A József Attila-lakótelep (rövidítve: JALT) Budapest egyik városrésze a IX. kerületben. Az egyik legnagyobb kísérleti lakótelep Magyarországon.

Fekvése bélyegkép|balra|200px|A lakótelep térképe az Ecseri úti metróállomásnál Határai: Üllői út az Ecseri úttól – Határ út – az M5-ös autópálya bekötőútja – Epreserdő út – Ecseri út az Üllői útig.

Története

bélyegkép|jobbra|250px|Toronyház a Hurok utcában bélyegkép|jobbra|250px|A telep építése Kispest felől nézve |bélyegkép|jobbra|250px|Az Ezüst Sirály étterem építése |bélyegkép|jobbra|250px|Az 1973-ban megnyílt Pest-Buda mozi A terület az 1840-es években a Lóversenydűlő nevet kapta, mivel gróf Széchenyi István kezdeményezésére itt tartották a lófuttatásokat. A 19. század végén katonai lőtér volt itt. Az első világháború során, 1915-ben kórházbarakkokat építettek, amelyeket a háború után szükséglakásokká alakítottak. Ez volt a Mária Valéria-telep. A soklakásos barakkokhoz házanként egy WC és egy zuhanyzó tartozott. 1940 és 1942 között félkomfortos lakásokat tartalmazó földszintes téglaházakat is építettek, azonban a minimálisan elfogadható körülményeket biztosító barakkok mellett egy romos viskókból és rozoga fabódékból álló nyomornegyed is kialakult, ahová azok kerültek, akik a Mária Valéria alacsony lakbéreit sem tudták kifizetni.

A Mester Árpád https://urbanistak.hu/mester-arpad által tervezett mai lakótelep több ütemben, 1957–1967 és 1979–1981 között ezeknek a nyomortelepeknek a felszámolása után, illetve azok helyén épült fel. Az utolsó periódusban bontották le az Üllői út mentén állt földszintes épületsorokat, köztük a Pöttyös utca sarkán álló kis kápolnát, majd az addig egységes építészeti stílust megtörve panelházakat húztak fel a helyükre. Abban az időszakban épült a Pöttyös utcában és a mozi mellett látható néhány tízemeletes épület is. A lakásokat rászorultsági alapon utalták ki. Az igénylés alapja a korábbi szűkös, túlzsúfolt, vagy leromlott állapotú lakás és a több gyermek volt. A házakon végig követhető a Kádár-korszak építőiparának a korabeli lakásínségre adott válaszaként a hazai tömeges lakótelep építés típusterveken alapuló technológiai fejlődése: az első téglablokkos és kohóhabsalak anyagú monoblokkos épületektől kezdve, az öntöttfalasokon és a kísérleti nagypaneleseken át a tízemeletes panelházakig bezárólag. Az első lakó 1959-ben költözhetett be, majd 1961-ben az új városrész megkapta József Attila költő nevét. 1981-ig összesen 8500 lakás készült el.Bán Dávid - Mi lesz veled József Attila-lakótelep? (Építészfórum, 2017.02.20.)

A telep belső úthálózata által öt, egymástól elkülönülő lakókörzetre osztódik, amelyek mindegyikébe saját bölcsődét, óvodát, iskolát és üzletközpontot is építettek. Az 1960-as években épült fel az ország akkori legnagyobb ABC áruháza a Napfény és Lobogó utca sarkán (ma Spar áruház üzemel benne), valamint vele szemben az Ezüst Sirály, korabeli meghatározásában „vendéglátóipari kombinát”, amely cukrászdát, zenés-táncos eszpresszót, sörözőt, cigányzenés éttermet, műsoros pálmakertet is tartalmazott (itt ma Lidl diszkont található). 1973-ban adták át a Pest-Buda mozit (ma görög kultúrcentrum).

Közösségi és kultúrcélra szolgál a mai napig működő Dési Huber Művelődési Ház a Lobogó és a Toronyház utca sarkán. A rendszerváltás előtt pedig iskolai rendezvények gyakori helyszíne volt az előadóteremmel is rendelkezett Toronyház utcai MSZMP-pártház.

A vendéglátást, valamint a közétkeztetési feladatokat az Ezüst Sirály, az étteremmel, eszpresszóval és terasszal rendelkező Attila, valamint az Üllői és Dési Huber utca sarkán található Torony bisztró szolgálta. Előbbi és az Attila étterem 1990 körül véglegesen átalakításra került, az Attila eszpresszó 2014-ig őrizte eredeti arculatát, míg teljes átépítésre nem került. A Torony sörözőként és önkiszolgáló étteremként 2012-ig működött.

A lakótelepen több orvosi rendelő, gyógyszertár mellett nagy méretű könyvtár, rendőrőrs, postahivatal, OTP-bankfiók, biztosító kirendeltség, továbbá a kor elvárásainak megfelelő mennyiségű üzlet és szolgáltatás is megtalálható volt: fodrász, fényképész, iparcikk-kölcsönző, órajavító, ruhatisztító ugyanúgy elérhető volt, mint könyvesbolt, Röltex, papír-írószer, dohánybolt, hentes és zöldséges. Ezek többsége a rendszerváltás idején lezajlott gazdasági átalakulás során megszűnt vagy profilt váltott, a manapság működő hasonló boltok helyileg sem azonosak a régiekkel. Az Üllői úti Toronyház keleti végében a Torony bisztró mellett Szivárvány áruház működött (kisebb vegyes iparcikk üzlet). Később éjjel-nappali élelmiszerbolt, aztán bankfiók lett, majd az is megszűnt.

Az 1990-es évek folyamán a lakásokat töredékes áron értékesítette az önkormányzat, a bérházak társasházzá alakultak.

Élelmiszer

A Napfény utcai nagy élelmiszerüzlet mellett négy kisebb is épült, ebből három a mai napig működik, a negyedikből 2015-ben konditerem lett. A lakótelep építésekor egy ideiglenes élelmiszerbolt működött a Friss és Toronyház utca akkor még nem elkészült sarkán, de a Lobogó utcai OTP fiók is élelmiszerüzlet volt a Napfény utcai nagy áruház átadásáig. Ez utóbbi a rendszerváltozás után Super Közért lett, majd annak megszűnte után Spar. Az egykori Ezüst Sirályból előbb papír és írószer diszkont, majd Lidl és több kis üzlet lett. Az Ecseri és Üllői út sarkán álló nagyobb épület bútoráruház és kisebb részben élelmiszerbolt volt, majd emeletet kapott, ezután a földszint Kaiser, majd Spar néven működött, illetve működik. A rendszerváltozás utáni években a lakótelepet ellepték az apró, a házak pincéjében és a gyerekkocsi tárolókban működő kis miniüzletek, de ezek szinte mindegyike mára bezárt.

Közlekedés

Az M3-as metróvonal Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest közötti szakaszát 1980 márciusában adták át, a telep lakói az Ecseri úti és a Pöttyös utcai megállókat használják.

Villamos a lakótelepen sosem járt, de az Üllői úti villamosok (50-es, 42-es jelzésű járatok), valamint a Nagykőrösi úton kifelé haladó 51-es, az Örs vezér terétől a Gubacsi útig tartó 13-as villamos könnyen elérhető volt a lakók számára. A metró 1980-as átadása után a Határ úttól befelé a Üllői úti villamosjáratok megszűntek, csak a 13-as helyett 2001 óta közlekedő 3-as villamos jár a telep nyugati peremén Epreserdő utca mentén, erre a helyiek négy helyen tudnak felszállni az Ecseri út irányából, két helyen pedig a Határ úton. Az 52-es villamos pályája a Határ út mellett, az Üllői és Nagykőrösi út között 1980-ra készült el.

A lakótelep utcáinak leaszfaltozását követően azonnal elindult a buszforgalom. A legfőbb járat a 39-es volt, mely 1973-ig járt a lakóteleptől a budai Dániel útig, bejárva a város jelentős részét. A másik járat a „J”, illetve 81-es busz volt, mely 1976 szilveszteréig a lakótelep és a Madách tér között járt. A metró 1980-as átadása után az Ecseri útig közlekedő feltáró-ráhordójárat lett, de ezután is több módosításon esett át, 2008 óta 181-es járatként üzemel a Távíró utcai körforgalom és az Aszódi utca között, mindkét irányban érintve az Ecseri úti metrómegállót, egy irányban pedig a volt Gyáli úti sorompónál lévő Merényi Gusztáv kórházat. A Belső Ferencvárossal 2002 óta közvetlen kapcsolatot biztosító Ferenc-busz 2008-ban a 281-es számot kapta. A Illatos-árok mentén húzódó Kiserdő és a telep keleti széle között, a Távíró utcában megálló 123-as, 123A, 84E és 89E jelzésű buszokkal a Határ út metróállomás közelíthető meg.

A Napfény utca eredetileg két külön, egymástól elválasztott sávval rendelkezett, párhuzamos parkolással. A jelenlegi egybefüggő sávokat és a ferde parkolást 2001-ben alakították ki. A telep egész területén 30 km/h sebességkorlátozást vezettek be.

A kezdeti időkben a Határ út és Ady Endre út sarkán állt egy kisebb benzinkút, majd annak megszűnése után a Napfény utcában felépült az új ÁFOR töltőállomás. 1993 óta a MOL üzemeltetésében, többszöri átépítés és bővítés után érte el a ma látható formáját.

Vendéglátás

Eredetileg három vendéglátóhely működött, a Torony bisztró, az Attila étterem és presszó, és az Ezüst Sirály, amelyben első osztályú étterem, söröző, presszó, cukrászda, kerthelyiség is megtalálható volt. Eredeti formájában egyik hely sem maradt fent.

Jelenleg két melegkonyhás vendéglátóhely maradt, az Ifjúmunkás utcai La Corte pizzéria, ami az egykori iparcikk-kölcsönző helyén található, valamint a Szederinda étterem, ami a Torony bisztró helyén, a Dési Huber utca és az Üllői út sarkán működik.

Két nagyobb cukrászda volt a telepen, ezek az Attila presszó és az Ezüst Sirály presszó. Előbbi teljes átépítés után Tinódi Pékség néven üzemel a volt Pest-Buda mozival szemben a Valéria téren, utóbbi megszűnt. A Lobogó utcai fodrászat helyén nyílt Fahéj cukrászda szintén megszűnt. Az Ecseri úti metrómegállónál lévő pavilonokban kínai büfé, lángossütő, pizza-szeletes, minicukrászda, mini sörbár is volt, azonban az összeset bezárták és 2024-ben lebontották. Elszórva több kisebb hely működik, köztük gyros-sütő, pékbolt, minipresszó.

Oktatás, egészségügy, kultúra bélyegkép|jobbra|250px|A Nagyjátszó (közkeletű nevén: Csigapark) a Dési Huber utca és a Csengettyű utca között<ref>Csákvári Nagy Lajos - Ágaskodó csiga - Köztérkép A lakótelep felépítése idején többnyire fiatal, több gyermekes családok költöztek be, ennek megfelelően több bölcsőde, óvoda, általános iskola is működött. A lakosság öregedése miatt ezek egy része megszűnt, vagy profilt váltott, az egyik egykori óvoda például nappali tartózkodó felügyeletre szoruló idős emberek számára. Ma három általános és négy középiskola található a telepen és itt tanulnak A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatói is.

A lakótelepiek számára több orvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő, nőgyógyászati rendelő, valamint több gyógyszertár állt, ezek nagyobb része még működik. Szakorvosi rendelőintézet viszont nem volt, a hatvanas években a kispesti Ady Endre úti rendelőintézetbe kellett járni, amíg a Merényi kórház mellett, a Füleki utca sarkán 1973-ban átadták a Gyáli úti rendelőintézetet, ahová a lakótelepről buszjáratot is indítottak rendelési időben. Ez az intézet a 2000 utáni években gyakorlatilag megszüntetésre került, azóta a telep lakói a távolabbi Mester utca és Drégely utca sarkán lévő IX. kerületi szakrendelőbe kénytelenek járni. Ehhez 2002 indítottak közvetlen buszjáratot, a 2008 óta 281-es es számot viselő busz csak hétköznapokon, rendelési idő alatt közlekedik. Orvosi ügyelet a Haller utcában érhető el. Egy kisebb kihelyezett szakorvosi rendelő található a Valéria térnél.

Közösségi célokat szolgál a Dési Huber Művelődési Ház, az előadótermes közösségi ház (egykori pártház), a görög kultúrcentrum (egykori Pest-Buda mozi). Nyaranta megtartják a lakótelepi napokat.

A művészetekben

A lakótelep építésekor forgatta Keleti Márton a Hattyúdal című filmjét, amit 1963-ban mutattak be. A lakótelepen, annak építésekor játszódó történetben szereplő Villa Negra valójában két, a filmhez épített díszletház volt. A többször látható ház a Távíró utca kanyarulata mentén, a Kiserdő szélén volt felépítve, a film végi másik a Napfény utca és Távíró utca mai körforgalmától mintegy 50 méterrel kifelé volt. A filmbéli Kotyogó kocsma, majd eszpresszó a valóságban nem létezett, csak a film idejére felépített díszlet volt a Toronyház utca és Csengettyű utca sarkán.

Jegyzetek

Források

Budapest teljes utcanévlexikona. (Dinasztia Kiadó – Gemini Kiadó, Budapest, 1998) Viczián Zsófia: Mert kell egy telep – emberléptékű lakónegyed, Heti Válasz, XII. évfolyam 38. szám, 2012. szeptember 20.

További információk http://jozsefattilalakotelep.hu A József Attila-lakótelep története Rátonyi G. Tamás – Amikor a Pöttyös utca majdnem Pettyes lett (utcakterek.blog.hu, 2016.08.27.) Molnár Dávid – Így számolták fel 60 éve a nyomort a IX. kerületben (24.hu, 2016.09.12.)

Kategória:Budapest IX. kerülete Kategória:Budapest városrészei Kategória:Budapest lakótelepei Kategória:Üllői út