Hét község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Putnoki járásban.
Fekvése A Sajó bal oldalán, Ózdtól 15 kilométerre keletre, Miskolctól 45 kilométerre északnyugatra fekszik. Különálló településrésze Pogonypuszta, a központjától északra.
A környező települések: kelet felől Putnok (7 km), dél felől (a Sajó túlpartján) Sajónémeti, nyugat felől Bánréve (4 km), észak felől pedig Serényfalva (4 km). A legközelebbi város Putnok.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 26-os főút, mely az északi határszéle mentén húzódik. Központja tekintetében Hét zsáktelepülésnek tekinthető, mivel csak a 25 125-ös számú mellékúton érhető el (ezen az úton közelíthető meg Pogonypuszta is).
A hazai vasútvonalak közül a , amelynek a legközelebbi megállási pontja, Pogonyipuszta megállóhelye szinte közvetlenül a község határa mellett (bár Serényfalva közigazgatási területén) található, Pogonypuszta első házaitól nem messze.
Nevének eredete A helyi mondák szerint a tatárjárás elől hét család menekült a helyi lápos vidékre, s ők alapították a települést. A falu nevét a Hét személynévtől vette, az előzménye a hét számnév.
Története Hét régi kisnemesi község. A Sajó-völgy kiszélesedő sík részein épült. A krónikák 1427-ben említik először, de a község ennél korábbi eredetű. Oklevelekben írták: Heeth, Hethy, Héthi alakban is. A török hódoltság alatt a falu teljesen elpusztult, pusztaként tartották számon. az 1700-as évektől kezdett újra benépesülni. Lakóinak legnagyobb része református, 1787-ben templom épült. A lakosság kezdettől fogva mezőgazdasági termelést folytatott, mivel kedvezőek a talajviszonyok ehhez a tevékenységhez. Két településrészből tevődik össze a falu. A Sajóhoz közelebb fekvő falurészt régi Hétnek, míg a Serényfalva felőlit Új Hétnek nevezik.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Halászi János (független) 1994–1998: Halászi János (független) 1998–2002: Halászi János (független) 2002–2006: Bende György (független) 2006–2010: Bende György (független) 2010–2014: Bende György (független) 2014–2019: Bende György (független) 2019–2024: Keszler János (független) 2024– : Keszler János (független)
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A nemzetiségi népesség száma településenként
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92%-a magyarnak, 0,4% németnek, 0,2% szlováknak mondta magát (7,8% nem válaszolt; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 22,2%, református 52,9%, görögkatolikus 1,6%, felekezeten kívüli 8,4% (14,4% nem válaszolt).Hét Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,6%-a vallotta magát magyarnak, 0,7% németnek, 0,2% cigánynak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 15,3% volt római katolikus, 45,6% református, 1,9% görög katolikus, 0,7% egyéb keresztény, 6,5% felekezeten kívüli (28,8% nem válaszolt).Hét Helységnévtár
Településfejlettségi mutatók bélyegkép|balra|200px|A református templom Lakások száma: 191 db Vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya: 70% Vezetékes gázzal ellátott lakások aránya: 54% Burkolt, portalanított utak aránya: 100%
Nevezetességei A község Református temploma 1787-ben épült. A település másik nevezetessége a horgásztó, ami remek horgászhely (MOHOSZ engedéllyel lehet használni), és egyúttal a környékbeli fiataloknak fürdési, szórakozási lehetőséget nyújt. A tó környéke alkalmas sátorozásra, de kiépített kemping még nem áll rendelkezésre. A helység pihenésre nagyon alkalmas, átmenő forgalma gyakorlatilag nincs, naponta 4 autóbusz érkezik és fordul vissza. Aki csendre, nyugalomra vágyik, itt megtalálja.
Itt születtek, itt éltek Ujváry Zoltán (1932–2018) néprajzkutató itt született a településen.
Irodalom
Az ózdi kistérség (Ózd, 2007 ) Ózd és térsége (Budapest, 2003 ) Nagy Károly: Ózd város és környéke (Ózd, 1999 )
Jegyzetek
Források Hét község Hét község Önkormányzatának honlapja
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Gömör és Kis-Hont vármegye települései