Báró Karl von Pflanzer-Baltin (Karl Freiherr von Pflanzer-Baltin), (Pécs, 1855. június 1. – Bécs, 1925. április 8.), osztrák katonatiszt, cs.és kir. vezérezredes, első világháborús hadseregparancsnok, sikeres hadvezér.
Élete Származása, házassága, utódai Katonacsaládban született. Édesapja Wilhelm Pflanzer katonai igazságügyi főtisztviselő (Generalauditeur), akit 1893. március 20-án az uralkodó örökölhető nemesi rangra emelt, ezután a Wilhelm Edler von Pflanzer nevet viselhette, a cím viselésére április 8-ától fia, Karl is jogosulttá vált. Anyai nagybátyja, az osztrák bárói címet viselő Josef Freiherr von Baltin nyugalmazott százados, akinek nem volt saját gyermeke, 1897-ben kérelmezte, hogy bárói címét és családi címerét unokaöccsére, Karlra hagyományozhassa. Kérelmét elfogadták, így 1898. február 21-étől az ekkor már ezredesi rangban szolgáló unokaöccs felvehette és jogosan használhatta a Karl Freiherr von Pflanzer-Baltin nevet.
1889-ben Tarnówban feleségül vette Hedwig Fegert. Házasságukból két fiú született, egyikük később elesett az I. világháború első évében.Osztrák–magyar tábornokok, akik saját fiukat veszítették el az I. világháború első évében, az 1914-es galíciai harcokban: Karl von Pflanzer-Baltin vezérezredes, Franz Conrad von Hötzendorf tábornagy, Hazai Samu vezérezredes és Kövess Hermann tábornagy. Másik fia, Emil von Pflanzer, aki 1887-ben született a csehországi Nachodban, diplomáciai pályára lépett, osztrák–magyar konzulként dolgozott Szófiában és Prágában.Később Vela Savovot vette feleségül. Két unokájuk született, Lydia és Erik von Pflanzer. Leszármazottaik ma is élnek Ausztriában és Svájcban.
Pályája a világháború előtt Három évi elemi reáliskola (Unterrealschule) után Karl Pflanzer kijárta a hadapródiskolát Marburg an der Drau-ban (ma: Maribor, Szlovénia) és Kismartonban (ma: Eisenstadt, Ausztria). 1867–71 között elvégezte a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémiát (Theresianische Militärakademie). Évfolyamtársai közül később ketten is hozzá hasonló magas főtiszti rangra emelkedtek (Karl Graf Kirchbach és Arthur Freiherr Giesl von Gieslingen lovassági tábornokok). Szolgálati lapja szerint Pflanzer-Baltin kadét jól tudott franciául, és a szolgálat ellátásához szükséges mértékben ismerte a lengyel és cseh nyelveket is.
1875. szeptember 1-jén 1. dragonyos ezrednél kezdte szolgálatát hadnagyi rangban. 1877–78-ig a pardubitzi dandártiszti iskolába járt (Brigadeoffiziersschule). 1878–80 között sikeresen elvégezte a vezérkari tiszti képzést a bécsi Hadiakadémián (Kriegsschule), ezt követően 1880. május 1-jén főhadnaggyá lépett elő. Több éves csapatszolgálat következett Przemyślben és Temesvárott. 1884. május 1-jén századossá lépett elő, és a mostari 18. gyalogezredhez került.
1889-ben a tarnówi 2. ulánus ezredhez helyezték (itt nősült meg). A főtiszti vizsgák sikeres letétele után 1891. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. Ezután 1885-ig a bécsi Hadiakadémia oktatójaként a vezérkari tisztek hadműveleti kötelmeit tanította.
1893. április 8-án apja után felvette a nemesi előnevet (Karl Edler von Pflanzer). 1894. május 1-jén alezredessé léptették elő. Az oktatásban elért kiváló eredményeiért 1895. október 15-én kitüntették a Katonai Érdemkereszttel. 1897. május 1-jén ezredessé léptették elő, októberben kinevezték a lembergi XI. hadtest vezérkari főnökévé. Ezt a tisztséget hat éven át töltötte be. 1898. február 21-étől a Karl Freiherr von Pflanzer-Baltin nevet viselte.
A lembergi hadtest vezérkari főnökeként elért eredményeiért 1901. április 9-én megkapta 3. osztályú Vaskorona-rendet, és 1901 novemberében a Románia Csillaga Érdemrend parancsnoki fokozatát.Románia 1901-ben még hivatalosan a Monarchiával baráti viszonyban álló országnak számított. 1903 márciusában a XI. hadtest vezérkari főnöki beosztását átadta Friedrich Ritter Gerstenberger von Reichsegg und Gerstberg ezredesnek. Őt magát megbízták a 32. gyalogdandár parancsnokságával. 1903. május 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. Kiváló jellemzéseket kapott: nagyon megbízható, erős akaratú, szilárd jellemű.
1907 márciusában kinevezték a brünni 4. gyaloghadosztály (Infanteriedivision) parancsnokává, november 1-jén altábornaggyá léptették elő. Négy éven át fő feladatának tekintette a csapattisztek taktikai tudásának fejlesztését. Az idősebb, magas rangú tisztek bírálták azért, hogy az alacsonyabb rangú tiszteket is taktikai ismeretekre oktatja, de Pflanzer-Baltin határozottan keresztülvitte akaratát. Eredményeit 1909. március 9-én a Lipót-rend lovagkeresztjével ismerték el. 1911 októberében kinevezték a csapattiszti iskolák (Korpsoffiziersschulen) főfelügyelőjévé, ahol oktatási elképzeléseit szélesebb körben valósíthatta meg. A következő években számos kitüntetést kapott: 1910-ben a román Károly Király Jubileumi érdemrendet, a porosz első osztályú Korona-rendet, és 1912. október 29-én tiszteletbeli lovassági tábornoki előléptetést kapott „mit Titel und Karakter”. Minden reménye megvolt arra, hogy látványos események nélkül, sok éves szolgálatának letelte után hamarosan békésen nyugdíjba vonulhat. 1914 júniusában, 59 éves korában kérelmezte nyugállományba helyezését.
Az első világháborúban thumb|right|250px|A keleti front, 1914 telén, 1915 tavaszán. Galícia–Bukovina, 1914–15 Az első világháború kitörése miatt nyugdíjazását elhalasztották. 1914. november 1-jén tényleges lovassági tábornoki rangot kapott (1914. augusztus 31-ig visszaható hatállyal), és kinevezték egy megerősített hadtest (Armeekorps Pflanzer-Baltin) parancsnokává. Hadtestével a keleti frontra, Galíciába vezényelték, ahol a nyári kezdeti sikerek (Krásnik, Komarow) után az októberi orosz ellentámadás nyomán súlyos helyzet alakult ki. Az oroszok az Erdős-Kárpátok irányában támadtak. Borojević tábornok 3. hadseregét és Böhm-Ermolli tábornok 2. hadseregét vissza is nyomták a kárpáti hágókig, a Dunajec és a Visztula folyókig. Novemberre az oroszok elfoglalták Észak-Bukovinát és Galícia keleti felét. Súlyos Az osztrák–magyar haderő jobbszárnyának legszélére állított Armeekorps Pflanzer-Baltin már a bukovinai Donavátránál (Vatra Dornei) állt, az oroszok több helyen magyar területre is betörtek. November 2-án ismét ostrom alá fogták Przemyśl erődjét.
Az Armeekorps Pflanzer-Baltin az Erdély védelmére szánt magyar egységekkel és öreg népfelkelőkkel („hadtápzászlóaljakkal”) azonban sikeresen védelmezte az Erdős-Kárpátokat. A legkeményebben az 5. és 11. honvéd hadosztály és a budapesti 10. (közös) huszárhadosztály állt helyt. Az orosz előrenyomulást megállították . December közepén az oroszok Dnyeszter-hadcsoportja, amely 10 hadosztályból állt, főleg kaukázusi és kozák egységekből, a front keleti részén, a Szucsáva folyón át indított támadást. Kozák lovasság elfoglalta a dél-bukovinai Radóc (Radautz) városát, fenyegetve a magyar határon fekvő Uzsoki-hágót. Pflanzer-Baltin ellentámadást javasolt. Hadcsoportját kiegészítették a Lengyel Légióval, és a Hoffmann-hadtesttel. Ez az mintegy 10 dandárnyi erő a galíciai front nyugati feléből oldaltámadásba ment a Dnyeszter-hadcsoport ellen. A művelet sikeresen visszavetette a Galíciába benyomult oroszokat a háború előtti határokra. 1914 karácsonyán visszafoglalta a stratégiai fontosságú Uzsoki-hágót, ezzel a Lucsinai fennsíkig uralta a környéket, bár Bukovinából a kozákok teljesen kiszorították a kimerült osztrák–magyar egységeket. A hadművelet irányításáért Pflanzer-Baltin 1914. december 26-án megkapta az első osztályú Lipót-rendet, a hadiékítménnyel.
A kárpáti téli hadjárat December végén a limanowai győzelem megmentette Krakkót az oroszoktól, de a przemyśli erőd helyzete válságosra fordult. Conrad vezérkari főnök elrendelte a téli támadó hadjáratot a Kárpátokon keresztül. Az 1915. januári offenzíva előtt Pflanzer-Baltin hadcsoportja – Tisza István miniszterelnök közbenjárására – erősítésül megkapta a zágrábi hadtestet, mert Tisza egy Erdély elleni erős orosz támadásra számított, erősíteni kívánta a Kárpátok védelmét, és a román beavatkozást Bukovina visszafoglalásával akarta megelőzni. Tervét Conrad vezérkari főnök is elfogadta. Február folyamán Pflanzer-Baltin sikeres támadást intézett az orosz Dnyeszter hadcsoport ellen, visszafoglalta Czernowitzot és egész Bukovinát. Elfoglalta a galíciai Kolomeát és Stanislaut is. A téli hadjárat súlyos vérveszteségekkel járt, de legfőbb célját, a przemyśli erőd felmentését nem sikerült elérni, a vár március 22-én elesett, a frissen odaérkező orosz 9. hadsereg ekkor ellentámadásba mentek át. Pflanzer-Baltin Április 4-én Ocnánál ügyes manőverrel még kivédte Bruszilov tábornok bekerítő támadását, kivérzett hadserege azonban meghátrálásra kényszerült, Stanislaut is feladta, de kárpáti állásait – egyedüli cs.és kir. hadseregparancsnokként – szilárdan megtartotta. Pflanzer-Baltin hadművelete maradt a súlyos kudarcba fulladt téli kárpáti hadjárat egyetlen sikeres mozzanata .
A hadműveletekben játszott parancsnoki ténykedéséért több elismerést és kitüntetést is kapott: 1915. április 1-jén a Lipót-rend nagykeresztjét a háborús ékítménnyel (az Ausztriában adható legmagasabb katonai kitüntetést), április 25-én titkos tanácsossá nevezték ki, május 31-én megkapta a Vöröskereszt Társaság Érdemcsillagát háborús ékítménnyel. A németek május 5-én kitüntették a porosz 2. osztályú Vaskorona-renddel és június 14-én az 1. osztályú Vaskereszttel. Később, 1918-ban a Kárpátokban kifejtett parancsnoki teljesítményéért megkapta a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) parancsnoki keresztjét is.
A dunajeci offenzíva, 1915. május Mivel az orosz hadvezetés Pflanzer-Baltin téli támadásának megállítására keletre csoportosította Lecsickij tábornok (1856–1923) 9. hadseregét és Radko-Dmitrijev tábornok (1859–1918) 3. hadseregének egy részét, ezzel a dunajeci frontszakasz meggyengült. Mackensen vezérezredes 11. német hadserege, József Ferdinánd főherceg 4. osztrák–magyar hadserege és Borojević tábornok 3. hadseregével együttműködve május 1–3 között sikeresen offenzívát indított. 1915. május 8-án Pflanzer-Baltin megerősített hadtestét átminősítették cs. és kir. 7. hadsereggé. Parancsnoka továbbra is Pflanzer-Baltin tábornok maradt, vezérkari főnöke Theodor Ritter von Zeynek ezredes lett. A 7. hadsereg is részt vett a gorlice-tarnówi áttörésben, amellyel egész Nyugat-Galíciában sikeresen áttörték át az orosz haderő frontját . Június elején visszafoglalták Przemyśl erődjét, három hét múlva Lemberget is. Az oroszok az egész frontszakaszon harcolva vonultak vissza kelet felé. Pflanzer-Baltin Bukovina és Kelet-Galícia visszafoglalására indította az új 7. hadsereget. Katonái 1915 júliusában megtörték Lecsickij tábornok 9. hadseregének elkeseredett ellenállását, az orosz túlerőt legyűrve előrenyomultak a kárpáti hágókból a Dnyeszterig. Augusztus folyamán kemény harcokban visszafoglalták Stanislaut és Halicsot. A 7. hadsereg balszárnya szeptember végére elérte a Szeret folyót, de a német vonalak déli irányú áttörése miatt vissza kellett vonulniuk. Ezt Pflanzer-Baltin rendezetten és igen kis veszteség mellett hajtotta végre.
Az elfoglalt 160 km hosszú arcvonalalat 1915 októberében és novemberében Planzer-Baltin komoly árok- és kiserődrendszerrel erősítette meg. Pflanzer-Baltin sikeresen megtartott egy hatalmas kiszögellést a galíciai síkságon. Ahol a terep engedte, megerősített tüzérségi álláspontokat telepített. 1915 decemberétől 1916 januárjában és februárjában a futóárkok és redutok (sáncerődök) rendszere ellenállt a hagyományos „gőzhenger” stílusban vezetett orosz tömegtámadásoknak. 1915. december 20-án Pflanzer-Baltint kinevezték a 93. gyalogezred tulajdonosává (azaz tiszteletbeli parancsnokává). 1916. február 14-én megkapta az első osztályú Katonai Érdemkeresztet a háborús ékítménnyel. Május 8-án vezérezredessé léptették elő. A szövetséges Oszmán Birodalomtól megkapta az arany és ezüst Imtiaz Érdemérmet, és a Czenowitzi Egyetem díszdoktorává fogadta. A katonái között is igen népszerű, kemény öreg tábornok pályájának csúcspontjára ért.