A Bad Girls Donna Summer amerikai énekesnő nyolcadik albuma és harmadik dupla albuma, 1979-ben adta ki a Casablanca Records. A cég 1975 óta az énekesnő lemezeinek amerikai kiadója volt, 1977-től pedig a világterjesztést is intézték. Producerek: Donna Summer, Giorgio Moroder, Pete Bellotte, Harold Faltermeyer. A felvételi munkálatok és a keverés a Los Angeles-i Rusk Sound Studiosban zajlottak, a maszterelés helyszíne az Alan Zentz Studios volt, ugyancsak Los Angelesben. A My Baby Understands című felvételt a Music Grinder Studiosban (Los Angeles) rögzítették.

Háttér-információk A Bad Girls megjelenésének idején Donna Summer és a Casablanca Records közötti nézetkülönbségek elmélyültek. Az énekesnő úgy érezte, lemezcége kihasználta őt, a Love to Love You Baby világsikere miatt ragaszkodtak „a szerelem First Ladyje” imázs megőrzéséhez, noha Donnának ezzel kapcsolatban kezdettől fogva fenntartásai voltak. A Casablanca a szerződésre hivatkozva teljesen átvette az irányítást Summer karrierje fölött, viselkedését, sőt az öltözködését is meghatározták. Az énekesnőnek egyre több problémája volt a közérzetével és az egészségével: levert lett, álmatlanság gyötörte, ami miatt gyógyszereket kezdett szedni. 1979 elején összeesett a kimerültségtől.

Nővére próbált a lelki támasza lenni, aki egy pap közreműködésével bevezette őt a keresztény vallás tanaiba. Donna megtalálta lelki békéjét, depressziója elmúlt, folytatni tudta a lemezfelvételi munkálatokat. Régi munkatársai, Moroder és Bellotte mellett olyan művészekkel dolgozott együtt a Bad Girls készítése során, mint például Harold Faltermeyer és Joe Esposito. 1979-ben még népszerű volt a diszkózene, de jelentős közönségtábora volt a punknak és a heavy metalnak is. Ennek köszönhetően az új album néhány felvétele rockos hangzású lett, míg más dalokon a soul és az R&B hatása érződik. Zenei stílus szempontjából a Bad Girls Donna Summer legeklektikusabb albuma, ugyanakkor kereskedelmileg a legnépszerűbb nagylemeze: a második listavezető LP-je volt az Egyesült Államokban, ahol háromszoros platinalemez lett, világszerte pedig több mint hétmillió példányban fogyott el.

A nagylemezről a rock hatását tükröző Hot Stuff volt talán a legnépszerűbb sláger, amely azóta örökzöldnek bizonyult: az Alul semmi (1997) című emlékezetes filmvígjáték soundtrackjében is szerepel. A Bad Girls ugyancsak nagy sikernek bizonyult, noha a „rosszlány” imázs éppúgy nem állt közel Donnához, mint „a szerelem First Ladyje” arculat, noha mindkettőben meggyőző volt. A Dim All the Lights előadásával Summer rekordot állított fel: ő volt az első énekesnő, aki egy dalban 16 másodpercig tartja ki ugyanazt a hangot. (Ebben egyébként egy férfi a rekorder: Bill Withers a Lovely Day című felvételen 18 másodpercig csinálja ugyanezt.)

1979 végén a Casablanca Records dupla válogatást adott ki Donna Summer legnépszerűbb slágereiből, két új dallal. Ez az énekesnő számára az utolsó csepp volt a pohárban: felbontotta szerződését a Casablancával, és átigazolt a Geffen Recordshoz. A náluk készített első albuma, a The Wanderer (1980) már a zenei divatok megváltozását tükrözi: diszkó helyett a rock és az új hullám hatása mutatható ki a korongon. A Casablanca viszont szerette volna kihasználni a diszkó végnapjait, és mielőtt volt sztárjuk új felvételei megjelentek volna a konkurencia gondozásában, további kislemezeket dobtak piacra a Bad Girlsről: a Sunset People és a Walk Away fel is kerültek a slágerlistákra, bár a Hot Stuff vagy a címadó Bad Girls népszerűségét nem érték el. A Casablanca szinte a The Wandererrel egyidőben még egy Donna Summer-válogatást is piacra dobott Walk Away: Collector’s Edition címmel az 1977 és 1980 közötti időszak slágereivel.

A dalok Az egyes lemezoldalakon a dalok között nincsen szünet. „A” oldal Hot Stuff (Donna Summer – Pete Bellotte – Harold Faltermeyer – Keith Forsey) – 5:14 Bad Girls (Donna Summer – Joe „Bean” Esposito – Edward „Eddie” Hokenson – Bruce Sudano) – 4:55 Love Will Always Find You (Pete Bellotte – Giorgio Moroder) – 3:59 Walk Away (Pete Bellotte – Harold Faltermeyer) – 4:29

„B” oldal Dim All the Lights (Donna Summer) – 4:40 Journey to the Centre of Your Heart (Donna Summer – Pete Bellotte – Giorgio Moroder) – 4:36 One Night In A Lifetime (Pete Bellotte – Giorgio Moroder) – 4:12 Can't Get to Sleep Tonight (Bob Conti) – 4:42

„C” oldal On My Honor (Donna Summer) – 3:32 There Will Always Be A You (Donna Summer) – 5:07 All Through the Night (Donna Summer – Bruce Roberts) – 6:06 My Baby Understands (Donna Summer) – 3:58

„D” oldal Our Love (Donna Summer – Giorgio Moroder) – 4:52 Lucky (Donna Summer – Joe „Bean” Esposito – Edward „Eddie” Hokenson – Bruce Sudano) – 4:37 Sunset People (Donna Summer – Harold Faltermeyer) – 6:27

Alternatív, egylemezes kiadás 1979 Casablanca Records, Polygram Iberica (424 612-1, 66 41 943, Spanyolország) „A” oldal Hot Stuff Bad Girls Love Will Always Find You Walk Away

„B” oldal Our Love Lucky Sunset People

A 2003-as Deluxe Edition CD 1 A Bad Girls LP remaszterizált anyaga Hot Stuff – 5:14 Bad Girls – 4:55 Love Will Always Find You – 3:59 Walk Away – 4:29 Dim All the Lights – 4:40 Journey to the Centre of Your Heart – 4:36 One Night In A Lifetime – 4:12 Can't Get to Sleep Tonight – 4:42 On My Honor – 3:32 There Will Always Be A You – 5:07 All Through the Night – 6:06 My Baby Understands – 3:58 Our Love – 4:52 Lucky – 4:37 Sunset People – 6:27 Bad Girls (Demo Version) – 4.00 (bónuszfelvétel, az eredeti LP-n nem szerepel)

CD 2 Maxik és más ritkaságok I Feel Love (12" Single) – 8:15 Last Dance (Promotional 12" Single) – 8:11 MacArthur Park Suite (12" Single) – 17:35 Hot Stuff (12" Single) – 6:47 Bad Girls (12" Single) – 4:55 Walk Away (Promotional 12" Single) – 7:15 Dim All the Lights (Promotional 12" Single) – 7:12 No More Tears (Enough Is Enough) (12" Single) (duett Barbra Streisanddal) – 11:44 On the Radio (Long Version) – 7:35

Közreműködők Giorgio Moroder (basszusgitár, gitár, szintetizátor) Pete Bellotte (basszusgitár) Bob Glaub, Scott Edwards (basszusgitár) Harold Faltermeyer (basszusgitár, dobok, billentyűs hangszerek, synclavier) Jay Graydon, Jeff Baxter, Paul Jackson Jr., Al Perkins (gitár) Charles Sudano (szintetizátor) Joe Esposito (háttérvokál) Keith Forsey (háttérvokál, dobok, ütős hangszerek) Bob Conti (dobok) Jai Winding (zongora) Gary Herbig (szaxofon) Sid Sharp (vonós hangszerek) Bill Reichenbach, Dick Hyde (harsona) Gary Grant, Jerry Hey, Steve Madaio (trombita) Julia Waters, Maxine Waters, Stephanie Straill (háttérvokál) Producerek: Donna Summer, Giorgio Moroder, Pete Bellotte, Harold Faltermeyer Hangmérnök: Jason Corsaro, Harold Faltermeyer, Jürgen Koppers, Carolyn Tapp, Steven D. Smith Maszterelés: Brian Gardner Produkciós menedzser: Budd Tunick Dobprogramozás: Jimmy Bralower Művészeti vezetés: Jeffrey Kent Ayeroff Design: David Fleming, Gribbitt!, Stephen Lumel Borítóterv: Donna Summer Fotó: Harry Langdon

Különböző kiadások LP 1979 Casablanca Records (NBLP-2-7150, Egyesült Államok) 1979 Casablanca Records (NBLP 7150, Kanada) 1979 Casablanca Records (CALD 5007, NSZK) 1979 Casablanca Records (CA. LP 5035, Olaszország) 1979 Casablanca Records (CA. LP 5036, Olaszország) 1979 Casablanca Records (CB 72007, Franciaország) 1979 Casablanca Records (91 28 020, Spanyolország) 1979 Bellaphon (NB 7048, NSZK) 1979 Disques Vogue (CB 72008, Franciaország) 1979 Philips (9198 217, Hollandia) 1979 Philips (6641 931, Hollandia) 1979 Polygram (NBLP-2-7150, Új-Zéland)

CD 1990 Casablanca Records (822 557-2 M-1, Egyesült Államok) 1990 Casablanca Records (422-822 557-2 M-1, Egyesült Államok) 1990 Casablanca Records (822 557-2 M1, Németország) 2003 Universal Records (B0000683-02, 2 CD, Deluxe Edition, Egyesült Államok) 2003 Island Def Jam Music Group (0602498012406, 2 CD, Deluxe Edition, Európa)

Kimásolt kislemezek 7" 1979 Bad Girls / On My Honor (Philips, 6175 013, Hollandia) 1979 Bad Girls / On My Honor (Bellaphon, BF 18675, NSZK) 1979 Bad Girls / On My Honor (Casablanca Records, 45 CB 1192, Franciaország) 1979 Bad Girls / On My Honor (Casablanca Records, CAN 155, Anglia) 1979 Bad Girls / On My Honor (Casablanca Records, NB 988, Egyesült Államok) 1979 Bad Girls / I Feel Love (Casablanca Records, 814 300-7, Egyesült Államok) 1979 Dim All the Lights / There Always Be A You (Bellaphon, BF 18683, NSZK) 1979 Dim All the Lights / There Always Be A You (Disques Vogue, 45 CB 1224, Franciaország) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Philips, 6175 010, Hollandia) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, NB 978, Egyesült Államok) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, CA. 524, Olaszország) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, CAN 151, Anglia) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, NB 978, Ausztrália) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (RTV Ljubljana, SL 0252, Jugoszlávia) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Disques Vogue, 45 CB 1171, Franciaország) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Bellaphon, BF 18665, NSZK9 1979 No More Tears (Enough Is Enough) / Lucky (Casablanca Records, CAN 174, Anglia) 1979 No More Tears (Enough Is Enough) / My Baby Understands (Casablanca Records, NB DSBS, Ausztrália) 1979 On the Radio / There Always Be A You (Casablanca Records, NB 2236, Egyesült Államok) 1979 On the Radio / There Always Be A You (Casablanca Records, 6175 030, NSZK) 1979 On the Radio / There Always Be A You (Philips, 6175 028, Hollandia) 1980 Sunset People / Our Love (Phonogram, 6198 356, NSZK) 1992 I Feel Love / Bad Girls (Collectables, COL 4332, Egyesült Államok)

12" 1979 Bad Girls / Our Love (Bellaphon, BZC 4425, NSZK) 1979 Bad Girls / On My Honor (Casablanca Records, CANL 155, Anglia) 1979 Bad Girls / Dim All the Lights (Disques Vogue, 310807, Egyesült Államok) 1979 Dim All the Lights / There Always Be A You (Bellaphon, BZC 4429, NSZK) 1979 Dim All the Lights / There Always Be A You (Casablanca Records, CANL 162, Anglia) 1979 Dim All the Lights / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, DS 12052, egyoldalas lemez, korlátozott példányszám) 1979 Dim All the Lights (Casablanca Records, NBD 20193 DJ, Egyesült Államok, egyoldalas lemez, promóciós kiadvány) 1979 Hot Stuff (Casablanca Records, NBD 20159 DJ, Egyesült Államok, egyoldalas lemez, promóciós kiadvány) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, CANL 151, Anglia) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Casablanca Records, C 10511, Franciaország, 3-féle változatban – a korong színe: kék, sárga vagy narancssárga – jelent meg.) 1979 Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart (Bellaphon, BZC 4420, NSZK) 1979 Hot Stuff / Bad Girls (Casablanca Records, NBD 20167, Egyesült Államok, egyoldalas lemez) 1979 Hot Stuff / Bad Girls (Casablanca Records, NBD 20159, Egyesült Államok) 1979 Hot Stuff / Bad Girls / Dim All the Lights (PolyGram, PRO 1167-1D, Egyesült Államok) 1979 On the Radio / There Always Be A You (Casablanca Records, NBL 2236, Anglia) 1979 Sunset People / Our Love (Casablanca Records, CANL 198, Anglia) 1991 Bad Girls / Could It Be Magic (Unidisc, SPEC-1572, Kanada) 1991 Dim All the Lights (Hearsay, HEAR-101, Egyesült Államok) 1994 Hot Stuff / Bad Girls / Dim All the Lights (Casablanca Records, PRO 1167-1D, Egyesült Államok)

Az album slágerlistás helyezései Anglia: 1979. június. Legmagasabb pozíció: 23. hely Ausztria: 1979. július 15-étől 12 hétig. Legmagasabb pozíció: 8. hely Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 1. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 1. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 9. hely Norvégia: 1979. A 26. héttől 19 hétig. Legmagasabb pozíció: 3. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 7. hely