A Keine Lust a negyedik kislemez a német ipari metált játszó együttes, a Rammstein Reise, Reise stúdióalbumáról. Németországban, Ausztriában és Svájcban 2005. február 28-án jelent meg. Két változat is a boltokba került, az egyik egy maxi kislemez, a másik pedig egy 2 számos kislemez. A német cím fordítása „ Semmi kedvem”.

Videóklip A klipet 2005. január 18-án forgatták Berlinben, de csak egy hónappal később került adásba. A rendező Jörn Heitmann volt, aki már több klipet is készített az együttesnek.

A videóklipben a tagok el vannak maszkírozva, hogy kövérnek tűnjenek. Egy közös felvételre gyűltek össze, láthatóan sok idő eltelte után. Az egyetlen tag, akit nem maszkíroztak el, az a billentyűs, Christian „Flake” Lorenz. Ő a többiekhez képest későn érkezik, és egy sajátos tolószékben ül, ami azoknak van kifejlesztve, akiknek nehézségei vannak a járással. A klip végére mindenki távozik, kivéve Lorenzet, akinek végül sikerül fölállnia, és járni kezd, bár elég furcsán.

Egy internetes beszélgetés során a ritmusgitáros, Paul Landers azt nyilatkozta, hogy az ötlet, hogy legyenek kövérek, a dobosé volt, és a jelmez elkészítése 4 órát vett igénybe.

A videóklipet 2005 novemberében jelölték az MTV Europe Music Awards-on, és a 2005-ös Echo díjátadón elő is adták ezt a számukat április 2-án. Az előadás követte a klip témáját, így tulajdonképpen a videóklipet mutatták be élőben. A díjátadón végig a kövérjelmezeket viselték.Rammstein Page

Jelentés A klip készítéséről szóló kisfilmben a gitáros Richard Z. Kruspe így nyilatkozik a dalszöveg jelentéséről:

Ez után a sok év után tele vagyunk energiával! Hírnév, siker, pénz. Többé semmit nem akarunk csinálni! Semmit! Ez az ötlet a dalban. Megint a kezdeteknél vagyunk. Csak zenélni akarunk. Nem akarjuk az ezzel járó cirkuszt többé. Szóval találkozunk még egyszer, egy előadás erejéig – csak hogy együtt zenélhessünk. A tény, hogy kövérek vagyunk, csak a túlzást szimbolizálja. Ez tényleg csak a kezdethez való visszatérést jelenti.YouTube - Broadcast Yourself

Számlista

Német kiadás Keine Lust Keine Lust (Remix No. 1 a Clawfingertől) Keine Lust (The Psychosonic Remix DJ Drugtól) Keine Lust (Bozz Remix Azadtól) Keine Lust (Jazz Remix a Clawfingertől) Keine Lust (Black Strobe Remix) Keine Lust (Curve Remix a Front 242-tól) Keine Lust (Ich zähl die Fliegen Remix a Kriegertől)

Angol kiadás - első rész (CD) Keine Lust Ohne dich (Mina Harker változata - Laibach-remix) Mutter Orchesterlied I (Zenekari verzió)

Angol kiadás - második rész (DVD) Keine Lust Mein Teil Mein Teil (videóklip) Mein Teil (Így készült)

Angol 7" Vinyl kiadás Keine Lust Du Hast (Koncertfelvétel: Parkbühne Wuhlheide, Berlin, 1998. augusztus)

Jegyzetek

Források https://web.archive.org/web/20080429045520/http://www.rammstein.com/keine_lust/

Külső hivatkozások Dalszöveg németül és angolul

Kategória:Rammstein-kislemezek Kategória:2005 kislemezei