Ekkoriban számos cikket ír a Nyitramegyei Szemlébe, valamint a katolikus Néppártban is szerepet vállal, igaz, meglehetősen visszafogottan. 1919-től a szeminárium pedagógia és a katekézis professzora. Batthyány visszautasította utódjává jelölni.James Mace Ward 2013: Priest, Politician, Collaborator: Jozef Tiso and the Making of Fascist Slovakia. London, 46. 1921-ben Karol Kmeťko nyitrai püspök kinevezi személyi titkárává, XV. Benedek pápa pedig – a püspök javaslatára – engedélyezi neki a „Monsignor” cím viselését.
1919-ben meghívják az újjáalakuló Szlovák Néppárt (Slovenská Ľudová Strana)Az önálló Szlovák Néppártot (Slovenská Ľudová Strana, SĽS) 1913-ban, - akkor még Magyarországon - alapította Andrej Hlinka atya, nem értve egyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) cseh-szlovák törekvéseivel. 1925. október 17-én átnevezték a Hlinka Szlovák Néppártja (Hlinkova Slovenská Ľudová Strana / HSĽS) névre, majd 1938. november 8-án - rövid idő alatt magába olvasztva a kommunista és szociáldemokrata párt kivételével az összes szlovák (szlovák nemzetiségű) pártot - a neve Hlinka Szlovák Néppártja - Szlovák Nemzeti Egységpárt (Hlinkova Slovenská Ľudová Strana – Strana slovenskej Národnej Jednoty / HSĽS-SSNJ) lett. december 19-ére Zsolnára meghirdetett gyűlésre. Ekkor kezdődik politikai érdeklődése és karrierje. A végleges döntés pillanata három évvel később, 1924-ben érkezett el: a politikai pályát választó Tiso Kmeťko püspöktől titkári és professzori megbízásának visszavonását kérte, aki különösebb ellenkezés nélkül tett eleget a kérésnek. Mindazonáltal a politikai ambíciókat dédelgető Tisónak nem kellett szakítania az egyházon belül végzett munkával, a püspök ugyanis – 1924 novemberében – Bán község plébánosává nevezte ki. Tiso a megbízatást nem tekintette valamiféle tiszteletbeli rangnak, közéleti teendői közepette is igyekezett lelkiismeretesen eleget tenni plébánosi kötelezettségeinek, s tisztéről elnökségének éveiben sem mondott le.
Pap és politikus
A zsolnai tanácskozást követően Tiso politikai aktivitása egyre növekszik: Andrej Hlinka pártelnök már 1919 elején megbízza párt szervezeti alapjainak kiépítésével Nyitrán és környékén. Az 1920-as választásokon pártja őt indítja a nagyszombati választókerületben, de a jelöléshez kevés szavazatot szerezve visszalép. A szlovák katolikus papság 1920 novemberében, Rózsahegyen megválasztja annak a politikai klubnak az alelnökévé, amely a Szlovák Néppárt szövetségeseként tevékenykedő papokat volt hivatott tömöríteni. 1921-ben Szlovák Néppárt Végrehajtó Bizottságába is bekerül, s a szellemi életben fontos szerepet játszó nagyszombati Szent Adalbert Társaság (Spolok svätého Vojtecha) is vezetőségi taggá választja.
Politikai karrierje, ismertsége és – feltehetően – ambíciója is nagy lökést kap, mikor egy báni nagygyűlésen elítélően szólva a csehekről perbe fogják, s a bíróság pár hét börtönre ítéli. Az ítélet a szlovákok szemében mintegy "mártírrá" avatja.
Az 1925-ös választásokon a Szlovák Néppárt képviseletében végül bejut a prágai parlamentbe. 1926-ban más pártvezetőkkel együtt – a pártelnök (Hlinka) távollétében – megegyezik a kormánnyal, s 1927 januárjában a Hlinka Szlovák Néppártja kormánypárt lesz. Ekkorra elért befolyását, szerepét jellemzi, hogy 1927. január 15-től 1929. október 8-ig egészség- és testnevelésügyi miniszter. (1929 októberében a HSĽS kilép a koalícióból.)
1930 januárjában a párt alelnökévé választják. 1935 decemberében, a Csehszlovák elnökválasztáskor, Beneš ígéretére, hogy széles körű autonómiát biztosít a szlovákoknak, megváltoztatta addigi álláspontját, s meggyőzi pártját, hogy Benest támogassák. (Benes ezen ígéretét nem teljesítette).
Ekkorra már teljes elkötelezettje pártjának, csak abban – és egyedül abban! – látja Szlovákia jövőjét: a HSĽS hetedik, 1936 szeptemberében Pöstyénben megrendezett közgyűlésén, az általa előadott főbeszámolóban is megerősítette: „…ügyelni fogunk arra, hogy a párt mint a szlovák nemzet egyetlen képviselője magában foglalja az egész nemzetet és annak valamennyi részét. Egy nemzet, egy párt, egy vezér – hogy minden erő egyesüljön az egyetlen nemzet szolgálatában.” Andrej Hlinka augusztus 16-án bekövetkezett halála után vitathatatlanul ő lett Hlinka Szlovák Néppártjának tényleges vezetője.
1925–1939 között a prágai parlament elnökhelyettese volt. 1938 májusában Budapesten járt az Eucharisztikus világkongresszuson és titokban politikai tárgyalásokat folytatott.Beke Margit 2006: Czapik Gyula pazmanita főpap visszaemlékezése egykori intézetére. In: Fejezetek az új- és legújabbkori elitképzéshez. A katolikus egyház szerepe a modern magyar értelmiségi elit nevelésében a bécsi Pázmáneumban. Akadémiai doktori értekezés. 122-123.
Az autonóm "Szlovák vidék" (Slovenska krajina) bélyegkép|jobbra|Tiso Adolf Hitlerrel az 1940-es salzburgi konferencián A történetírásban zsolnai egyezményként is emlegetett pártközi megállapodás – mely deklarálta Szlovákia autonómiájátA négy európai nagyhatalom – Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország – 1938. szeptember 29-én és 30-án lezajlott müncheni tanácskozásán hozott határozatok, melyek a többségében német nemzetiségű Szudéta-vidéket Németországnak ítélték, Tiso és pártja számára az addiginál sokkal tágasabb mozgásteret biztosítottak ( a döntést Tiso, mint a Hlinka Szlovák Néppártja vezetője "elégtétel"-ként interpretálta addigi politikájukért ). Október 5-én leköszönt hivataláról Edvard Beneš, s október 22-én elhagyta Csehszlovákiát. 1938. október 6-án Zsolnán a HSLS vezérkara a legjelentősebb szlovák politikai pártok – többek között az Agrárpárt és a Szlovák Nemzeti Párt – képviselőivel nyilatkozatban deklarálták Szlovákia autonómiáját, kész helyzet elé állítva ezzel a nehéz helyzetben lévő csehszlovák kormányt. A "Szlovák Vidék autonómiáját" hivatalosan 1938. november 19-n fogadta el a Csehszlovák Nemzetgyűlés, s ettől kezdve Cseh-Szlovákia lett az állam hivatalos neve. – elsősorban az ő nevéhez kapcsolódik. 1938. október 7-én, Prága kinevezi az autonóm szlovák kormány elnökévé.
Már két nappal kinevezése után, 1938. október 9-én Komáromban tárgyalóasztalhoz ül a magyar külpolitika képviselőivel – Kánya Kálmánnal és Teleki Pállal –, hogy a müncheni döntésnek eleget téve, kétoldalú tárgyalásokon rendezzék a vitatott határok kérdését. A Tiso, illetve a cseh-szlovák kormány által felkínált önkormányzati jogok és csak Csallóköz átadása elfogadhatatlan volt a magyar fél számára, így mindkét fél Német- és Olaszország döntőbíráskodását kérte.
A többi nagyhatalom áldásával hozott november 2-i bécsi döntést – aminek eredményeképpen Magyarország visszacsatolhatta a mintegy 85%-ban magyar lakosságú déli területeket – érthetően lesújtó vereségként éli meg. Ugyanakkor saját, illetve pártja belpolitikai helyzete tovább erősödött: Október 7-én megalakul a fegyveres párthadsereg, a Hlinka-gárda (Hlinkova garda); október 9-én a (szlovák) belügyminisztérium betiltja a kommunista pártot, novemberben elkezdődik (s decemberben befejeződik) a szlovák nemzetiségű pártok beolvasztása a november 8-án új nevet kapott (Hlinkova Slovenská Ľudová Strana – Strana slovenskej Národnej Jednoty / HSĽS-SSNJ) pártba.
Ez időben még – legalábbis látszólag – az autonómia, s nem az elszakadás híve.
Az első Szlovák Köztársaság kikiáltásaIngrid Graziano-Eördögh István: Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt - Budapest: METEM, 2006. - 128 S. ; 23,5 cm (METEM könyvek ; 58) Janek István: Az elfelejtett háború. A szlovák-magyar kis háború története 1939 márciusában. Történelmi Szemle (2001): 3-4. bélyegkép|jobbra|270px|Tiso kinyilvánítja Szlovákia függetlenségét 1939. február 21-én, a pozsonyi diétán a csehek eltávolítását kéri a közigazgatásból, az iskolákból és a szállítmányozásból, követeli a szlovák hadsereg megalakítását, s egyúttal bejelenteti a „zsidó probléma megoldását”. Ez már elég komoly jelzés arra nézve, hogy a szlovák autonóm kormány – mely ez időben már Németországgal is felveszi a közvetlen kapcsolatot – a közös államtól való elszakadást fontolgatja.
1939. március 9-én kénytelen megválni pozíciójától, Rudolf Beran cseh-szlovák miniszterelnök a szeparatista zavargásokA német titkosszolgálat által is szított elégedetlenség egyre nagyobbá vált a Szlovák Vidéken, egyre határozottabban léptek fel a terület teljes függetlenségét követelő csoportok, s 1939. március 9-én zavargások törtek ki a prágai vezetés hatalma ellen. A prágai kormány cseh csapatokkal próbálta megfékezni az elégedetlenkedőket, Rudolf Beran cseh-szlovák miniszterelnök lemondatta Tiso szlovák kormányát, s Karol Sidort - ki ekkor már az elszakadás kérdésében egyre mérsékeltebb álláspontra helyezkedett, s németek ellensúlyozására a lengyel, majd magyar kapcsolatokat próbálja erősíteni - nevezi ki az új kormány élére. hatására lemondatja.
Visszavonul Bánra, itt éri Hitler meghívása. 1939. március 13-án Tiso Berlinbe utazott. A teljes cseh annexiót tervező Hitler fogadja – és itt történik meg a döntő pillanat: a Führer hangsúlyozza, hogy ha nem alapítanak önálló államot, Szlovákia Lengyelország és Magyarország zsákmányává válhat. Ezzel szemben, ha különválnak, Németország védelmét élvezhetik. Tiso – azonnal reagálva a nyomásra – már Berlinből intézkedik a szlovák parlament összehívásáról.