Zinaida Greceanîi (Tomszki terület, 1956. február 7. –) moldáv közgazdász, politikus, a Moldovai Köztársaság Szocialistáinak Pártjának a tagja, elnöke és frakcióvezetője, és a Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártjának korábbi tagja és a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke (2008–2009).

Élete Ifjúsága Családja Moldova Briceni járásából származik, akiket a szovjet rendszer alatt Szibériába, a Tomszki területre deportáltak. Zinaida Greceanîi ott született 1956-ban. A Chișinăui Pénzügyi és Gazdasági Főiskolán, majd a Chișinăui Állami Egyetemen tanult, ahol 1974-ben végzett közgazdászként.

Politikai pályán 1974–1991 között a Briceni járás különféle pénzügyi hivatalaiban dolgozott. 1991-től 1994-ig a Briceni járási hivatal végrehajtó bizottságának költségvetési részlegét vezette, később járási pénzügyi hivatal helyettes vezetője, ezt követően a járási végrehajtó bizottság helyettes vezetője, majd a járási pénzügyi hivatal megbízott vezetője volt.

1994-től a központi kormányzatban dolgozik. 1994–1996 között a Moldáv Pénzügyminisztérium Költségvetés-elemzési Főosztályának helyettes vezetőjeként dolgozott, majd a minisztérium Költségvetési Igazgatóságának helyi (önkormányzati) költségvetésekkel foglalkozó főosztályát vezette. 1996-tól 2000-ig először a pénzügyminisztériumban a Költségvetés-tervezési Főosztály, majd a Költségvetési Igazgatóság vezetője volt. 2000-ben pénzügyminiszter-helyettessé, 2001-ben első pénzügyminiszter-helyettessé nevezték ki.

2002. február 8-án a Moldovai Köztársaság elnökének rendelete alapján előbb ügyvivő pénzügyminiszterré, majd február 26-án pénzügyminiszterré nevezték ki. A 2005-ös parlamenti bizalmatlansági szavazást követően, április 19-től is megőrizte pénzügyminiszteri posztját Vasile Tarlev második kormányában. 2005. október 10-től első miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett. E minőségében a moldovai–orosz kormányközi gazdasági vegyes bizottság moldáv társelnöke volt, és az orosz Gazprom vállalattal folytatott tárgyalásokat is ő vezette moldáv részről. 2005-ben indult a chișinăui polgármesteri posztért is. Mindkét választási fordulóból győztesen került ki, de az alacsony részvétel miatt a választás érvénytelen volt. A kormány élén Vasile Tarlev 2008. március 19-i lemondását követően, március 21-én Vladimir Voronin elnök őt jelölte a Moldovai Köztársaság miniszterelnöki posztjára. Hivatalát a moldovai parlament 2008. március 31-i megerősítő szavazását követően foglalta el. A 101 tagú parlamentben 56 képviselő szavazott bizalmat neki.Moldova's Parliament approves new government Június 10-én – az április 5-i parlamenti választásokat követő, ismét kommunista többségű – parlament bizalmat szavazott a régi-új miniszterelnök vezette kormánynak. Öt nappal később az államfő feloszlatta a parlamentet és július 29-én előre hozott választást tartottak. A parlamenti többséget ezúttal megszerző négy volt ellenzéki párt augusztus 8-án megállapodott a koalíciós kormányzásról, és Európai Integrációért elnevezéssel létrehozta szövetségét. Greceanîi az új parlament alakuló ülésén augusztus 28-án benyújtotta lemondását, de ügyvezetőként hivatalban maradt.Lemondott a moldovai kormány URL hozzáférés – 2009. október 17. Hivatalosa szeptember 10-én jelentette be távozását posztjáról, mivel összeegyeztethetetlennek tartotta miniszterelnöki és képviselői tisztségétLemondott Vladimir Voronin URL hozzáférés – 2009. október 17. és csak a parlamentben kívánta folytatni tevékenységét.Ügyvezető miniszterelnököt neveztek ki a moldovai kormány élére URL hozzáférés – 2009. október 17. Az államfő Vitalie Pîrlogot jelölte ki ügyvezetőnek helyére szeptember 14-i hatállyal.Ministrul justiției, Vitalie Pîrlog, va fi prim-ministrul interimar al R. Moldova URL hozzáférés – 2009. október 17.

Elnökválasztás Az elnökválasztás 2009. május 20-án tartott első, majd június 3-án tartott második fordulója kudarcba fulladt, mivel egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy a moldovai parlament őt válassza meg államfőnek. A kommunista párt az áprilisi parlamenti választásokat nagy fölénnyel nyerte meg, de egy mandátummal kevesebbet (61 helyett 60-at) szerzett ahhoz, hogy az államfőválasztásnál szükséges 3%5-ös többséget elérje a 101 tagú törvényhozásban.Sikertelen államfőválasztás a moldovai parlamentben URL hozzáférés – 2009. május 31.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Életrajza a Moldovai Köztársaság kormányának honlapján (angolul)

előző miniszterelnökVasile Tarlev 2001. április 19. – 2008. március 20.<center>Moldova miniszterelnöke 40px 2008. március 31. – 2009. szeptember 14.következő miniszterelnökVitalie Pîrlog ideiglenesen 2009. szeptember 14. – szeptember 25.

Kategória:Moldova miniszterelnökei Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Moldáv nők