Németh István, írói nevén Németh István Péter (Tapolca, 1960. március 8. –) költő-irodalomtörténész, magyar nyelv és irodalom-, valamint HR-szakos előadó, könyvtáros tanár.

„Csendben alkotó, intim lírai alkat, ritka egyéniség a mai csúnya, könyöklő világban”. (Toldi Éva)

Életrajz

Iskoláit szülővárosában, a mai Bárdos Lajos Általános Iskola falai között, majd Pápán, a Türr István Gimnáziumban végezte; egyetemi diplomáját pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte, magyar–könyvtár szakos „Eötvös-kollegistaként”. A Debreceni Agrártudományi Egyetem hallgatója is volt, másoddiplomáját humán-menedzser – vagyis emberi erőforrás – szakon szerezte meg.

1985-től 1992-ig a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban tanított. A vörösberényi és balatonboglári Balaton Akadémia megnyitása óta az intézmény munkatársa volt, 1993-tól 2000 májusáig. A füredi gimnáziumban könyvtáros tanár volt egy újabb tanévre, majd 2001 augusztusától 2003 januárjáig a zánkai Egry József Idegenforgalmi Szakközépiskola, később a Szász Márton Szakiskola tanára Diszelben. Ma a tapolcai Városi Könyvtárban, az Iskolamúzeumban dolgozik.

Valamennyi munkahelyén vagy kollégiumi szállásán szakköröket és önképzőköröket vezetett. Tanított műalkotás-elemzést, filozófiát, filmesztétikát és társadalomismeretet is, valamint szakszerű órahelyettesítésként minősültek zenetörténeti órái is. Komplex esztétikával foglalkozik, tanításai során a testvérmúzsákat, a társművészeteket együtt is megismertette diákjaival. Diákotthonokban már pályakezdése óta vállalt felügyeletet.

Az 1990-es évek első felében a Megyei Pedagógiai Intézet Megyei pedagógiai Körkép című folyóiratánál tagja volt a szerkesztőbizottságnak. Tudományos ismeretterjesztői előadásai nem csupán Veszprém megyére korlátozódnak. Járt többek között Görögországban, Olaszországban, Németországban, valamint az összes környező országban.

Németh István Péter dédapja Biró Gyula kútásó mester, aki a Tapolcai Tavasbarlangot egy kútásás során felfedezte Tóth Pál pékmester akkori telkén, 1903-ban.

Könyvek, verses irkák Virágnyi világvég (versek, Budapest, 1987) A szerepek hűsége (irodalmi tanulmányok, Veszprém, 1989) Utak szeptembere (versek, Budapest, 1990) Batsányiné Baumberg Gabriella versei (műfordítások, Tapolca, 1992) …a természet örömkönnye (balatoni antológia, Vörösberény, 1993) Koncz István Magamnak mondom című válogatott verseskötete (szerkesztő s gondozta – Tapolca, 1995) Origósdi (mesék – Kamarás Istvánnal közösen – Tapolca, 1996) Angyalvihánc Manophülében (gyermekversek, Tapolca, 1996) Égi tetszésre – idelenn (a Balaton Akadémia könyvsorozatának repertóriuma, Vörösberény, 1996) Heine-daloskönyv (Tapolca, 1997) A boglári parton Adalékok Balatonboglár irodalom és művelődéstörténetéhez. Balaton Akadémia könyvek (szerkesztő – 1998) Borággal áldlak – magyar bordaloskönyv – Balaton Akadémia könyvek (szerkesztő – 1999) Pannónia dicsérete – előadások a II. magyar írók, műfordítók világtalálkozóján Balaton Akadémia könyvek (szerkesztő – 1999) Kamarás István: Világverseny a berekben Németh István Péter verseivel (Cicero Könyvkiadó, 1999) Herbert Zinkl: Esőének (műfordítások, Balatonfüred, 1999) Koldus és királyfi (meseopera-librettó, Balatonfüred, 2000) 100 vers (versek, Tapolca, 2000) Kihullt lapok egy naplóból (naplók, följegyzések, Baláca Könyvek, Veszprém, 2000) Rilke-képeskönyv (műfordítások, Balatonfüred, 2000) Gyöngytár és teklatéka (versek, Tapolca, 2001) Egry ragyogása (versantológia a magyar költők Egry Józsefhez írott verseiből, Balatonőszöd, 2001) Karácsonyi irka (versek és műfordítások, Zánka, 2001) Janus-irka. Janus Pannonius félszáz epigrammája Németh István Péter fordításában; szerzői, Zánka, 2002 "Kalitkám is madár". Czigány György költészete; Hungarovox, Bp., 2006 Kertbelátó. Versek és műfordítások; magánkiadás, Tapolca, 2006 Tündéres Badacsony. 40 képeslap; Balaton Akadémia, Keszthely, 2006 Nipponi irka. Versek és műfordítások; szerzői, Tapolca, 2006 100 szerelmes vers; Máskor, Bp., 2007 (Más kor könyvek) Arácsi Anakreon. Bordaloskönyv; Napkút, Bp., 2007 (Káva téka) Kalauz az Aranyhídra. Olvasónapló Lipták Gábor könyvéhez; Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2007 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai) Kettős szivárvány, avagy A Poeta doctus és a Piktor. Adalékok Keresztury Dezső és Egry József barátságához; Balaton Akadémia, Keszthely, 2007 (Balaton Akadémia könyvek) Öleljen föld, víz s ég! Balatoni irka Nagy Gáspár emlékének; szerzői, Tapolca, 2007 Rácegresi Illyés-betlehemes; szerzői, Tapolca, 2007 Ádventi irka / Lieblingsgedichte; németre ford. Németh István Péter; Visual.hu Kft., Tapolca, 2008 Csokonai irka, avagy Az ötödik évszak felé; magánkiadás, Tapolca, 2008 Arborétumi betlehemes. Új versek és műfordítások; Visual.hu Kft., Tapolca, 2009 Keresztút. Pierre Emmanuel emlékére; Németh I. P., Tapolca, 2009 Siratódal. Szabó István emlékkönyv; szerk. Németh István Péter; Balaton Akadémia, Keszthely, 2009 (Balaton Akadémia könyvek) Csobánci rekviem. Versek az elmúlt 10 esztendőből; Balaton Akadémia, Keszthely, 2010 (Balaton Akadémia könyvek) Kéklő dunántúli irka; Visual.hu Kft., Tapolca, 2010 Mária, aranyház; Balaton Akadémia, Keszthely, 2011 (Balaton Akadémia könyvek) A tapolcai kistérség kistükre; Balaton Akadémia, Keszthely, 2011 (Balaton Akadémia könyvek) Hortulus noster. 88 strófa egy kertecskéből; Visual.hu Kft., Tapolca, 2012 Kerék Imre–Németh István Péter: Négykezes avagy Ugyanazon költemények poétai fordításai dunántúli klavírra; Visual.hu Kft., Tapolca, 2012 A tapolcai Malom-tó. Esszék, képek, irodalmi jegyzetek; Balaton Akadémia, Keszthely, 2012 (Balaton Akadémia könyvek) Átkulcsolt térddel. Válogatott versek; Stádium, Bp., 2013 Németh Anna képeskönyve; Visual.hu Kft., Balatonfüred–Tapolca, 2013 Velencére visszagondolás. Versek, festmények, szobrok és Gí fotói; Stádium, Bp., 2015 21 hurok. Németh István Péter versei T. Szabó László frottázsaira; Balatonfűzfő, Tapolca, 2018 Orfeusz Pannoniában. Írások Papp Árpádról; Berzsenyi, Kaposvár, 2020 Vaslármából fuvolaszó. Írások Vasadi Péterről; Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2021 A szív mindig hazatalál. írások Simon István költészetéről; Magyar Nyugat, Szombathely, 2022 A völgy költője. Régi és új írások Bodosi Györgyről; Balaton Akadémia, Keszthely, 2022 (Balaton Akadémia könyvek) Petőfi közelében; Balaton Akadémia, Keszthely, 2023 (Balaton Akadémia könyvek) Irodalmi pipatórium; Diszel–Első Magyar Látványtár, Budapest, 2023 Egy florista följegyzései; Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár, Keszthely, 2024 Szőlőhegyi évszakok gazdája. Írások Kiss Benedek költészetéről; Réthey-Prikkel Miklós, Akasztó, 2023 (Kiskun Helikon) Mosolyodba takarózva. Háromszáz haiku; Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2024

DVD-k Öleljen Föld, víz s ég! (balatoni irka Nagy Gáspár emlékének, 2007) Megtaláljon a Karácsony! (karácsonyi versek orgonás zenei aláfestéssel, 2007) Húsvéti oratórium (húsvéti verses DVD, 2008) Angyalvihánc Manophülében (gyermekversek, 2008)

A költő verses DVD-it honlapjának rendszergazdája, dr. Sikos László készíti.

Elismerések Egry József országos pályázat, II. hely – Badacsony, 1976 Egry József országos pályázat, I. hely – Badacsony, 1977 Baraxa-Soós Alapítvány díja, 1985 FMK országos versíró pályázat, Bp., I. hely Borsod-Abaúj-Zemplén megyei jubileumi irodalmi pályázat, Miskolc, 1987, III. hely IRAT irodalmi nívódíj első verses kötetéért, Bp., 1989 Pedagógusként végzett önképzéséért Fonay-díj, Veszprém, 1990 Az Élet és Irodalom bordalversenye, III. díj, Budapest, 1992 Salvatore Quasimodo költői verseny, különdíj, Balatonfüred, 1994 Salvatore Quasimodo költői versenyben a legjobb 12 között, 1998 Országos Illyés Gyula-pályázat a költő születése 100. évfordulóján. Magyar Kultúra Háza, Bp., Corvin tér. Tanulmánya a legjobb 10 között, a Móricz Zsigmond Társaság különdíja, 2002 A „Tapolca városért” kitüntetettje, 2001 Búvópatak-díj, Kaposvár, 2010 Az Erkel Ferenc-pályázat győztese vers kategóriában, 2010

Fontosabb referenciák

Húsvétra várva. Németh István Péter irodalmi munkáinak fogadtatása; szerk. Buzás Szilvia; Szám Stúdió, Tapolca, 2010 A sajtóban megjelenő referenciákon túl számos hivatkozás jelenik meg a költőről és munkáiról az interneten is (pl. Arácsi anakreon, Balatoni haikuk, A műfordítás fényűzése).

Médiaszereplések

Jegyzetek

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Tapolcaiak Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Búvópatak-díjasok Kategória:Eötvös-kollégisták