Nagy Zsolt (Makó, 1961. március 29. –) tubaművész, tanár.

Élete Zenei tanulmányait Makón a Bartók Béla Zenei Általános Iskolában kezdte, furulya, zongora és tuba szakon. 1975-től a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában tanult tovább Simon István harsonaművész irányításával. 1979-ben felvételt nyert a Zeneakadémia tuba tanszakára, Dr. Újfalusi László osztályába, ahol 1984-ben szerzett diplomát.

Szakmai előmenetel 1981-ben Bayreuthban zenei táborban volt és zenei kurzuson vesz részt. Az 1982. I. Barcsi Nemzetközi Kamarazeni versenyen a Purcell Rézfúvós Quintettel I. díjat nyertek. A továbbiakban a Purcell Rézfúvós Quintett a Jeunesses Musicales és az Országos Filharmónia szervezésében számos országos és külföldi turnén vett részt. Több felvétel készült a Magyar Rádióban is.

1982-ben részt vett a markneukircheni Nemzetközi Tubaversenyen, ahol a középdöntőig jutott el. 49 indulóból a 8. helyen fejezte be a versenyt.

1982-ben megpályázta a Solti-ösztöndíjat, ahol Solti György személyes meghallgatás után javasolta a pályázat elnyerését. Ennek eredményeként a Chicagoi Szimfonikusok ösztöndíjasaként tanulhatott Amerikában. Ebben a megtiszteltetésben 3 magyar rézfúvós részesült, Velenczei Tamás trombita, Katszler András kürt, Nagy Zsolt tuba. Szakmai fejlődését olyan tanárok segítették, mint Arnold Jacobs, Dale Clenenger, Adolph Herseth.

Rendszeres felkérései vannak a Nemzeti Filharmóniától szólistaként és kamarazenészként egyaránt: 1993. „Világjáró szegedi művészek” hangversenysorozat 1993. Csemiczky Miklós szerzői est (Kecskemét) 1995. Csemiczky Miklós szerzői est (Kecskemét) 1998. Vaughan-Williams: Tubaverseny Szegedi Szimfonikus Zenekar (Filharmóniai koncert)

Pedagógiai tevékenység 1985-1989 között a szentesi Lajtha László Zeneiskolában két növendéke jutott el az országos verseny döntőjébe és nyert felvételt zeneművészeti szakközépiskolába. (Azóta mindkettő művész-tanári diplomát szerzett, Takács Tibor tuba, Sáfrán Bálint trombita szakon.)

1988-tól növendékei rendszeresen jó helyezéseket érnek el az országos versenyeken, végzett növendékei pedig sikeresen helyezkednek el mind a zenei életben, mind a zeneművészeti oktatás területén. (Például Mazura János a Dohnányi Szimfonikus Zenekar tubása és a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tanára; Takács Tibor a MATÁV Szimfonikus Zenekar tubása és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára; Harasztia Zoltán a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének oktatója.)

Rendszeresen kap felkérést országos rézfúvós versenyeken való zsűrizésre: 1994. Békés megyei mélyrézfúvós verseny 1995. Országos mélyrézfúvós verseny Kiskunfélegyháza 1997. Országos mélyrézfúvós verseny Kiskunfélegyháza 2000. Országos mélyrézfúvós verseny Kiskunfélegyháza

Szakmai sikerei elsősorban a nagyon magas szintű magyar rézfúvós képzésnek tulajdonítható, nevezetesen, dr. Újfalusi László, Steiner Ferenc, Varasdy Frigyes és Szabó László tanároknak. A tőlük szerzett ismereteket próbálja együtt alkalmazni a külföldön szerzett tapasztalatokkal.

Eddigi munkahelyei és beosztásai 1982–1984 Zeneiskola (Sárvár) – tubatanár 1982–1984 Magyar Állami Operaház Zenekara – zenekari művész 1985–1989 Lajtha László Zeneiskola (Szentes) – rézfúvós tanár 1984–1990 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola – tubatanár 1984– Szegedi Szimfonikus Zenekar – zenekari művész 1984– Szegedi Tudományegyetem Konzervatórium 1989– főiskolai tanársegéd 1993– főiskolai adjunktus 1998– főiskolai docens 2000– tanszékvezető

Források http://www.music.u-szeged.hu/egysegek/nagyzsolt.doc

Kategória:Magyar tubások Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Makóiak Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek