A Club MTV (korábban: MTV Dance) a Paramount Global által üzemeltetett 24 órában sugárzó elektronikus tánczenei csatorna volt, mely MTV Dance néven indult 2001. április 20-án. Az MTV társcsatornája volt. A csatorna dance, house, trance, rave, eurodance, és urban zenéket játszott.
Története A csatorna eredetileg éjszakai blokként indult 2001-ben az Egyesült Királyságban, a már megszűnt MTV Extrán, majd később mint önálló zenecsatorna folytatta műsorát, kezdetben osztott műsoridőben a Nick Jr. csatornával, mely minden este 19:00-06:00 között volt vehető. A csatorna végül 2002. augusztus 13-án kezdte meg önálló 24 órás műsorát, és 2008-tól Európa-szerte terjesztették. Az európai adás hivatalosan 2014-ben indult el, amely külön sugárzott a brit adással, ugyanakkor abban megegyeztek hogy nem tartalmaztak reklámokat. A későbbi években pedig a csatorna elérhetővé vált Latin-Amerikában, a Közel-Keleten, Afrikában és Ausztráliában.
2017. április 6-án vette fel régi formájában az utolsó arculatát, amelynek keretében a korábbi halványlila felirat és a fekete MTV logó sötétlilára változott, az inzertekben pedig hangsúlyos szerepet kaptak a csatorna tematikájára jellemző kiegészítők (pl. hangszóró, lemezjátszó, világító botok, csápoló karszalagos kezek).
A brit adást 2018. május 23-án átnevezték Club MTV-re, majd 2020. június 1-én a pán-európai adás is felvette ezt a nevet.
2020. július 20-án a csatorna megszűnt az Egyesült Királyságban az MTV Rocks-szal és az MTV OMG-vel együtt az alacsony nézettségre hivatkozva. 2021. július 1-én a csatorna Oroszországban, és a FÁK-országokban is megszűnt.
2021. szeptember 14-től új logót és arculatot kapott, az összes MTV-csatornával együtt, melynek során a "Club" felirat és az MTV logó egy türkizkék négyzetbe került.
2023. augusztus 1-jén a Club MTV ausztrál verziója megszűnt, és az európai Club MTV váltotta.
2025. április 14-én a csatorna újraindult az Egyesült Királyságban, felváltva az MTV Hits-et, azonban a műsorkínálat és a lejátszási lista ugyanaz volt, mint az európai adásnak. Azonban nyolc és fél hónappal az újraindulás után 2025. december 31-én világszerte megszűnt a csatorna a Paramount Global költségcsökkentési intézkedései miatt.
Utolsó videóklipje Rihannától a Don't Stop the Music volt, ezt követően a csatorna leállási képernyőre váltott forgó kockában lévő logóval (kék és lila színben) és egy megszűnési tájékoztatóval, ami a többi MTV csatornával ellentétben a bal felső oldali logó mellett volt látható.
Elérhetőség A csatorna Európa-szerte elérhető volt előfizetéses műholdas és digitális szolgáltatás keretében az alábbi országokban: Németország, Svájc, Ausztria, Hollandia, Portugália, Izrael, Lengyelország, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Románia, Moldova, Törökország, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Izland, Olaszország, Málta és számos más országban. A csatorna 2006-tól 16:9-es formátumban is sugározta műsorait.
Logók
Kapcsolódó szócikkek MTV Rocks MTV Hits MTV Base MTV Classic MTV Live MTV 90s MTV 00s MTV 80s MTV OMG
Jegyzetek
Források https://digitalis-tv-es-radio-blog.webnode.hu/l/jon-a-club-mtv/ MTV Dance at MTV.co.uk (UK only) Guide to receiving Astra satellites Guide to channels broadcasting on Astra satellites
Kategória:Brit televíziócsatornák Kategória:Könnyűzenei televíziócsatornák Kategória:MTV-televíziócsatornák Kategória:Megszűnt televíziócsatornák Kategória:2025-ben megszűnt televíziócsatornák