Gabriele Tarquini (Giulianova, 1962. március 2. –) olasz autóversenyző.
2018. november 18-án 56 évesen 262 naposan nyerte meg a túraautó-világkupát. Ezzel a valaha volt legidősebb autóversenyző lett, aki az FIA sorozatain bajnoki címet nyert. Ezzel saját korábbi rekordját döntötte meg, amit 2009. november 22-én, 47 évesen 266 naposan szerzett.
Pályafutása A kezdetek 1985 és 1987 között a nemzetközi Formula–3000-es sorozatban versenyzett. A három szezon alatt több dobogós helyezést is elért, futamgyőzelmet azonban egyszer sem szerzett. Legjobb összetett eredményét az 1985-ös szezonban érte el, amikor hatodikként zárt a pontversenyben.
Formula–1 Az 1987-es San Marinó-i nagydíjon, az Osella-istállónál debütált a Formula–1-es világbajnokságon. A futamon nem ért célba, és a szezonban már nem állt rajthoz több versenyen.
1988-ban a Coloni csapatával a szezon összes futamán részt vett. A tizenhat versenyből mindössze nyolc alkalommal tudta teljesíteni a futamon való induláshoz szükséges időlimitet.
Az 1989-es szezonra az AGS-istállóhoz került, miután az alakulat versenyzője, Philippe Streiff megsérült a szezonnyitó brazil nagydíjon. Gabriele közel három évig volt a csapat pilótája, ez idő alatt a futamok nagy részére nem tudta kvalifikálni magát. Később megfordult a Fondmetal, valamint a Tyrrell csapatoknál is.
Túraautózás WTCC 180px|balra|bélyegkép|2008-ban a túraautó-világbajnokság brit versenyén 1994-ben, első olaszként megnyerte a brit túraautó-bajnokságot. Később az európai bajnokságban versenyzett, ahol 2003-ban bajnoki címet szerzett.
2005 óta állandó résztvevője volt a túraautó-világbajnokság futamainak. 2005-ben az Alfa Romeo versenyzője volt.
2005 novemberében bejelentették, hogy a SEAT Sport-hoz igazolt 2006-ra. Egy győzelemmel 5. lett összetettben. Egy évvel később hasonló teljesítménnyel lett 8. 2008-ban Yvan Muller-rel vívott a bajnoki cím elhódításáért, amelyet aztán elvesztett és 2. lett a ponttáblán. 2009-ben az év legutolsó futamán, Makaó utcáin egy győzelemmel bebiztosította elsőségét, mellyel mellyel az autósport valaha volt legidősebb bajnokává vált.
2010-re a SEAT kiszállt gyárilag a szériából, viszont technikai és finanszírozási segítséget nyújtott a privát SR-Sport alakulatának, ahova Tarquini is szerződött. Ötször állt fel a pódium legfelső fokára és ismét csak Muller múlta felül összetettben. Ebből négyszer őt intette le a kockás zászló elsőnek, valamint Belgiumban Jordi Gené kizárása után kapta meg az aranyat. A japán második versenyen balesetezett és nem maradt esélye a végső sikerre.
2011-ben a Lukoil-SUNRED alkalmazásába került Aleksei Dudukalo társaként. Az évet a SEAT 2.0 TDI motorral kezdte, de Brnotól a fejlesztett SUNRED SR León 1.6T-t használta. A végelszámolásban 5. lett legjobb SEAT-os ként. A Top3-at a nagy fölényben lévő Chevrolet-pilóták és a negyediket egy BMW-s, Tom Coronel foglalta el.
2012 januárjában megerősítésre került, hogy továbbra is a Lukoil Racing SEAT-ját veheti birtokba. A nyitányon, Monzában pole-t ért el, de csak a 3. helyen futott be a futamon Yvan Muller és Robert Huff mögött, míg a másodikon kiesett. Portugáliában, az Algarve aszfaltcsíkon ismét az első rajtkockából indulhatott, míg a második futamon Huffal összeérve visszaesett a 19. pozícióba. Végül 4. lett 252 ponttal.
2012 júliusában vált hivatalossá, hogy a JAS Motorsporttal és gyári Hondával állapodott meg 2013-ra. Olaszországban ötödikként kvalifikálta magát, azonban hátrasorolták, mivel incidensbe került a német Réne Münichhel. 2013. április 7-én ő szerezte meg a Honda első WTCC pole-pozícióját. Második lett az első, kiesett a második GP-n, miután összeütközött Alex MacDowall-al.
2016-ra a Lada gyári istállójához ment át és két győzelmet is szerzett a nem olyan versenyképes konstrukcióval.
2017-et a Hyundai új TCR szabályrendszerre készített i30N fejlesztésével töltötte és a TCR nemzetközi sorozatban állt rajthoz szabad kártyásként a BRC Racing Team versenygépével, amely az ideiglenes homologizáció miatt nem volt jogosult pontszerzésre. Emellett egy versenyhétvégére, Kínára visszatért a túraautó-világbajnokságba, ahol a súlyos balesetet szenvedő Tiago Monteirót helyettesítette. A japán márka szabálytalan motorjai miatt utólag az összes Hondás autót kizárták a teljes fordulóból.
WTCR A WTCC és a TCR sorozat egyesüléséből létrejövő és a TC1-es korszakot lezáró, valamint az TCR új éra megnyitásában, 2018-ban a túraautó-világkupában (WTCR) indult a BRC-vel, a magyar Michelisz Norbert csapattársaként. A Guia Circuit-en tizediknek rangsorolták, amivel az új bajnokság első győztese és 56 évesen az FIA által felügyelt sorozatok legidősebb bajnoka lett.
2005-ben a Motorsport Magazine által végzett közvélemény kutatásban minden idők 11. legjobb túraautó-versenyzőjének választották. 2021. november 5-én, 59 évesen, több mint négy évtizedes pályafutás után bejelentette visszavonulását. Összesen egyszeres brit, egyszeres európai, egyszeres világ- és egyszeres világkupa győztesnek/bajnoknak vallhatja magát.
Eredményei Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés 1985 Brun Motorsport Porsche 956 Massimo Sigala Oscar Larrauri Kiesett
Teljes Nemzetközi Formula–3000-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont 1985 San Remo Racing SIL5 THR5 EST3 VALKi PAUNi SPA4 DIJ13 PER4 ZEL13 ZANKi DONKi 6. 14 1986 Coloni Racing SIL VAL13 PAUKi SPA8 IMO4 MUGKi PERKi ZEL3 BIR13 BUGKi JAR13 10. 7 1987 First Racing SIL10 VALKi SPA12 PAU11 DON19 PER3 BRH17 BIR14 IMO2 BUG5 JARKi 8. 12
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1987 Osella Squadra Corse Osella FA1G Alfa Romeo V8 t/c BRA SMRKi BEL MON DET FRA GBR GER HUN AUT ITA POR ESP MEX JPN AUS — 0 1988 Coloni SpA Coloni FC188 Cosworth V8 BRAKi SMRKi MONKi MEX14 CAN8 DETNk FRANk GBRNk GERNk HUN13 BEL- — 0 Coloni FC188B ITANk POR11 ESPNk JPNNk AUSNk 1989 Automobiles Gonfaronnaises Sportives AGS JH23B Cosworth V8 BRA SMR8 MONKi MEX6 USA7 CANKi FRAKi GERNk 26. 1 AGS JH24 GBRNk HUNNk BELNk ITANk PORNk ESPNk JPNNk AUSNk 1990 Automobiles Gonfaronnaises Sportives AGS JH24 Cosworth V8 USANk BRANk — 0 AGS JH25 SMRNk MONNk CANNk MEXNk FRANk GBRKi GERNk HUN13 BELNk ITANk PORNk ESPKi JPNNk AUSKi 1991 Automobiles Gonfaronnaises Sportives AGS JH25 Cosworth V8 USA8 BRAKi SMRNk MONKi CANNk MEXNk — 0 AGS JH25B FRANk GBRNk GERNk HUNNk BELNk AGS JH27 ITANk PORNk Fondmetal F1 SpA Fomet F1 ESP12 JPN11 AUSNk 1992 Fondmetal F1 SpA Fondmetal GR01 Ford V8 RSAKi MEXKi BRAKi ESPKi SMRKi MONKi — 0 Fondmetal GR02 CANKi FRAKi GBR14 GERKi HUNKi BELKi ITAKi POR JPN AUS 1995 Nokia Tyrrell Yamaha Tyrrell 023 Yamaha V10 BRA ARG SMR ESP MON CAN FRA GBR GER HUN BEL ITA POR EUR14 PAC JPN AUS — 0
Teljes WTCC-s eredménysorozata Év Csapat Autó123456789101112 Helyezés Pont2005Alfa Romeo RacingAlfa Romeo 156 ITA FRA GBR IMO MEX BEL GER TUR ESP MAC 7. 55 2 Ki 4 8 1 3 15 10 2 Ki 4 17† 13 14 7 1 16 23† Ni Ni2006SEAT Sport ItaliaSEAT León ITA FRA GBR GER BRA MEX CZE TUR ESP MAC 5. 57 5 6 4 5 6 4 4 7 4 5 10 8 Ki 10 3 1 24† Ni 11 Ki2007SEAT SportSEAT León BRA NED ESP FRA CZE POR SWE GER GBR ITA MAC 8. 62 4 5 7 1 Ki 24† 19 12 7 4 4 7 5 7 2 7 10 Ki SEAT León TDI 6 Ki 2 142008SEAT SportSEAT León TDI BRA MEX ESP FRA CZE POR GBR GER IMO ITA JPN MAC 2. 88 5 1 5 3 2 5 5 4 6 1 13 11 7 5 24 16 5 Ki 2 1 10 Ki 7 12†2009SEAT SportSEAT León TDI BRA MEX MAR FRA ESP CZE POR GBR GER IMO JPN MAC 1. 127 4 1 6 8 2 5 12 6 3 3 3 5 1 Ki 4 3 2 3 1 2 5 7 2 52010 SR-SportSEAT León TDI BRA MAR ITA BEL POR GBR CZE GER ESP JPN MAC 2. 276 4 1 1 6 7 20† 1 6 3 1 4 3 2 18† Ki 9 1 3 5 Ki 4 22011 Lukoil-SUNREDSEAT León 2.0 TDI BRA BEL ITA HUN CZE POR GBR GER ESP JPN CHN MAC 5. 204 7 6 4 1 Ki 10 6 3SUNRED SR León 1.6T Hn 6 5 7 5 7 3 3 17† 4 9 Ki Hn 2 3 42012 Lukoil Racing TeamSEAT León WTCC ITA ESP MAR SVK HUN AUT POR BRA USA JPN CHN MAC 4. 252 31 Ki 22 9 11 Ki 13 3 Ki4 6 44 16 21 19† 45 3 42 3 4 3 5 6 44 20†2013 Castrol Honda WTCC TeamHonda Civic WTCC ITA MAR SVK HUN AUT RUS POR ARG USA JPN CHN MAC 2. 242 45 3 21 Ki 11 3 33 Ki 12 8 65 7 Ki5 20 44 2 6 1 27† 4 7 2 Ni3 82014 Castrol Honda WTCC Team Honda Civic WTCC MAR FRA HUN SVK AUT RUS BEL ARG BEI CHN JPN MAC 6. 182 Ni Ni 32 4 45 8 8 T 8 2 22 Ki 85 8 8 4 16†2 10 6 Ki 6 1 3 Ni2015 Honda Racing Team JASHonda Civic WTCC ARG MAR HUN GER RUS SVK FRA POR JPN CHN THA QAT 5. 197 5 4 7 5 Kiz 13 6 4 33 Ki 6 4 8 5 45 3 3 12 Ki 2 5 5 15 72016 Lada Sport RosneftLada Vesta WTCC FRA SVK HUN MAR GER RUS POR ARG JPN CHN THA QAT 9. 147 Ki Ki 4 13 5 Ki 4 3 7 9 1 22 12 13 14 13 10 10 16† 5TT 1 72017 Castrol Honda WTCC TeamHonda Civic WTCC MAR ITA HUN GER POR ARG CHN JPN MAC QAT HN 0 Kiz Kiz
Teljes WTCR-es eredménysorozata Év Csapat Autó12345678910 Helyezés Pont2018 BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR MAR HUN GER NED POR SVK CHN WUH JPN MAC 1. 306 1 19† 11 6 4 12 Ki Ki Ni Ki 19 18 4 9 23 31 1 Ki 4 Ki 24 17 Hn 13 8 5 12 4 Ki 102019 BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR MAR HUN SVK NED GER POR CHN JPN MAC MAL 8. 222 4 1 5 13 17 14 6 19 9 20 13 9 Ki 23 55 Ki Ki 15 Ki 2 3 7 3 4 9 11 Ki 3 26 1851234562020 BRC Hyundai N Lukoil Squadra Corse Hyundai i30 N TCR BEL GER SVK HUN ESP ARA 14. 79 15 15 Vi Vi 25 Ki Ki Hn 18 7 54 5 3 15 Ki 13123456782021 BRC Hyundai N Lukoil Squadra Corse Hyundai Elantra N TCR GER POR ESP HUN CZE FRA ITA RUS 12. 114 6 Ki Ki 4 1 6 12 Ki 10 Ki 34 8 9 5 14 Ki † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.
Teljes TCR nemzetközi sorozat eredménylistája ÉvCsapatAutó 12345678910HelyezésPont 2017 BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR GEO BHR BEL ITA AUT HUN GER THA CHN UAE HN‡ 0‡ 1 6 15 9 ‡ Mivel csak ideiglenes volt az autó homologizációja, nem részesült bajnoki pontokban.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon Profilja a túraautó-világbajnokság honlapján
Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek