A nagy gyöngyházlepke (Argynnis paphia), a rovarok (Insecta) osztályába, a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, és a tarkalepkefélék (Nymphalidae) családjába tartozó európai faj.
Származása, elterjedése
Magyarországon országszerte megtalálható.
Jellemzői
A feltűnően nagy lepke (ez a legnagyobb, Magyarországon is előforduló gyöngyházlepke) hímjének szárnyát élénk sárgásvörös alapon sötét foltok és vonalkák tarkázzák. Jellemző a fekete rajzolatú erek kiterjedtsége. A nőstények fakóbbak, sárgásak vagy zöldesszürkék. A keleti gyöngyházlepkétől (Argyronome laodice) megkülönbözteti, hogy szárnycsúcsa kihegyesedik; rajta nincs fehér folt.
A barnásfekete hernyók sárga tüskéket, csíkokat és foltokat, valamint két hosszú fejtüskét viselnek.
Életmódja
Július és augusztus között csak egy nemzedéke van. Főképpen erdei réteken, nagyobb tisztásokon figyelhetjük meg, de felkeresi a réteket és a szántóföldek mezsgyéit is. Gyakori, egyes években jelentősen felszaporodik. Főként aszat- és bogáncsfélék nektárját fogyasztja; kertekben gyakran a nyári orgonán látjuk.
A nőstény fatörzsekre vagy ibolyák közelében a talajra rakja a petéit, és azok telelnek át. A hernyók tavasszal kelnek ki, és többnyire májusban bábozódnak; tápnövényeik az ibolyafélék.
Alfajok, változatok
Argynnis paphia f. valesina – szárnya sötétebben és zöldesebben csillog, mint az alapfajéPILISI DOLOMITKOPÁROK ÉS FEKETEFENYVESEK NAPPALI LEPKE-FAUNÁJA
Hasonló fajok
A keleti gyöngyházlepke (Argyronome laodice) szárnyának vége lekerekített; rajta kis fehér folt díszlik. A zöldes gyöngyházlepke (Argynnis pandora, Pandoriana pandora) szárnyának alapszíne zöldes árnyalatú.
Jegyzetek
Források
Állat- és növényhatározó természetjáróknak Helgard Reichholf-Riehm: Lepkék Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935 p. 46.
További információk
Kategória:Rovarfajok Kategória:Tarkalepkefélék