A forradalom a fennálló társadalmi rendet, rendszert erőszakosan (ezen belül fegyveres vagy vértelen úton) megdöntő, a társadalmat gyökeresen és tartósan átalakító társadalmi mozgalom. Ellentéte az ellenforradalom, a társadalom korábbi, a legutóbbi forradalom előtti állapotának helyreállítására törekszik. A fogalom antonímiái, ellenpárjai még, más-más szempontokból, a szociokulturális evolúció, azaz a fokozatos társadalmi-kulturális fejlődés, változás, valamint a reform, mint jelentős változtatás, de radikális fordulat nélkül.
A forradalom, mint társadalomfilozófiai fogalom pontos definíciója erősen vitatott, általánosan elfogadott megfogalmazása nem létezik. Széles körű egyetértés van azonban abban, hogy a forradalom rendszerváltással, a politikai, társadalmi és gazdasági rend széles körű átalakításával jár együtt. Igazán sikeres, úgynevezett nagy forradalom (Lyford P. Edwards kifejezése) ritkán történik; ilyennek tekinthető az angol forradalom, illetve polgárháború, az amerikai forradalom, azaz az amerikai függetlenségi háború, a francia forradalom, az 1917-es októberi orosz forradalom és az 1949-es kínai kommunista forradalom.
A szó hangulata, nyelvi értéke csak a 20. század derekán változott egyértelműen pozitívvá, addig gyakran negatív (felfordulás, zavargás, rombolás) értelemben használták. A szónak ezt a modern, egyértelműen pozitív hangulatát a különböző politikai erők igyekeznek felhasználni úgy is, hogy saját törekvéseiket forradalminak nevezik, míg ellenfeleik akcióitól (akár visszamenőleg, történelmileg is) „megvonják” a forradalom szó használatának jogát.
Etimológia A kifejezés rivoluzione formában a 15. század végén jelent meg Itáliában, mint egy uralkodó hatalmának gyors és erőszakos megdöntése; az ilyen fordulat mai neve inkább államcsíny. Kopernikusz a De Revolutionibus Orbium Coelestium, Az égi pályák körforgásairól De revolutionibus orbium coelestium, dl.wdl.org című, 16. századi művében a lengyel csillagász a későlatin nyelv revolutio (tulajdonképpen visszafordul, visszahengeredik) szavát az égitestek körforgására alkalmazza. A 17. századi Angliában először az 1688-as dicsőséges forradalom elnevezésére alkalmazták, ami tulajdonképpen a mai értelemben vett angol polgári forradalom eredményeinek eltörlését, a királyság visszaállítását jelentette (azaz modern értelemben inkább ellenforradalomnak tekinthető). Nemzetközileg használt szóvá az 1789-es nagy francia forradalom idején vált.
A magyar forradalom szót a latin revolutio társadalmi értelmének lefordítására a 19. század elején, a nyelvújítás során alkották (valószínűleg maga Kazinczy Ferenc), képzővel látva el a forr igét.
Fogalomtörténet
A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.Arendt, 1991, 27. o.
A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága.Arendt, 1991, 37. old Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.Arendt, 1991, 46. o.
Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt.Kopernikusz, 1543 A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.Arendt, 1991, 55. o.
A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak,Tocqueville, 1994, 72. o. és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé.Paine, 1995, II. rész bevezetője Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:
Kortárs értelmezések Hannah Arendt értelmezése A forradalom definíciója
Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:
Arendt Condorcet-et véve alapulCondorcet, 1847-9, vol. XII azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.
Kétféle szabadság
Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi.Arendt, 1991, 37. o. Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul.Arendt, 1991, 40-41. o. A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.Arendt, 1991, 42. o.
A fogalom forrása A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai kereszténység szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.Arendt, 1991, 31. o.
A forradalom két fajtája Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak Montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra,Arnedt, 1991, 30. o. és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk.Olivier, 1954 Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg.Arendt, 1991, 66. o. A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia,Arendt, 1991, 62. o. majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.Schieder, 1950
Molnár Tamás értelmezése A forradalom oka Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.Molnár, 2005, 28. o. Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.Molnár, 2005, 15. o. Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.Molnár, 2005, 22-23. o. Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyès).Molnár, 2005, 24. o.
A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.Molnár, 2005, 29. o.
A forradalom vonzereje A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert.Rousseau, 1997 Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.Molnár, 2005, I.
Társadalmi és politikai forradalmak különbsége jobbra|350px|bélyegkép|A Bastille ostroma 1789. július 14-én, a francia forradalom alatt. A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.
A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.
A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.
A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.
A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.
A forradalom marxista elmélete