Magyarország a kínai Pekingben megrendezett 2008. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt. Az országot az olimpián 20 sportágban 174Vívásban azokban a versenyszámokban, ahol csapatverseny is van, csak három versenyző indítható, de négy versenyző utazik az olimpiára, azonban a negyedik versenyző mindaddig nem számít olimpikonnak, mígnem valakit nem helyettesít. A szövetségi kapitány mindhárom csapatban becserélte a tartalékot, így hárommal nőtt a csapatlétszám.Betegsége miatt Módos Péter kihagyja az olimpiát (Peking 2008: Módos kihagyja az olimpiát (08.07) MOB.hu)Verrasztó Dávid nélkül indultak el az úszók az ötkarikás játékokra Nemzeti Sport OnlineHódi Anikó BMX-es és Kuttor Csaba triatlonista a visszalépések miatt részt vehet az olimpiai játékokon. sportoló képviselte, akik összesen 10 érmet szereztek.
A magyar zászlót Kammerer Zoltán vitte a megnyitó ünnepségen.
Érmesek Érem Versenyző Sportág Versenyszám Dátum Kajak-kenu Férfi kenu egyes 1000 m Kovács Katalin Kajak-kenu Női kajak kettes 500 m Nemzeti válogatottBiros PéterBenedek TiborGergely IstvánHosnyánszky NorbertKásás TamásKis GáborKiss GergelyMadaras NorbertMolnár TamásSzécsi ZoltánVarga DánielVarga DénesVarga Tamás Vízilabda Férfi Birkózás Férfi kötöttfogás, 84 kg Kovács KatalinKozák DanutaSzabó Gabriella Kajak-kenu Női kajak négyes 500 m Úszás Férfi 200 m pillangó Úszás Férfi 200 m vegyes Úszás Férfi 400 m vegyes Kiss Tamás Kajak-kenu Férfi kenu kettes 1000 m Vívás Női párbajtőr, egyéni SportágankéntSportÖsszesen Asztalitenisz 0 0 0 0 Atlétika 0 0 0 0 Birkózás 0 1 0 1 Cselgáncs 0 0 0 0 Evezés 0 0 0 0 Kajak-kenu 2 1 1 4 Kerékpározás 0 0 0 0 Kézilabda 0 0 0 0 Műugrás 0 0 0 0 Ökölvívás 0 0 0 0 Öttusa 0 0 0 0 Sportlövészet 0 0 0 0 Súlyemelés 0 0 0 0 Tenisz 0 0 0 0 Torna 0 0 0 0 Triatlon 0 0 0 0 Úszás 0 3 0 3 Vitorlázás 0 0 0 0 Vívás 0 0 1 1 Vízilabda 1 0 0 1 Összesen 3 5 2 10NaponkéntNapDátumÖsszesen1. napAugusztus 8.————2. napAugusztus 9.00003. napAugusztus 10.01014. napAugusztus 11.00005. napAugusztus 12.00006. napAugusztus 13.01127. napAugusztus 14.01018. napAugusztus 15.01019. napAugusztus 16.000010. napAugusztus 17.000011. napAugusztus 18.000012. napAugusztus 19.000013. napAugusztus 20.000014. napAugusztus 21.000015. napAugusztus 22.111316. napAugusztus 23.100117. napAugusztus 24.1001 Összesen 3 5 2 10
További magyar pontszerzők
4. helyezettek
NévSportágVersenyszámPars KrisztiánAtlétikaKalapácsvetésKammerer ZoltánKucsera GáborKajak-kenuKajak kettes 500 mKammerer ZoltánKucsera GáborKajak-kenuKajak kettes 1000 mKovács KatalinKajak-kenuKajak egyes 500 mBódi BernadettBorbás RitaGörbicz AnitaHerr OrsolyaHornyák ÁgnesKovacsicz MónikaOrsó-Ferling BernadettPálinger KatalinSepsiné Pigniczki KrisztinaSzamoránsky PiroskaSzűcs GabriellaTomori ZsuzsannaTóth TímeaVérten OrsolyaKézilabdaNőiBoczkó GáborVívásPárbajtőr, egyéniKnapek EdinaMohamed AidaUjlaky VirginieVarga GabriellaVívásTőr, csapatBrávik FruzsinaDrávucz RitaGyöre AnettHorváth PatríciaKisteleki DóraPelle AnikóPrimász ÁgnesStieber MercedesSzremkó KrisztinaTakács OrsolyaValkai ÁgnesZantleitner KrisztinaZirighné Sós IldikóVízilabdaNői
5. helyezettek
NévSportágVersenyszámBácsi PéterBirkózás74 kgBeé IstvánBozsik GáborSík MártonVereckei ÁkosKajak-kenuKajak négyes 1000 mSzellő ImreÖkölvívásFélnehézsúlyGyurta DánielÚszás200 m mellBoczkó GáborImre GézaKovács IvánKulcsár KrisztiánVívásPárbajtőr, csapatKnapek EdinaVívásTőr, egyéni
6. helyezettek
NévSportágVersenyszámVereckei ÁkosKajak-kenuKajak egyes 500 mSidi PéterSportlövészetLégpuskaKis GergőÚszás400 m vegyesDara EszterJakabos ZsuzsannaMutina ÁgnesVerrasztó EvelynÚszás4 × 200 m gyorsváltó
Eredményesség sportáganként A magyar csapat kilenc sportágban összesen 94 olimpiai pontot szerzett.
(kiemelve az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei) Sportág, szakágHelyezések számaOlimpiaipontIndulók számaFájl:Gold medal icon.svgFájl:Silver medal icon.svgFájl:Bronze medal icon.svg4.5.6.FérfiNőÖssz.Asztalitenisz0000000134Atlétika000100391120Birkózás0100107819Cselgáncs0000000336Evezés0000000202Kajak-kenu2113113512416Kerékpározás0000000415Kézilabda000100301414Műugrás0000000022Ökölvívás0000102505Öttusa0000000224Sportlövészet0000011235Súlyemelés0000000101Tenisz0000000022Torna0000000112Triatlon0000000112Úszás03001219171431Vitorlázás0000000213Vívás001220148715Vízilabda10010010131326 Összesen 352864949183174 Az olimpiai pontok számát az alábbiak szerint lehet kiszámolni: 1. hely – 7 pont, 2. hely – 5 pont, 3. hely – 4 pont, 4. hely – 3 pont, 5. hely – 2 pont, 6. hely – 1 pont.
30px Asztalitenisz
Férfi VersenyzőVersenyszámSelejtező64-es főtábla48-as főtábla32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Jakab János Egyes 7-11, 10-12, 9-11, 11-7, 11-1, 11-8, 11-9 7-11, 11-4, 8-11, 8-11, 8-11 kiesett 33.
Női VersenyzőVersenyszámSelejtező64-es főtábla48-as főtábla32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményLovas Petra Egyes 9-11, 6-11, 4-11, 11-8, 11-9, 10-12 kiesett 49.Póta Georgina 11-3, 8-11, 11-6, 12-14, 4-11, 12-10, 12-10 6-11, 7-11, 6-11, 2-11 kiesett 17.Tóth Krisztina 8-11, 11-5, 11-8, 11-6, 4-11, 6-11, 11-3 7-11, 7-11, 6-11, 13-11, 2-11 kiesett 17.
Olimpikonok adatai:
NévSzületési időSzületési helyEgyesületJakab János 1986. július 23.BudapestBVSCLovas Petra 1980. július 4.BudapestPostás SEPóta Georgina 1985. január 13.BudapestStatisztika PSCTóth Krisztina 1974. május 29.MiskolcKroppach
30px Atlétika
Férfi VersenyzőVersenyszámElőfutamNegyeddöntőElődöntőDöntőIdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHelyezés Kiss Dániel 110 m gát 13,61 3. 23.* 13,63 5. 21. kiesettCzukor Zoltán 50 km gyaloglás 4:20:07 46.
VersenyzőVersenyszámSelejtezőDöntőEredményHelyezésEredményHelyezés Kürthy Lajos Súlylökés 18,74 m 34. kiesett Fazekas Róbert Diszkoszvetés 62,64 m 11. 63,43 m 8. Kővágó Zoltán 60,79 m 21. kiesett Máté Gábor 62,44 m 13. kiesett Pars Krisztián Kalapácsvetés 80,07 m 1. 80,96 m 4. Olteán Csongor Gerelyhajítás érvényes kísérlet nélkül kiesett
VersenyzőVersenyszám100 mTávolugrásSúlylökésMagasugrás400 m110 m gátDiszkoszvetésRúdugrásGerelyhajítás1500 mVégeredményIdőPontEredményPontEredményPontEredményPontIdőPontIdőPontEredményPontEredményPontEredményPontIdőPontPontHelyezés Zsivoczky Attila Tízpróba 11,86 679 nem állt rajthoz nem ért célba
Női VersenyzőVersenyszámElőfutamElődöntőDöntőIdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHelyezés Petráhn Barbara 400 m 53,06 4. 35. kiesett Papp Krisztina 5000 m 16:08,86 13. 27. kiesett Kálovics Anikó 10 000 m 32:24,83 22. Vári Edit 100 m gát 13,59 8. 36. kiesett Rakonczai Beáta Maraton nem ért célba Teveli Petra 2:48:32 65. Füsti Edina 20 km gyaloglás 1:37:03 38.
VersenyzőVersenyszámSelejtezőDöntőEredményHelyezésEredményHelyezés Molnár Krisztina Rúdugrás 415 cm 26. kiesett Orbán Éva Kalapácsvetés 65,41 m 34. kiesett Szabó Nikolett Gerelyhajítás 57,15 m 22. kiesett
VersenyzőVersenyszám100 m gátMagasugrásSúlylökés200 mTávolugrásGerelyhajítás800 mVégeredményIdőPontEredményPontEredményPontIdőPontEredményPontEredményPontIdőPontPontHelyezés Farkas Györgyi Hétpróba 14,66 887 174 cm 903 12,06 m 665 26,10 788 609 cm 877 43,45 m 734 2:14,05 906 5760 28.
* - egy másik versenyzővel azonos időt ért el
Olimpikonok adatai:
NévSzületési időSzületési helyEgyesületCzukor Zoltán 1962. december 18.KomlóKomlói BányászFarkas Györgyi 1985. február 13.BudapestBp. HonvédFazekas Róbert 1978. augusztus 18.SzombathelyHaladás VSEFüsti Edina 1982. június 24.ÓzdTatabányai SCKálovics Anikó 1977. május 13.SzombathelyZalaszám-ZACKiss Dániel 1982. február 12.BudapestIkarus BSEKővágó Zoltán 1979. április 10.SzolnokBp. HonvédKürthy Lajos 1986. október 22.MohácsMohácsi TEMáté Gábor 1979. február 9.BékéscsabaCsabai Atléták SEOlteán Csongor 1984. április 8.Sepsiszentgyörgy (Románia)Albertirsai SEOrbán Éva 1984. november 29.PápaVEDACPapp Krisztina 1982. december 17.EgerUTEPars Krisztián 1982. február 18.KörmendDobó SEPetráhn Barbara 1978. szeptember 16.SopronSzolnoki MÁV SEProkoppné Teveli Petra 1979. november 1.SiófokUTERakonczai Beáta 1977. június 25.NyíregyházaNyíregyházi VSCSzabó Nikolett 1980. március 3.BudapestFTCSzabóné Molnár Krisztina 1976. április 8.BudapestUTEVári Edit 1975. május 31.MosonmagyaróvárBEACZsivoczky-Pandel Attila 1977. április 29.BudapestDebreceni SC
30px Birkózás
Férfi Kötöttfogású VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Lőrincz Tamás 66 kg 2-2, 2-1 2-0, 1-1, 1-1 1-1, 1-1 kiesett 8. Bácsi Péter 74 kg 5-1, 2-2, 3-0 3-1, 4-4, 1-1 2-2, 4-1 1-2, 5-2, TUS 1-3, 4-0, 2-4 5. Fodor Zoltán 84 kg 2-0, 2-1 1-1, 3-0, 1-1 2-1, 1-1 1-1, 1-1, 0-4 Fájl:Silver medal icon.svg Virág Lajos 96 kg 1-1, 1-1, 1-1 kiesett 17. Deák Bárdos Mihály 120 kg 2-1, 4-1 1-1, 2-0, 1-1 kiesett 8.
Szabadfogású VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Veréb István 74 kg 2-0, TUS kiesett 20. Kiss Gergely 96 kg 5-3, 5-0 1-1, 0-3, 4-5 kiesett 8. Aubéli Ottó 120 kg 4-0, 7-1 1-2, 0-2 kiesett 8.
Női Szabadfogású VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Sastin Marianna 63 kg 0-2, 0-6 kiesett 15.
Olimpikonok adatai:
NévSzületési időSzületési helyEgyesületAubéli Ottó 1975. március 31.EsztergomGumi Profi Váci Forma SEBácsi Péter 1983. május 15.BudapestFTCDeák Bárdos Mihály 1975. január 30.MiskolcVasasFodor Zoltán 1985. július 29.BudapestFTCKiss Gergely 1983. november 6.OrosházaOrosházaLőrincz Tamás 1986. december 20.CeglédCeglédi VSESastin Marianna 1983. július 10.MosonmagyaróvárCsepelVeréb István 1987. október 8.SzombathelyHaladásVirág Lajos 1977. június 27.EgerVasas
Nem indultak Módos Péter Hatos GáborBirkózás: Hatos Gábor nem indul az olimpián Nemzeti Sport Online
30px Cselgáncs
Férfi VersenyzőVersenyszámSelejtező32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágnegyeddöntőVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Ungvári Miklós Harmatsúly 0011-0001 1000-0000 0002-0011 kiesett 17. Hadfi Dániel Félnehézsúly 1001-0000 1002-0010 0100-1111 1001-0011 0010-0011 kiesett 7.Bor Barna Nehézsúly 0010-0120 kiesett 21.
Női VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágnegyeddöntőVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredmény Csernoviczki Éva Légsúly 1000-0000 0010-0101 0001-0000 0001-0110 kiesett 7. Baczkó Bernadett Könnyűsúly 0100-0101 1011-0000 0010-0110 kiesett 7. Mészáros Anett Középsúly 0010-0002 0000-0200 1010-0000 0000-1010 kiesett 7.
Olimpikonok adatai: NévSzületési időSzületési helyEgyesületBaczkó Bernadett 1986. január 8.BudapestKSIBor Barna 1986. december 12.KerepestarcsaPaksi ASECsernoviczki Éva 1986. október 16.TatabányaIppon Judo TatabányaHadfi Dániel 1982. május 13.BudapestBp. HonvédMészáros Anett 1987. július 14.BudapestPaksi ASEUngvári Miklós 1980. október 15.CeglédKecskeméti JC
30px Evezés
Férfi