Az 1980. évi nyári olimpiai játékokat, hivatalos nevén a XXII. nyári olimpiai játékokat 1980. július 19. és augusztus 3. között rendezték meg Moszkvában, a Szovjetunióban. 23 sportág 203 versenyszámában folyt a vetélkedés 5179 sportoló részvételével.
Moszkva az 1976-os olimpiára is nevezett, akkor Montréal kapta 1970-ben a rendezési jogot. A második nevezést a szovjet főváros 1980-ra Los Angeles ellenében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1974-es bécsi 75. kongresszusán jóváhagyta.
A moszkvai olimpiát a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt (1979. december 26.) a nyugati államok bojkottálták. Az amerikai kormány nyomására az USOC (Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága) és más országok olimpiai bizottságai is a részvétel ellen döntöttek. Több nyugati ország sportolói olimpiai közös csapatban indultak a versenyeken. Csupán 81 nemzet sportolói vettek részt, és 65 ország maradt távol a csonka olimpiától.
Érdekességek Egyetlen pozitív dopping teszt sem volt, és több, a hazai sportolóknak kedvező bírói tévedés történt. A csonka olimpián 36 világ-, 39 Európa- és 74 olimpiai rekord született. Kiemelkedő volt a két angol középtávfutó vetélkedése, Sebastian Coe és Steve Ovett párharca. Mindketten riválisuk számában győzedelmeskedtek, Coe 1500-on, Ovett 800-on. Teófilo Stevenson kubai ökölvívó csatlakozott a halhatatlan Papp Lászlóhoz, sorozatban harmadik olimpiáján nyert aranyérmet. A kubai ökölvívók összesen hat arany, két ezüst és két bronzérmet nyertek. Az olimpia legeredményesebb sportolója Alekszandr Gyityatyin szovjet tornász lett, három arany, négy ezüst és egy bronzéremmel. A leningrádi Vlagyimir Szalnyikov 1500 méteres gyorsúszásban megdöntötte a 15 perces álomhatárt (14:58,27), és győzött 400 méteren is, továbbá tagja volt az olimpiai bajnok 4x200 méteres váltónak. A román tornásznő Nadia Comăneci két első és két második helyet szerzett. A tizenhét éves magyar hátúszó Wladár Sándor lett az olimpia legfiatalabb bajnoka. A moszkvai tisztújító NOB kongresszuson Lord Killanin helyet Juan Antonio Samaranch lett az olimpiai bizottság hetedik elnöke. Az NDK-beli Beyer család három tagja is indult a moszkvai olimpián. Hans-Georg Beyer aranyérmes lett kézilabdában, Udo Beyer bronzérmes súlylökésben, Gisela Beyer negyedik diszkoszvetésben.
Részt vevő országok középre|300px|bélyegkép|Részvevő nemzetek; kék = első alkalommal résztvevők, sötétzöld = visszatérők, világoszöld = az olimpiai zászló alatt résztvevők Vastagítással kiemelve jelennek meg a felsorolásban azok az országok, amelyek első alkalommal vettek részt nyári olimpián. A bojkott ellenére 8 új részt vevője volt a moszkvai olimpiának.
A ×-tel jelölt országok képviselői nem vettek részt a nyitó és a záró ceremónián.
Az olimpiai láng útja bélyegkép|150px|Az olimpiai fáklya útvonala Az olimpiai lángot 1980. június 19-én Maria Mosxoliou görög színésznő gyújtotta meg Olümpiában. A staféta első tagja egy 17 éves athéni tanuló, Atanasios Kozmopoulus volt. A váltó útja mintegy 5000 km hosszú volt, Görögországon (1170 km), Bulgárián (935 km), Románián (593 km) és a Szovjetunión (2302 km) keresztül.
A váltó fontosabb állomásai:
Olümpia – Pátra – Korinthosz – Athén – Thébai – Larissza – Veroia – Szaloniki – Serrai
Blagoevgrad – Szófia – Plovdiv – Sipka – Veliko Tarnovo – Pleven – Rusze
Gyurgyevó – Bukarest – Ploiești – Bodzavásár – Bákó – Románvásár – Jászvásár
Leusheny – Chișinău – Bălți – Csernyivci – Hmelnickij – Vinnicja – Zsitomir – Kijev – Lubnyi – Poltava – Csutovo – Harkov – Belgorod – Kurszk – Kromi – Orjol – Tula – Szerpuhov – Podolszk – Moszkva
Olimpiai versenyszámok bélyegkép|jobbra|200px|Kitűző az 1980-as játékok emblémájával 200px|bélyegkép|jobbra|A Luzsnyiki Stadion 200px|bélyegkép|jobbra|Labdarúgó döntő 200px|bélyegkép|jobbra|Kajak-kenu döntő 200px|bélyegkép|jobbra|Étkezde 200px|bélyegkép|jobbra|Vörös tér 200px|bélyegkép|jobbra|Rosszija szálloda Versenyszámok az 1980. évi nyári olimpiai játékokon 50pxSportág, szakágEgyéniCsapatférfinőiférfinőivegyesösszesenAtlétika221222038Birkózás20000020Cselgáncs800008Evezés1175014Gyeplabda001102Íjászat110002Kajak-kenu4151011Kerékpározás402006Kézilabda001102Kosárlabda001102Labdarúgás001001Lovaglás303006Műugrás220004Ökölvívás11000011Öttusa101002Röplabda001102Sportlövészet700007Súlyemelés10000010Torna7411013Úszás111122026Vitorlázás105006Vívás313108Vízilabda001001 Összesen1163337160202
Éremtáblázat
Az 1980. évi nyári olimpiai játékok éremtáblázata az 1980. évi nyári olimpiai játékokon érmet nyert országokat tartalmazza. A sorrendet a több nyert aranyérem, ennek egyenlősége esetén a több nyert ezüstérem, ennek egyenlősége esetén a több nyert bronzérem, illetve mindhárom szám egyenlősége esetén az ABC-sorrend határozza meg. A sorrend nem jelenti a részt vevő országok hivatalos – Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerinti – sorrendjét.
(A táblázatban Magyarország és a rendező ország csapata eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)
Közvetítések A Magyar Rádió és a Magyar Televízió ezúttal is a helyszínről közvetítette a játékokat. A rádió riporterei közül Molnár Dánielnek ez volt az első olimpiája.
Források
Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1980 – Budapest, 1977 – Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 –
Nemzeti Sport – 2004. augusztus 11.
Jegyzetek
További információk
1980, Moszkva – csonka olimpia I.