bélyegkép|200px|Zokni bélyegkép|200px|Női finomharisnya
A harisnya egy ruhadarab, amelynek célja a lábfej és a termék kivitelétől függő magasságig a lábszár öltöztetése és védelme. Ennek megfelelően esztétikai és funkcionális szerepe van, és kivitelét egyrészt a mindenkori divat, másrészt a betöltendő védelmi illetve egészségügyi szerep határozza meg. Sokféleségét még annak is köszönheti, hogy megjelenése, viselési kényelme, tartóssága függ az előállítás módjától is.
A harisnya rövidebb szárú változata a zokni (eredetileg a német Socke szó átvétele).
A Magyar Értelmező KéziszótárMagyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 meghatározásai szerint:
harisnya: a lábra simuló, térden felül érő kötött páros ruhadarab; térdharisnya: a térd aljáig érő harisnya; harisnyanadrág: nadrág és harisnya kombinációjából álló ruhadarab; zokni: térden alul, bokán felül érő rövid harisnya; bokazokni: a bokánál nem sokkal feljebb érő zokni; titokzokni: a cipőből ki sem látszó, vékony zokni.
Megemlítendő még a lábtyű is, amely a kesztyűhöz hasonló ötujjas harisnya vagy zokni.Lásd bővebben a kötött kesztyű szócikkben.
A „harisnya” a magyar köznapi szóhasználatban ma gyakorlatilag a női finomharisnyát jelenti, azaz azt a harisnyatípust, amely nagyon vékony, ma már kizárólag szintetikus filamentfonalból (általában poliamidból, azaz nylonból, esetleg rugalmas elasztánfonal hozzáadásával) készül. A textilipari szaknyelvben azonban a „harisnya” általánosabb fogalom, a „harisnyagyártás”, „harisnyakötőgép”, „harisnyaipar” stb. magában foglalja a harisnyák, zoknik, sőt a harisnyanadrágok előállítását, illetve az ezekhez szükséges gépeket és eljárásokat egyaránt. A különböző harisnyák és zoknik a kötőipar legfontosabb, legnagyobb mennyiségben előállított termékei közé tartoznak.
Történeti áttekintés
Nyilvánvaló, hogy az emberek már az ősidőkben is védték a lábukat.Der Strumpf. CIBA-Rundschau Nr. 115, 1954. június Az egyiptomi ásatások során előkerült egy i. sz. 2. századból származó zokni és egy, az 5– 6. századból származó kopt zokni; mindkettő gyapjúból készült és jellegzetességük, hogy a lábujjaknál kettéválnak, hogy lehetővé tegyék a saruszíj beillesztését.Norbury, J.: A Note on Knitting and Knitted Fabrics. In: A History of Technology III. Oxford, 1957 A sumerek a lábszárukat és lábfejüket bőrtalppal összedolgozott textilkelmével borították. Az ókori rómaiak és görögök gyapjúból vagy pamutból készült szalagokat tekertek a lábszárukra (tibiales), amit bőrszalaggal rögzítettek. A lábszárat és a lábfejet egyaránt fedő ruhadarab későbbi eredetű. Egy milánói templom 5. századból származó mozaikján már látható ilyen viselet, amit azonban akkoriban csak magas rangú egyházi személyiségek hordtak. A középkorban az előkelőségek a lábukon lenvászonból, később selyemdamasztból, brokátból való, szabással és varrással készült ruhadarabot hordtak. A 12.–13. században Közép-Európában férfiharisnyaként a comb felett az alsónadrág szerepét betöltő kelmetekercshez (berche) rögzítve viselték, 1500 táján ebből alakult ki az a ruhadarab, amit a harisnyanadrág ősének tekinthetünk.
A mai értelemben vett harisnya története a középkorban kezdődik. A nemesek a 14. században kezdtek harisnyát hordani, ez akkor selyemből készült. Ekkor említik először a női harisnyát is, ami azonban abban az időben még a férfiszemek elől rejtegetett ruhadarab volt, amit nem tehettek ki közszemlére. A férfiak harisnyái azonban a reneszánsz idején már a gazdagság jelképeivé váltak, amiket pamutból, gyapjúból, selyemből, angórából készítettek és változatos színekben viseltek, sokszor hímzéssel is díszítettek. A kötés – amit akkor még kézzel végeztek – igen alkalmasnak bizonyult ezeknek a harisnyáknak a készítésére, minthogy a kötött kelme rugalmas szerkezeténél fogva nagyon jól illeszkedhet a lábfej és a lábszár formájára.
A kézi kötéssel, egy darabból készült termék, amit már a mai értelemben is harisnyának lehet nevezni, a 16. században jelent meg Európában.Felkin, William: Machine-wrought hosiery and lace manufacturers. Burt Franklin, New York, 1967A. Latour: Zur Entwicklung der Strumpfwirkerei. In: Der Strumpf. CIBA-Rundschau Nr. 115, 1954. június A feljegyzések szerint 1519-ben az angliai Nottinghamben már készítettek kötött harisnyát. VIII. Henrik angol király 1539 körül Velencében vagy Milánóban kötött selyemharisnyát kapott ajándékba. Londonban 1564-ben jelent meg az első harisnyakötő mester. A termékeket férfiak készítették. Az ezzel foglalkozó céhekbe tömörült mestereknek szigorú szakmai szabályok szerint kellett dolgozniuk. A megkötött terméket kallózták, bolyhozták, majd simára nyírták. A kikészítés módja vidékenként is különbözött. Volt például a 17. században olyan svájci szokás, hogy a harisnyát krétával dörzsölték be, hogy még fehérebb legyen. Az osztrák harisnyakötők pedig dörzsöléssel ezüstösen csillogóvá tették a harisnyát azért, hogy fényét emeljék, még kréta- és szénporral is telítették. A 16–18. században a felsőbb körökben általában fehér, díszes selyemharisnyák voltak divatban, egyébként pedig gyapjúharisnyát hordtak az emberek.
1589-ben találta fel William Lee a kötőgépet, amivel a korábban csak kézzel kötött harisnyák készítésének gépesítése volt a célja. Gépével hatszor olyan gyorsan készült el a harisnya, mint kézi kötéssel. Minthogy találmányát Angliában nem tudta hivatalosan elismertetni és a kézzel dolgozó harisnyakötők is ellenségesen fogadták, Franciaországba települt át és 1612-ben ott alapított harisnyakészítő üzemet. Halála után gépeit Lee testvére visszaszállította Angliába és miután szerkezetileg is tökéletesítette őket, neki már sikerült harisnyaüzemet létrehoznia.
bélyegkép|200px|Munka egy kötőszéken 1820 körül (Museum of Technology, Leicester)
Angliában nagy ütemben bővült a gépi harisnyagyártás és a londoni harisnyaipari munkások a 17. században már megalapították szakszervezetüket is. 1657-ben Cromwell privilégiumot adott a londoni harisnyakötőknek. Az 1660-as években megkezdődött a gépek számának rohamos emelkedése: míg 1660-ban még csak 1000 db körül volt, számuk 1730-ra mintegy 8000-re, 1800-ra 20 ezerre, 1850-re pedig már 45 ezerre nőtt. 1866-ban 150 ezerre becsülték azoknak a számát, akik a harisnyaiparban dolgoztak Angliában.Stephen C. Wallwork: From domestic to factory industry: hosiery statistics and their interpretation. In: Four centuries of machine knitting. Leicester, 1989 Ezek a gépek még mind emberi erővel – kézzel és lábbal – működtetett szerkezetek voltak, tulajdonképpen „kötőszéknek” lehet nevezni őket.
A korábban gyapjúból kötött harisnyákat hamar felváltották a pamutharisnyák, amit az tett lehetővé, hogy az országba egyre több pamut áramlott be a kelet-indiai gyarmatról. Megkezdődött a Lee-féle gépkonstrukció tökéletesítése is, egyre-másra jelentek meg azok az újabb szerkezetek és technikai megoldások, amelyekkel nagyobb teljesítményt és nagyobb mintázási lehetőségeket lehetett elérni a harisnyakészítésben. A 18. század 70-es éveiben Derby grófságban a harisnyakötők már érdekképviseleti szervezetet alapítottak. Jóllehet a 19. század elején a géprombolók (ludditák) a kötőgépeket sem kímélték, a fejlődést nem tudták megállítani. A század közepén már nagy harisnyagyártó vállalatok alakultak Angliában, amelyek a kötőgépek háromnegyedét birtokolták. Ezekben a gyárakban napi 15–17 órát dolgoztak a kötők a gépeken, igen alacsony bérekért. A gépállomány egynegyede céhekbe tömörült mesterek munkaeszköze volt, akik magas bérleti díjat fizettek értük olyan vállalkozóknak, akik éppen e célból vásároltak ilyen gépeket. Ez a bérleti rendszer csak a 19. század 70-es éveiben szűnt meg. Ekkorra a gyárakban a harisnyák tömeggyártása az egyre korszerűsödő berendezéseken már olyan méreteket öltött, amivel a céhek nem tudtak versenyezni.
Skóciában az 1680-as években jelent meg a Lee-féle kötőgép.Clifford Gulvin: Three centuries of knitting in Scotland. In: Four centuries of machine knitting. Leicester, 1989
bélyegkép|200px|IX. Károly francia király (1560-1574) harisnyás képe (François Clouet festménye – Kunsthistorisches Museum, Bécs)
Angliából tilos volt harisnyát exportálni Franciaországba, ezért Colbert kezdeményezésére, William Lee gépének mintájára, Franciaország saját maga rendezkedett be ilyen gépek készítésére.David J. Spencer: Knitting technology. Pergamon Press, London, 1983 Ebben nagy segítségükre volt Jean-Claude Hindret Angliából kicsempészett precíz rajza a Lee-féle gépről, amely a berendezés első, 1656-ból fennmaradt ábrázolása. Hindret ezért privilégiumot kapott arra, hogy Párizsban és más városokban kötő céheket alapítson. 1666-ban Hindret már egy hatalmas épületet építtetett gyárának, ahol 200 kötőgépen gyártottak selyemharisnyákat. Hindret a gyárépületben egy szakiskolát is létrehozott. A harisnyagyártás ezután gyorsan elterjedt az országban. Eleinte megpróbálták csak néhány városra korlátozni a gyártás megtelepítését, de 1762-re már mindenütt megengedték ezzel foglalkozó céhek alapítását, akik selyemből, pamutból és gyapjúból készítették termékeiket. A franciaországi harisnyagyártás jelentőségét mutatja, hogy még a 18. század 70-es éveiben megjelent Nagy Francia Enciklopédia is részletesen ismerteti a Lee-féle kötőgép szerkezetét, működését.
Németországba a 17. század elején, a hugenották betelepedésével jutott el a harisnyagyártás. Berlinben 1690-ben telepedett le először egy harisnyakészítő család, 1716-ban pedig Weimarban egy nagy hugenotta kolónia létesített harisnyagyártó üzemet. 1724-ben ez az üzem már 316 géppel dolgozott. Hasonlóképpen fejlődött a harisnyaipar Apoldában, Württenbergben, Szászországban is. A 19. században alakult ki a ma is híres német kötőgépgyártó ipar.
Oroszországban a 18. század elején már lehetett kötőgép, sőt tűkészítés is, mert I. Péter 1718-ban rendeletet adott ki, amely megtiltotta a tűk külföldről történő behozatalát. Szentpétervárott 1758-ban alapították az első harisnyagyárat, itt saját maguk állították elő a gépekhez szükséges horgastűket is.…И крючковых иглах. Текстильная Промышленность, 1985. 7. sz.
Harisnyagyártás Magyarországon
bélyegkép|200px|Korszerű harisnyakötő üzem 2004-ben
Magyarországon 1881-től kezdődően sorra hozták meg azokat az iparpártoló törvényeket, amelyek különböző kedvezményeket biztosítottak az új vállalkozásoknak. Az 1899-ben meghozott harmadik iparpártoló törvény épp a textilipar fejlesztését tűzte ki fő célul. (Ez az iparág annyira fejletlen volt hazánkban, hogy 1900-ban a fogyasztásnak csak 14,4%-át termelte.) Ennek hatására a 20. század első évtizedében 198 textilgyár alakult.
1894-ben Gyulán már működött egy kis harisnyakötő üzem 36 fővel.Dr. Czeglédi Imre: A Gyulai Harisnyagyár 75 éve. Gyula, 1975. 1900-ban itt egy második gyár is létesült (Első Gyulai Kötött és Szövött Iparáru-Gyár Rt.), 70 munkással és 60 géppel, harisnyák készítésére. A gyulai gyár 1907-ben Temesvárott leányvállalatot alapított és a következő évben 150 harisnyakötőgéppel ez a gyár is megkezdte a termelését. A cég két gyárában ekkor több mint 800 ember dolgozott és ezzel a Monarchia legnagyobb harisnyagyárává nőtte ki magát.