Liège városa ( franciául, vallonul: Lidje, , ; ; 1949-ig a város nevét Liége-nek írták) Belgium egyik nagyvárosa, amely a Vallónia régióban, az azonos nevű tartományban található, amelynek közigazgatási központja is. A város a Meuse-folyó völgyében fekszik, közel Belgium keleti, Hollandiával és Németországgal közös határához, ahol a Meuse-folyóba ömlik egyik mellékfolyója, az Ourthe. A város a hagyományos vallón nehézipar (a sillon industriel) egyik központja volt a 20. század második feléig.

Liège városa tartományi főváros, illetve a várost körülvevő kisebb települések összeolvasztásával kialakult Liège járás (arrondissement) központja. A járáshoz tartoznak még Angleur, Bressoux, Chênée, Glain, Grivegnée, Jupille-sur-Meuse, Rocourt és Wandre települések. 972 és 1795 között a város a Német-római Birodalomhoz tartozó Liège-i Püspökség központja volt.

Liège város lakossága fő volt 2007. január 1-jén, az elővárosokkal együtt ez fő.A belga statisztikai hivatal adatai A város Vallónia egyik legnagyobb ipari és kulturális központja, az agglomerációval együtt egyike Belgium három legnépesebb városi régiójának (Brüsszel és Antwerpen után).Belgium - Three large urban agglomerations A vallón régión belül Liège a második legnépesebb város, Charleroi után. A lakosok túlnyomó része francia anyanyelvű.

Liège az egyik legjelentősebb oktatási központ Belgiumban, a városban diák tanul 24 oktatási intézményben. A helyi egyetemet 1817-ben alapították és jelenleg hallgatója van.

Gazdaság A 19–20. században Liège és környéke az egyik legnagyobb és legjelentősebb acélipari központ volt Európában. 1817-ben John Cockerill kezdeményezésére indult meg a szénbányászat, valamint az erre épülő vas- és acélipar fejlesztése. Abban az időben a Seraing vállalat volt a világ legnagyobb acéltermelője. A városban és környékén számtalan vasolvasztó üzem és öntöde működött. Bár az acéltermelés ma is jelentős, (Belgium jelenleg 18. az acélgyártó országok rangsorában) de a város gazdasága csak árnyéka korábbi önmagának: 2006. január 1-jén 20,2%-os munkanélküliségi rátát mértek.

Az acélgyártásra épült a város másik jelentős iparága, a fegyvergyártás, amely a középkortól kezdve jelentős volt és a mai napig megtalálható. Liège-ben van az FN Herstal fegyverművek központja.

A bánya- és acélipar válságát követően a város, illetve a régió gazdasága egyre inkább diverzifikálódik. Napjainkra kiemelt szerepe van a finommechanikai iparnak, a polgári repülésben használt és rakétahajtóművek előállításának, az űrtechnológiával és biotechnológiával kapcsolatos iparágaknak, illetve a hagyományos élelmiszeripari termékek (sör, ásványvíz és csokoládé) előállításának. A Liège-i Egyetem campusa mellett található egy ipari park, ahol az egyetemi alapkutatásokat hasznosító vállalatok települtek meg.

Liège fontos logisztikai központ, amely a város repterére, a közelben található folyami kikötőre, illetve a közúti kapcsolatokra épül: A városban található Európa harmadik legnagyobb folyami kikötője, amely közvetlen kapcsolattal rendelkezik Antwerpennel, Rotterdammal és Németországgal a Maas folyón és az Albert-csatornán keresztül. 2006-ban a Liège repülőtér volt Európa nyolcadik legforgalmasabb repülőtere a teherszállítás viszonylatában, ez a repülőtér a TNT Airways központja és legfontosabb csomópontja. A legújabb utasterminált 2005-ben adták át. A város közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik Brüsszel, Antwerpen, Namur és Charleroi irányába, illetve Luxembourg, a hollandiai Maastricht és a németországi Aachen irányába. A városba modern, nagysebességű vasúti sínpár vezet, az utazási idő Brüsszelbe 40 perc, Párizsba 2 óra 13 perc (a Thalys vonatokon). A német ICE (InterCity Express) Aachennel, Kölnnel és Frankfurttal köti össze Liège-t. A város rendkívül jó közúti közlekedési infrastruktúrával rendelkezik, a város körül az E25, E40, E42, E46 és az E313 autópályák, valamint számos alsórendű út található.

Történelem 250px|left|thumb| Liège térképe 1650-ből Korai középkor A legelső lakosok már a római kor előtt megtelepedtek, de a legelső írásos emlék csak 558-ből maradt fenn, amely latin nevén (Vicus Leudicus) említi a várost.[ http://www.newadvent.org/cathen/09236a.htm] A 2-3. századból származó település maradványait tárták fel a város központjában, Szent Lambert tér, illetve a katedrális alatt A város ekkor még a tongereni püspökséghez tartozott, de azt a vandálok, az alánok és a szvévek 406-os hadjárata szétverte. A püspökség újjászervezése után 705 körül Szent Lambert püspök befejezte a környéken élő pogány törzsek megtérítését. Lambertet később Liège melletti birtokán meggyilkolták. Maradványait előbb szülőhelyén, Maastrichtban temették el, de utóda, Hubert püspök elérte hogy szentté avassák és a maradványokat Liège-be vitette, ahol egy bazilikát építtetett. Hubert egyúttal Liège-be helyezte át a püspökség székhelyét (ami korábban Tongerenben, majd Maastrichtban volt) és megalakította a Liège-i Püspökséget. Ez a feudális államalakulat 985 és 1794 között állt fenn, és csak a francia csapatok bevonulásával szűnt meg.

Liège környékén volt található a Karoling-dinasztia központja: Kis Pippin, az első Karoling származású frank király és fia, a későbbi Nagy Károly a Liège melletti Herstal vagy Jupille faluban született, amely a Meroving uralkodóknak is az egyik kiemelt rezidenciája volt. A város központjában áll Nagy Károly 1867-ben emelt szobra, amelyen megtalálható a császár hat, szintén liège-i származású ősé is: Szent Begga, Herstali Pipin, Martell Károly, Bertrude, Landeni Pipin és a már említett Kis Pippin. Az első herceg-püspökök is a Karoling-dinasztia leszármazottai voltak.

A püspök hercegek uralma 972-ben kezdődött, amikor II. Ottó német-római császár Notgert nevezte ki a püspöki székbe, aki 980-ban megszerezte magának a Huy grófja címet és ezzel egy időben a világi és egyházi hatalommal is rendelkezett a püspökség területe felett. A püspökök, bár névleg a német-római császár hűbéresei voltak, lényegében teljes önállósággal bírtak. Notger alatt a város jelentős szellemi és egyházi központ lett és fontossága a középkor alatt végig fennmaradt. VI. Kelemen pápa avignoni udvarába Liège-ből toborzott zenészeket. A város nevezetességei a templomok, amelyek közül a legöregebb a Szent Márton-templom, amely 682-ben épült. Notger építtette a Szent Lambert-katedrálist, számos kisebb templomot, két apátságot és a várost körülölelő falat. Bár a Gesta episcoporum Leodiensium krónikát tévesen tulajdonítják neki, de Notger volt az, aki javasolta a mű megírását (szerzője egyébként Lobbes-i Heriger ). Liège-ben volt püspök a későbbi IV. Orbán pápa, és X. Gergely pápa is.

Késői középkor és a reneszánsz

250px|thumb|right|Liége térképe a 18. századból

Liège stratégia helyzete a Meuse völgyében már a kezdetektől fogva a hódító seregek egyik célpontjává tette a várost. Notger alatt felépültek a városfalak, majd később a város nyugati része felett emelkedő dombokon a citadella. 1345-ben a városi polgárok fellázadtak III. Engelbert liège-i püspök ellen és a város falai alatt vívott csatában legyőzték. 1384-től kezdve a burgundi hercegek megpróbálták a püspökséget befolyásuk alá vonni és bár névleg megőrizte függetlenségét, a püspököket a burgundi herceg jóváhagyásával nevezték ki. 1456-ban Jó Fülöp burgundi herceg Bourbon Lajost nevezte ki a püspöki trónra, aki ellen a város népessége fellázadt és 1458-ban elkergették.Lajos a források szerint „szerencsétlen, gyenge és léha” („Homme maladroit, faible et frivole”) volt, ld. A város ekkor előbb VII. Károly, majd fia és utóda, XI. Lajos francia király védnöksége alá került, de ennek ellenére 1468-ban Lajos és Merész Károly burgundi herceg egyesült seregei, hosszas ostrom után, elfoglalták és felégették a várost.

1477-től a város a Habsburg család uralma alá került, majd V. Károly német-római császár uralkodásától kezdve a spanyol korona befolyása alá, habár a város püspökei továbbra is megőrizték függetlenségüket. Erard de la Marck uralkodása alatt (1506- 1538 között) kezdődött Liège reneszánsz korszaka. A reformáció és az ellen-reformáció mozgalmában a liège-i püspökség területe felbomlott és a város fokozatosan elvesztette helyi hatalmi pozícióját. A 17. században a bajor Wittelsbach-ház tagjai kerültek a püspöki székbe, aki fennhatóságukat kiterjesztették a kölni és a német-római birodalom északnyugati részén található más püspökségekre is.

A 18. századtól az első világháborúig thumb|left|250px|Liège 1649-ben A spanyol örökösödési háború során John Churchill, Marlborough hercege 1704-ben elfoglalta a várost, amelyet a bajor püspök és francia szövetségeseinek csapatai védelmeztek. A 18. sz. közepére Liège-t elérték a francia felvilágosodás eszméi, különösen az enciklopédisták befolyása: de Velbruck püspök (1772–84) között támogatta ezek terjesztését, ezzel is előkészítve a liège-i forradalom (révolution liègeoise) kitörését, ami 1789. augusztus 18-án kezdődött. A francia forradalom konszolidációja után a köztársaság seregei elfoglalták a várost az 1794-es németalföldi hadjárat során és meglehetősen drasztikus egyházellenes intézkedéseket vezettek be, többek között lerombolták a régi Szent Lambert-katedrálist. A püspökség világi hatalmának megszűnését később a Bonaparte Napóleon első konzul és VII. Piusz pápa által 1801-ben megkötött egyezmény véglegesítette.

Franciaország 1815-ben elvesztette a várost, amikor a szövetséges angol–holland–porosz seregek legyőzték Napóleon császárt, és a háború után rendezett bécsi kongresszus az újonnan megalakult egyesült Holland Királyságnak ítélte a várost. A holland uralom 1830-ig, a belga forradalom és szabadságharc kitöréséig tartott és a független, katolikus Belgium magának tartotta meg a várost. A 19. sz. végén Liège gyors fejlődésnek indult a bányaművelés, illetve a már említett vas és acéliparnak köszönhetően, és a helyi népesség növekedése nem tudott lépést tartani a nehézipar megnövekedett munkaerőigényével. Ennek eredményeként nagyszámú külföldi munkás érkezett a városban, illetve a környéken működő üzemekbe, köztük jelentős volt a magyarok aránya is.

thumb|Quai de la Goffe A belga királyság egyik jelentős városaként az 1880-as években Liège erődítményeit újjáépítették és megerősítették Henri Alexis Brialmont tervei alapján. A város körül összesen 12 erődítményt emeltek, amelyek mélységben tagolt védelmi gyűrűt hoztak létre és meglehetősen nagy fejtörést okoztak a német hadseregnek 1914-ben. A Schlieffen-terv sikerének egyik alapfeltétele volt, hogy a német csapatok gyorsan áthatoljanak a Meuse völgyén és az Ardennek hegyein, hogy áttörjenek Franciaországba. Azonban az 1914. augusztus 5-én meginduló német offenzíva megakadt Liège alatt, amelyet 30 000 belga katona védelmezett, Gérard Leman tábornok irányítása alatt a 100 000 főt számláló németek ellen. A németek ekkor bevetették a Vastag Berta névre elkeresztelt 42 cm-es mozsarat, amely öt nap alatt porrá rombolta az erődítményeket. A földalatti járatok szellőzési rendszerének tervezési hiányosságai miatt egy szerencsés találat óriási robbanást eredményezett és végül kikényszerítette a belga csapatok megadását. Az ellenállás rövidebb ideig tartott, mint amit a belgák terveztek, de a 12 napos késedelem így is hozzájárult a német offenzíva sikertelenségéhez. A hősies ellenállás emlékére 1914-ben Liège megkapta a Francia Becsületrend kitüntetését.

A második világháborútól napjainkig thumb|right|Liége városképe ma 1940-ben a német csapatoknak már csak 3 napra volt szükségük, hogy a várost bevegyék. A német megszállás alatt a város legtöbb zsidó lakosát sikerült a deportálástól megmenteni, a legtöbb zsidót a lakosság, illetve a környékbeli kolostorok rejtegették. A német megszállásnak az amerikai csapatok megérkezése vetett véget, akik 1944 szeptemberében foglalták vissza a várost. Ezt követően a németek heves bombázásba kezdtek, és több, mint 1500 V–1 és V–2 rakétát lőttek a városra a háború végéig.