bélyegkép|300px|A Rőzsehordó nő Munkácsy Mihály egyik legtöbbet reprodukált képe (1873)Munkácsyt ünnepli logójában a Google
Magyarország festőművészete alatt a történelmi Magyar Királyság, illetve az egykori és mai Magyarország területének festőművészetét értjük.
Középkor Korai Árpád-kor (11-12. század) thumb|300px|right|Feldebrői freskó A festészet Magyarországon a templomok építésével együtt jelent meg. Bár jelentős emlékekre is támaszkodhatott volna, mint a pécsi ókeresztény sírkamrák freskói, a festészetet más országok műhelyeitől, elsősorban Itáliából és Bizáncból hozták be az ómagyar korban.
A székesfehérvári bazilikát mozaik díszítette, a pécsváradi monostor falképei a montecassinói bencés műhellyel állnak kapcsolatban. Feldebrő templomának falképmaradványai bizánci hatásra utalnak. Sopronfalvi Mária-templom diadalívének freskói, hidegségi apszis apostolai.
A korban eleinte a kódexeket csak egyszerű kezdőbetűkkel díszítették (hahóti kódex, 11. sz. vége). A 12. század végi Pray-kódexben már tollrajzokat is találni, Gutkeled Bibliája pedig színvonalas miniatúrákkal díszített. Késő Árpád-kor (13. század) Az ebből a századból származó falképek bizantinizáló olasz és francia hatásról árulkodnak. Általában a templomok északi falát, a diadalívet és a szentélyt festették ki. Bizantinizáló képek a veszprémi Gizella-kápolna apostolai. Jó állapotban maradtak meg a jáki templom déli tornyának jelenetei és a szentély Szent György-figurája. A falusi templomok elbeszélő jellegű falképfestészetét a vizsolyi templom Krisztus életéből vett jelenetei illusztrálják. Olasz hatást tükröz a szepesdaróci Angyali üdvözlet.
A században már mutatkozott a francia gótika hatása (ócsai templom szentélyének freskói). A táblaképfestészetről csak írásos források alapján tudunk.
Anjou-kor és Zsigmond-kor
A 14. század freskóinak nagy része Erdélyben, a Felvidéken és a Dunántúlon maradt meg. Erdélyben gyakoriak a Szent László-ábrázolások (Bögöz, Gelence), e témát a Felvidéken is kedvelték (Gömörrákos, Rimabánya). thumb|300px|left|A Chronicon Pictum egy miniatúrája A polgárság fejlődése, mely alapja volt a kibontakozó gótikának, a Felvidéken zajlott leggyorsabb ütemben. Emlékek: szepeshelyi Károly Róbert koronázását ábrázoló freskó (olasz hatás), esztergomi várkápolna feltehetően Niccolo di Tommasótól származó próféták és szibillák. A polgárság realitás-igényét a felvidéki városok freskói mutatják (Lőcse, Szent Jakab-templom: a hét erény és hét főbűn, Szent Dorottya-ciklus jelenetei).
A 14. század végén alkotott Aquila János, aki valószínűleg korának elismert vezető mestere volt. Több munkáját ismerjük: veleméri, bántornyai, mártonhelyi freskók. A freskófestészetben érzelmes témák kerültek előtérbe (passió, Mária a gyermekkel).
A miniatúrafestészet jelentős emlékei: Nekcsei Demeter Bibliája (1338 előtt), Vatikáni Képes Legendárium, Képes krónika (Nagy Lajos számára készült). A Képes krónika miniátora feltehetőleg Hertul fia Miklós királyi címerfestő volt. Nápolyi hatás és lombard-bolongnai hatás érezhető rajtuk. Nem olasz mintát követ azonban a Henrik csukádi plébános által festett imakönyv (Pozsony, 1377).
15. század A század végén indult fejlődésnek a táblaképfestészet, mely a 15. században kiszorította a falfestészetet. A freskók inkább polgári, főúri környezetben maradtak fenn, a bibliai témákat fokozatosan világi témák váltották fel (vajdahunyadi vár loggiájának jelenetei, budai lakóházból előkerült táncot ábrázoló freskó, a besztercebányai Thurzó-ház jelenetei).
Miniatúrafestészet Zsigmond korában töretlenül virágzott. Emlékek: Martianus Opifex burgundi-francia hatásokat mutató Breviáriuma, Guido da Columna Historai Trojana c. művének illusztrációja. Miskolci László (1394. k. működött) Massaléján már a trecento hatása is tükröződik. A miniátorok egyéb világi megrendeléseket is teljesítettek (Váci János: váci ötvöscéh szerkönyve, 1423;MISSALE CUM PARTIBUS ANTIPHONALIS AURIFABRORUM FORSITAN VACIENSIUM (1423), „A kézirat címlapján (l. hasonmást. F 7. r.) azt olvassuk: «Scripsi iohannes in wacia 4123» (a két első szám felcserélésével). Elején pedig (F I. V.) egy feljegyzés arról értesít, hogy ez a JÁNOS mester a váci püspök illuminátora volt.” In: Hoffmann Edith: A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának illuminált kéziratai (1928) 80. o. Gobil Márton: selmecbányai városi jegyzőkönyv, 1432). bélyegkép|300px|M S mester: Kálvária A táblaképfestészet virágkora volt Zsigmond uralkodásának ideje. Első európai rangú festőnk a biztosan magyar nemzetiségű Kolozsvári Tamás volt, híres műve a garamszentbenedeki oltár (1427). A század közepétől sokasodtak a szárnyasoltárok. A bányavárosok oltárképei osztrák mintához igazodtak, jelentős műhely volt a Jánosréti mester vezette. Lengyel hatás a felvidéken volt érezhető (két fő központ Kassa és Szepes-Sáros megyék). A táblaképfestészet a középkor mindennapi életét is tükrözte, a bibliai jelenetek profán szellemben készültek.
Mátyás király idejére a miniatúrafestészet teljes virágát érte el. Mátyás Budán könyvfestő és könyvmásoló műhelyt szervezett, vezető mesterek: Cattaneo madocsai apát (1480-95 k. működött), Ragusanus Felix (15. sz. második fele).
A falképfestészetet északi hatások (Dürer, dunai iskola) is érték az egyre erősödő olasz hatás mellett. Olasz művészek festették ki a főurak palotáit.
A 15-16. század fordulóján csökkent a miniatúrafestészet szerepe, bár a budai műhely még mindig működött, például a Bakócz-monogramista.
A századfordulóról maradtak fenn a legszebb táblaképek, főként felvidék szárnyasoltárok: M S mester művei, a besztercebányai Szent Borbála oltár, a lőcsei főoltár, a szászfalvi Szent Ilona- és Szent Egyed-oltár, a kisszebeni Angyali üdvözlet oltára. A dunai iskola és más német mesterek hatása mutatható ki. A terjedő reneszánsz ellenére stílusuk még gótikus.
Korai reneszánsz Az olasz reneszánsz festészet emlékei gyorsan lejutottak Magyarországra (még talán Botticelli is dolgozott Esztergomban a Vitéz-studioloban). Olyan mesterek alkotásai kerültek Mátyás birtokába, mint Mantegna, Leonardo, Filippino Lippi. A budai freskókkal függnek össze az esztergomi érseki palota freskói is, melyek talán Albertus firenzei festő művei (1494 k.). A reneszánsz terjedését számos töredék mutatja (Pécs, Káptalan utca; Buda, Országház utca 22 és a Szent Magdolna-templom Szent Kristóf-freskója).
Korai újkor Érett és késő reneszánsz (16. század) A 16. század törekvéseiről ad számot a gyulafehérvári székesegyház freskótöredéke, a Vincentius pictor (1522 k.) által festett vízaknai freskó. Az olasz művészek közt jelentősek Visino (1512 k. működött), Raffaello di Galieno (?–1525), Giulio Clovio (1498-1578). Arról is vannak írásos források, hogy Budán firenzei kereskedők árusítottak képeket. Ezekből azonban semmi sem maradt meg.
A 16. század közepétől kibontakozó késő reneszánsz festészet világi jellegű, a vallásos festészetnek csak szórványosan vannak emlékei (pozsonyi várkápolna freskója Liciniótól és Macciolinitől; csíkdelnei oltár, szász oltárok). A világi festészetben rengeteg műfaj virágzott, melyekről írásos források is tudósítanak. Városi házak és főúri paloták falfestményei (fogarasi vár nagytermének allegorikus freskói; radnóti várkastély királysorozata; kolozsvári városháza nagytermének festményei; vajdahunyadi vár nagytermének felső lovagterme; a sárospataki Sub rosa erkély). A kastélyokban megtalálhatók a kastély urát ábrázoló életnagyságú portrék, sorozatok neves személyekről, királyokról. A figurális festészet mellett jelentős az ornamentális festészet is, címeres levelek és festett mennyezetek díszítései. E kettő különösen Erdélyben virágzott.
17-18. század 300px|jobbra|bélyegkép|Mányoki Ádám híres Rákóczi portréja A 17. század festészete nehezen kutatható, az emlékekre nagyrészt csak levéltári adatokból lehet következtetni. Műfajok: vallásos képek, történeti képek, zsáner, arckép, tájkép. A történelmi festészet témája gyakran a törökellenes harc (sárvári Nádasdy-kastély, Csáktornya). A portréfestészet sajátos válfaja volt a ravatalkép.
Ismertebb festők külföldön dolgoztak: Bogdány Jakab (1660 k.–1724); Stranover Tóbiás (1684–1724). Több művésznek csak a neve maradt fenn, mint Spillenberger János kassai mesteré.
Az arcképfestészet kiemelkedő mestere volt Mányoki Ádám (1673-1757), II. Rákóczi Ferenc híres portréjának alkotója.
A 18. században a magyarországi megbízatásokat főleg osztrák festők látták el. A barokk freskók nagy része bécsi mesterek alkotása: Troger (1698–1762) Pozsonyban és Győrött; Sambach (1715–1795) Székesfehérváron és Nagykanizsán; Franz Sigrist (1727–1803) Egerben. A legjelentősebb osztrák barokk mester Franz Anton Maulbertsch (1724–1796) volt, aki fő műveit Magyarországon alkotta meg (Sümeg, Győr, Pápa, Székesfehérvár). A Dunántúlon alkotott Dorfmeister István (1725 k.–1797) is. A megnövekedett freskófestési igényeket kisebb mesterek látták el (Schaller István, Raindl Márton, Izbégi Vörös Mihály).
A megjelenő klasszicizmus a 19. századra háttérbe szorította a barokk stílust.
19. század Az európai művészethez hasonlóan a 19. században a magyar művészet legerőteljesebb ága a festészet volt. A korszak alkotóit már az országhatáron túl is ismerték. Kialakult a sajátosan magyar nemzeti művészet. balra|bélyegkép|300px|Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett A század elején a társadalmi körülmények azonban nem tették lehetővé önálló festőiskolák alakulását. Magyar iskola nem volt, az első kísérlet erre az Itáliából hazatelepült Marastoni Jakab (1804-1860) 1846-ban alapított festőakadémiája. A század első felének tehetségei nem is maradtak Magyarországon. Id. Markó Károly Itáliában élt és alkotott, Brocky Károly (1807-1855) pedig Angliában vált híressé. A kor kulturális igénye kimerült az iparos jellegű arcképfestészetben: Donát János (1744-1830); Rombauer János (1782-1849); Czauczik József (1781-1857).
Stiláris szempontból a klasszicizmus és a biedermeier uralkodott, a romanticizmus stílusjegyei először Kisfaludy Károly (1788-1830) művein jelentek meg.
A reformkor legtöbbet foglalkoztatott festője Barabás Miklós (1810-1898) volt, aki a „korabeli magyar társadalom típusainak úgyszólván az enciklopédiáját festette meg”., III. kötet, pp 192. Tevékenységével sokat tett a magyar művészet fellendítéséért. Mellette az élvonalba tartozott az életképfestő Borsos József (1821-1883) és Molnár József (1821-1899), a történelmi festészetet elsőként képviselő Kovács Mihály (1818-1892) és Kiss Bálint (1802-1868). Mindkét területen jelentős volt Orlai Petrich Soma (1822-1880) munkássága.
A szabadságharc leverése után a festészet új irányba fordult, egyre több önálló hang jelentkezett. A romantikát képviselte Zichy Mihály (1827-1906) irodalmi jellegű piktúrájával. Párizsban is nagy sikert aratott, majd az orosz cári udvar festője lett. A hatvanas évektől bontakozott ki a nagy történelmi festők munkássága. A vezéregyéniség Madarász Viktor (1830-1917) volt. Madarász is kapcsolódott a romantikához, de pátoszát csökkentette az akadémizmus. Hunyadi László siratása című képével a párizsi Salon aranyérmét nyerte el. Harciasan küzdött a Habsburgok ellen, Párizsból való visszatérte után belefáradt a küzdelembe, s hamarosan elszigetelődött. Székely Bertalan is számos szállal kötődött az akadémizmushoz, de sok tekintetben túlszárnyalta azt. Történelmi és freskófestőként is jelentős (Egri nők, Dobozi, kecskeméti városháza dísztermének freskói). 300px|thumb|right|Munkácsy egyik leghíresebb munkája, a Siralomház (1869.)