Lépő Zoltán (Szekszárd, 1946. november 9. –) – magyar iparművész, szobrászművész, formatervező.
Élete 1972-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanítványa volt, mestere Dózsa Farkas András. Szakdolgozatát 1978-ban védte meg az Ipari Formatervező Tanszéken.
1973 óta vesz részt műveivel kiállításokon. 1981-ben Japánban díjat nyert a Saitama-pályázaton, ennek révén egy szobrát köztéren állították ki. Japán származású, Waldorf-óvónőként tevékenykedő feleségével mintegy tíz évet töltött Japánban, ahol többek között az európai és ázsiai filozófiák, vallások és esztétikai rendszerek összehasonlítását tanulmányozta, ottani élményei meghatározóak lettek a művészetében. Több cikket és tanulmányt is publikált e tárgykörben, részben a Vass Botond szerzői álnéven. Népművészeti hagyományaink, valamint a magyar őskultúra és a közép-ázsiai kultúrák kapcsolatait is kutatja. Alkotóként a makro- és mikrokozmosz harmóniáinak láthatóvá tételén, egyfajta vizuális zene létrehozásán munkálkodik, amely szándéka szerint gyógyító ellenpontként szolgálhat elmechanizálódó kultúránkban.
Az 1990-es évek óta Solymáron él.
Jelentősebb művei Bálna (modell), 1986, Japán Elefánt (modell), 1986, Japán Púpos teve (modell), 1986, Japán Csirke (modell), 1986, Japán Kutya (modell), 1986, Japán Baba 1998, Japán
Egyéni kiállításai 1992: Jókai Múzeum, Révkomárom 1993: Szlovák Kultúrközpont 1995: Szt. Kristóf Galéria
Válogatott csoportos kiállításai 1977: Békefesztivál, Kamakura, Japán 1981: Japánban élő külföldi művészek 3. kiállítás, Csikjudó Galéria, Ginza-Tokió 1990: Ueno Múzeum, Tokió 1991: Le Salon, Grand Palais, Párizs 1994: Közlekedési Múzeum, Budapest 1997: Mai magyar képzőművészet, Caracas, Venezuela.
Írásai Amit Kelet tud, de Nyugat már elfelejtett, Pesti Hírlap, 1993. szeptember 18. (Vass Botond) Megtaláltam szellemi gyökereimet és önmagamat. Riport. In: GYERVAI A.: Emigráns vagyok a Földön, Budapest, 1998 (Vass Botond) Örökség, avagy egy Új Paradigma felé. In: VARGA CS.-TÁBORI T.: Magyar Jövőképek, Budapest, 1998.
„Merjük hát felfedezni őskultúránk hagyományának máig ható üzenetét és népművészeti hagyományaink azon gazdag formavilágát, amely bár áttételesek, de közép-ázsiai formakincs továbbélése.”
Irodalom LÉPŐ Zoltán | Artportal, 2009. február 27. Szávai G.: Eurázsia közepén, Új Magyarország, 1991. szeptember 9. Beke L.: Beszélgetés egy eurázsiai magyar szobrásszal, Ring, 1993. április 7. Bánó A.: Világtojás – Interjú ~nal, Pest Megyei Hírlap, 1993. április 10. Vajna T.: Hun volt a Han dinasztia?, Kapu, 1993/5. Burkus J.: Szoborzene, Heti Magyarország, 1994. február 18. Lelkes Péter: ArtDesigner, a magyar formatervezés fél évszázada. Budapest, 2004. Milbich Tamás–Hegedűs András: Solymári arcképcsarnok 1266-2000. Solymár, 2011., magánkiadás.
További információk Lépő Zoltán: paradigmaváltás
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar formatervezők Kategória:MOME Kategória:Solymáriak Kategória:Szekszárdiak