Christian Vietoris (Gerolstein, 1989. április 1. –) német autóversenyző, a 2006-os német Formula–BMW sorozat győztese, valamint a 2009-es Formula–3 Euroseries ezüstérmese.
Pályafutása left|thumb|210x210px|Vietoris 2010-ben a GP2-es bajnokság egy futamán Gokart-pályafutása után a német a német Formula–BMW szériában versenyzett. 2005-ben még csak a tizenhetedik helyen zárta a sorozatot, majd 2006-ban megszerezte a bajnoki címet. A szezon során kilenc alkalommal végzett az első helyen, és egy futam kivételével mindig dobogóra állt.
2007-ben a német Formula–3-ban szerepelt. Ezt a bajnokságot a hatodik fejezte be. Az ezt követő két évet a Formula–3 Euroseries-ben töltötte. A 2008-as szezont hatodikként zárta, 2009-ben pedig második lett. Christian a francia Jules Bianchival szemben maradt alul a bajnoki elsőségért folytatott küzdelemben.
GP2
Részt vett a teljes 2009–2010-es ázsiai GP2-es bajnokságban. Az idény első hétvégéjén egy hatodik helyezéssel kezdett az első futamon, majd a második futamon első lett. A szezon hátralevő részén egy alkalommal sem szerzett pontot, az összesítést végül tizedikként zárta, majd a GP2-es sorozatban 2010-ben 9. lett, 2011-ben pedig az összetett sorozat 7. helyén zárt, mindkétszer a Racing Engineering csapatánál versenyzett.
DTM 2011-ben elindult a Német Túraautó-bajnokságban a Persson Motorsport színeiben egy 2008-as Mercedes AMG-vel, ahol a szezon első futamán, Hockenheimben 13. lett, szezonbéli legjobb helyezése egy 5. hely volt Oscherslebenben és az összetett 14. helyén zárt mindössze 4 ponttal.
2012-ben a szintén Mercedes AMG-vel versenyző HWA Teamhez igazolt, ahol továbbra sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, legjobb helyezése egy 4. hely volt Hockenheimben, viszont az előző szezonhoz képest többször szerzett pontot és a bajnokságban a 12. helyen zárt 25 ponttal.
2013-ban már sokkal jobb teljesítményt nyújtott a DTM-ben, ugyanis a szezon első futamán megszerezte első dobogós helyezését (3. hely), továbbá még három versenyen tudott a pódium legalsó fokára állni és egyszer sem esett ki ebben a szezonban, az összetettben végül a 4. helyen zárt 77 ponttal.
2014-ben a Mercedesek gyengén teljesítették ezt a szezont, viszont így is Vietoris lehetett a legboldogabb, miután első futamgyőzelmét is megszerezte DTM-es karrierje során, ezen kívül még a Lausitzringen zárt másodikként, így ezt a sorozatot ismét a 4. helyen zárta 69 ponttal.
Eredményei Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozata Év Csapat Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2008 Mücke Motorsport Mercedes HOC17 HOC22 MUG128† MUG219 PAU15 PAU24 NOR16 NOR21 ZAN113 ZAN211 NÜR1Ki NÜR2Ki BRH15 BRH2Ki CAT13 CAT22 BUG128† BUG210 HOC1EX HOC2Ki 6. 36 2009 Mücke Motorsport Mercedes HOC17 HOC22 LAU18 LAU21 NOR16 NOR21 ZAN13 ZAN24 OSC14 OSC21 NÜR18 NÜR22 BRH13 BRH24 CAT16 CAT24 DIJ11 DIJ26 HOC1 HOC2 2. 75 † Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Teljes A1 Grand Prix eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2006–07 Németország NEDSPR NEDFEA CZESPR CZEFEA CHNSPR CHNFEA MYSSPR MYSFEA IDNSPR IDNFEA NZLSPR NZLFEA AUSSPR AUSFEA RSASPR RSAFEA MEXSPRKi MEXFEA9 CHNSPR CHNFEA GBRSPR GBRSPR 1. 128 2007–08 NEDSPR6 NEDFEA9 CZESPR7 CZEFEA8 MYSSPR MYSFEA ZHUSPR ZHUFEA NZLSPR2 NZLFEA1 AUSSPR AUSFEA RSASPR RSAFEA MEXSPR MEXFEA SHASPR SHAFEA GBRSPR GBRSPR 8. 83
Teljes GP2-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2010 Racing Engineering ESPFEAKi ESPSPR18 MONFEA14 MONSPRNi TURFEA7 TURSPRKi VALFEA12 VALSPRKi GBRFEA6 GBRSPR10 GERFEAKi GERSPR10 HUNFEA2 HUNSPR2 BELFEA11 BELSPRKi ITAFEA4 ITASPR1 ABUFEA ABUSPR 8. 29 2011 Racing Engineering TURFEA11 TURSPRRetESPFEAESPSPRMONFEAMONSPR VALFEARet VALSPR13 GBRFEA2 GBRSPRRet GERFEARet GERSPR4 HUNFEA8 HUNSPR10 BELFEA1 BELSPR13 ITAFEA6 ITASPR1 7. 35
Teljes GP2 Asia Series eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2009–10 DAMS ABU1FEA6 ABU1SPR1 ABU2FEAKi ABU2SPR14 BHR1FEA14 BHR1SPR9 BHR2FEAKi BHR2SPR14 10. 9
Teljes DTM eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2011 Persson Motorsport HOC13 ZAN15 SPL15 LAU9 NOR11 NÜR13 BRH13 OSC5 VAL12 HOCKi 14. 4 2012 HWA Team HOC4 LAU11 BRH6 SPLKi NOR8 NÜR16 ZANKi OSC12 VAL12 HOC10 12. 25 2013 HWA Team HOC3 BRH8 SPL7 LAU3 NOR3 MSC10 NÜR3 OSC18 ZAN15 HOC7 4. 77 2014 HWA Team HOC15 OSC1 HUN20† NOR21† MSC7 SPL9 NÜR6 LAU2 ZAN5 HOC14 4. 69 2015 HWA AG HOC114 HOC211 LAU117 LAU27 NOR14 NOR22 ZAN112 ZAN28 SPL14 SPL28 MSC1Ki MSC220 OSC118 OSC221 NÜR115 NÜR214 HOC112 HOC2Ki 16. 56 2016 Mercedes-Benz DTM Team Mücke HOC15 HOC214 SPL1Ki SPL217 LAU15 LAU27 NOR110 NOR215 ZAN13 ZAN220† MSC123 MSC214 NÜR113 NÜR217 HUN117 HUN214 HOC122 HOC22 14. 60 * A szezon jelenleg is zajlik.
†Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 75%-át.
További információk
Christian Vietoris Hivatalos honlapja Christian Vietoris Profilja a DTM hivatalos weboldalán / Christian Vietoris Profilja a driverdatabse.com honlapon Közösségi oldalai
Kategória:Német autóversenyzők Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek